Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 10. fejezet 1588. nap
A mozgalom vezetői elmentek Wittenbergbe, és rá akarták
kényszeríteni álláspontjukat Melanchtonra és munkatársaira. Ezt mondták:
"Isten bízott meg minket az emberek oktatásával. Mi meghitten társalgunk
az Úrral, mi tudjuk, mi fog történni. Egyszóval apostolok és próféták vagyunk.
Kérdezzétek csak meg dr. Luthert. "
A reformátorok megdöbbentek. Nem értették a dolgot.
Ilyennel még nem találkoztak, és nem tudták, mitévők legyenek. Melanchton így
szólt: "Ezekben az emberekben valóban rendkívüli lélek van. De milyen
lélek?... Egyrészt arra vigyázzunk, nehogy elfojtsuk Isten Lelkét, másrészt
pedig arra, nehogy félrevezessen minket a Sátán lelke!"
Az új tan gyümölcse csakhamar megmutatkozott. Az emberek
elhanyagolták a Bibliát, vagy teljesen félretették. Az iskolákban zűrzavar
támadt. Diákok, ledöntve minden korlátot, abbahagyták tanulmányaikat, és
otthagyták az egyetemet. Azok, akik alkalmasnak tartották magukat a reformáció
felélesztésére és irányítására, a pusztulás határára vitték. A katolikusok ezt
látva újra bizakodni kezdtek, és diadalittasan kiáltották: "Még egy utolsó
erőfeszítés, és minden a mienk. "
Amikor Luther Wartburgban meghallotta, mi történt, mélyen
megrendülve mondta: "Mindig tartottam attól, hogy Sátán ránk küldi ezt a
csapást. " Felismerte az állítólagos próféták igazi lényét, és látta az
igazság ügyét fenyegető veszélyt. A pápa és a császár ellenkezése nem
nyugtalanította annyira, mint az, amit most látott. A reformáció állítólagos
barátaiból támadtak a legnagyobb ellenségei. Éppen azokkal az igazságokkal
keltettek viszályt és zűrzavart az egyházban, amelyek oly nagy örömet és
vigaszt nyújtottak.
Luther Isten Lelke késztetésére bontakoztatta ki a
reformációt, és nagyobb reformot hajtott végre, mint ami kezdetben szándékában
állt. Ő csak eszköz volt a Végtelen Hatalom kezében. Mégis sokszor megremegett,
amikor munkája következményét látta. Egyszer ezt mondta: "Ha megtudnám,
hogy tanaim egy embernek is ártottak, egyetlenegynek, bármilyen egyszerűnek és
ismeretlennek - ami lehetetlen, hiszen ez maga az evangélium -, inkább
meghalnék, mintsem kitartsak mellettük. "
És most Wittenberget, a reformáció tulajdonképpeni
központját a fanatizmus és törvényellenesség ejtette hatalmába. Ez a rettenetes
állapot nem Luther tanításainak következménye volt, de ellenségei egész
Németországban őt terhelték meg vele. Elkeseredésében olykor ezt kérdezte:
"Hát lehet ilyen vége a reformáció nagyszerű munkájának?". Amikor
Istennel imában tusakodott, ismét béke költözött a szívébe. "Ez a munka
nem az enyém, hanem a tiéd - mondta -; Te nem fogod eltűrni, hogy a babona vagy
a fanatizmus megrontsa. " De az a gondolat, hogy ebben a válságos
helyzetben továbbra is távol kell maradnia a küzdelemtől, elviselhetetlenné
vált már számára. Elhatározta, hogy visszatér Wittenbergbe.
Mai Bibliai szakasz: 2
Krónikák 35
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Míg az
ébredések során az emberek vágyni kezdenek a megújult szív után, a reformáció
során ez a gyakorlatban is megvalósul. Egy döntés és annak végrehajtása két
külön dolog, de végül mindkettő a másiktól függ és együtt eredményezik az
ébredést és a reformációt. Az előző fejezetben nyomon kísérhettük, hogyan
haladt végig Jósiás a biblikus megújulás lépcsőin, e mostani fejezet alapján
pedig a bibliai reformáció három fontos összetevőjét ismerhetjük meg.
Az első a páska ünnepének visszaállítása. Ez egyike azon ünnepeknek, amelyek legtisztábban kifejezik Jézus Krisztus áldozatát. A páska ünnepének eredete egészen addig vezethető vissza, amikor Izrael megszabadult Egyiptomból. Ez annak jelképe, hogy Krisztus vére megszabadít a bűnből, a világi dolgok rabságából, és a Kánaán felé vezető útra állítja lábunkat. Jósiás reformja idején komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy visszaállítsák a Krisztusra mutató előképek rendszerét, az áldozatok bemutatását, a szolgálattévő papok munkáját egészen a legapróbb részletekig. „Ehhez hasonló páskát nem tartottak Izráelben Sámuel próféta ideje óta. Izráel királyai közül senki sem tartott olyan páskát, amilyent Jósiás tartott a papokkal, lévitákkal, az egész Júdával, az ott levő izráeliekkel meg Jeruzsálem lakóival” (2Krón 35:18 – új prot. ford.).
A reformáció másik lényeges eleme a korábbi írásokhoz való, következetes hűség. Jósiás ragaszkodott hozzá, hogy a reformáció Dávid (4, 15. vers), Salamon (4. vers), és Mózes írásai (6, 12. vers) szerint legyen. A király összekapcsolta a reformációt a régebbi írásokkal. Ez nem egy már kihalt hagyomány volt, hanem a jelenvaló igazság kinyilatkoztatása is, és ez jól látható Jósiás király parancsaiban (10, 16., vers). Ez a fajta reformáció nem csak a múltból nyerhető inspirációra épít, hanem a jelenbeli meggyőződésre is.
A harmadik fontos tényező, amit meg kell említenünk az, hogy a reformáció az egész népre vonatkozott. A páskabárány kiontott vére nem csak azt eredményezte, hogy a nép egységre jutott, hanem azt is, hogy az emberek feladták genetikai, lelki és személyes identitásukat azért, hogy Isten népe lehessenek. A korábban különálló törzsek közötti határok eltűnnek, az idegenek sem idegenek már többé, hanem mindnyájan új teremtések Krisztusban. Mindennek központja Isten: az időnek, az étrendnek, az önazonosságnak, az értékeknek, a pénzgazdálkodásnak, az érzelmeknek. A reformáció harmadik tényezője tehát a „MINDEN”. Minden ember, minden dologban Krisztust tartja elsőnek.
A
reformáció nem egy új parancs volt, hanem az eredeti rend visszaállítása. Habár
a későbbi reformációs folyamatok a részletekben különböznek attól, ami Jósiás
idejében történt, az alapvető jellegzetességek mégis megmaradnak: Krisztus
kereszthalálának központi szerepe, a hitelvek biblikus alapjai, és Isten
személyének abszolút előtérbe helyezése életünk minden területén.
Justin Kim
224. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
10. fejezetéhez
(november 17-23.).
Míg a reformáció folyamatosan terjeszkedett,
néhányan azt állították, hogy mennyei felhatalmazással rendelkeznek a
reformáció ügyének előbbre vitelére. A hitben mindenre elegendő szabályként
Isten Igéje helyébe azonban helyettesítőket léptettek: saját érzéseik és
benyomásaik bizonytalan mércéjét. Ezzel megnyitották az utat Sátán számára.
„Amikor az ellenség azt látja, hogy Isten áldást áraszt népére, és felkészíti
őket a sátáni hitetések felismerésére, mesteri hatalommal dolgozik azon, hogy
egyeseket vakbuzgóságba, másokat rideg formaiasságba vigyen, hogy ily módon
tudhassa magáénak a lelkeket.” (RH,
1893. január 24.).
Amikor megfigyeljük a Luther idején jelenlévő
hideg formaiasságot, amely régóta az emberi hagyományokhoz tapadt, valamint a
vakbuzgóság romboló erejét, ugyanezt a lelkületet fedezhetjük fel ma is.
Mindkét szélsőségesség elviszi az embereket az Élet Szavától.
A kérdés, amit ma is fel kell tennünk magunknak:
„A Kősziklára építkezem-e?” „A vihar közeleg, az a vihar, amely próbára teszi
minden ember hitét. A hívőknek most kell szilárdan meggyökerezniük Krisztusban,
mert ellenkező esetben valamilyen tévedés félrevezeti őket. Erősítsd meg
hitedet Isten Igéjével!Ragadd meg erősen az igazság élő bizonyságtételét!
Legyen hited Krisztusban mint személyes Üdvözítődben! Ő van, volt és lesz,
örökkön-örökké: a Kőszikla.” (RH, 1905. augusztus 31.).
Sarah Keston
Berlin Wilmersdorf Adventista Gyülekezet,
Németország
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésNagyon fontos Időszerű ! Köszönöm szépen !
VálaszTörlés