Higgyetek az Ő prófétáinak - november 7 - CSÜTÖRTÖK - 2 Krónikák 24

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 8. fejezet 1577. nap

Luther eddig németül beszélt. Most el kellett ismételnie szavait latinul. A megerőltetéstől kimerülten bár, de eleget tett e kérésnek, és ismét elmondta beszédét, ugyanolyan világosan és lendületesen, mint először. A gondviselő Isten segítette. Számos fejedelmet annyira elvakított a tévelygés és a babona, hogy az első alkalommal nem fogták fel Luther okfejtését, de amikor elismételte beszédét, tökéletesen megértették.

Luther szavai felbőszítették azokat, akik konokul behunyták szemüket a világosság előtt, és szántszándékkal nem engedték, hogy az igazság meggyőzze őket. Amikor Luther elhallgatott, a gyűlés szóvivője indulatosan mondta: "Nem válaszoltál a feltett kérdésekre... Világos és pontos választ kérünk! Visszalépsz vagy nem? "

A reformátor így válaszolt: "Mivel császári felséged és ti, kegyelmes urak világos, egyszerű és pontos választ kívántok, megadom. Ez a válaszom: hitemet nem rendelhetem alá sem a pápának, sem a tanácsoknak, mivel a napnál is világosabb, hogy a pápa és a zsinatok sokszor tévednek, és egymásnak ellentmondanak. Ezért hacsak a Szentírásból vett bizonyítékokkal, vagy a legvilágosabb érvekkel, és az általam idézett szakaszok alkalmazásával meg nem győznek, és hacsak így fel nem szabadítják Isten szavának elkötelezett lelkiismeretemet, nem tudom és nem is akarom visszavonni tanaimat, mert a keresztény ember számára veszélyes dolog a lelkiismeretével ellentétesen szólni. Itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen. Ámen. "

Ez az igaz ember tehát Isten Igéjének biztos alapján állt. A menny fénye ragyogott arcán. Amikor a tévelygés hatalmát leleplezte, és a világot legyőző hit hatalmáról beszélt, nemes és tiszta jelleme, szívének békessége és öröme nem maradt rejtve senki előtt.

Egy darabig az egész gyülekezet szótlan volt a csodálkozástól. Luther először halkan, tisztelettudóan, szinte engedékenyen beszélt. A pápa hívei ezt úgy értelmezték, hogy kezdi elhagyni a bátorsága. Amikor halasztást kért, azt gondolták, hogy ezzel csak meghátrálását akarja bevezetni. Károly, aki félig-meddig megvetéssel figyelte a szerzetes megviselt külsejét, dísztelen öltözetét és beszédének egyszerűségét, így szólt: "Ez a barát soha nem fog belőlem eretneket csinálni. " Bátorságán és határozottságán, amelyről utóbb tett bizonyságot, valamint érvelésének erején és tisztaságán mindegyik párt végtelenül meglepődött. A császár elcsodálkozva kiáltott: "Ez a barát rettenthetetlen szívvel és rendületlen bátorsággal beszél. " Számos német fejedelem büszkén és örömmel szemlélte nemzetének e képviselőjét.

Róma hívei vereséget szenvedtek. Ügyük nagyon rosszul állt. Igyekeztek megőrizni hatalmukat, de nem a Szentírásra hivatkozva, hanem fenyegetéssel, Róma szokásos eszközével. Az országgyűlés szóvivője így szólt: "Ha nem vonod vissza tanaidat, a birodalom császára és országai megtanácskozzák, mit csináljanak egy megrögzött eretnekkel. "

Luther barátai, akik nagy örömmel hallgatták a reformátor nagyszerű védekezését, megrettentek e szavak hallatán. De a doktor nyugodtan válaszolt: "Legyen Isten a segítőm, mert nem tudok visszavonni semmit!"

Luther nem maradhatott benn az országgyűlésen a fejedelmek tanácskozása alatt. Nagy válság előszelét lehetett érezni. Luther állhatatos ellenállása századokon át kihatással lehet az egyház történelmére. Az országgyűlés úgy döntött, hogy még egy alkalmat ad neki tanai visszavonására. Utoljára vitték a gyűlés elé. Újra elhangzott a kérdés, hogy megtagadja-e tanait. "Nincs más válaszom - mondta -, mint az, amit már adtam. " Nyilvánvaló volt, hogy sem ígérettel, sem fenyegetéssel nem lehet rábírni arra, hogy meghódoljon Róma végzése előtt.

A pápai vezetőket bosszantotta, hogy hatalmukat, amelytől királyok és nemesek megremegtek, egy jelentéktelen barát ennyire semmibe veszi. Luther halálra gyötrésével szerették volna éreztetni haragjukat. De Luther, aki tudta, hogy veszélyben van, mindenkihez keresztény méltósággal és nyugalommal beszélt. Szavai mögött nem volt gőg, indulat, sem megtévesztő szándék. Nem gondolt önmagára és a körülötte levő hírességekre. Úgy érezte, mintha egyedül lenne a pápáknál, a főpapoknál, a királyoknál és a császároknál mérhetetlenül nagyobb Valakinek a jelenlétében. Luther ékes bizonyságtevése által Krisztus szólalt meg hatalommal. Egy pillanatra tisztelet és csodálat ébredt mind barátban, mind ellenségben. Isten Lelke jelen volt a tanácskozáson, és érintette a birodalom nagyjainak szívét. Számos fejedelem bátran elismerte Luther ügyének igaz voltát. Sokan meggyőződtek az igazságról. Egyeseknél azonban nem volt tartós ez a hatás. Voltak olyanok is, akik ugyan nem tettek vallást meggyőződésükről, de később, miután a Szentírást maguk is tanulmányozták, bátran a reformáció mellé álltak.

Frigyes választófejedelem, aki szorongva gondolt Lutherre, amikor a barát az országgyűlés elé készült, most mély megindultsággal hallgatta beszédét. Örömmel és büszkeséggel figyelte a doktor bátorságát, állhatatosságát és nyugodtságát, s eltökélte, hogy még határozottabban fogja védeni. Összehasonlította egymással a versengő pártokat, és látta, hogy a pápák, királyok és főpapok bölcsessége eltörpül az igazság hatalma előtt. A pápaság olyan vereséget szenvedett, amely érezhető lesz mindig és mindenhol.

Amikor a nuncius felfogta, hogy Luther beszéde milyen hatást váltott ki, félteni kezdte - ahogy eddig még soha - Róma hatalmát, és elhatározta, hogy az összes rendelkezésére álló eszközt felhasználja, hogy eltapossa a reformátort. Minden szónoki képességét és diplomáciai érzékét - amelyről olyan híres volt - felhasználva ecsetelte az ifjú császár előtt, hogy milyen könnyelmű és veszélyes dolog feláldozni egy jelentéktelen szerzetes ügyéért a Szentszék barátságát és támogatását.

Szavai nem maradtak hatástalanok. A Luther válaszadása utáni napon Károly az országgyűlés előtt kihirdettette azt az elhatározását, hogy elődei politikáját követve fogja a katolikus vallást őrizni és védelmezni. Mivel pedig Luther nem hajlandó megtagadni tévedéseit, a legerőteljesebb intézkedéseket kell vele és az általa tanított eretnekségekkel szemben alkalmazni. "Egyetlen szerzetes, akit saját ostobasága tévesztett meg, felkelt a keresztény világ hite ellen. Hogy ezt az istentelenséget megállítsam, kész vagyok feláldozni királyságom, kincseim, barátaim, testem, vérem, lelkem és életem. Az Ágoston-rendi Luthert elengedem, de megtiltom, hogy a legkisebb zavart is keltse a nép között; azután kiközösítéssel, egyházi átokkal és az elpusztításukra alkalmas minden eszközzel eljárok ellene és hívei, a nyakas eretnekek ellen. Az államok minden tagját felszólítom, hogy hithű keresztényhez méltóan viselkedjen. "25 Azt azonban kijelentette a császár, hogy Luther menlevelét tiszteletben kell tartani, és az eljárást csak akkor szabad megindítani ellene, ha már sértetlenül hazaért.

Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 24

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kr%C3%B3nika+24&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kr%C3%B3nik%C3%A1k+24&version=NT-HU

Gyermekkoromban mindig úgy gondoltam Jóásra, mint hűséges fiatal királyra, aki kora ifjúságában elhatározta, hogy Isten rendíthetetlen követője lesz. A gyerekeknek szóló bibliai történetek csak ilyeneket írtak Jóásról olyan igeversekkel illusztrálva, mint 2Krónikák 24:4-5, ami ezt mondja: „Ezek után elvégezé magában Joás, hogy megújítja az Úrnak házát. És összehivatá a papokat és a Lévitákat, és monda nékik: Menjetek el a Júda városaiba, és szedjetek az Izráel népétől fejenként pénzt, hogy a ti Istentek háza esztendőnként kijavíttassék. Ti pedig siessetek e dologgal; de a Léviták nem sietének”. Ezek a versek valóban arról tanúskodnak, hogy ez a fiatalember a tettek embere volt, aki minden ellenállás és nehézség ellenére is nemzete lelki jólétének elkötelezettje volt.

Azonban Jóásról alkotott gyermekies képem darabokra hullott, amikor élete utolsó szakaszáról elolvastam a Biblia beszámolóját. „Minekutána pedig meghala Jójada, eljövének a Júda fejedelmei, és meghajták magokat a király előtt; a király pedig hallgatott reájok. És elhagyák az Úrnak, atyáik Istenének házát, és szolgálának az Aseráknak és bálványoknak; mely vétkük miatt lőn az Úrnak haragja Júda és Jeruzsálem ellen" (2Krón 24:17-18). Amint papi tanácsadójának támogató rendszere Jójada halálával letűnt, Jóás reménytelenül az őt körülvevő emberek hitehagyásának örvényében találta magát. A váltás gyökeres volt és megdöbbentő; Isten az egyik prófétát a másik után küldte, hogy figyelmeztesse őt, de eredménytelenül. Egyre csak azon tűnődöm, hogy hová tűnt Jóás, az az ártatlan fiatal király, akiről gyermekkorom bibliai történeteiben olvastam. Micsoda fájdalmat érezhetett Isten! Végül ezt kellett mondania: „Miért szegtétek meg az Úrnak parancsolatait? – mert az nem használ néktek. Ha elhagytátok az Urat, ő is elhagy titeket” (2Krón 24:20). Jóás olyat tett, amit elgondolni is lehetetlennek tűnt: sértést sértésre halmozva megölette Zakariást, a figyelmeztető üzenet hordozóját, annak a Jójadának a fiát, ki mindvégig hűséges gondviselője és tanácsadója volt. 

Végül Jóás saját embereinek keze által halt meg. Mindez azért történt így, mert mindig éppen a hozzá legközelebb álló tanácsát fogadta meg, bármi volt is az.  Vajon velünk is megeshet, hogy ugyan látszólag szent életet élünk, és mégis teljes egészében híján vagyunk annak a lelki tapasztalatnak, ami megóvhatna bennünket attól, hogy lelki sötétségbe süllyedjünk? Egyre csak azon tűnődöm, hogy milyen nagy hatással lehetett volna Jóás élete környezetére, hogyha mindig a Mesterével töltött személyes áhítatokból merített volna erőt.

Bárcsak megszívlelnénk mi is, amit Ellen White helyezett két fia, Edson és Willie szívére, amikor ezt írta: „Arra vágyunk, hogy megváltottak között legyetek, hogy valóban igazak legyetek, hogy Istennek éljetek, és hogy szerezzetek megbecsülést az Ő ügyének. Ügyelj, Edson, amikor nehézségek támadnak rád, légy józan és körültekintő, és Isten képessé tesz rá, hogy leküzdj minden nehézséget! Kedves, kicsi Willie-m, Isten áldjon téged. Imádkozunk értetek. Ti is imádkozzatok önmagatokért" (Appeal to Youth, 75. oldal).

Alvin Cardona

222. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  8. fejezetéhez (november 3-9.).

„Luther Márton a legkiemelkedőbb azok között, akik által Isten a katolicizmus sötétségéből a tisztultabb hit világosságára vezette az egyházat.” (A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház, 111. o.).

Luther Márton annyira elkötelezett volt Isten műve iránt, hogy a munkájának hatását még ma is érezhetjük. Luther a különböző országokban az írásai és prédikációi által vált ismertté. Mindenki hallott erről az egyszerű szerzetesről, aki vette magának a bátorságot, és leleplezte a pápaságot.

Mi volt a titka a bátorságának? Amikor a császár felé közeledett, a bátorsága részben elhagyta őt. A találkozás előestéjén tudta, hogy a tételeinek visszavonása az élethez vezet, de ha hűséges marad, az a halálba viszi. Azon az éjjelen Luther az egyetlen helyes dolgot tette, amit tehetett. Imádkozott, és Istenhez kiáltott segítségért. De vajon a saját jó híréért imádkozott, vagy az életéért? Egyik sem! Isten művéért imádkozott. Ami legjobban foglalkoztatta, az az volt, hogy az igazság ne legyen semmissé téve. Tudta, hogy nem róla szól a dolog, hanem Isten művéről. Azt is tudta, hogy Isten az egyetlen, aki gondoskodni tud az Ő művéről. Luther elismerte, hogy menthetetlen, és abba az egyetlen valakibe kapaszkodott, aki segíthetett neki. Ezáltal tartós hatást ért el.

Isten minket is arra hív el, hogy nagy munkát végezzünk. Nekünk is ki kell hozzuk a világot a sötétségből Isten csodálatos világosságára. Azonban csak akkor tudjuk ezt megtenni, ha megtanultuk Luther titkát, tudniillik, hogy egyedül Isten erejére hagyatkozzunk.  Nehéz idők jönnek ránk, amikor államférfiak előtt kell megállnunk és bátorságra lesz szükségünk. Ott pedig a tudásunk nem fog segíteni, ha nem tanultunk meg függeni Istentől.

Meg kell tanulnunk Luther titkát, ha erősen akarunk megállni a lábunkon az elkövetkezendő nehéz időkben.

Franziska Renauer

Momento Medien

München, Németország

Fordította Gősi Csaba