Higgyetek az Ő prófétáinak - november 6 - SZERDA - 2 Krónikák 23

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 8. fejezet 1576. nap

Luthernak közvetlen a császár trónja elé kellett állnia. Mélységes csend szállta meg a népes gyülekezetet. Majd egy császári tisztviselő felállt, és Luther írásaira mutatva e két kérdésre kért választ a reformátortól: elismeri-e, hogy ő írta őket, és szándékában áll-e visszavonni a bennük kifejtett nézeteit? Miután a könyvek címét elsorolták, Luther azt válaszolta, hogy ami az első kérdést illeti, elismeri, hogy azok az ő könyvei. "Ami a másodikat illeti - szólt -, mivel ez olyan kérdés, ami a hitet és a lelkek megváltását érinti, és Isten szavával, az ég és föld legdrágább kincsével is összefügg, balgán cselekednék, ha gondolkodás nélkül válaszolnék. Esetleg kevesebbet mondanék, mint amennyit a helyzet megkövetel, vagy többet, mint amennyit az igazság megkíván, s így vétenék Krisztus e mondása ellen: , Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt' (Mt 10:33). Ezért kérem császári felségedet teljes alázattal, adjon időt nekem, hogy válaszommal ne vétkezzem Isten szava ellen. "

Ez bölcs kérés volt. Luther meggyőzte a gyűlést, hogy nem indulatból, sem pedig ösztönösen cselekszik. Ez a nyugalom és higgadtság, amire nem számítottak attól az embertől, aki olyan bátornak és megalkuvást nem ismerőnek látszott, növelte befolyását, és a későbbiekben megfontolt, bölcs és fennkölt válaszokra képesítette, ami meglepetést és csalódást okozott ellenségeinek, és megrótta arcátlanságukat és gőgjüket.

Luthernak a végső választ másnap kellet megadnia a zsinat előtt. Egy darabig elszorult szívvel gondolt azokra az erőkre, amelyek összefogtak az igazság ellen. Hite megingott. Rémület szállta meg, és reszketett a félelemtől. A veszélyeket felnagyítva látta. Látta ellenségeit győzedelmeskedni; látta, hogy a sötétség hatalmai már-már diadalt ülnek. Felhők sűrűsödtek fölötte, és úgy érezte, hogy elválasztják Istentől. Szerette volna biztosan tudni, hogy a seregek Ura vele lesz. Mardosó fájdalmában arccal a földre vetette magát, és szívet tépő kiáltás tört ki belőle, amit csak Isten érthet meg igazán.

"Ó, mindenható, örök Isten - könyörgött -, milyen szörnyű ez a világ! Íme kinyitja száját, hogy elnyeljen, és oly kicsi a bizalmam benned... Ha csak e világ erejében bízhatom, mindennek vége... Közeleg az utolsó órám, ítéletemet kimondták... Ó Istenem, segíts meg a világ minden bölcsességével szemben! Tedd meg... Te egyedül..., mert ez nem az én művem, hanem a Tiéd! Nekem nincs semmi keresnivalóm itt, nincs semmi vitatkoznivalóm a világ nagyjaival... De az ügy a tiéd,... és ez igaz és örökkévaló ügy. Ó Uram, segíts! Hű és változatlan Isten, egy emberben sem bízom... Mindaz, ami embertől van, bizonytalan; mindaz, ami embertől származik, megbukik... Te választottál ki engem erre a munkára... Állj mellém, szeretett Fiad, Jézus Krisztus érdeméért, aki az én oltalmam, pajzsom és erős váram!"

A gondviselő és bölcs Isten nyitotta meg Luther szemeit, hogy felismerje a veszélyt, és ne rohanjon vakmerően bele, saját erejében bízva. Luther nem a szenvedéstől félt, nem a közvetlen közelről fenyegető kínzástól és haláltól rettegett olyan iszonyúan. Válság előtt állt, és úgy érezte, nem tud megbirkózni vele, és az ő gyengesége miatt fog az igazság ügye vereséget szenvedni. Nem a maga biztonságáért, hanem az evangélium diadaláért tusakodott Istennel. Úgy gyötrődött és küzdött ő is, miként Izrael azon a küzdelmes éjszakán a magányos patak partján. Miként Izraelt, az ima őt is győzelemhez segítette. Kétségbeesett hitével megkapaszkodott Krisztusban, a nagy Szabadítóban. Erőt adott neki az a biztos tudat, hogy nem egyedül fog megjelenni a tanács előtt. Újra béke költözött lelkébe, és boldog volt, hogy magasra emelheti Isten szavát a népek uralkodói előtt.

Lelkével Istenre támaszkodva készült Luther a reá váró küzdelemre. Elgondolta, mit fog válaszolni. Átnézte írásainak egyes részeit, és a Szentírásból bizonyítékokat keresett állításai alátámasztására. Majd bal kezét a Szent Könyvre téve, amely nyitva volt előtte, jobb kezét az égre emelte, és megesküdött, hogy "hű marad az evangéliumhoz, és nyíltan megvallja hitét, még ha bizonyságtevését vérével kell is megpecsételnie".

Amikor Luthert ismét az országgyűlés elé vezették, arcán nyoma sem volt félelemnek vagy zavarnak. Békés szívvel, lenyűgöző bátorsággal és emelkedettséggel állt Isten tanúja a föld nagyjai között. A császári tisztviselő most megkérdezte, hogy vissza akarja-e vonni tanait. Luther szelíd hangon, alázatosan válaszolt. Nem volt heves és szenvedélyes. Szerényen és tisztelettudóan viselkedett, de olyan hitről és örömről tett bizonyságot, ami meglepte az összegyűlteket.

"Legfenségesebb császár, fényes fejedelmek, kegyes urak! Megjelentem a mai napon előttetek a tegnap kapott parancsnak megfelelően. Isten irgalmára ünnepélyesen kérem fenségedet és a magasztos gyülekezetet, hogy kegyelmesen hallgassa meg egy olyan ügy védelmét, amelynek helyes és igaz voltáról meg vagyok győződve! Ha tudatlanságom miatt áthágom az udvari szokásokat és illemet, kérem bocsássatok meg, mivel nem királyi palotákban, hanem egy kolostor magányában nevelkedtem!"

Majd rátérve a kérdésre kijelentette, hogy kiadott művei különböző jellegűek. Némelyikben a hittel és a jó cselekedetekkel foglalkozik. E munkáit még ellenségei is nemcsak ártalmatlannak, de hasznosnak is nyilvánították. Visszavonásukkal mindkét párt által elismert igazságokat kárhoztatna. Írásainak másik csoportja a pápaság romlottságát és visszaéléseit leplezi le. E művek visszavonása erősítené Róma zsarnokságát, és szélesebb kaput tárna sok súlyos istentelenség előtt. Könyveinek harmadik csoportjában a fennálló gonoszságokat védő személyeket támadta meg. Nyíltan megvallotta, hogy ezekkel kapcsolatban hevesebb volt, mint ahogy illő lett volna. Nem állította, hogy hibátlan. De még ezeket a könyveket sem tudta megtagadni, mert visszavonásukkal bátorítaná az igazság ellenségeit, akik ezt arra használják, hogy Isten népét még kegyetlenebbül elnyomják.

"De én csak ember vagyok, és nem Isten - folytatta -; ezért úgy védekezem, ahogy Krisztus is tette: ,Ha gonoszul szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról'... De Isten irgalmára, esdekelve kérlek, legfenségesebb császár, titeket is fényes hercegek és minden rendű és rangú emberek, a próféták és apostolok írásaiból bizonyítsátok be, hogy tévedtem! Mihelyt meggyőződtem erről, minden tévedésemet visszavonom, és elsőként ragadom meg és vetem tűzbe könyveimet.

Remélem, hogy amit az imént mondtam, világosan tanúsítja, hogy gondosan mérlegeltem és átgondoltam, milyen veszélynek tettem ki magam. De korántsem félek, hanem inkább örülök, hogy az evangélium ma is, mint régen, zavart és viszályt kelt. Ez jellemzi Isten szavát, és ez a sorsa Isten igéjének. ,Nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak a földre, hanem fegyvert' - mondta Jézus Krisztus. Isten tanácsai csodálatosak s félelmetesek! Óvakodjatok attól, hogy a széthúzás elfojtásának szándékával Isten szent szavát üldözzétek, és áthidalhatatlan veszélyek, katasztrófák és az örök pusztulás félelmetes áradatát zúdítsátok magatokra...! Hozhatnék számtalan példát Isten kinyilatkoztatásaiból. Szólhatnék a fáraókról, a babiloni királyokról és Izrael királyairól, akik soha nem munkálták olyan nagy hatással pusztulásukat, mint amikor a legbölcsebbnek tűnő tanácsok alapján törekedtek uralmuk megerősítésére. ,Isten hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik!'"

Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 23

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kr%C3%B3nika+23&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kr%C3%B3nik%C3%A1k+23&version=NT-HU

Athália gonosz uralkodásának hat gondterhes éve után a jog szerinti uralkodót fogják felkenni. A templomban megtartandó koronázási ünnepség tervezésekor Jójada főpap nagyon világos utasításokat adott: „A léviták vegyék körül a királyt, mindenkinek legyen a kezében a fegyvere, és ha valaki be akar menni a házba, meg kell ölni! A király mellett legyetek, amikor bemegy, és amikor kijön” (2Krón 23:7 új prot. ford.).

Két választásunk van, hogy ki fog a szívünkkel rendelkezni; ki fog bennünk, mint az élő Isten templomában uralkodni (2Kor 6:16). Választhatjuk a bűn gonosz uralmát, vagy az igazságos király, Dávid fia, Jézus Krisztus uralmát. Ha odafordítjuk szívünket Krisztushoz, az utasítások világosak: semmi, ami vele ellentétes nem engedhető be a területre, ahol Ő uralkodik. Kezünkbe kell vennünk a „Lélek kardját, amely az Isten beszéde” (Ef 6:17), és „lerombolnunk az okoskodásokat és minden magaslatot, amelyet Isten ismerete ellen emeltek és foglyul ejtenünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2Kor 10:5 - új prot. ford.).

Melyek azok a területek, amelyeknek őrzését Isten ránk bízta? Mi az, ami ellen parancsa szerint, az Ő kardját kezünkbe véve kell védekeznünk? Milyen megbízatást adott nekünk?

Natasha Neblett

222. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  8. fejezetéhez (november 3-9.).

„Luther Márton a legkiemelkedőbb azok között, akik által Isten a katolicizmus sötétségéből a tisztultabb hit világosságára vezette az egyházat.” (A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház, 111. o.).

Luther Márton annyira elkötelezett volt Isten műve iránt, hogy a munkájának hatását még ma is érezhetjük. Luther a különböző országokban az írásai és prédikációi által vált ismertté. Mindenki hallott erről az egyszerű szerzetesről, aki vette magának a bátorságot, és leleplezte a pápaságot.

Mi volt a titka a bátorságának? Amikor a császár felé közeledett, a bátorsága részben elhagyta őt. A találkozás előestéjén tudta, hogy a tételeinek visszavonása az élethez vezet, de ha hűséges marad, az a halálba viszi. Azon az éjjelen Luther az egyetlen helyes dolgot tette, amit tehetett. Imádkozott, és Istenhez kiáltott segítségért. De vajon a saját jó híréért imádkozott, vagy az életéért? Egyik sem! Isten művéért imádkozott. Ami legjobban foglalkoztatta, az az volt, hogy az igazság ne legyen semmissé téve. Tudta, hogy nem róla szól a dolog, hanem Isten művéről. Azt is tudta, hogy Isten az egyetlen, aki gondoskodni tud az Ő művéről. Luther elismerte, hogy menthetetlen, és abba az egyetlen valakibe kapaszkodott, aki segíthetett neki. Ezáltal tartós hatást ért el.

Isten minket is arra hív el, hogy nagy munkát végezzünk. Nekünk is ki kell hozzuk a világot a sötétségből Isten csodálatos világosságára. Azonban csak akkor tudjuk ezt megtenni, ha megtanultuk Luther titkát, tudniillik, hogy egyedül Isten erejére hagyatkozzunk.  Nehéz idők jönnek ránk, amikor államférfiak előtt kell megállnunk és bátorságra lesz szükségünk. Ott pedig a tudásunk nem fog segíteni, ha nem tanultunk meg függeni Istentől.

Meg kell tanulnunk Luther titkát, ha erősen akarunk megállni a lábunkon az elkövetkezendő nehéz időkben.

Franziska Renauer

Momento Medien

München, Németország

Fordította Gősi Csaba