2021. december 5., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 5 - VASÁRNAP - Jakab 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/



Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White AZ IGAZI MEGÚJULÁS 4. fejezet 2327. nap

4. fejezet  Isten törvényei (1. rész)

Egyedülálló felelősségünk

A világegyetem legfőbb uralkodójaként Isten törvényeket rendelt el nem egyszerűen az élők, hanem a természet valamennyi tevékenységének kormányzására. Minden – akár nagy, akár kicsiny dolog, akár élő, akár élettelen – olyan szilárd törvény alá van rendelve, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Törvénye alól nincsenek kivételek: mert az isteni értelem semmi olyanról nem feledkezett meg, amit az isteni kéz alkotott. Miközben azonban a természetben mindent természeti törvények kormányoznak, egyedül az ember képes  megérteni annak kívánalmait, és hallgatni az erkölcsi törvényre, mint értelemmel bíró lény. Isten egyedül az embernek, a teremtés koronájának adott lelkiismeretet az isteni törvény szent követelményeinek felfogására; egyedül neki adott olyan szívet, amely úgy képes szeretni azt, mint szentet, igazat és jót. Éppen ezért az embertől azonnali és tökéletes engedelmességet kíván.

Csak kevesen értik az ember személyes felelősségének kérdését. Ennek ellenére ez a téma hallatlan fontossággal bír. Mindnyájan engedelmeskedhetünk Isten törvényének, élhetünk a szerint, de meg is szeghetjük azt. Dacolhatunk a tekintélyével és megkaphatjuk az annak megfelelő büntetést is. Így hát minden embernek elevenébe kell, hogy vágjon a kérdés: engedelmeskedni fogok a mennyei hangnak, a Sínai-hegyen elmondott tíz igének, avagy a tömeg után megyek, amely lábbal tiporja ezt a törvényt? Azok számára, akik Istent szeretik, a legnagyobb öröm az, ha megtarthatják az Ő parancsolatait, és azokat cselekedhetik, amik kedvesek az Ő szemei előtt. Az érzéki szív azonban gyűlöli Isten törvényét és hadakozik annak szent követelményei ellen. Az emberek elzárják a lelküket az isteni világosság elől, és bár rájuk ragyog, nem akarnak abban járni. Feláldozzák a szív tisztaságát, Isten irgalmasságát és mennyei reménységüket önző kielégüléseikért és evilági nyereségeikért. 

A zsoltáríró így kiált fel: „Az Úrnak törvénye tökéletes” (Zsolt 19:7). Milyen csodálatos is Jehova törvénye annak egyszerűségében, átfogó és tökéletes, befejezett voltában! Annyira rövid, hogy könnyedén észben tarthatjuk minden egyes bekezdését, ugyanakkor annyira messze ágazó, hisz kifejezi az Isten teljes akaratát, és nem csupán a külső cselekedetekről vesz tudomást, hanem a szív gondolatairól, szándékairól, vágyairól és érzelmeiről is. Az emberi törvények nem képesek erre. Azoknak csak a külső cselekedetekre lehet gondjuk. Az ember lehet törvényszegő, mindazáltal elrejtheti rossz cselekedeteit az emberi tekintetek elől. Az ember lehet gonosztevő — tolvaj, gyilkos vagy házasságtörő —, de mindaddig, amíg tettére fény nem derül, a törvény nem ítélheti el őt bűnösként. Isten törvénye figyelemmel van a féltékenységre, az irigységre, a gyűlöletre, a rosszindulatra, a bosszúvágyra, a bujaságra és a becsvágyra, amelyek csupán a lélekben lobbannak fel, de nincs külső kifejezésük, mivelhogy az alkalom – nem az akarat! – hiányzik hozzá. És ezek a bűnös érzelmek is számba vétetnek azon a napon, amelyen „minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az” (Préd 12:17).

https://white-konyvtar.hu/fejezet/IM/advent/2011/11974.188/

 

Mai Bibliai szakasz: Jakab 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jakab%204&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jakab%204&version=NT-HU

Fel kell tennünk önmagunknak egy kérdést: „Honnan származik a veszekedés és a viszálykodás?” Ez a viselkedés a gondolatvilágunkban kezdődik, és közvetlen kapcsolatban van a vágyainkkal. Mivel akarunk bizonyos dolgokat és látszólag sosem érjük el őket – bármennyire igyekeznénk is – keserűséget és kudarcot érzünk. Ezért vitatkozunk és néha mérgesek is vagyunk.

Másrészről viszont vannak olyan dolgok, amelyeket az Úr megadna nekünk, de mi nem vesszük a fáradságot, hogy kérjük, ezért nem is kapjuk meg. Néha eszünkbe jut, hogy kérjük mennyei Atyánkat, hogy adja meg, amire vágyunk, de Ő nem adja meg, mert rossz indítékkal kértük. Önző módon kértük.

Mit gondolunk, mit jelent az a Bibliában, amikor azt olvassuk, hogy Isten féltékeny? Azt jelenti, hogy Istennek fáj a szíve a velünk való kapcsolat miatt. Arra vágyik, hogy értelmes kapcsolatot tartson fent velünk azért, hogy segítsen képességeinket kiteljesíteni. Ezért Ő kegyesen és ingyen felajánlja nekünk az Ő csodálatos kegyelmét, hogy segítsen megváltozni és érettségre jutni. Az Ige azt mondja, hogy Isten azoknak adja kegyelmét, akik tanulékonyak. Nem adja kegyelmét a büszke és arrogáns embereknek. Ez nem azért van, mert nem hajlandó nekik adni kegyelmét; hanem azért, mert az ilyenek nem ismerik fel Isten élet átalakító kegyelmét, és nem rendelik alá magukat annak.  

A kulcs mindenhez a mi akaratunk. Alá kell rendelnünk akaratunkat Istennek, és ódzkodnunk kell a gonosztól és kísértéseitől. Amikor következetesen ezt tesszük Jézus nevében, az ördög elmenekül tőlünk. Vissza kell utasítanunk mindent, ami gonosz körülöttünk, és meg kell engednünk Istennek, hogy tisztítsa meg még a gondolkodási folyamatunkat is. Mindenek felett fel kell hagynunk azzal, hogy egyik lábunkkal a világban, a másikkal a gyülekezetben legyünk. Nem szerethetjük Istent és az ördögöt is egyszerre.

Nem szabad részt vennünk a pletykában barátaink és családunk ellen. Ha bárki hamis dolgokat beszél testvére ellen az ő háta mögött, hogy tönkretegye hírnevét, a bíró szerepét veszi magára. Amikor ezt tesszük, nemcsak Isten törvénye fölé helyezzük magunkat, hanem Isten fölé is.

Robin Pratt

332. heti olvasmány AZ IGAZI MEGÚJULÁS 4-5. fejezeteihez (december 5-11.).

Isten sosem használ erőszakot azért, hogy engedelmességet érjen el, hiszen a szeretet és a szabadakarat az Ő kormányzásának alapja. Viszont az igazság és a kegyelem tökéletesen egyesül az Ő természetében. Ítéletre hozza az összes féltékenységet, irigységet, gyűlöletet, bosszút, bujaságot és önző vágyat, amelyet nem bántak meg. Még akkor is, ha valamely bosszúvágyó gondolatunkat nem is valósítottuk meg, ezekről a bűnös érzelmekről el kell számoljunk az ítéletnapkor (Préd. 12:16), hacsak nem vallottuk be a szentségtelen gondolatainkat Istennek és kértünk bűnbocsánatot.

Időnként Isten törvényeinek azért engedelmeskedünk, mert a büntetéstől félünk, és nem ismerjük fel, hogy az Istennek való engedelmességünknek nem az a szerepe, hogy rögtön meghozza a boldogságot, hanem megerősíti az elménket, hogy Isten ismeretében gyarapodjunk az örökkévalóságon keresztül! Isten tökéletes szeretettörvénye már az emberiség teremtése előtt létezett, és örökké fog létezni.

Alapja kell, hogy legyen a hitünknek. Isten ígéretei attól függenek, hogy megtartjuk-e a megállapodás vagy szövetség ránk eső részét. Amikor Istennel együtt munkálkodunk megtesszük a tőlünk telhető legjobbat az élet kis dolgaiban és megragadjuk az alkalmat, hogy segítsünk másoknak és megáldjuk őket. Az elhívásunk és kiválasztottságunk biztossá tétele azt jelenti, hogy meg kell tanulnunk úgy élni és beszélni, ahogy Jézus tette. Ha hitünket és jó cselekedeteinket összhangba hozzuk Krisztus ereje által, megőrizzük lelkiségünk erejét és épségét.

Mindent egybevetve Isten erejétől kell függenünk, hogy győzedelmeskedjünk.

Cindy Tutsch

RevivalandReformation.org blogszerkesztő

Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: