Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit 1 Királyok 11 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kir%C3%A1lyok%2011&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kir%C3%A1lyok%2011&version=NT-HU
(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Az Úr kedveltje a romlás útjára tért. Lassan Izrael elhagyta az áldozatos lelkületet és Salamont kezdte dicsérni. Salamon engedte, hogy őt dicsőítsék a templom tökéletességért: Jahve templomát mindenki Salamon templomaként kezdte emlegetni. Salamon egyre inkább politikai helyzetét akarta erősíteni, gazdasági fölényét és hatalmát érzékeltetni. Ezt szolgálta a sok-sok pogány feleség és a sok-sok pogány ágyas is.
2. Ha Salamon elengedte Isten kezét, Isten is kénytelen volt elengedni Salamont, hogy tettei következményét learassa. Isten szemében a leggyalázatosabb bűnre vetemedett, a bálványimádásba bűnébe esett. A bálványimádás azt jelentette, hogy Salamon lecserélte Istent a pogány bálványokra. Ebben a helyzetben Isten már nem tudott rajta segíteni, míg meg nem értette, hogy mennyi hiábavalóságot elkövetett, és vissza nem tért Istenhez.
3. Isten elengedte Salamont, de nem végleg. Lehetőséget biztosított számára, hogy elgondolkodjon és visszatérjen hozzá. Salamon hűtlenségének azonban hosszantartó következményei maradtak. Izrael országa ketté szakadt és már sosem volt olyan, mint Dávid uralkodása alatt vagy Salamon uralkodása kezdetén.
Olvasmány – E.G. White AZ UTOLSÓ NAPOK ESEMÉNYEI 4. fejezet
4. fejezet – ISTEN EGYHÁZA A VÉG IDEJÉN (6. rész)
William C. White kijelentése
Elmondtam (Linda Scott asszonynak), anya miként is tekintett a maradék egyház tapasztalatára, és beszéltem neki arról a döntő tanításról, amely szerint Isten nem engedi meg, hogy ez a felekezet olyan mély hitehagyásba jusson, ami által egy másik egyház jönne létre (W. C. White E. E. Androsshoz, 1915. május 23., White Estate Corresp. File).
A lelki megújulás szükségessége
Valamelyik nap déltájban arról írtam, mit lehetett volna tenni a legutóbbi, 1901-es generál konferenciai ülésen, ha a bizalmi helyeken lévők Isten akaratát követik, és az Ő útját választják. A korábban nagy világossággal rendelkezők nem jártak világosságban. Az összejövetel befejeződött,… de nem történt változás, mert nem alázták meg magukat az Úr előtt, ahogyan kellett volna, és emiatt nem részesültek a Szentlélek áldásában.
Eddig jutottam az írásban, mikor elvesztettem az eszméletemet, és úgy tűnt, hogy egy jelenetnek vagyok a tanúja, amely Battle Creekben játszódik le.
Többekkel az imaház előadótermében voltunk. Imádkoztak, elhangzott egy ének, majd ismét imádkoztak. Nagyon komolyan könyörögtek Istenhez. Az összejövetelen a Szentlélek jelenléte nyilvánult meg…
Senkit sem tartott vissza büszkesége a bensőséges bűnvallomás megtételétől, és ebben elöl jártak a befolyásos testvérek is, de csak azóta, hogy bátorságuk lett megvallani bűneiket.
Ilyen örömöt azelőtt sosem tapasztaltam az imaházban.
Ekkor visszanyertem az öntudatomat, és egy ideig fogalmam sem volt, hol voltam. A tollamat még mindig a kezemben tartottam. E szavakat diktálták nekem: „Ez történhetett volna. Arra várt az Úr, hogy ezt mind véghez vigye népéért. Az egész menny arra várt, hogy kegyelmet gyakorolhasson.” Arra gondoltam, hol lehetnénk már, ha a legutóbbi Generál Konferencián mindezt megtettük volna (8T, 1903. január 5., 104–106. o.).
Mély benyomást gyakorolt rám, ami elvonult előttem az éjszaka folyamán. Nagy mozgalmat, a megújulás művét láttam sok helyen előrehaladni. Testvéreink felsorakoztak, és válaszoltak Atyánk hívására (TM, 1913, 515. o.). [Ellen G. White az 1913-as generál konferenciai ülésszak résztvevőinek küldött első üzenetéből.]
Isten türelme népe iránt
Az egyház nem felelt meg, sajnos egyáltalán nem felelt meg Ura várakozásának. Mindazonáltal a Megváltó nem hagyja magára népét. Még mindig türelmes irántuk; nem azért, mintha bármi jót találhatna bennük, hanem hogy nevét ne illessék gyalázattal az igazság ellenségei, és Sátán erői ne üljenek diadalt Isten népe pusztulásán. Hosszan tűrte önfejűségüket, hitetlenségüket és ostobaságukat. Csodálatos türelemmel és könyörülettel fenyítette meg őket. Ha figyelnek tanításaira, megtisztítja őket bűnös hajlamaiktól, így megmenekülnek az örök életre, és kegyelme erejére emlékeztetnek majd a végtelen időkön át (ST, 1901. november 13.).
Bár az egyház telve van hibákkal és elveszítette erejét, mégis a földön egyedül őrá fordítja Krisztus a legnagyobb figyelmet. Állandóan szemmel tartja, féltő szeretettel tekint rá, és folyamatosan erősíti Szentlelke által (2SM, 1902, 396. o.).
Isten együtt dolgozik a hívőkkel
Jézus Krisztusnak mindig lesz egy néki szolgáló választott népe. Mikor a zsidóság elutasította Krisztust, az élet fejedelmét, az Úr elvette tőlük a mennyek országát, és a pogányoknak adta. Isten ezen elv szerint folytatja munkáját műve minden szakaszában.
Amikor egy gyülekezet hűtlennek bizonyul a Teremtő szavához, akkor – legyen bármilyen is a helyzete, fenséges és szent az elhivatása – Isten nem dolgozhat tovább velük. Ekkor másokat választ ki, hogy a fontos felelősséget hordozzák. De ha ők, a soron következők sem tisztítják meg életüket minden helytelen cselekedettől, ha nem vetnek tiszta és szent alapot az összes határon belül, akkor az Úr fájdalommal sújtja, megalázza őket, és – ha nem bánják meg bűneiket – helyükről kimozdítva szégyenné teszi őket (14MR, 1903, 102. o.).
Ámen 🛐🙏
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés