Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit 5Móz 7 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%207&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%207&version=NT-HU
(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten előre óvja Izraelt az ellenséges népektől. A féltőn szerető Isten óvni akarta népét, mert Bálámnak annak idején sikerült moábita vallásos imádatra elcsalni őket, melynek hatalmas következménye lett.
2. Isten előbb szeretett. Izrael kiválasztása betekintést enged Isten jellemébe és gyakorlatába. Isten nem a teljesítmény alapján választ ki, hanem a szeretete alapján. Nem nézi az emberi teljesítményt, a nagyságot, a sokaságot, hanem kész meglátni a kicsit, a gyámoltalant, a szegényt és erőtelent, mert azt szeretné, ha a közösség, a szeretet, jellemezné a közte és népe közötti kapcsolatot.
3. Isten az elhívással megbízást és áldást ad. Isten megígérte, hogy állhatatos és hűséges lesz népéhez, megtartja szövetségét, szereti, megáldja és megsokasítja népét, távolt tartja tőlük a betegségeket, közöttük lesz nagyságával és fenséges voltával.
4. Ezen kívül egy olyan Istent is látunk ebben a fejezetben, aki bátorítja népét; aki a nagy és erős akadályokat is legyőzi; aki védőintézkedéseket ad népének; aki az emberekre bízott feladat elvégzéséhez mindent biztosít; aki a legkisebbet, a legkevesebbet is alkalmassá tudja tenni bármilyen nagy feladat elvégzésére; akinek tervei tökéletesek.
Olvasmány – E.G. White KERESZTÉNY SZOLGÁLAT 23. fejezet
23. fejezet – A hittérítő munka területei (1. rész)
Figyelmesség a vakok iránt
A menny angyalokat küld ki, hogy szolgáljanak Isten ama gyermekeinek, akik testileg vakok. Angyalok őrzik lépéseiket, és óvják őket az útjukon rájuk leselkedő ezernyi veszélytől, amelyekről nem is tudnak. (Testimonies, III, 516.)
Nem hallgatja meg népe imáit, amíg ők elhanyagolják a közöttük élő… vakokat és betegeket. (Testimonies, III, 518.)
Ha vannak olyanok a gyülekezetben, akik megbotránkoztatják a vakokat, vonjuk felelősségre őket, hiszen Isten a vakok, az elesettek, az özvegyek és az árvák őrzőjévé tett bennünket. A botránykő, amelyre az Úr Igéje hivatkozik, nem egy fadarabot jelent, amit a vakok lába elé helyeznek, hogy megbotoljanak benne, hanem annál sokkal többet. Minden olyan eljárás benne foglaltatik, amely vak testvéreink megsértésére, érdekeik sérelmére, jólétük megakadályozására irányul. (Testimonies, III, 519.)
A vak ember azzal, hogy elvesztette látását, minden tekintetben hátrányokkal találja szemben magát. Az a szív, amelyik nem indul meg és nem érez együtt velük, ha vak embert lát, amint a számára sötétbe borult világban botorkál, csakugyan kemény, és azt az isteni kegyelemnek kell meglágyítania. (Testimonies, III, 521.)
Gondviselés az árvákról
Míg a halál el nem nyeletik a diadalra, mindig lesznek árvák, akikre gondot kell viselni, akik a kelleténél is jobban megszenvedik a helyzetüket, ha gyülekezeti tagjaink gyengéd együttérzése és szerető jóakarata nem nyilvánul meg irányukban. Az Úr ezt hagyta meg számunkra: „a bujdosókat házadba bevigyed”. A keresztény hitnek atyákat és anyákat kell nyújtania ezeknek az otthontalanoknak. Az özvegyek és az árvák iránt imákban és tettekben megnyilvánuló együttérzés örök emlékezetben lesz Isten előtt, és idővel elnyeri jutalmát. (Review and Herald, 1893. június 27.)
Amikor támogatjuk a szegényeket, együtt érzünk az elesettekkel és az elnyomottakkal, és oltalmazzuk az árvákat, szorosabb kapcsolatba kerülünk Jézussal. (Testimonies, II, 25.)
Vannak árvák, akikről gondot kell viselnünk; sokan azonban nem vesznek a vállukra ilyen terhet, merthogy az több gondoskodást igényel, és csak kevés időt hagy nekik arra, hogy önmaguknak kedveskedjenek. Csakhogy amikor a Király majd megvizsgálja őket, ezek a semmittevő, szűkmarkú és önző lelkek meg fogják tudni, hogy a menny azoknak készíttetett, akik munkálkodtak és megtagadták magukat Krisztusért. Senkiről nem gondoskodnának, mert sokan az efféle gondot csak az önmaguk iránti szeretetben és önmaguk javának keresésében vették fel. A rettenetes büntetés, amellyel a Király a tőle balra állókat fenyegeti, jelen esetben nem az ő nagy bűneik miatt zúdul rájuk. Nem azért szenvednek büntetést, amit tettek, hanem azért, amit nem tettek meg. Nem tették meg azt, amit a menny jelölt ki számukra. Önmaguknak kedveskedtek, és el is veszik a magukat szeretők részét. (Review and Herald, 1881. augusztus 16.)
Vannak árvák, akik felől Krisztus meghagyta követőinek, hogy az ő tulajdonaként fogadják be őket. Nagyon sokszor érzéketlenül megyünk el mellettük. Lehet, hogy kopottak, faragatlanok, és látszólag semmi vonzó nincs bennük, de akkor is ők Isten tulajdonai. Az Úr áron vette meg őket, és éppoly értékesek a szemében, mint mi. Ők is a menny nagy családjához tartoznak, és a keresztények Isten sáfáraiként felelősek értük.„Vérüket a te kezedből kívánom meg” – mondja a Mindenható. (Christ’s Object Lessons, 386–387.)
Az Úr felszólítja a gyülekezet minden tagját, hogy tegyen eleget az árvák iránti kötelességnek. Mindazonáltal ne pusztán kötelességből munkálkodjatok értük, hanem azért is, mivel szeretitek őket, és mert Krisztus azért halt meg, hogy üdvözítse őket. Jézus árat fizetett ezekért a lelkekért, akik a ti gondoskodásotokra szorulnak, és elvárja tőletek, hogy úgy szeressétek őket, ahogy ő is szeretett titeket, még amikor bűneitekben éltetek és tévelyegtetek. (Review and Herald, 1893. június 27.) {ChS 216.4}
Nem hallgatja meg népe imáit, amíg az elhanyagolja a közötte élő árvákat, félárvákat, csonkabonkákat, vakokat és betegeket. (Testimonies, III, 518.)
Tágas munkaterület vár mindazokra, akik a Mesterért akarnak munkálkodni, hisz gondot viselhetnek ezekről az elhagyatott gyermekekről és ifjakról, kedvező körülményeket teremthetnek számukra a nemes jellem kialakításához, hogy Isten gyermekeivé válhassanak. Akadnak nem sok jóval biztató gyermekek, akiknek nagy szeretettel utána kell menni; sokakat – akik egyébként tudatlanságban nőnének fel és olyan társaságba kerülnének, amely züllésbe és bűnbe visz – lehetne kedvező környezettel körülvenni, és gyengéd, krisztusi oltalom alatt megmenteni Jézus számára… Ez a másokért végzendő munka erőfeszítést, önmegtagadást és áldozathozatalt igényel: de mi ez a csekély áldozat, amit hozunk, Isten kimondhatatlan ajándékához, az ő egyszülött Fiához képest? Az Úr megadta nekünk azt az előjogot, hogy munkatársai lehetünk. (Review and Herald, 1893. június 27.)
https://white-konyvtar.hu/fejezet/KSz/felfedezesek/1925/13.1463/
Olvasmány Ellen White KERESZTÉNY SZOLGÁLAT című könyve 22-23. fejezeteihez (június 19-25.).
Emlékszem, amikor a férjem megkért, hogy legyek a felesége. Igent mondtam, és alig vártam, hogy elmondjam a családomnak és a barátaimnak. Olyan boldog voltam, hogy az életem hátralevő részét vele tölthetem. Még most is ugyanígy érzek iránta, ennyi évet követően is.
Ugyanezt tapasztaltam, amikor több évnyi várakozás után megtudtam, hogy az első gyermekünket várom. Azt akartam, hogy mindenki tudja, és alig tudtam megállni, hogy elkotyogjam magam azoknak az embereknek, akikkel csak találkoztam. Szerintem még néhány ismeretlennek is elmondtam.
Mikor volt legutoljára, hogy így éreztél egy imaóra kapcsán? Szoktad-e várni az órát, amikor megoszthatod másokkal, hogy Isten mit tesz az életedben és azoknak az életében, akikért imádkozol? Ha az a válaszod, hogy a közös ima unalmas, vagy sosincs semmi mondanivalód, vagy hogy régóta nem izgatott fel semmi az imaórával kapcsolatosan, akkor friss tapasztalatra van szükséged Istennel.
„Éljünk Krisztusnak percről percre, óráról órára, napról napra, és akkor a Megváltó lakozik majd bennünk. Akkor, ha majd egybegyűlünk, az ő szeretete él a szívünkben, felbuzog, mint egy forrás a sivatagban, felüdítve mindenkit, az elveszés szélén állókat pedig arra késztetve, hogy mohón igyanak az élet vizéből.” (Keresztény szolgálat, 211. o.) A napi, életet adó kapcsolat Istennel olyasmi, amit meg kell osztani másokkal, akár idegenekkel is.
Karen D. Lifshay
Kommunikációs asszisztens, Hermiston HNA Egyház, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés