Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 18. fejezet 984. nap
A próféta önmagától megüresített lelke megtelt isteni
világossággal. Mivel látta a Megváltó dicsőségét, szavai szinte ugyanazok
voltak, mint amelyeket Krisztus mondott a Nikodémussal való beszélgetés során.
János így szólt: "Aki felülről jött, feljebb való mindenkinél. Aki a
földről való, földi az, és földieket szól; aki a mennyből jött, feljebb való
mindenkinél [. . .) Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja;
mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Lelket" (Jn 3:31-34).
Krisztus elmondhatta: "Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát,
aki elküldött engem" (Jn 5:30). Róla szól az ige: "Szeretted az
igazságot és gyűlölted a hamisságot; annakokáért felkent téged az Isten, a te
Istened, örömnek olajával a te társaid felett" (Zsid 1: 9). Az Atya
"nem mérték szerint adja a Lelket" (Jn 3:34).
Így van ez Krisztus követőinek esetében is. Csak akkor
kaphatunk mennyei világosságot, ha készek vagyunk megüresíteni magunkat
énünktől. Nem láthatjuk tisztán Isten jellemét, sem Krisztust nem fogadhatjuk
el hit által, ha nem egyezünk bele, hogy minden gondolatunkat alávessük a
Krisztus iránti engedelmességnek. Mindazokra, akik ezt teszik, mérték nélkül
töltetik ki a Szentlélek. Krisztusban "lakozik az istenségnek egész
teljessége testileg, és ti Őbenne vagytok bételjesedve" (Kol 2:9-10).
János tanítványai azt mondták, hogy mindenki Krisztushoz
jön, a világosan látó János viszont így szólt: "Az ő bizonyágtételét senki
sem fogadja be" (Jn 3:32), vagyis kevesen készek elfogadni Őt mint
Megváltót a bűntől. De "aki az ő bizonyságtételét befogadja, az
megpecsételte, hogy az Isten igaz" (Jn 3:33). "Aki hisz a Fiúban,
örök élete van" (Jn 3:36). Nincs helye a vitának, hogy a Krisztus vagy a
János keresztsége tisztít-e meg a bűntől. Krisztus kegyelme az, ami életet ad a
léleknek. Krisztus nélkül a keresztség - csakúgy, mint bármely más szertartás -
értéktelen formaság. "Aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet"
(Jn 3:36).
Krisztus sikeres munkáját, amit Keresztelő János ilyen
örömmel fogadott, a jeruzsálemi hatóságoknak is jelentették. A papok és
írástudók irigyelték János befolyását, amikor látták, hogy az emberek elhagyják
a zsinagógákat és özönlenek a pusztába - most viszont itt volt Valaki, aki még
nagyobb erővel vonzotta a tömegeket. Izraelnek ezek a vezetői nem voltak
hajlandók Jánossal elmondani: "Annak növekednie kell, nékem pedig alább
szállanom" (Jn 3 :30). Újra elhatározták, hogy véget vetnek a munkának,
amely a népet elvonta tőlük.
Jézus tudta: a papok nem sajnálják a fáradságot, hogy
viszályt szítsanak az Ő és a János tanítványai között. Tudta, hogy gyülekeznek
a viharfelhők, amelyek elsöprik az egyik legnagyobb prófétát, aki e világra
született. Annak érdekében, hogy elkerüljön minden félreértésre vagy
nézeteltérésre okot adó alkalmat, Jézus csendben megszüntette munkásságát és
visszavonult Galileába. Nekünk is úgy kell megpróbálnunk elkerülni mindent, ami
viszályhoz, félreértéshez vezethet, hogy közben hűek maradunk az igazsághoz.
Ugyanis amikor ilyesmi üti fel a fejét, az eredmény a lelkek elvesztése. Ha
olyan körülmények adódnak, amelyek miatt szakadás fenyeget, kövessük Jézus és
Keresztelő János példáját.
János azért hivatott el, hogy egy reformáció élére álljon.
Emiatt tanítványai abban a veszélyben forogtak, hogy figyelmük rá összpontosul,
érzésük szerint a mű sikere az ő munkásságán múlik, és szem elől tévesztik azt
a tényt, hogy ő csupán eszköz, amely által Isten munkálkodik. János munkássága
azonban nem volt elegendő a keresztény egyház alapjainak lerakásához. Amikor
véghezvitte küldetését, egy másik munkának kellett elkezdődnie, amelyet az ő
bizonyságtétele nem végezhetett el. Tanítványai azonban ezt nem értették meg.
Midőn látták, hogy Krisztus veszi át a munkát, féltékenykedtek és
elégedetlenkedtek.
Ugyanez a veszély ma is fennáll. Isten elhív valakit egy
bizonyos munkára, és amikor az illető képességei szerint elvégezte, az Úr
másoknak adja át, hogy továbbvigyék művét. Csakhogy János tanítványaihoz
hasonlóan sokan úgy érzik, hogy a munka sikere az első munkástól függ. A
figyelem a földiekre irányul a mennyeiek helyett, féltékenység bukkan fel, és
Isten műve csorbát szenved. Akit pedig ily módon indokolatlanul tisztelnek, azt
az önhittség veszélye fenyegeti. Nem fogja fel, hogy Istentől függ. A népet
arra tanítják, hogy az emberi vezetésben bízzon, és így bűnbe esnek,
eltávolodnak Istentől.
Isten művében nem lehet önfelmagasztalás, emberi rang.
Időről időre az Úr különböző eszközöket ad, ezeken keresztül valósul meg célja
a legjobban. Boldogok, akik hajlandók megalázni énjüket, és együtt mondják
Keresztelő Jánossal: "Annak növekednie kell, nékem pedig alább
szállanom" (Jn 3:30).
Mai Bibliai szakasz: Lukács
14
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jézus szombatnapon
gyógyított, a teremtés emléknapján mutatta meg helyreállító hatalmát férfiak és
nők egészségének, teljességének visszaállításával. E fejezet elején „a farizeusok egyik vezetőjének” házába
hívták Jézust szombati ebédre (Lk
14:1 - ÚRK). Az összegyűlt zsidó vezetők „figyelték”, mit tesz érkezése után Jézus, mert egy vízkóros ember
is volt a vendégek között. A házigazdák csapdát állítottak Jézusnak. Különben
nem hívtak volna ebédre egy beteg embert, akin szerintük Isten jogos büntetése
van a bűnei miatt.
Jézus a következő
kérdéssel reagált kimondatlan kihívásukra: „Szabad-e
szombaton gyógyítani, vagy nem?” (3. vers). A farizeusok azonnal dilemmába estek. Ha igennel válaszolnak,
ellentmondanak saját hagyományaiknak, ha viszont nemmel, akkor részvétlenségüket
mutatják ki. Ezért: „Azok pedig
hallgattak” (4. vers).
Miután meggyógyította,
Jézus útjára bocsájtotta a férfit. Következő kérdésével pedig egyértelműen
rámutatott a vallási vezetők képmutatására: „Ha valakinek közületek a fia vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza
ki onnan?” (5. vers). Jézus azonos erkölcsi szintre helyezte a gyermek
gödörből való kimentését a vízkóros szombaton történő meggyógyításával. Ha
megmentenének egy állatot szombatnapon, de egy beteg embert nem, akkor az
állatokat többre becsülnék az embernél. Ha Jézus első kérdése után hallgattak,
most már végképp nem tudtak mit felelni (6. vers), hiszen elállt a szavuk a beteg gyógyulásától és Jézus kérdésétől.
Mit kellene Jézus
kérdésére válaszolnunk? Hogyan jellemzi válaszunk a szombatnapi
tevékenységeinket? Ha a szombati munkavégzés tilalma felszabadít minket a
kenyérkereső tevékenység alól, ez lehetőséget ad arra, hogy másoknak segítsünk,
és ünnepeljük Isten teremtő és fenntartó hatalmát. Felszabadulunk, hogy részt
vegyünk Jézus gyógyító munkájában az élet minden területén, ezzel is kifejezve
hálánkat Istennek a saját, bűnből és betegségből történt gyógyulásunkért,
szabadulásunkért. Ha a szombat a teremtés emlékünnepe, mivel tarthatnánk meg
jobban, mint azzal, hogy segítünk másoknak is megtapasztalni Jézus megújító,
gyógyító erejét?
Igazság szerint a
szombatnap erkölcsi értékének alapja, hogy a törvényt nem sérti embertársaink,
férfiak és nők megsegítése szombaton. Ha összevetjük szombattartó
irányelveinket Jézus elvével, hogy a szombatnap alkalmas a jócselekedetekre,
akkor rájöhetünk, hogy néhány szombati tilalmunk akadályozza az életadó
cselekedeteket. Arra is rádöbbenhetünk, hogy bizonyos szombati gyakorlatainknak
nincsen gyógyító értékük, és más napokon is meg lehetne tenni azokat.
Engedjük, hogy Jézus
kimondatlan válasza, mely szerint „szabad
szombatnapon gyógyítani” felszabadítson, hogy minden szombaton az Ő
gyógyító erejével szolgálhassunk másokat!
Douglas Jacobs, D.Min.
137. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
17-18. fejezetEIhez
(március 18-24.).
Amikor Jézus azt mondta
Nikodémusnak, hogy újból kell születnie ahhoz, hogy megláthassa Isten országát,
Nikodémus megdöbbent attól a gondolattól, hogy egy ország túl tiszta lehet az ő
számára. Nem tudta elfogadni, hogy neki, a szabatos farizeusnak, meg kell
változnia. Mások csupa jót gondoltak róla, és ő maga is meglehetősen jókat
gondolt saját magáról.
Olykor velünk is van
úgy, hogy a természetünktől fogva nem akarjuk Isten Szentlelkének gondolatát
befogadni. Amikor Isten szembesít valamivel, a büszkeségünk az őszinte
megvallás útjába áll.
Isten megadta az
igazságot az egyházunk számára és lehetőségünk van arra, hogy ezt megismerjük.
Felelősek vagyunk azért, hogy terjesszük az evangéliumot a világ számára. A
kényelmünk azonban megakadályozza ezt. Megelégszünk, még mielőtt hűségesek
lennénk. Nem kellene, hogy így legyen.
A tudásom, legyen az
bármennyire hatalmas tudás is, akár csak amivel Nikodémus rendelkezett,
értelmetlen, hogy ha nincs részem a lelki újjászületésben, amitől győzedelmessé
válhatok. Ez az újjászületés teszi lehetővé a Léleknek, hogy felhasználjon
engem. Az újjászületéshez azonban alá kell rendelnem magamat Istennek, ahogyan
Nikodémusnak is kellett.
Jézuson kívül nincs más
név az ég alatt, „mely által kellene nékünk megtartatnunk” (ApCsel 4:12). És ha
új személlyé válunk, a lehetőségek széles tárháza nyílik meg előttünk. Amiképp
a csecsemők felnövekszenek a kialakult személyiségre, a hívők is lépésről
lépésre fejlődnek a mennyei királysághoz.
Amy Masuda, Japán
(Amy jelenleg
egészségügyi missziót folytat a malajziai Aenon Életmódközpontban.)
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés