Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 16. fejezet 972. nap
16.
Az Ő templomában
"Azután leméne Kapernaumba, ő és az ő anyja és a
testvérei és tanítványai: és ott maradának néhány napig. Mert közel vala a
zsidók húsvétja, és felméne Jézus Jeruzsálembe" (Jn 2:12-13).
Ezen utazása során Jézus a főváros felé igyekvő egyik
nagyobb társasághoz csatlakozott. Nyilvánosan még nem jelentette ki küldetését,
észrevétlenül elvegyült tehát a sokaság között. Ilyen alkalmakkor gyakran a
Messiás eljövetele állt a beszélgetés középpontjában, ami Keresztelő János
szolgálata nyomán került előtérbe. Az emberek lángoló lelkesedéssel beszéltek a
nemzeti nagyság reménységéről. Jézus tudta, hogy ez a remény nem válik valóra,
mivel a Szentírás félremagyarázásán alapul. Ő alaposan, komolyan magyarázta a
próféciákat, megpróbálta az embereket Isten Igéjének behatóbb tanulmányozására
serkenteni.
A zsidó vezetők azt tudatosították a népben, hogy
Jeruzsálemben kell megtanulniuk Istent imádni. A húsvét hetében hatalmas
tömegek gyűltek össze itt Palesztina minden részéből, sőt távoli földekről is.
A templom udvarát ellepte a tarka tömeg. Sokan nem tudták magukkal hozni az
egyetlen nagy Áldozatra utaló áldozati állatokat, amelyeket felajánlottak. Az ő
megsegítésükre állatokat adtak-vettek a templom külső udvarán. Mindenféle
rendű-rangú ember gyűlt itt össze, hogy megvásárolja az áldozatot. Itt
váltották be a külföldi pénzeket is a szentélyi érmékre.
Minden zsidónak évi fél sékelt kellett fizetnie "lelke
engeszteléséért" (Vö. 2Móz 30:12=16!). Az így összegyűjtött pénzt a
templom fenntartására fordították. Emellett nagy összegeket hoztak önkéntes
adományokként, amit a templomi kincstárban helyeztek el. A külföldi pénzt át
kellett váltani az úgynevezett templomi sékelre, ezt fogadták el a szentély
szolgálatára. A pénzváltás alkalmat adott a csalásra, zsarolásra, szégyenletes
adásvétellé alakult, ami a papok fő jövedelemforrása volt.
A kufárok elképesztő árakat kértek az állatokért, a hasznot
megosztották a papokkal és vezetőkkel, akik így a nép rovására gazdagodtak meg.
A híveket arra tanították, hogy ha nem hoznak áldozatot, Isten áldása nem
nyugszik meg gyermekeiken, földjeiken. Így biztosították az állatok magas árát.
Ha már ilyen messziről ideutaztak, az emberek nem mentek haza anélkül, hogy ki
ne fejezték volna hűségüket, hiszen ezért jöttek.
Húsvét idején rengeteg áldozatot ajánlottak fel, nagy volt
a vásár a templomnál. Az ennek nyomán keletkező zűrzavar inkább emlékeztetett
zajos marhavásárra, mint Isten szent templomára. Lázas alkudozás hallatszott,
marhabőgés, juhbégetés, galambbúgás keveredett pénzcsörgéssel és mérges
vitákkal. A nagy összevisszaság zavarta az imádkozókat, a Magasságoshoz
intézett szavakat elnyelte a templomot elöntő zajongás. A zsidók rendkívül
büszkék voltak kegyességükre. Örvendeztek templomuknak, s minden szót, ami nem
volt kedvező a templomra, istenkáromlásnak tekintettek. Mereven ragaszkodtak a
vele kapcsolatos szertartások véghezviteléhez, de pénzszeretetük túlnőtt
lelkiismeret-furdalásukon. Alig voltak tudatában, milyen messze sodródtak az
Isten által elrendelt szolgálat eredeti céljától.
Amikor az Úr leszállt a Sinai hegyre, a helyet megszentelte
jelenléte. Mózes parancsot kapott, hogy vessen határt a hegy körül és szentelje
meg azt, majd Isten figyelmeztető szava hallatszott: "Vigyázzatok
magatokra, hogy a hegyre fel ne menjetek, s még a szélét se érintsétek; mindaz,
ami a hegyet érinti, halállal haljon meg. Ne érintse azt kéz, hanem kővel
köveztessék meg, vagy nyíllal nyilaztassék le; akár barom, akár ember, ne
éljen" (2Móz 19:12-13). Így tanulták meg a leckét, hogy ahol Isten
kinyilvánítja jelenlétét, az a hely szent. A templomot körülvevő egész
területet szentnek kellett volna tekinteni. Nyereségvágyuk miatt azonban
mindezt szem elől tévesztették.
Mai Bibliai szakasz: Lukács
1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Lukács az evangéliumát
egy új kereszténynek, Theofilusnak írja, „hogy
megtudhasd azoknak a dolgoknak bizonyosságát, amelyekre taníttattál” (Lk
1:4). Próbáld meg úgy olvasni Lukács evangéliumát, mintha te lennél Theofilus,
aki akkor nyitja ki először Lukács levelét. Mindegyik történetnél kérdezd meg,
hogy hogyan segít ez megértened annak a bizonyosságát, hogy Jézus a te
Megváltód. Lukács az ő evangéliumát a Jézus életéről szóló rendszerezett
beszámolónak nevezi (3. vers). Az ő rendszere bizonyos értelemben különbözik
Máté és Márk rendszerétől, de általánosságban véve időrendben számol be az
eseményekről.
Zakariással, az idős és
igaz életű pappal kezdődik a beszámoló, akik kételkedik abban a jó hírben, amit
Gábriel angyal hoz, hogy felesége Erzsébet, aki túl van a termékeny koron, mégis
gyermeket fog szülni, akit Jánosnak neveznek majd el, és a Megváltó eljövetelét
fogja hirdetni (5-25. vers). Ezek után szembeállítja Zakariás kételkedését egy
fiatal lány, Mária hitével, aki hisz Gábrielnek, amikor hat hónappal később
elmondja neki, hogy gyermeke fogan a Szentlélektől, és ő fogja megszülni az
eljövendő Megváltót, Jézust (26-39. vers).
Zakariásnak minden oka
megvolt arra, hogy higgyen, Máriának pedig minden oka megvolt arra, hogy
kételkedjen Gábriel szavaiban. Gábriel angyal megjelenik Zakariásnak az
illatáldozati oltár jobb oldalánál, ami jó indulatot sejtet. Papként ismerte
azt a történeket, hogy Sára, aki túl volt azon a koron, hogy gyermeket szüljön,
fiút szült Ábrahámnak, de Ábrahámhoz hasonlóan ő is kételkedik Isten ígéretében
és megkérdezi Gábrielt: „Miről tudhatom
én ezt meg?” (18. vers).
Erőnk vagy gyengeségünk
befolyásolja a bizalmunkat Isten képességeiben. Gábriel gyorsan emlékezeti
Zakariást arra, hogy ne a lehetetlenségen gondolkozzon, hanem Isten ígéretén: „Én Gábriel vagyok, ki az Isten előtt állok;
és küldettem, hogy szóljak veled, és ez örvendetes dolgokat jelentsem néked”
(19. vers).
Másrészről viszont,
amikor Gábriel Máriához ment, arra kérte, hogy higgyen valami olyasmiben, ami
azelőtt soha nem történt meg, történetesen, hogy egy szűz szüljön. Mária egyszerűen
ezt kérdezte: „Mimódon lesz ez, holott én
férfiat nem ismerek?” (34. vers). Gábriel magyarázatára Mária így
válaszolt: „legyen nékem a te beszéded
szerint” (38. vers).
Amint Lukács
evangéliuma első fejezetét olvasod, kérdezd meg magadtól: valóban hiszem azt,
hogy „az Istennél semmi sem lehetetlen”
(37. vers)? Ha Zakariáshoz hasonlóan megkísértetsz, hogy kételkedj Isten
ígéreteiben, ha valami lehetetlennek tűnik, akkor figyelj Isten hatalmára,
amely már munkálkodik az életedben! Fia körülmetélésekor Zakariásnak minden
szükséges bizonyítéka megvolt. Ezért, amikor megkérik, hogy adjon nevet a
Fiának, magabiztosan írta le azt a nevet, amelyet Gábriel korábban mondott neki:
„János a neve” (64. vers). Imádkozz azért, hogy Isten adjon neked is hitet,
hogy elfogadd ígéreteit, és Jézus második eljövetelének az ígéretét!
Douglas Jacobs, D.Min.
136. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
16. fejezetéhez
(március 11-17.).
Nikodémus nem átlagos
személy volt. Ő a szanhedrin tagja volt – ma úgy hívnánk őt, hogy vallási
vezető. Ismerte az összes tantételt, a bibliai szövegeket, valamennyi érvre
tudta az ellenérvet, és a zsidó közösség felnézett rá, mint olyasvalakire, aki
rendkívül lelki ember. Nikodémus azonban felismerte, hogy hiányzik valami a
keresztény tapasztalatából. Szüksége volt olyan tapasztalatra, ami jóval
túlmutat a pusztán elméleti tudáson és a vallási formaságokon. Amikor Nikodémus
Jézussal találkozott azon az estén, azzal a szándékkal ment, hogy teológiai
eszmecserét folytassanak, Jézus azonban nem pazarolta az időt, és megmutatta,
mire van leginkább szüksége. A legnagyobb szükséglete az volt, hogy
újjászülessen a Szentlélek által.
Ugyanezt elmondhatjuk a
mi keresztény tapasztalatunkról. Azt gondoljuk, hogy pusztán azért, mert
ismerjük az igazságot és mert a megfelelő dolgokat tesszük és esszük, Isten
kegyét élvezzük. Jézus azonban megmutatta Nikodémusnak, hogy mennyire
értelmetlenek ezek a dolgok, hogy ha nem megy végbe a szívünkben a teljes
átalakulás.
Fel kell ismernünk,
hogy semmit sem tehetünk, hogy változtassunk nyomorúságos állapotunkon. Csak
amikor Jézusra tekintünk és elfogadjuk az Ő igazságát sajátunként, akkor kezd a
Szentlélek a szívünkben lakozni. Akkor, és csakis akkor, nyilvánulhatnak meg az
életünkben a szeretet, az öröm, a béke, a türelem, az előzékenység, a jóság, a
szelídség és a mértékletesség gyümölcsei, és élhetünk igazi hiteles keresztény
életet.
Joseph Tean, a
Kelet-ázsiai Oktatási Intézet hallgatója
Pineng, Malajzia
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése