Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 15. fejezet 968. nap
Az első ünnepségen, amelyen tanítványaival részt vett,
Jézus átadta nekik a megváltásukért végzett munkát jelképező poharat. Az utolsó
vacsorán ismét átnyújtotta a szent szertartás keretében, amelynek az Ő halálára
kell emlékeztetnie, "amíg eljövend" (lKor 11:26). Amikor a
tanítványok elszakadtak Uruktól, szomorúságukat Jézus az újbóli együttlét
ígéretével enyhítette, és így szólt "Mostantól fogva nem iszom a
szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, amikor újan iszom azt veletek
az én Atyámnak országában" (Mt 26:29).
A bor, amelyet Krisztus az ünnepségen nyújtott, és
tanítványainak adott mint saját vérének jelképét, tiszta szőlőlé volt. Erre
hivatkozik Ésaiás próféta, amikor "a fürtben" levő újborról szól, és
ezt mondja: "Ne veszesd el, mert áldás van benne" (Ésa 65 : 8).
Krisztus volt az, aki az Ószövetségben intette Izraelt:
"A bor csúfoló, a részegítő ital háborgó, és valaki abba beletéved, nem
bölcs" (Péld 20:1). Ő maga senkinek sem adott ilyen italt. Sátán az
élvezetekre csábítja az embereket, ami elhomályosítja az értelmet, megbénítja a
lelki érzékenységet. Krisztus viszont arra tanít minket, hogy tartsuk féken
alacsonyabb rendű ösztöneinket. Az Ő egész élete az önmegtagadást példázza.
Azért, hogy az étvágy hatalmát megtörje, elszenvedte érettünk a legkomolyabb
próbát, amit ember csak kiállhat. Krisztus volt az, aki utasította Keresztelő
Jánost, hogy ne igyék sem bort, sem részegítő italokat. Ő volt az, aki ugyanilyen
önmegtartóztatásra kötelezte Mannoah feleségét. És Ő mondott átkot arra, aki
felebarátjának részegítő italt ad. Krisztus nem mondott ellent saját
tanításának. Az erjedetlen must, amivel a menyegzői vendégeket megajándékozta,
jó hatású és üdítő ital volt. Hatásaként az ízlés összhangba került az
egészséges étvággyal.
Amint a menyegzői vendégek felismerték a bor minőségét,
érdeklődni kezdtek, és a szolgák beszámolóiból tudomást szereztek a csodáról. A
társaság egy darabig annyira elámult, hogy nem is gondoltak a csodatevőre.
Amikor végül keresni kezdték, akkor jöttek rá: olyan csendben vonult vissza,
hogy még tanítványai sem vették észre.
Az emberek figyelme most a tanítványokra terelődött. Most
nyílt először lehetőségük arra, hogy Jézusba vetett hitüket megismertessék.
Elmondták, amit a Jordánnál láttak és hallottak, és sok szívben reménység
gyúlt, hogy Isten szabadítót küldött népének. A csoda híre bejárta az egész
vidéket, s Jeruzsálembe is eljutott. A papok és a vének újult érdeklődéssel
kutatták a Krisztus eljövetelére mutató jövendöléseket. Az emberekben mohó vágy
ébredt, hogy megismerjék ennek az új tanítónak a küldetését, aki olyan
szokatlan módon jelent meg a nép között.
Mai Bibliai szakasz: Márk
13
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jézus épp befejezte
Isten szőlőültetvényének példázatát - a savanyú szőlőültetvényét. Izrael 490 próbaéve
Dániel jövendöléséből hamarosan lejárt. Minden ami Isten részéről lehetséges
volt, hogy az embereket a veszélyből menedékbe vigye, már megtörtént.
Márk 13 első verse
Jézussal és tanítványaival nyit, amint utoljára elhagyják a templomot. Ellen White
érdekes kijelentést tesz erről az eseményről: „Ez az Istenség hosszútűrésének titokzatos búcsúja” (Ellen G. White: Jézus
élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó.
523. oldal). Sokkal nagyobb mélységet fedezhetünk fel ebben a gondolatban, ha
elolvassuk Márk beszámolójának megfelelőjét Máté 23:37 versében.
Mielőtt Jézus kisétált
volna a templomból, még egyszer utoljára a nemzet vezetőihez, a „vak
vezetőknek” címezi szavait: „Jeruzsálem,
Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád
küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk
egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad.”
Ellen White így
folytatja: „A farizeusok építgették a próféták
sírját, ékesítgették síremléküket, és ezt mondták egymásnak: »Ha
mi atyáink korában éltünk volna, nem lettünk volna az ő bűntársaik
a próféták vérében« (Mt 23:30). Ugyanakkor
készek voltak Isten Fiát megölni.” (Jézus élete 521. oldal).
Isten mindent megtett,
ami hatalmában állt, hogy figyelmeztetést figyelmeztetés után küldjön – mind az
Ő prófétáin keresztül jutott el a néphez. A legnagyobb vágya az volt, hogy
összegyűjtse a népét gondoskodása alá és biztonságban tartsa őket az ördög
erőszakos támadásaitól, de a nép nem hallgatott rá, és nem követte Istent.
2Krónikák 20:20 így
írja: „Bízzatok az Úrban a ti Istenetekben, és megerősíttettek;
bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek!” A nép viszont nem törődött a prófétákkal így
nem is volt áldás számukra, sőt az otthonuk elhagyatottá vált. A Templom
elpusztul. A nép elveszíti minden védelmét, melyet Istentől ingyen kapott.
Izrael vége melyet Jézus mondott azon a napon fog bekövetkezni. Izrael vezetői
nem követték az isteni tanácsot, és végül sátán vezetésére hagyatkozva megölték
Isten fiát.
Kedves olvasó, te hogy
állsz ezzel? Hallgatni fogsz a prófétákra és követni fogod azt, amit mondanak?
Meg tudod tenni, a Szentlélek erejének segítségével – az örök életed múlik
rajta! Isten elküldte a prófétáit, hogy vezessenek minket a veszélyből a
biztonságba. Hallgatunk rájuk és követjük őket?
Jim Ayer
135. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
15. fejezetéhez
(március 4-10.).
Megindító számomra
Mária története, amikor Jézustól kért segítséget a menyegzőn a borral
kapcsolatosan. Mária sosem látta, hogy csodát tett volna Jézus, mégis hozzá
fordult! Jézus azt válaszolta, hogy még nem jött el az Ő ideje, azonban, mivel
nem akarta cserben hagyni anyját, segített.
A saját magam helyzetét
is kapcsolatba tudom hozni ezzel. Jómagam is imádkoztam olyan dolgokért,
amelyekben hinni még nekem is nehezemre esett. Amikor a Biblia-oktatói
tanulmányaimat elkezdtem, nem akartam a szüleimre támaszkodni. Megvolt rá az
okom. Hónapokon keresztül imádkoztam a pénzért, hogy járhassak az iskolába.
Aztán egy napon, az iskolai korteskedés során tavaly télen találkoztam egy
asszonnyal (nem is volt adventista), aki úgy döntött, hogy lányaként örökbe
fogad és minden hónapban pénzt küld nekem. Ez által van lehetőségem ebbe az
iskolába járni! Jézus megsegített engem, csak úgy, ahogyan az anyjának
segített. Nem akart cserben hagyni.
Jézus alárendelte a
terveit Isten akaratának. Nekem is azt kellett tennem. Amikor elköltöztem a
Sabah állambeli őserdőből, azért tettem, hogy orvosnak tanuljak egy egyetemen,
és jó orvos válhasson belőlem. A tanulmányaim során Isten megmutatta, hogy más
terve van számomra. Így történt, hogy a missziókról kezdtem tanulni az orvostudomány
helyett. Jézus megtanította számomra, hogy készségesen szenteljem oda magamat
az életemre vonatkozó terve teljesítésére.
Prescella Francis
Sabah, Malajzia
Kelet-ázsiai Oktatási
Intézet
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése