Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 18. fejezet 984. nap
18.
"Annak növekednie kell"
Egy ideig Keresztelő János nagyobb befolyást gyakorolt a
nemzetre, mint vezetői, papjai vagy fejedelmei. Ha azt állította volna, ő a
Messiás, és felkelést szít Róma ellen, a papok és a nép együtt tömörülnek
zászlaja alá. Sátán készen állt, hogy Jánost a világi hódítók becsvágyának
hízelgő bármilyen ellenszolgáltatás elfogadására buzdítsa. János, jóllehet
tisztában volt hatalmával, mégis határozottan visszautasította a csábító
megvesztegetést. A rá összpontosuló figyelmet Másvalakire irányította.
Most látta, hogy a népszerűség hulláma a Megváltó felé
fordul. Napról napra kevesebben voltak körülötte. Amikor Jézus Jeruzsálemből a
Jordán mellékéhez jött, a nép hozzásereglett, hogy Őt hallgassa. Tanítványainak
száma naponta nőtt. Sokan megkeresztelkedni jöttek, s bár maga Krisztus nem
keresztelt, de hozzájárult, hogy tanítványai gyakorolják ezt a rendelkezést.
Így pecsételte meg útkészítőjének küldetését. János tanítványai ellenben
féltékenykedni kezdtek Jézus növekvő népszerűségére. Készen álltak, hogy
bírálják munkáját, amire röviddel ezelőtt találtak is alkalmat. Nézeteltérésük
támadt a zsidókkal, hogy vajon a keresztség képes-e megtisztítani a lelket a
bűntől. Azt állították, hogy a Jézus keresztsége alapvetően különbözik a
Jánosétól. Nem sokkal ezután vitába keveredtek Krisztus tanítványaival arról,
hogy milyen kifejezéseket helyes használni a keresztségkor, és végül van-e
egyáltalán joga Jézusnak keresztelni.
János tanítványai mesterükhöz jöttek panaszaikkal, és így
szóltak: "Mester! Aki veled vala a Jordánon túl, akiről te bizonyságot
tettél, ímé az keresztel, és hozzá megy mindenki" (Jn 3:26). E szavak
által Sátán kísértette Jánost. Noha János küldetése láthatólag végéhez
közeledett, még mindig gördíthetett akadályt Krisztus munkásságának útjába. Ha
János önérzetes, szomorúságnak vagy csalódottságnak ad hangot, amiért más
került a helyére, a viszály, a féltékenység és irigység magvát hintette volna
el, és nagyban fékezte volna az evangélium előrehaladását.
János természeténél fogva részese volt az emberiség
hibáinak, gyöngeségeinek, de az isteni szeretet érintése átalakította. A
légkört, melyben élt, nem szennyezte önzés és becsvágy, távol állt tőle a
féltékenységnek még a csírája is. Nem rokonszenvezett a tanítványok
elégedetlenségével, hanem kinyilvánította, milyen világosan megértette a
Messiáshoz való viszonyát, és milyen boldogan üdvözölte Azt, Akinek utat
készített.
Kijelentette: "Az ember semmit sem vehet, hanem ha a
mennyből adatott néki. Ti magatok vagytok a bizonyságaim, hogy megmondtam: Nem
vagyok én a Krisztus, hanem hogy őelőtte küldettem el. Akinek jegyese van,
vőlegény az; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve
örül a vőlegény szavának" (Jn 3:27-29). János barátként mutatkozik be, aki
közvetítő a jegyesek között, egyengeti az utat a házassághoz. Mihelyt a
vőlegény megkapja menyasszonyát, a barát küldetése beteljesedett. Együtt örvend
azok boldogságán, akiknek egybekelését elősegítette. Hasonlóképpen János arra
hivatott el, hogy az embereket Jézushoz irányítsa, és örült, hogy tanúja lehet
a Megváltó sikeres munkájának. Így szólt: "Ez az én örömem immár betelt.
Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom" (Jn 3: 29-30).
János hittel tekintett az Üdvözítőre, az önmegtagadás
magaslataira emelkedett. Nem arra vágyott, hogy az embereket magához vonzza,
hanem hogy gondolataikat magasra, még magasabbra emelje, amíg megpihennek Isten
Bárányánál. Ő maga csak egy hang volt, egy kiáltás a pusztában. Most örömmel
vállalta a hallgatást és az ismeretlenséget, hogy minden szem az élet
Világossága felé forduljon.Aki hű marad az elhíváshoz, mint Isten küldötte, az
nem keresi a maga dicsőségét. Az önszeretet elmerül a Krisztus iránti
szeretetben. A versengés nem teheti tönkre az evangélium drága ügyét. Az
emberek felismerik, hogy feladatuk hirdetni, ahogyan Keresztelő János tette.
"Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit!" (Jn 1:29)
Jézust fogják felemelni, és Vele az emberiség is felemelkedik. "Így szól a
magasságos és felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent: Magasságban
és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy
megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét"
(Ésa 57:15).
Mai Bibliai szakasz: Lukács
13
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jézus
hallgatósága gyakran intézett kérdéseket vagy tett megjegyzéseket Jézushoz.
Amikor Jézus megkérdezte őket: "az
égnek és a földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni;erről az időről pedig mi
dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni?" (Lk 12:56). Az emberek
elmondták Jézusnak az aktuális híreket. Pilátus megölte a templomban a
galileaiakat amint áldozatot mutattak be (Lk 13:1). A tömeg úgy gondolta, hogy
a galileabeliek valami hatalmas bűnt követtek el, de Jézus azt mondta: "Gondoljátok-e, hogy ezek a
Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket
szenvedték? Nem, mondom nektek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan,
hasonlóképen elvesztek" (Lk 13:3).
Ezután
Jézus hallott egy másik új hírt, tizennyolc emberről, akikre rászakadt egy
torony és meghaltak Siloámban (Lk 13:4). Jézus leszögezte, hogy azok, akik
baleset általi vagy erőszakos halált halnak, nem bűnösebbek, mint mások, mert
mindannyian bűnösök vagyunk és a halál büntetése alatt vagyunk. Jézus
elutasítja azt a gondolatot, hogy szenvedésünk a bűnünk következménye lenne.
Így Jézus mond egy példázatot Isten kegyelméről a bűnösöknek: "Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve;és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála" (Lk 13:6). A szőlősgazda ki akarta vágni a fát, de a vincellére egy év türelmi időt kért. Jézus példázata bemutatja Isten kegyelmét és annak határait. Ha a fa a következő évben sem teremne, a tulajdonos beleegyezett, hogy a vincellér kivághatja (Lk 13:9). A te életed megtermi a bűnbánás gyümölcsét? Jézus arra kér bennünket, hogy valljuk meg bűneinket, és kérjünk bocsánatot és szabadítást bűneinkre.
A szőlőskert példázata után Lukács Jézus egyik legdrámaibb csodatételét jegyzi le. Miközben a zsinagógában tanított szombaton, Jézus észrevett egy nőt, aki már tizennyolc éve annyira hajlott volt, hogy nem tudott teljesen felegyenesedni (Lk 13:11). Miután ezt mondta: "asszony, feloldattál a te betegségedből" Jézus ráhelyezte kezét és "azonnal felegyenesedék, és dicsőíté az Istent" (Lk 13:13).
A
zsinagóga vezetője felháborodott, hogy Jézus szombaton "dolgozott."
Hogyan vehette semmibe az asszony csodálatos gyógyulását, és vádolhatta meg
Jézust a szombat megtörésével? Ő és a többi zsidó vezető nem ismerte fel, hogy
Isten a hétköznapi munkát tiltotta meg szombaton, mert ez a nap a béke és a
bűntől való szabadulásnak jelképe, és Isten az Ő szeretetének mélyebb
megismerésére szánta. Az asszony betegségének meggyógyításával Jézus bemutatta,
hogy a szombat jelképe sátán hatalma alól való megszabadulásnak is.
A zsidó
vezetők voltak igazság szerint azok, akik megtörték a szombatot, mert az ő
szombati "nyugalmuk" valami olyasmi volt, amit az üdvösségük
érdekében tettek. Az igazi szombat az, mikor megpihenünk, és felismerünk valami
újat Isten ingyen kegyelméből.
Douglas Jacobs, D.Min.
137. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
17-18. fejezetEIhez
(március 18-24.).
Amikor Jézus azt mondta
Nikodémusnak, hogy újból kell születnie ahhoz, hogy megláthassa Isten országát,
Nikodémus megdöbbent attól a gondolattól, hogy egy ország túl tiszta lehet az ő
számára. Nem tudta elfogadni, hogy neki, a szabatos farizeusnak, meg kell
változnia. Mások csupa jót gondoltak róla, és ő maga is meglehetősen jókat
gondolt saját magáról.
Olykor velünk is van
úgy, hogy a természetünktől fogva nem akarjuk Isten Szentlelkének gondolatát
befogadni. Amikor Isten szembesít valamivel, a büszkeségünk az őszinte
megvallás útjába áll.
Isten megadta az
igazságot az egyházunk számára és lehetőségünk van arra, hogy ezt megismerjük.
Felelősek vagyunk azért, hogy terjesszük az evangéliumot a világ számára. A
kényelmünk azonban megakadályozza ezt. Megelégszünk, még mielőtt hűségesek
lennénk. Nem kellene, hogy így legyen.
A tudásom, legyen az
bármennyire hatalmas tudás is, akár csak amivel Nikodémus rendelkezett,
értelmetlen, hogy ha nincs részem a lelki újjászületésben, amitől győzedelmessé
válhatok. Ez az újjászületés teszi lehetővé a Léleknek, hogy felhasználjon
engem. Az újjászületéshez azonban alá kell rendelnem magamat Istennek, ahogyan
Nikodémusnak is kellett.
Jézuson kívül nincs más
név az ég alatt, „mely által kellene nékünk megtartatnunk” (ApCsel 4:12). És ha
új személlyé válunk, a lehetőségek széles tárháza nyílik meg előttünk. Amiképp
a csecsemők felnövekszenek a kialakult személyiségre, a hívők is lépésről
lépésre fejlődnek a mennyei királysághoz.
Amy Masuda, Japán
(Amy jelenleg
egészségügyi missziót folytat a malajziai Aenon Életmódközpontban.)
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése