2018. március 23., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 23 - PÉNTEK - Lukács 13


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 18. fejezet 984. nap

18. "Annak növekednie kell"

Egy ideig Keresztelő János nagyobb befolyást gyakorolt a nemzetre, mint vezetői, papjai vagy fejedelmei. Ha azt állította volna, ő a Messiás, és felkelést szít Róma ellen, a papok és a nép együtt tömörülnek zászlaja alá. Sátán készen állt, hogy Jánost a világi hódítók becsvágyának hízelgő bármilyen ellenszolgáltatás elfogadására buzdítsa. János, jóllehet tisztában volt hatalmával, mégis határozottan visszautasította a csábító megvesztegetést. A rá összpontosuló figyelmet Másvalakire irányította.

Most látta, hogy a népszerűség hulláma a Megváltó felé fordul. Napról napra kevesebben voltak körülötte. Amikor Jézus Jeruzsálemből a Jordán mellékéhez jött, a nép hozzásereglett, hogy Őt hallgassa. Tanítványainak száma naponta nőtt. Sokan megkeresztelkedni jöttek, s bár maga Krisztus nem keresztelt, de hozzájárult, hogy tanítványai gyakorolják ezt a rendelkezést. Így pecsételte meg útkészítőjének küldetését. János tanítványai ellenben féltékenykedni kezdtek Jézus növekvő népszerűségére. Készen álltak, hogy bírálják munkáját, amire röviddel ezelőtt találtak is alkalmat. Nézeteltérésük támadt a zsidókkal, hogy vajon a keresztség képes-e megtisztítani a lelket a bűntől. Azt állították, hogy a Jézus keresztsége alapvetően különbözik a Jánosétól. Nem sokkal ezután vitába keveredtek Krisztus tanítványaival arról, hogy milyen kifejezéseket helyes használni a keresztségkor, és végül van-e egyáltalán joga Jézusnak keresztelni.

János tanítványai mesterükhöz jöttek panaszaikkal, és így szóltak: "Mester! Aki veled vala a Jordánon túl, akiről te bizonyságot tettél, ímé az keresztel, és hozzá megy mindenki" (Jn 3:26). E szavak által Sátán kísértette Jánost. Noha János küldetése láthatólag végéhez közeledett, még mindig gördíthetett akadályt Krisztus munkásságának útjába. Ha János önérzetes, szomorúságnak vagy csalódottságnak ad hangot, amiért más került a helyére, a viszály, a féltékenység és irigység magvát hintette volna el, és nagyban fékezte volna az evangélium előrehaladását.

János természeténél fogva részese volt az emberiség hibáinak, gyöngeségeinek, de az isteni szeretet érintése átalakította. A légkört, melyben élt, nem szennyezte önzés és becsvágy, távol állt tőle a féltékenységnek még a csírája is. Nem rokonszenvezett a tanítványok elégedetlenségével, hanem kinyilvánította, milyen világosan megértette a Messiáshoz való viszonyát, és milyen boldogan üdvözölte Azt, Akinek utat készített.

Kijelentette: "Az ember semmit sem vehet, hanem ha a mennyből adatott néki. Ti magatok vagytok a bizonyságaim, hogy megmondtam: Nem vagyok én a Krisztus, hanem hogy őelőtte küldettem el. Akinek jegyese van, vőlegény az; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve örül a vőlegény szavának" (Jn 3:27-29). János barátként mutatkozik be, aki közvetítő a jegyesek között, egyengeti az utat a házassághoz. Mihelyt a vőlegény megkapja menyasszonyát, a barát küldetése beteljesedett. Együtt örvend azok boldogságán, akiknek egybekelését elősegítette. Hasonlóképpen János arra hivatott el, hogy az embereket Jézushoz irányítsa, és örült, hogy tanúja lehet a Megváltó sikeres munkájának. Így szólt: "Ez az én örömem immár betelt. Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom" (Jn 3: 29-30).

János hittel tekintett az Üdvözítőre, az önmegtagadás magaslataira emelkedett. Nem arra vágyott, hogy az embereket magához vonzza, hanem hogy gondolataikat magasra, még magasabbra emelje, amíg megpihennek Isten Bárányánál. Ő maga csak egy hang volt, egy kiáltás a pusztában. Most örömmel vállalta a hallgatást és az ismeretlenséget, hogy minden szem az élet Világossága felé forduljon.Aki hű marad az elhíváshoz, mint Isten küldötte, az nem keresi a maga dicsőségét. Az önszeretet elmerül a Krisztus iránti szeretetben. A versengés nem teheti tönkre az evangélium drága ügyét. Az emberek felismerik, hogy feladatuk hirdetni, ahogyan Keresztelő János tette. "Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit!" (Jn 1:29) Jézust fogják felemelni, és Vele az emberiség is felemelkedik. "Így szól a magasságos és felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét" (Ésa 57:15).

Mai Bibliai szakasz: Lukács 13

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Jézus hallgatósága gyakran intézett kérdéseket vagy tett megjegyzéseket Jézushoz. Amikor Jézus megkérdezte őket: "az égnek és a földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni;erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni?" (Lk 12:56). Az emberek elmondták Jézusnak az aktuális híreket. Pilátus megölte a templomban a galileaiakat amint áldozatot mutattak be (Lk 13:1). A tömeg úgy gondolta, hogy a galileabeliek valami hatalmas bűnt követtek el, de Jézus azt mondta: "Gondoljátok-e, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték? Nem, mondom nektek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan, hasonlóképen elvesztek" (Lk 13:3).

Ezután Jézus hallott egy másik új hírt, tizennyolc emberről, akikre rászakadt egy torony és meghaltak Siloámban (Lk 13:4). Jézus leszögezte, hogy azok, akik baleset általi vagy erőszakos halált halnak, nem bűnösebbek, mint mások, mert mindannyian bűnösök vagyunk és a halál büntetése alatt vagyunk. Jézus elutasítja azt a gondolatot, hogy szenvedésünk a bűnünk következménye lenne.

Így Jézus mond egy példázatot Isten kegyelméről a bűnösöknek: "Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve;és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála" (Lk 13:6). A szőlősgazda ki akarta vágni a fát, de a vincellére egy év türelmi időt kért. Jézus példázata bemutatja Isten kegyelmét és annak határait. Ha a fa a következő évben sem teremne, a tulajdonos beleegyezett, hogy a vincellér kivághatja (Lk 13:9). A te életed megtermi a bűnbánás gyümölcsét? Jézus arra kér bennünket, hogy valljuk meg bűneinket, és kérjünk bocsánatot és szabadítást bűneinkre.

A szőlőskert példázata után Lukács Jézus egyik legdrámaibb csodatételét jegyzi le. Miközben a zsinagógában tanított szombaton, Jézus észrevett egy nőt, aki már tizennyolc éve annyira hajlott volt, hogy nem tudott teljesen felegyenesedni (Lk 13:11). Miután ezt mondta: "asszony, feloldattál a te betegségedből" Jézus ráhelyezte kezét és "azonnal felegyenesedék, és dicsőíté az Istent" (Lk 13:13).
                                                      
A zsinagóga vezetője felháborodott, hogy Jézus szombaton "dolgozott." Hogyan vehette semmibe az asszony csodálatos gyógyulását, és vádolhatta meg Jézust a szombat megtörésével? Ő és a többi zsidó vezető nem ismerte fel, hogy Isten a hétköznapi munkát tiltotta meg szombaton, mert ez a nap a béke és a bűntől való szabadulásnak jelképe, és Isten az Ő szeretetének mélyebb megismerésére szánta. Az asszony betegségének meggyógyításával Jézus bemutatta, hogy a szombat jelképe sátán hatalma alól való megszabadulásnak is.
  
A zsidó vezetők voltak igazság szerint azok, akik megtörték a szombatot, mert az ő szombati "nyugalmuk" valami olyasmi volt, amit az üdvösségük érdekében tettek. Az igazi szombat az, mikor megpihenünk, és felismerünk valami újat Isten ingyen kegyelméből.


Douglas Jacobs, D.Min.

137. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  17-18. fejezetEIhez (március 18-24.).

Amikor Jézus azt mondta Nikodémusnak, hogy újból kell születnie ahhoz, hogy megláthassa Isten országát, Nikodémus megdöbbent attól a gondolattól, hogy egy ország túl tiszta lehet az ő számára. Nem tudta elfogadni, hogy neki, a szabatos farizeusnak, meg kell változnia. Mások csupa jót gondoltak róla, és ő maga is meglehetősen jókat gondolt saját magáról.

Olykor velünk is van úgy, hogy a természetünktől fogva nem akarjuk Isten Szentlelkének gondolatát befogadni. Amikor Isten szembesít valamivel, a büszkeségünk az őszinte megvallás útjába áll.

Isten megadta az igazságot az egyházunk számára és lehetőségünk van arra, hogy ezt megismerjük. Felelősek vagyunk azért, hogy terjesszük az evangéliumot a világ számára. A kényelmünk azonban megakadályozza ezt. Megelégszünk, még mielőtt hűségesek lennénk. Nem kellene, hogy így legyen.

A tudásom, legyen az bármennyire hatalmas tudás is, akár csak amivel Nikodémus rendelkezett, értelmetlen, hogy ha nincs részem a lelki újjászületésben, amitől győzedelmessé válhatok. Ez az újjászületés teszi lehetővé a Léleknek, hogy felhasználjon engem. Az újjászületéshez azonban alá kell rendelnem magamat Istennek, ahogyan Nikodémusnak is kellett.

Jézuson kívül nincs más név az ég alatt, „mely által kellene nékünk megtartatnunk” (ApCsel 4:12). És ha új személlyé válunk, a lehetőségek széles tárháza nyílik meg előttünk. Amiképp a csecsemők felnövekszenek a kialakult személyiségre, a hívők is lépésről lépésre fejlődnek a mennyei királysághoz.

Amy Masuda, Japán
(Amy jelenleg egészségügyi missziót folytat a malajziai Aenon Életmódközpontban.)
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése