2018. március 26., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 26 - HÉTFŐ - Lukács 16


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 19. fejezet 987. nap

Jézus nem válaszolt azonnal a Reá vonatkozó kérdésre, hanem ünnepélyes őszinteséggel így szólt: "Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik: Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne" (Jn 4:13-14).

Aki e világ kútjainál próbálja csillapítani szomját, csak azért iszik, hogy újból megszomjazzék. Az emberek mindenütt kielégítetlenek. Vágyakoznak valamire, ami a lelki szükségleteket elégíti ki. Csak Egyvalaki képes erre. A világ szükséglete, az összes népek reménysége Krisztus. Az isteni kegyelem, melyet egyedül Ő képes nyújtani, olyan, mint az élő víz: megtisztít, felfrissít, felüdíti a lelket.

Jézus nem úgy gondolta, hogy ha az ember egyszer iszik az élet vizéből, az elegendő. Aki megízleli Krisztus szeretetét, az folyton többre vágyik, és semmi mást nem keres. A világ gazdagsága, tisztelete, örömei nem vonzzák. Szíve szüntelenül így kiált: Többet Belőled! Ő, Aki feltárja a lélek szükségleteit, arra vár, hogy ezt a belső éhséget és szomjúságot kielégíthesse. Minden emberi tartalék és forrás kiapad. A tartályok kiürülnek, a tavak kiszáradnak; ámde Üdvözítőnk kimeríthetetlen kútforrás. Újból és újból ihatunk, mindig oltja szomjunkat. Akiben Krisztus lakozik, annak lelkében van az áldás kútja - "örök életre buzgó víznek kútfeje" (Jn 4:14). Ebből a forrásból merítheti az összes szükségletét kielégítő erőt és kegyelmet.

Míg Jézus az élő vízről beszélt, az asszony csodálkozva figyelte. Jézus felkeltette érdeklődését, vágyat ébresztett benne az ajándék iránt, amelyről beszélt. Felfogta, hogy nem a Jákób kútjának vizéről van szó, mivel ezt rendszeresen itta, mégis újból megszomjazott. "Uram, - mondta - add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni!" (Jn 4:15)
Jézus most hirtelen más irányba terelte a beszélgetést. Mielőtt ez a lélek elfogadhatta az ajándékot, amelyet Jézus adni vágyott, rá kellett vezetnie, hogy felismerje bűneit és Megváltóját. "Monda néki: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj ide!" (Jn 4:16) Az asszony így felelt: "Nincs férjem" (Jn 4:17). Azt remélte, hogy ezzel minden ilyen irányú kérdezősködésnek elejét veszi. A Megváltó viszont folytatta: "Jól mondád, hogy: Nincs férjem; Mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad" (Jn 4:17 18).
Hallgatója megremegett. Titokzatos kéz forgatta élettörténetének lapjait, napvilágra hozta, amiről azt remélte, hogy örökre rejtve marad. Ki az, aki olvas életének titkaiban? Eszébe ötlött az örökkévalóság, az eljövendő ítélet, amikor minden, most rejtett dolog nyilvánvalóvá lesz. Ennek fényében felébredt lelkiismerete.

Semmit sem tagadhatott, de megpróbált kerülni minden utalást erre a kellemetlen témára. Mély tisztelettel így szólt: "Uram, látom, hogy te próféta vagy" (Jn 4:19). Azután, remélve, hogy így lelkiismeretét megnyugtathatja, vallási ellentétekre terelte a szót. Ha Ő próféta, bizonyára el tudja igazítani azokban az ügyekben, amelyeket oly régóta vitatnak.

Jézus türelmesen hagyta, hogy arra terelje a beszélgetést, amerre akarja. Közben figyelte az alkalmat, hogy újból az asszony szívébe rejthesse az igazságot. A nő így szólt: "A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádkozni kell" (Jn 4:20). Éppen ráláttak Garizim hegyére. Templomát lerombolták, csak az oltár maradt meg. Az istentisztelet helye vita tárgya volt a zsidók és a samaritánusok között. Az utóbbiak őseinek egy része valaha Izraelhez tartozott, de bűneik miatt az Úr megengedte, hogy bálványimádó nép hajtsa őket igájába. Nemzedékek óta keveredtek a bálványimádókkal, akiknek vallása fokozatosan beszennyezte az övékét. Igaz, hogy úgy tartották: bálványaik csak emlékeztetik őket az élő Istenre, a világegyetem Uralkodójára - az embereket mégis faragott képeik tiszteletére nevelték.

Amikor a jeruzsálemi templomot újjáépítették Ezsdrás idejében, a samaritánusok szerettek volna csatlakozni a zsidókhoz az építkezésnél. Ezt a kiváltságot a zsidók visszautasították, s ebből ádáz gyűlölködés pattant ki a két nép között. A samaritánusok saját templomot építettek Garizim hegyén. Itt a mózesi előírásokkal összhangban tisztelték Istent, bár nem vetették el teljesen a bálványimádást. A katasztrófa azonban utolérte őket: templomukat lerombolta az ellenség, úgy tűnt, átok alatt vannak - mégis ragaszkodtak hagyományaikhoz és istentiszteleti formájukhoz. Nem ismerték el a jeruzsálemi templomot Isten házának, és nem vallották, hogy a zsidók vallása az övék fölött áll.

Jézus így válaszolt az asszonynak: "Hidd el nékem, hogy eljő az óra, amikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, amit nem ismertek; mi azt imádjuk, amit ismerünk: mert az idvesség a zsidók közül támadt" (Jn 4:21-22). Jézus már megmutatta, hogy mentes a zsidók samaritánusokkal szembeni előítéleteitől. Most arra vágyott, hogy ledöntse ennek a samaritánusnak a zsidókkal szembeni előítéletét.

Miközben utalt arra, hogy a samaritánusok hitét megfertőzte a bálványimádás, kijelentette, hogy a megváltás nagy igazságait Isten a zsidókra bízta, és közülük kell a Messiásnak megjelenni. A Szent Iratok világosan bemutatták Isten jellemét és kormányzásának alapelveit. Jézus a zsidókhoz sorolta magát, mint olyanokhoz, akikkel Isten megismertette magát.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 16

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Amikor a pazarló vezető hűtlensége kiderül, valamit tennie kell a túlélése érdekében. Jézus története Lukács evangéliuma 16. fejezetének 1-15. verseiben úgy hangzik, mint egy jelenet a mai filmek egyikéből. Jézus nem tér ki rá, hogy a sáfár vajon többet vett el az őt illető nyereségnél, vagy egyszerűen rosszul kezelte a rábízottakat. A részletek a képzeletünkre vannak bízva, ami minden helyzetben alkalmazhatóvá teszi a történetet.

Ami biztos, hogy elérkezett a számonkérésének napja, és hamarosan állás nélkül marad. Mit hallok felőled? mondja az üzlet tulajdonosa, Adj számot a te sáfárságodról; mert nem lehetsz tovább sáfár (Lk 16:2). A vezető vagy sáfár elleni ítélet biztosan igaz volt, hiszen nem tudta igazolni tettét. Ehelyett azt kérdezi magától: Mit míveljek? (Lk 16:3).

A sáfárnak nem volt túl sok lehetősége, hogy eltartsa magát, mivel túl idős vagy gyenge volt ahhoz, hogy fizikai munkát végezzen, koldulni pedig szégyellt (Lk 16:3). Mivel az erkölcsi becsületesség küszöbét már átlépte ura vagyonának eltékozlásával, úgy dönt, hogy mestere adósait a maga adósaivá teszi azáltal, hogy 20-50%-kal csökkenti adósságaik mértékét. Az adósságok nagyon voltak: több mint 3 m3 olívaolaj és ugyanennyi búza. Olyan eszesen cselekedett, hogy ura is csodálta korábbi beosztottja önfenntartó képességeit. És dícséré az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett (Lk 16:8).

Jézus más oldalról közelít. Miután megjegyzi: e világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében” (Lk 16:8), Jézus a siker fontos alapelvét tárja elénk: Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az(Lk 16:10).

Az élet mindennapi részletei sokkal fontosabbak a jellem fejlesztése szempontjából, mint a nagy életváltoztató döntések. Valójában a kis választásaink meghatározzák a nagy döntéseinket. A pénzköltési szokásaink, személyes becsületességünk és időbeosztásunk mind olyan szokásrendszereket alakítanak ki, amelyek nem lesznek mások akkor sem, amikor az Isten iránti hűség és a személyes előnyök között kell választanunk. Mert választanunk muszáj lesz. Jézus így foglalja össze: Egy szolga sem szolgálhat két úrnak… Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak (pénznek) (Lk 16:13).

A farizeusok, akik szerették a pénzt, gúnyolódtak e szavakat hallva, de Jézusé volt az utolsó szó: Ti vagytok, akik az emberek előtt magatokat megigazítjátok; de az Isten ismeri a ti szíveteket: mert ami az emberek közt magasztos, az Isten előtt utálatos (Lk 16:15). Ahogy olvasod Lukács evangéliumának 16. fejezetét, fogadd el Jézus hívását, hogy az életed legapróbb részleteiben is hűséges légy Istenhez!

Douglas Jacobs, D. Min.

138. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  19-20. fejezetEIhez (március 25 –31.).

János 4:42 így szól: „És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ üdvözítője, a Krisztus.”

A saját tapasztalatuk volt az, ami a változást hozta a szamaritánusok számára. Volt már valaha tapasztalatod a Megváltóval? Olyan erős tapasztalat, amely meggyőzött a szeretetéről és a hatalmáról? Talán már ellustultunk, megelégedve az évekkel ezelőtti keresztelkedés élményével. Vagy talán azt gondoljuk, hogy az élő vízből egyetlen korty is elegendő egy életre. Azonban nem így van!

Amikor Krisztus azt mondta, hogy többé meg nem szomjazunk, azt értette ezen, hogy ha valaha megízleljük őt, elveszítjük a sóvárgást, ízérzékelést minden másra. A világunk élvezetei iránt való szomjúságot felváltja az a szomjúság, hogy egyre több élő vizet fogyasszunk, ami ingyen van, és bőségesen rendelkezésre áll. Naponta kell igyuk azt a vizet, megízleljük és tapasztaljuk saját magunk számára.
                                          
Máté 7:21-ben az áll, hogy nem elég Jézust „Uramnak” szólítani; nem elég kereszténynek vallani magunkat. Amikor Jézus kijelenti, hogy „Sohasem ismertelek titeket”, nem csak értelmi ismerést ért alatta. A Biblia az „ismerni” szót rendkívül bensőséges értelemben használja. Jézus úgy érti, hogy sohasem volt kapcsolatban velük.

Te és én tapasztaltuk-e már Őt? Vagy az ismeretünk róla csak értelmi és nem tapasztalati? Olyanok vagyunk-e, mint az asszony a kútnál, aki, amikor először találkozott Jézussal, közel volt hozzá bizonyos értelemben, és távol tőle más értelemben?

Joshua Cinsnangmang, Mianmar
(a Kelet-ázsiai Oktatási Intézet hallgatója)
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: