Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 16. fejezet 975. nap
"Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az
Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja
azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti" (lKor
3:16-17). Senki sem képes kivetni magából a rengeteg bűnt, amely szívét
elfoglalta. Csak Krisztus tisztíthatja meg a Lélek templomát. Ő azonban nem tör
be erőszakkal. Nem úgy jön a szívbe, mint a hajdani templomba, hanem így szól:
"Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és
megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz" (Jel 3:20). Nem csupán egy napra jön,
mivel ezt mondja: "Lakozom bennük és közöttük járok; [...] és ők én népem
lesznek" (2Kor 6:16). "Eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger
mélységébe veted minden bűnünket!" (Mik 7:19) Jelenléte megtisztítja és
megszenteli a lelket, az így az Úr szent templomává lesz, és "Isten
hajlékává a Lélek által" (Ef 2:21-22).
A papokat és véneket elöntötte a félelem, menekültek a
templom udvarából, annak kutató pillantása elől, Aki olvas szívükben. Futás
közben összetalálkoztak a templomba menőkkel, és azt ajánlották nekik, hogy
forduljanak vissza. Elmondták, mit láttak-hallottak. Krisztus nézte a
megfutamodó embereket, és megindult a szíve félelmükön, azon, hogy mennyire nem
tudják, mi az igazi istentisztelet. Ebben a képben az egész zsidó nemzet
szétszóródásának jelképét látta gonoszságuk, megtéretlenségük miatt.
De miért menekültek a papok a templomból? Miért nem
maradtak helyükön? Aki kiparancsolta őket a templomból, egy ács fia volt, egy
szegény galileai, minden földi rang és hatalom nélkül. Miért nem szegültek
ellene? Miért hagyták ott a tisztességtelen nyereséget és menekültek el annak
parancsára, Akinek külső megjelenése olyan egyszerű volt?
Krisztus a királyi tekintély hangján szólt. Megjelenésében,
hanghordozásában valami olyan volt, aminek nem tudtak ellenállni. A
parancsszóra belátták, amit addig soha, hogy valójában képmutatók és rablók.
Amikor az istenség átvillant az emberin, nemcsak a felháborodást látták
Krisztus arcán, hanem fölfogták szavai jelentőségét is. Az volt az érzésük,
hogy az örök Bíró trónja előtt állnak, ahol örök időkre szóló ítéletet mondanak
ki felettük. Egy darabig meg voltak győződve róla, hogy Krisztus próféta; és
sokan hitték, hogy Ő a Messiás. A Szentlélek emlékeztette őket a próféták
Krisztusra vonatkozó kijelentéseire. Megmaradnak-e ennél a meggyőződésnél?
Nem voltak hajlandóak megtérni. Tudták, hogy Krisztusban
részvét ébredt a szegények iránt. Tudták, hogy vétkesek, mert uzsorásokként
üzleteltek a néppel. Gyűlölték Krisztust, mert ismerte gondolataikat. A
nyilvános megrovás sebet ejtett büszkeségükön, féltékenyek voltak Jézusnak a
népre ható növekvő befolyására. Elhatározták, hogy kérdőre vonják: milyen
erővel űzte el őket, és ki adta neki ezt az erőt.
Lassan, meggondoltan, de gyűlölködő szívvel tértek vissza a
templomhoz. De micsoda változás történt a távollétükben! Amíg ők menekültek, a
szegények hátra maradtak, és most Jézusra tekintettek, akinek arca kifejezte
szeretetét és együttérzését. Könnyező szemmel szólt a körülötte álló reszkető
néphez: Ne féljetek, én megszabadítlak titeket, ti pedig dicsőítetek engem. Én
ezért jöttem e világra.
Mai Bibliai szakasz: Lukács
4
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Lukács evangéliumát
olvasva megfigyelhetjük azt ahogyan a fogalmak kialakulnak. Lukács 4:1-ben az a
Szentlélek Aki alászállt Jézusra, amikor megkeresztelkedett (3:22), most
elviszi őt a pusztába. Miután legyőzte Sátánt és kísértéseit „Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába”
(4:14). Amikor szombaton felállt a názáreti zsinagógában, ezt olvasta
Ézsaiástól: „Az Úrnak Lelke van én
rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot
hirdessem...” (18. vers). Kapernaumban Jézus sok ördögöt kiűzött és „nem engedte őket beszélni, mert tudták, hogy
ő a Krisztus” (41. vers).
Miért vitte ki a
Szentlélek Jézust a pusztába? Jézus azt tanította a tanítványainak, hogy így
imádkozzanak: „És ne vígy minket
kísértésbe” (Lk 11:4), de a Szentlélek kísértésbe vezette Jézust és negyven
napos böjtbe. Jézusnak a kísértésekre adott válaszában találjuk meg a megoldást.
A harc helyének
kiválasztása életbevágó. Jézus a saját területén harcolt, ami nem más, mint
Isten Igéje. Az ördög mindig azzal kísért, hogy kételkedjünk abban, hogy kik
vagyunk: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek
a kőnek, hogy változzék kenyérré” (3. vers). Jézus nem saját isteni
tekintélyével válaszolt sátán kételyt ébresztő kísértésére, hanem azt a
fegyvert használta, amely a legjobb minden kísértés ellen: „Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal...
ami az Úr szájából származik” (4. vers; 5Móz 8:3).
Mi nem a saját jó
cselekedeteinkkel bizonyítjuk sátánnak és önmagunknak azt, hogy Isten gyermekei
vagyunk, hanem Isten ígéreteivel és az Ő gondoskodásával, ahogyan életünket
féltő szeretettel óvja. Jézus Mózes történetéből idézett, amikor Izrael fiaihoz
szólt: „Emlékezz vissza az egész útra,
amelyen vezetett Istened, az Úr, már negyven esztendeje a pusztában, hogy
megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e
parancsolatait, vagy sem?” (5Móz 8:2).
Ezután Mózes
elmagyarázta a pusztai tapasztalat célját: „Sanyargatott
és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem
ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem
mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik” (5 Mózes 8:3).
Jézus azzal győzte le
sátánt, hogy bízott Isten Igéjében és a Szentlélek vezetésében. Amikor sátán
téged is kísért, válaszolj a Lélek erejében Isten ígéreteivel és parancsaival.
Ahogy Istent imádod és szolgálod (8. vers), engedd meg Isten Igéjének és a
Léleknek, hogy legyen a te kenyered, erőd és biztonságod!
Douglas Jacobs, D.Min.
136. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
16. fejezetéhez
(március 11-17.).
Nikodémus nem átlagos
személy volt. Ő a szanhedrin tagja volt – ma úgy hívnánk őt, hogy vallási
vezető. Ismerte az összes tantételt, a bibliai szövegeket, valamennyi érvre
tudta az ellenérvet, és a zsidó közösség felnézett rá, mint olyasvalakire, aki
rendkívül lelki ember. Nikodémus azonban felismerte, hogy hiányzik valami a
keresztény tapasztalatából. Szüksége volt olyan tapasztalatra, ami jóval
túlmutat a pusztán elméleti tudáson és a vallási formaságokon. Amikor Nikodémus
Jézussal találkozott azon az estén, azzal a szándékkal ment, hogy teológiai
eszmecserét folytassanak, Jézus azonban nem pazarolta az időt, és megmutatta,
mire van leginkább szüksége. A legnagyobb szükséglete az volt, hogy
újjászülessen a Szentlélek által.
Ugyanezt elmondhatjuk a
mi keresztény tapasztalatunkról. Azt gondoljuk, hogy pusztán azért, mert
ismerjük az igazságot és mert a megfelelő dolgokat tesszük és esszük, Isten
kegyét élvezzük. Jézus azonban megmutatta Nikodémusnak, hogy mennyire
értelmetlenek ezek a dolgok, hogy ha nem megy végbe a szívünkben a teljes
átalakulás.
Fel kell ismernünk,
hogy semmit sem tehetünk, hogy változtassunk nyomorúságos állapotunkon. Csak
amikor Jézusra tekintünk és elfogadjuk az Ő igazságát sajátunként, akkor kezd a
Szentlélek a szívünkben lakozni. Akkor, és csakis akkor, nyilvánulhatnak meg az
életünkben a szeretet, az öröm, a béke, a türelem, az előzékenység, a jóság, a
szelídség és a mértékletesség gyümölcsei, és élhetünk igazi hiteles keresztény
életet.
Joseph Tean, a
Kelet-ázsiai Oktatási Intézet hallgatója
Pineng, Malajzia
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése