Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 20. fejezet 991. nap
Ugyanabban az órában a haldokló gyermek mellett állók a
kapernaumi otthonban hirtelen és rejtélyes változást észleltek. A halál árnyéka
eltűnt a szenvedő arcáról. A lázrózsák helyét a visszatérő egészség pírja
foglalta el. A fénytelen szemekben az értelem csillogása jelent meg, visszatért
az erő a gyönge, lefogyott tagokba. A betegségnek semmilyen jele sem maradt a
gyermeken. Égő teste nyugodttá vált, és mély álomba merült. A nap legmelegebb
időszakában hagyta el a láz. A család tagjai elcsodálkoztak, és szívük megtelt
örömmel.
Kána nem volt messze Kapernaumtól, a királyi ember
hazaérhetett volna a Jézussal történt beszélgetés estéjén, de nem sietett. Csak
másnap reggel ért Kapernaumba. Micsoda hazaérkezés volt! Amikor elindult, hogy
megkeresse Jézust, szíve bánattól volt terhes. A nap kegyetlenül tűzött, a
madarak éneke csúfolódásnak tűnt. Hogy megváltoztak most érzései! Az egész
természet más ruhába öltözött, s ő más szemekkel nézte. Amint utazik a kora
reggeli csendben, úgy tűnik, az egész természet Istent dicséri vele együtt. Még
el sem érte lakóhelyét, szolgák sietnek elébe, hogy eloszlassák kétségeit,
melyek bizonyára gyötrik. Nem lepődik meg a hír hallatán, érdeklődése
középpontjában - amit a szolgák nem értenek - az az óra áll, amelyben a gyermek
jobban lett. Így felelnek: "Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz" (Jn
4: 52). Ugyanaz a perc volt, amelyben az apa hittel ragadta meg az ígéretet:
"A te fiad él" (Jn 4:53). Ekkor érintette az isteni szeretet a
haldokló gyermeket.
Az apa siet, hogy fiát üdvözölje. Úgy vonja keblére, mint
aki a halálból menekült meg, újra és újra hálát mond Istennek ezért a
csodálatos gyógyulásért.
A királyi ember vágyott rá, hogy többet tudjon Krisztusról.
Amikor később meghallgatta tanítását, ő és egész házanépe tanítványaivá lettek.
Szenvedésüket megszentelte az egész család megtérése. A csoda híre elterjedt,
és Kapernaumban, ahol Krisztus oly hatalmasan munkálkodott, út nyílt személyes
szolgálata számára. Ő, aki Kapernaumban megáldotta a királyi embert, éppúgy
minket is meg akar áldani. A bánatos apához hasonlóan azonban mi is gyakran földi
javakra vágyakozva keressük Jézust, s csak akkor vagyunk hajlandóak bízni
szeretetében, ha kérésünket teljesíti. A Megváltó nagyobb áldásban szeretne
részesíteni, mint kérhetnénk; késlekedik kérésünkre válaszolni, hogy megmutassa
szívünk gonoszságát, és nagy szükségünket kegyelmére. Arra vágyik, hogy
lemondjunk az önzésről, mert így Hozzá juthatunk. Valljuk meg
tehetetlenségünket és nagy szükségünket, és bízzuk magunkat teljesen az Ő
szeretetére.
A királyi ember látni akarta imájának beteljesülését mielőtt
hisz, de el kellett fogadnia Jézus szavát, hogy kérését meghallgatta és az
áldásban részesítette. Ezt a leckét nekünk is meg kell tanulnunk. Bíznunk kell
ígéreteiben. Ha hittel megyünk Hozzá, Isten minden kérést szívébe zár. Amikor
áldását kérjük, higgyük, hogy megkapjuk, és köszönjük meg, hogy megkaptuk.
Azután végezzük a dolgunkat és legyünk biztosak abban, hogy az áldás akkor
teljesül, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Ha ezt megtanultuk és tesszük
is, tudni fogjuk, hogy imáink meghallgatásra találnak. Isten cselekedni fog
érettünk "véghetetlen bőséggel ", "az Ő dicsősége
gazdagságáért", és "az Ő hatalma erejének ama munkája szerint"
(Ef 3:20, 16; 1:19).
Mai Bibliai szakasz: Lukács
21
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jézus szeret bennünket.
Annyira szeret, hogy megmondja nekünk az igazat, de nem nyilatkoztat ki többet,
mint amennyit el tudunk viselni, és amit elmond, azt kegyelmével elegyíti (Jn
16:12). Lukács 21-ben Jézus három féle nyomorúságos időt dolgoz össze:
Jeruzsálem pusztulását, a sötét középkort és a második advent előtti
megpróbáltatást. A lista hosszú és aggasztó.
Az eljövendő
megpróbáltatással kapcsolatban Ellen White ezt írja: „Sokszor a várható bajt
nagyobbnak látjuk, mint amilyen a valóságban. De nem így van ez az előttünk
álló veszéllyel. A legéletszerűbb ábrázolás sem tükrözi vissza, hogy milyen
súlyos lesz a megpróbáltatás” (A nagy
küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 554. oldal).
De Jézus nem hagy
bennünket remegő szívvel előretekinteni azokra a borzalmakra, amelyek nemsokára
körülvesznek bennünket. Nem! Jézus komolyan dolgozik azon, hogy tekintetünket a
földi próbákról az Ő szerető arcára irányítsa. Egyszerűen ezt mondja: „emeljétek fel a ti fejeteket” (28.
vers). „Rám figyeljetek a föld legvégéről
is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más!” (Ésa 45:22).
Jézus áttör minden kulturális határt, és minden szív szükségletét
kielégíti.
Megváltónk tudja, hogy „mindeddig
nélkülözött tapasztalatokra van szükségünk, amelyek megszerzésére sokan
túlságosan lusták" (A nagy küzdelem,
554. oldal). Együttérzéssel mondja el nekünk, hogy mit tegyünk a megpróbáltatás
órájában. Elmondja, hogy nem lesz soha olyan idő, amikor biztonságos lenne
dobzódásban vagy részegségben élni, vagy amikor az élet gondjai teljesen le
kellene, hogy kössék a figyelmünket.
Jézus ezt mondja: „Vigyázzatok azért minden időben, kérvén,
hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik
bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!” (36. vers).
„Drága Urunk, segíts
tekintetünket imában és éberségben rád irányítani. Add nekünk erődet és
kegyelmedet, hogy megállhassunk előtted, amikor eljössz, és ez legyen meg minél
hamarabb! Ámen.”
Lynn Carpenter
138. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
19-20. fejezetEIhez
(március 25 –31.).
János 4:42 így szól:
„És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár:
mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ üdvözítője, a
Krisztus.”
A saját tapasztalatuk
volt az, ami a változást hozta a szamaritánusok számára. Volt már valaha
tapasztalatod a Megváltóval? Olyan erős tapasztalat, amely meggyőzött a
szeretetéről és a hatalmáról? Talán már ellustultunk, megelégedve az évekkel
ezelőtti keresztelkedés élményével. Vagy talán azt gondoljuk, hogy az élő
vízből egyetlen korty is elegendő egy életre. Azonban nem így van!
Amikor Krisztus azt
mondta, hogy többé meg nem szomjazunk, azt értette ezen, hogy ha valaha
megízleljük őt, elveszítjük a sóvárgást, ízérzékelést minden másra. A világunk
élvezetei iránt való szomjúságot felváltja az a szomjúság, hogy egyre több élő
vizet fogyasszunk, ami ingyen van, és bőségesen rendelkezésre áll. Naponta kell
igyuk azt a vizet, megízleljük és tapasztaljuk saját magunk számára.
Máté 7:21-ben az áll,
hogy nem elég Jézust „Uramnak” szólítani; nem elég kereszténynek vallani
magunkat. Amikor Jézus kijelenti, hogy „Sohasem ismertelek titeket”, nem csak
értelmi ismerést ért alatta. A Biblia az „ismerni” szót rendkívül bensőséges
értelemben használja. Jézus úgy érti, hogy sohasem volt kapcsolatban velük.
Te és én tapasztaltuk-e
már Őt? Vagy az ismeretünk róla csak értelmi és nem tapasztalati? Olyanok
vagyunk-e, mint az asszony a kútnál, aki, amikor először találkozott Jézussal,
közel volt hozzá bizonyos értelemben, és távol tőle más értelemben?
Joshua Cinsnangmang,
Mianmar
(a Kelet-ázsiai
Oktatási Intézet hallgatója)
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés