Higgyetek az Ő prófétáinak - november 11 - CSÜTÖRTÖK - 2 Timóteus 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 32. fejezet 2303. nap

32. fejezet  – AZ IMA ÉS A HIT (5. rész)

Isten megparancsolja, hogy ugyanolyan részvéttel legyünk mások iránt, mint amilyennel van Ő irántunk! Az indulatos, önelégült, bosszúálló egyén szemlélje a szelíd és alázatos Megváltót, akit mint bárányt vezettek a mészárszékre! Ahelyett, hogy bosszút állt volna rajtuk, úgy vitték, mit juhot, aki megnémult az őt nyírók előtt. Tekintsenek Őrá, akit a mi bűneink szegeztek át, és indulatosságaink sújtottak le. Akkor megtanulnak tűrni, kitartani és megbocsátani!

A Krisztusban való hit által minden jellemhiba javítható, minden szenny tisztítható, minden rossz helyesbíthető és minden tulajdonság fejleszthető.

„És ti Őbenne vagytok beteljesedve.” (Kol 2:10)

Az ima és a hit közeli rokonok. A hit imájában isteni tudomány rejlik, amelyet mindenkinek meg kell érteni, aki életét sikeressé akarja tenni. Krisztus ezt mondja: „Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.” (Mk 11:24) Világossá teszi előttünk, hogy kéréseinknek összhangban kell lenniük Isten akaratával. Azokat a dolgokat kell kérnünk, amelyeket Ő megígért, és amit elnyerünk, azt fel kell használnunk az Ő akaratának teljesítésére! Ha a feltételeket teljesítjük, az ígéret félreérthetetlen.

Kérhetjük bűneink bocsánatát és a Szentlelket, kérhetünk krisztusi lelkületet, bölcsességet és erőt munkájának végzéséhez, kérhetjük bármely ajándékát, amelyet megígért. Hinnünk kell, hogy elnyerjük, és hálát kell adnunk, ha megkapjuk! Nem kell az áldás külső bizonyítékait keresnünk! Az ajándék benne van az ígéretben, ezért azzal a bizonyossággal mehetünk el munkánkba, hogy amit Isten megígért, képes teljesíteni, és az az ajándék, amely már a miénk, testet ölt akkor, amikor a legnagyobb szükségünk lesz rá.

Az Isten Igéje által folytatott élet azt jelenti, hogy egész életünket alárendeljük Istennek. Állandóan áthat bennünket szükségünk és függőségünk érzete. Szívünk sóvárogni fog Isten után. Szükségünk van az imára, mert az lelkünk lélegzetvétele. A családi imának és a nyilvános imának megvan a helye. Saját lelkünk életét az Istennel való titkos érintkezés – a belső kamra – tarja fenn.

Mózes Istennél a hegyen szemlélte annak a csodálatos épületnek az eredetijét, amely az Ő dicsőségének lakhelye lett. Istennel a hegyen, az Ővele való érintkezés titkos helyén kell szemlélnünk az Ő csodálatos hatalmát, az emberiség számára adott dicső tervét! Így képesek leszünk úgy alakítani jellemünk épületét, hogy beteljesedik rajtunk az Ő ígérete: „Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek.” (2Kor 6:16)

 

Mai Bibliai szakasz:  2 Timóteus 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Tim%C3%B3teushoz%201&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Tim%C3%B3teus%201&version=NT-HU

Ez Pál apostol utolsó levele, amelyet a hírhedt római Mamertinusz börtönéből (http://hu.wikipedia.org/wiki/Mamertinus_börtöne) írt, kivégzésére várva. Milyen lenne a hozzáállásunk, lelkiállapotunk egy ilyen helyzetben? A 3. vers Pál belső lelki bizonyosságáról tanúskodik: „Hálát adok az Istennek, akinek szolgálok őseimtől fogva tiszta lelkiismerettel.”

Megállok egy pillanatra és azon tűnődöm, hogy ha én lennék Pál helyzetében, vajon ugyanezt tudnám-e mondani? Tudnám-e ma minden szituációban Isten dicsőíteni, bármilyen súlyos megpróbáltatás közepette is? Nem igazán tudom, mert nem mentem keresztül mindazokon a megpróbáltatásokon, amik csak az utamba kerülhetnének, ahogyan valószínűleg egyikőnk sem. A megpróbáltatások nem szűnnek meg halálunk napjáig, vagy addig a napig, amikor meglátjuk Jézust az égnek felhőiben. Amit viszont biztosan tudok a ma próbáiról az az, ami felől Isten biztosít bennünket: „Elég néked az én kegyelmem” (2Kor 12:9). 

Isten kegyelme a kulcs a jelenben, és mindabban, amit a jövő tartogat számunkra, függetlenül attól, hogy milyen körülmények között találjuk is magunkat. Amikor mélyponton vagyunk és elcsüggedünk, az Ő hatalma csodásan működik – átformál az Ő képmására. Így tehát Pál bátran írhatta, hogy „Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős”.

Az evangélium nem nevel lelkileg gyenge, bizonytalan, szélsőséges, vagy bátortalan embereket, „Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét” (7. vers). Dávid király megértette, hogy mit jelent, hogy „Ne félj”, amikor a 27. Zsoltár első versében így ír: „Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek?” A válasz persze az, hogy senkitől!

Isten arra hívott el bennünket, hogy szentek legyünk, és erősen álljunk Őbenne. Megadott és megad minden eszközt és segítséget annak érdekében, hogy képesek legyünk erre: Ő ad erőt, szeretetet, és józan értelmet. Pál ennek az erőnek a leírására a dünamisz szót használja, amiből a dinamit szó ered. Ez a hatalmas erő szeretettel, Isten szeretetével kell, hogy párosuljon. Isten hatalmának és szeretetének kombinációját a józan értelemnek kell irányítania, olyan gondolkodásmódnak, ami Krisztust jellemzi a Filippi levél második fejezetének leírása szerint.

Az örökkévalóság léptéke szerint a Szentlélek hozza mozgásba az isteni erő, szeretet és a krisztusi gondolkodásmód életet átformáló kegyelmi hármasát. Ez a „kegyelem-csomag” volt az az erő, amely átformálta Pált. Láthatjuk, hogy „nincs határa azok hasznavehetőségének és pozitív befolyásának, akik Isten ügyére szentelik oda és rendelik alá akaratukat” (Biblia Kommentár, 7. kötet, 331. oldal). Pál felismerte ezt a lelkesítő igazságot, ahogyan Timóteus is. Vajon mi is felismertük-e ezt az igazságot? 

Jim Ayer 

328. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 32. fejezetéhez (november 7-13.).

Teljes szívedből hiszed, hogy Isten csak a legjobbat akarja neked? Függetlenül attól, hogy milyen tragikusak a körülményeid?

Tudatilag hisszük, hogy Isten szeret minket, és csak a legjobbat akarja. Mégis, amikor a szenvedés lecsap, amikor a trauma feldúlja az életünket, a szívünk megkérdezi: „Mennyire szenvedést akar Isten rám mérni?”

A szenvedők felsóhajtanak: „Istenem, ennek semmi értelme.” A gyötrelem és a veszteség nem logikus. A törékeny, véges elme számára nem tűnnek értelmesnek. A tragédiák és a traumák ellentmondani látszanak Isten jellemének. Ha Isten a javunkat akarja, hogyan engedheti meg ezt a szörnyű szenvedést?

Talán meg kellene kérdezni: „Nem baj, ha Isten nem tűnik észszerűnek számomra?” Ne feledjük, Istennek több értelme van, mint nekünk! Minden titokzatos szenvedés egy napon meg lesz magyarázva. Addig is a bizalom a legjobb fegyver az élet csatáinak megnyeréséhez.

A hit lényegében azt jelenti, hogy bízunk Istenben. Ez ilyen egyszerű.

Sajnos, ha mélyen megsebeztek az életben, nehéz lehet bízni az emberekben és Istenben. És ha nehezen tudsz teljesen megbízni Istenben, amikor az életed a nyomorúság mélységében van, akkor megkérdőjelezed, hogy Isten valóban a legjobbat akarja-e neked.

A nagy hit azáltal fejlődik ki, hogy nagy megpróbáltatások közepette is bízunk Istenben. A szenvedés az az osztályterem, amelyben a hit fejlődik, ahogyan bízunk Isten szívében.

Ahogy megtanulunk bízni Isten kimeríthetetlen szeretetében a szenvedés káoszában, Isten ereje és irgalma valóságosabbá válik, és bizalmunk elmélyül. Minél jobban bízunk benne, annál nagyobb lesz a hitünk. A bizalmat a legjobban Krisztus jelenlétének gyakorlásával lehet fejleszteni.

A nagy hit nagy bizalomból születik.

Lory Engel

Káplán, Eugene, Oregon USA