2022. január 12., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 12 - SZERDA - Jelenések 21

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White AZ IGAZI MEGÚJULÁS 10. fejezet 2365. nap

10. fejezet – Különleges felhívások a bizonyságtevés alkalmain (4. rész)

Kiemelkedően szép tapasztalat Ausztráliában

[1895.] május 25-én szombaton drága alkalmunk volt abban a teremben, amelyben népünk North Fitzroyban összejön. Már több nappal az összejövetel előtt tudtam, várják tőlem, hogy szóljak a gyülekezetben szombaton, de sajnos alaposan megfáztam és ugyancsak rekedt voltam. Már-már arra gondoltam, hogy kimentem magam a feladat alól, de minthogy ez volt az egyetlen lehetséges alkalom számomra, így szóltam: „Oda fogok állni az emberek elé és hiszem, hogy az Úr meghallgatja buzgó imáimat, eltávoztatja tőlem ezt a rekedtséget, és a nép elé tárhatom üzenetemet.” Mennyei Atyám előtt imámban felidéztem ígéretét: „Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. Melyik atya pedig az közületek, akitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki? vagy ha halat, vajon a hal helyett kígyót ád-é néki? Avagy ha tojást kér, vajon skorpiót ád-é néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik”. (Lk 11:9-13)

Isten beszéde bizonyos. Kértem és hittem benne, hogy képessé fog tenni a nép előtti beszédre. Választottam egy igeszakaszt, de amikor szólásra emelkedtem, kihullott a gondolataimból és arra éreztem késztetést, hogy Péter második levelének első fejezetéről szóljak. Különleges felszabadultságot nyertem arra, hogy Isten kegyelmének drága voltáról beszéljek… A Szentlélek segítségével képes lettem, hogy tisztán és erővel szóljak.

Az igehirdetés végén Isten Lelke szorongatását éreztem, hogy felszólítást intézzek mindazokhoz, akik vágytak teljesen átadni magukat az Úrnak: jöjjenek előre. Akik szükségét érezték annak, hogy Isten szolgái imádkozzanak értük, felkértük arra, tegyék kérésüket nyilvánvalóvá. Mintegy harmincan jöttek előre. Köztük voltak F. testvér feleségei is, akik most először kifejezték azt a vágyukat, hogy közelebb akarnak kerülni Istenhez. Szívemet kimondhatatlan hála töltötte be azért a lépésért, amit ez a két asszony tett.

Ekkor megláthattam, miért kaptam ezt a komoly késztetést, hogy megtegyem a felhívást. Először még tétováztam, és azon töprengtem, hogy így lesz-e a legjobb, amikor csak a fiam és én voltunk egyedül a láthatáron, senki más, aki segítségül lehetett volna ezen az alkalmon. De mintha valaki megszólított volna, egy gondolat suhant át a fejemen. „Nem bízol az Úrban?” Mire én: „Hiszek, Uram.” Habár a fiam nagyon meglepődött, hogy egy ilyen felhívással élek ezen az alkalmon, megbirkózott a szükséghelyzettel. Soha nem hallottam még ekkora erővel és ilyen mély átéléssel szólni, mint most. Felszólította Faulkhead és Salisbury testvéreket, hogy jöjjenek előre, majd imára térdeltünk le. A fiam vezetett bennünket és bizonnyal az Úr adta szájába a szavakat. Érezhető volt ugyanis amikor imádkozott, hogy Isten jelenlétében van. Faulkhead és Salisbury szintén hőn esedeztek és akkor az Úr nekem is adott hangot, hogy imádkozzam. Emlékeztem az F. nővérekre, akik most először vallottak színt nyilvánosan az igazság mellett. A Szentlélek ott volt ezen az alkalmon és sokakat rázott fel mélyreható munkája által.

Az összejövetel végén sokan siettek az emelvényhez és fogták meg a kezem, s könnyek között kértek, hogy imádkozzam értük. Szívemből mondtam: „Fogok.” Bemutatták nekem F. nővéreket, és én úgy találtam, hogy gyengéd szívű teremtések… Az igazság mellett immár állást foglaló testvérnők egyikének az anyja volt a legádázabb ellenző és azzal fenyegetőzött, hogy ha a lánya szombatünneplő lesz, nem fogja engedni, hogy átlépje a háza küszöbét, mert az anya a család gyalázataként tekint majd rá. F. asszony gyakran tett olyan kijelentést, hogy ő soha nem csatlakozna a hetednapi adventistákhoz. A presbiteriánus egyházban kapta a nevelését, és úgy tanították neki, hogy módfelett illetlen dolog asszonynak a gyülekezetben szólni is, de hogy prédikáljon, azzal már végképp túlmegy az illendőségnek minden határán. Örömmel hallgatta Daniells és Corliss presbitereket, és igen okos szónokoknak tartotta őket, de egy asszony igehirdetését nem hallgatta volna meg. A férje azért imádkozott, hogy Isten rendezze úgy a dolgokat, hogy felesége White testvérnő szolgálata által térjen meg. Amikor felhívást intéztem a jelenlevőkhöz és előrehívtam azokat, akik úgy érezték, közelebb kell kerülniük Istenhez, általános meglepetésre ez a két nővér is előrejött. Az a nővér, aki elveszette kisgyermekét, elmondta, hogy eltökélte magában, hogy nem lép tovább, az Úr Lelke azonban olyan erőteljesen szólította meg, hogy nem mert nemet mondani… Annyira hálásnak éreztem magam az én Mennyei Atyámnak szerető jóságáért, amellyel ezeket drága lelkeket a férjeikkel való egységre vezérelte az igazság iránti engedelmességben. – The Review and Herald, 1895. jún. 30.     

https://white-konyvtar.hu/fejezet/IM/advent/2011/11974.491/

 

Mai Bibliai szakasz: Jelenések 21

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek%2021&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek%2021&version=NT-HU

Ebben a fejezetben a „díszlet” minden keresztény számára a legdrágább ígéret és remény beteljesedése: örök élet egy tökéletes környezetben, amit Jézus Krisztus megváltó, helyreállító, béketeremtő hatalma biztosít számunkra. Az új ég és új föld annak a hatalmas tervnek az utolsó fázisa, amit Isten az új Éden helyreállításának érdekében alkotott meg. A nagy küzdelem véget ér, és Isten eredeti terve az Édenre vonatkozóan most megvalósul az újjáteremtett földön. A legcsodálatosabb része pedig az, hogy Isten velünk lesz, ami „második” beteljesedése az Immánuel név általi ígéretnek: „Velünk az Isten.” Krisztus velünk van a kezdet kezdetétől fogva, velünk volt mint Üdvözítőnk a földön, most velünk van, mint Főpapunk, aki értünk szolgál a mennyei Szentek Szentjében, és velünk lesz mint Királyunk, és állandó Társunk.

A legbátorítóbb ígéret, hogy Isten eltöröl minden könnyet a szemünkről, és sem bűn, sem halál nem lesz többé. A helyreállítás legfőbb megerősítése Istennek ez a kijelentése: „Ímé, mindent újjá teszek!” Mindennek a megvalósulása számunkra gyakorlatilag elképzelhetetlen. Csak hit által fogadhatjuk el, hogy az örökkévaló Istennek, aki maga a kezdet és a vég, hatalma van ahhoz, hogy mindent elvégezzen ahhoz, hogy a világegyetemet visszaállítsa eredeti, tökéletes állapotába. A Prófétaság Lelke írásában (28. kézirat, 1886-ból) ezt olvashatjuk: „Ez a föld a mennyre való felkészülés színtere. Az az időszak, amit itt töltünk, a keresztény életében a télnek felel meg. A közeljövőben azonban, amikor Krisztus eljön, a bánat és sóhaj örökre feledésbe merül. Az lesz a nyár! Minden próbánknak vége, nem lesz többé betegség vagy halál.”

Csakis Jézus Krisztus, a mi drága Megváltónk kegyelme és érdemei által kerül be nevünk az Élet Könyvébe, ami a Bárányé, és lesz bebocsátásunk az új Jeruzsálembe. Az Ő igazsága által igazít és szentel meg bennünket, és általa lesz helyünk a Szent Városban, amelynek nagy és magas falai lesznek, tizenkét kapuval.

Én nagyon boldog vagyok amiatt, hogy Istennek örökkévaló terve van velünk! Legfőképpen pedig annak örülök, hogy a Bárány lesz annak világossága, és mi az Ő jelenlétében lehetünk örökre!

Ted N C Wilson

337. heti olvasmány AZ IGAZI MEGÚJULÁS 10. fejezeteihez (január 9-15.).

Amellett, hogy a megújulás első biztosítéka az, hogy a Kereszt közelében maradjunk (lásd a múlt heti olvasmányt), a 10. fejezetben kifejtett nyilvános felhívásokban felmerült egy téma, amely véleményem szerint a második legfontosabb lépés a lelki megújulás megőrzésében. A svájci Bázelben egy felhívást intéztek, hogy „legyetek … Krisztus hűséges és igaz katonái [és mindenki felállt].” (Napló, 1885. november 22., Az igazi megújulás, 88. o.) János 17:18 ezt a második kulcs igazságot ragadja meg.

Közvetlenül a keresztrefeszítése előtt Jézus az Atyához imádkozott: „Amiképpen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra.” (János 17:18) Miért? Jézus ezt fűzte hozzá: „Ezeket beszélem a világon, hogy ők az én örömemet teljesen bírják ő magukban.” (János 17:13) Jézus azt akarja, hogy megtapasztaljuk az Ő örömét, amikor azt látja, hogy emberek menekülnek meg. Azáltal, hogy a kereszt harcosai leszünk, valóban élővé tesszük a megújulást.

Nézzük csak meg James Tour, a világhírű szintetikus vegyészprofesszor és a texasi Houstonban lévő Rice Egyetem Nanotechnológiai Központjának jelenlegi igazgatójának bátorító tettét, ahogyan másokkal megosztja Jézust. Tour, aki a messiási zsidó közösség tagja, azt állítja, hogy a világon mindennél jobban szereti Jézust, és azért él, hogy néhány diákját és munkatársát Jézushoz vezesse. Tourt elszomorítja, ha ez nem történik meg legalább egyszer egy héten. Gyönyörű.

Vegyünk mi is részt fáradhatatlanul Isten hírnökének imára felhívásán, amelyet az 1909-es Generál Konferencia résztvevőihez intézett: „Nyugodjék meg rajta Lelked. Láttassék meg bennük dicsőséged. Hadd lássuk Isten megmentő munkáját, amikor az igazság igéit szólják!” (Az igazi megújulás, 94. o.)

Köszönöm, hogy elolvastad, és a Menny legjobb áldásait kívánom számodra.

John T. Baldwin

Nyugalmazott teológiaprofesszor, HNA Teológiai Szeminárium,

Andrews Egyetem, Michigan, USA

Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: