Higgyetek az Ő prófétáinak - január 5 - SZERDA - Jelenések 14

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White AZ IGAZI MEGÚJULÁS 9. fejezet 2359. nap

9. fejezet – Őrizzük az új tapasztalatot (4. rész)

A játékok iránti rajongás miatt elvesztett lelki győzelem

A diákok között a szórakozás és a dévajkodás szellemét szabadjára engedték. Annyira belevetették magukat a játékokba, hogy az Urat kirekesztették a gondolataikból. Jézus pedig ott áll közöttetek a játéktéren és ezt mondja: „Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók” (Lk 19:42). „De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, mégsem hisztek”. (Jn 6:36) Igen, Krisztus kijelentette Önmagát nektek és mély benyomást tett rátok, amikor a Szentlélek munkálkodott a szívetekben. Számotokra azonban, egy ilyen más út követése miatt, ezek a szent benyomások ködbe vesztek és nem maradt kezetekben a győzelem. „Minden, amit nékem ád az Atya, énhozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem”. (Jn 6:37) Elkezdtetek Krisztushoz jönni, de nem maradtatok meg Krisztusban. Elhagytátok Őt, és az a felismerés is elveszett a szívetekből, hogy milyen nagy kegyben és áldásokban részesültetek. A szórakozás kérdése túlságosan nagy részt hasított ki a gondolataitokból, aminek az lett az eredménye, hogy amikor Isten Lelke ünnepélyesen meglátogatott titeket, igen nagy buzgalommal kezdtétek vitatni azt, emiatt körülöttetek minden védősövény megsemmisült. A játékok iránti rajongásotok miatt pedig nem fordítottatok figyelmet Krisztus intésére: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok” (Mk 14:38). Szívetekben azt a helyet, amit Jézusnak kellett volna elfoglalnia, a játékok iránti rajongásotok bitorolta. A szórakozást választottátok a Szentlélek vigasztalása helyett. Nem követtétek Jézus példáját, aki így szólt: „Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem” (Jn 6:38).

Sokan vannak, akiknek a gondolatait annyira megzavarják saját emberi vágyaik és hajlamaik, és oly mértékben hozzászoktak ahhoz, hogy engedjenek nekik, hogy már nem is képesek felfogni a Szentírás igazi értelmét. Tömegek vélekednek úgy, hogy Krisztus követésével kötelesek lesznek borúsak és komorak lenni, merthogy az a nyilvánvaló kívánalom feléjük, hogy tagadják meg maguktól azokat az örömöket és könnyelmű dolgokat, amik a világban találhatók. Az élő hitű keresztények azonban derűvel és békességgel teljesek, mert úgy élnek, mint akik látják a láthatatlant, és azokban, akik Krisztust valódi mivoltában törekszenek megismerni, megvannak az örök élet alkotóelemei, mivel isteni természet részesei, elszakadván a romlottságtól, amely a kívánságban van e világon. Jézus ezt mondta: „Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon. Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt utolsó napon”. (Jn 6:39-40)

Isten gyermeke Isten munkatársa

Minden lelki élet Krisztustól jön. „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek” (Jn 1:12). Mi a biztosan meglátszó gyümölcse annak, ha Isten gyermekei leszünk? — Ha egyben Isten munkatársaivá is válunk! Tulajdon lelked üdvösségéért nagy munkát kell elvégezned, felkészülve mások megnyerésére, hogy forduljanak el a hitetlenségtől a Krisztus Jézusban való hit élete felé: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki én bennem HISZ (esetleges hittel? – Nem. Megingathatatlan hittel, amely szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket), örök élete van annak. Én vagyok az életnek kenyere… Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért. Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon… A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet. De vannak némelyek közöttetek, akik nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki elárulja őt. És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki”.(Jn 6:47-48,51,53-54,63-65)

Amikor Jézus e szavakat szólta, hatalommal, bizonyossággal és erővel szólta azokat. Időnként olyan módon nyilvánult meg, hogy a Szentlélek mélyreható munkálkodása egészen érzékelhető volt. Sokan voltak mégis, akik elmentek és hamar elfeledkeztek a világosságról, amit Ő nyújtott nekik, bár a vele töltött óra áldásait látták és hallották.

Az örökkévalóság kincsestárát Jézus Krisztus őrzi, hogy annak adjon belőle, akinek akar. Milyen szomorú viszont, hogy sokan gyorsan szem elől tévesztik azt a drága kegyelmet, amit a belé vetett hit útján közölt velük. Azok között osztja szét a mennyei kincseket, akik hisznek Benne, Őreá néznek, és Benne maradnak. Nem tekintette zsákmánynak azt, hogy az Istennel egyenlő, és nem ismer korlátozást, sem mértéket, hogy azoknak adja a mennyei kincseket, akiknek akarja. Nem e világ hatalmasait — akiket körülhízelegnek és megtapsolnak — magasztalja fel és részesíti tiszteletben, hanem választottaihoz, kiváltképpen való népéhez szól, amely szereti és szolgálja Őt, hogy menjenek Hozzá és kérjék Tőle — és Ő adni is fogja nekik — az élet kenyerét, és részt ad nekik az élet vizének áldásában, amely örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbennük.

Jézus elhozta világunknak Isten összegyűjtött kincseit, és mindazokat, akik hisznek Őbenne, örököseivé teszi. Kijelenti, hogy nagy lesz azok jutalma, akik az Ő nevéért szenvednek.  „Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek”. (1Kor 2:9.   

https://white-konyvtar.hu/fejezet/IM/advent/2011/11974.416/

 

Mai Bibliai szakasz: Jelenések 14

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek%2014&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek%2014&version=NT-HU

A 14. fejezet egy látomással kezdődik, amelyben János azokat látja, akiken az Isten pecsétje van, valamint azt, hogy „a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva”. Miközben az egész világ követi a fenevadat és annak képét felveszi, ezek „követik a Bárányt, ahová megy”(1, 4. vers – új prot. ford.).
Ugyanezen fejezetben található a hármas angyali üzenet, ami választóvonalat húz a fenevad követői és a Bárány követői közé. Ők Isten utolsó felhívását közvetítik a Föld bolygó felé, mielőtt Jézus eljön sarlóval a kezében, hogy learassa annak lakóit. Az első üzenet egy meghívás, hogy fogadják el az emberek az örökkévaló evangéliumot, és adjanak dicsőséget a teremtő Istennek. A második egy kijelentés arról, hogy Babilon elbukott. A harmadik pedig figyelmeztetés, hogy az emberek ne vegyék magukra a fenevad bélyegét. Ha hisszük, hogy Jézus eljövetele előtt mi vagyunk az utolsó nemzedék, akkor a hármas angyali üzenet még inkább időszerű és még sürgősebb, mint amennyire valaha képzeltük.
Akik elfogadják az első angyal evangéliumi hívását, és elutasítják a fenevad dogmáját, amit a harmadik angyal elítél, azokat Jel 14:12 úgy jellemzi, mint Isten szentjeit, akik „megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét”. Ennélfogva a Bárány neve és Isten neve egyaránt fel van írva homlokukra. Jézusba vetett hitük arra készteti őket, hogy megtartsák Isten parancsolatait még a szörnyű üldözés ellenére is. Megtartják parancsait ám nem azért, hogy üdvösséget nyerjenek, hanem mert már megváltást kaptak. Efézus 2:8-10 szerint: „kegyelemből tartattatok meg, hit által;… jó cselekedetekre”.

Az utolsó nemzedékkel kapcsolatos leírás Jézus hite és Isten parancsolatai körül összpontosul. Az antikrisztust azért vádolja az Írás, mert „szabadon választható utakat” kínál a mennybe, ezerféle kitalált módot arra, hogy helyettesítse vagy kiegészítse Isten egyetlen és kizárólagos megoldását a bűn problémájára. Jézust nincs mivel helyettesíteni, megváltói művéhez pedig SEMMIT sem tudunk hozzátenni. Az antikrisztus abban is bűnös, hogy Isten parancsolatait úgy változtatta meg, hogy azok igazodjanak az emberi kigondolásokhoz, vagy pedig egészen elvetette azokat, mint a múlt poros relikviáit. Isten szentjei azonban dicsőséget adnak Istennek az által, hogy belekapaszkodnak Jézusba vetett hitükbe, mint üdvösségük egyetlen reménységébe, és engedelmeskednek Isten parancsolatainak, amelyeket a Szentlélek szívükbe és elméjükbe írt.

Garth Bainbridge

336. heti olvasmány AZ IGAZI MEGÚJULÁS 9. fejezeteihez (január 2-8.).

Ha a teljes Bibliában kellene megkeresned a valódi megújulás megőrzésének két legjobb módját, mik lennének azok? Alább megnevezem és kifejtem az elsődleges választásomat, míg a második a következő heti olvasmányban lesz benne.

Ésaiás 27:5-ben, az első választásomban, hallhatjuk az Istentől jövő hívást: „fogd meg erősségemet.” Ezután következik a magyarázat: „azért, hogy békés köss velem.” Végül Jahve ezt a hatalmas ígéretet teszi: „és békét kötsz velem.”

Habakuk 3:4-ből tudjuk, hogy az Ő erejéhez fogható nagyszerű dolog csak a fénysugár lehet az Ő tenyeréből, ami a Kálvária sebeit jelenti, a Bárány kiontott vérét a régi, göcsörtös kereszten, hogy elvegye a világ bűneit, azaz „Ha jön bánva bűnét a leggonoszabb, az Úr néki azonnal kegyelmet ad.” („Az Úr légyen áldott” c. ének) Itt Jézus arra hív minket, hogy folyamatosan (naponta) fogadjuk el az Ő Kereszten való győzelmét és függjünk tőle. Tudunk ennél az oltalomnál bizonyosabbat elképzelni a lelki hanyatlás ellen? Pál ennek a Kereszten való megbocsátásnak a tapasztalatát „boldog” (szó szerint: áldott) létnek nevezi (Róma 4:6), különösképpen azért, mert „Adni semmit nem tudok, keresztfádra borulok.” („Rejts magadba sziklaszál” c. ének HÉ 221)

Végezetül minden ember, aki Ésaiás 27:5-öt követi, meg fogja hallani az Új Jeruzsálemből ezeket a csodálatos szavakat Jézus ajkáról: „Íme, ők azok, akikért véremet ontottam! Értük szenvedtem, értük haltam meg, hogy velem éljenek az örökkévalóságban.” (A nagy küzdelem, 671. o.)

Micsoda megdöbbentő gondolat; egy ilyen ajándékra a válaszunk, „Az áldozatom oly csekély.” („Én Uram, teremtőm” c. ének)

John T. Baldwin

Nyugalmazott teológiaprofesszor, HNA Teológiai Szeminárium,

Andrews Egyetem, Michigan, USA

Fordította Gősi Csaba