Higgyetek az Ő prófétáinak - október 24 - HÉTFŐ - 2 Sámuel 17

ÚJ ELLEN WHITE KÖNYVET KEZDÜNK EL OLVASNI

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit 2 Sámuel 17 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%2017&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%2017&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.    Isten mindent a kezében tart, a látszólag kilátástalannak tűnő helyzetekben is. Dávid tényleg szorult helyzetbe került, ha Absolon azonnal üldözőbe veszi, legyőzhette volna a fáradt és felkészületlen Dávidot. Bár a háttérben emberi okoskodások történnek és a Dávid oldalán levők is olyan eszközökhöz folyamodnak, amelyek nem becsületesek (hazugság, megtévesztés stb.), Isten nem engedi az eseményeket a kezéből kicsúszni.

2.    Istennek mindig vannak látható és láthatatlan eszközei, akiket a megfelelő pillanatban a megfelelő helyre küld. Dávid hírvivőit felfedezik, de van valaki, aki elbújtatja őket. Bár nem tudtak magukkal ellátmányt vinni a gyors menekülés miatt, valaki élelemmel és meleg ruhával látja el őket. Istennek mindenütt megvannak az emberei a királyi udvartól kezdve a sivatagig, akik a megfelelő időben a megfelelő segítséget nyújtják.

3.    Isten időzítése e legjobb. Ha csak egy időzítés nem működött volna megfelelően és a maga idejében, Dávid menekülése kudarcot vallott volna. Isten órája azonban nem sietett és nem késett. Bár nem látjuk Istent közvetlen munkálkodni, a háttérben mindig ott van és sikerre viszi szolgája ügyét.

4.    Isten bölcsebb ellenfelénél – Őt nem lehet semmivel sem becsapni. Az ellenségnek is megvoltak az eszközei (nagyon bölcs emberek is), de Isten eszén nem járhat túl a legbölcsebb ember sem, még akkor sem, ha Sátán minden erejével és fondorlataival támogatja őt.

5.    Az Isten elleni lázadás végzetes. Akitófel tudta, hogy amit tesz, Isten terve ellen van, mégis a lázadó oldalára állt, éppen ezért Isten nem tudott rajta segíteni. Az ország legbölcsebb embere is menthetetlen Isten nélkül. Ez az eset jól mutatja azt, hogy mennyire tud menni a legbölcsebb ember is Isten nélkül vagy Isten ellenében.

6.    Ezen kívül egy olyan Istent is látunk ebben a fejezetben,

a.    aki megfékezi az ősellenség módszerének követőit – a ravaszság, álnokság Akhitófel szívét is birtokba vette, de az Úr határt szab a gonoszságnak

b.    aki mindenhol tud gondoskodni az övéiről – Dávidot és a vele tartó embereket is ellátták eleséggel és minden szükséges holmival

Olvasmány – E.G. White AZ UTOLSÓ NAPOK ESEMÉNYEI 2. fejezet

2. fejezet – KRISZTUS KÖZELI VISSZAJÖVETELÉNEK JELEI (2. rész)

Hamis próféták

Jeruzsálem pusztulásának egyik jelét Krisztus ekképpen írta le: „És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek” (Mt 24:11). A tévtanítók megjelentek, a népet félrevezették és sokakat kicsalogattak a pusztába. Varázslók és szemfényvesztők, akik azt hangoztatták, hogy csodatevő hatalommal rendelkeznek, maguk után vonták az embereket a hegyek magányosságába. Ez a prófécia érvényes az utolsó napokra is, mivel Isten kinyilatkoztatása szerint szintén ez lesz a második advent ismertetője (DA, 1898, 631. o.).

Hamis állításokkal találkozunk, hamis próféták támadnak, hamis álmok és hamis látomások lesznek – de hirdesd az Igét! Ne térítsen el semmi Isten hangjától, mely az Ő Igéjében van! (2SM, 1894, 49. o.).

Sokakat mutattak meg nekem, akik majd azt állítják, hogy őket Isten rendkívüli módon tanította, akik megkísérlik mások vezetését, és a kötelességről alkotott téves felfogásuktól indíttatva olyan munkára vállalkoznak, amellyel Isten sohasem bízta meg őket. Ennek a következménye zűrzavar lesz. Mindenki a legkomolyabban keresse az Urat önmagáért, hogy megismerhesse önmagára nézve az Ő akaratát! (2SM, 1893, 72. o.).

Egy hamis prófétával szerzett tapasztalat

Tegnap este egy fiatalember – akit egyikünk sem ismert, és aki Victoriából (Ausztrália) való testvérnek vallotta magát – keresett fel bennünket, és kérte, hadd lássa White testvérnőt. Este volt, és már nem akartam vele találkozni. Meghívtuk, maradjon nálunk az éjjel, és reggelizzünk együtt. A rendszeres reggeli áhítatunk után, amint különböző munkáinkhoz igyekeztünk volna, a fiatalember felkelt, parancsoló mozdulattal intett, és kérte, hogy üljünk le. Azt mondta: „Van énekeskönyvetek? Énekelünk, és azután átadok neked egy üzenetet.” Azt mondtam: „Ha üzeneted van, késedelem nélkül mondd el, mert azonnal fel kell adnunk a belföldi postát, és nincs veszteni való időnk.” Akkor olvasni kezdett valamit, amit ő írt, és amelyben többek között azt állította, hogy az ítélet most kezdődött meg az élőkön…

Végighallgattam, és végül azt mondtam: „Testvérem, nem vagy egészen józan értelmednél. Mondd el világosan, hogyan érint minket az üzeneted! Kérlek, most azonnal tudasd velünk! Értelmed túlterhelt, félreérted a munkádat. Amit közöltél velünk, abból sok minden egyezik a Bibliával, és mi hiszünk ezekben. Te azonban túlságosan izgatott vagy. Kérlek, határozd meg, mi a mondanivalód számunkra!”

Nos, felszólított, hogy azonnal csomagoljunk, és menjünk Battle Creekbe. Megkérdeztem az okot, mire azt válaszolta: „Hirdessétek az üzenetet, hogy elkezdődött az ítélet az élőkön!” Erre így feleltem: „Az Isten által reánk bízott munkát még nem végeztük el. Ha a feladatunk itt befejeződött, biztosak vagyunk benne, hogy az Úr tudatja majd velünk, ha elérkezett az ideje, hogy Battle Creekbe menjünk, és nem neked jelenti ki a mi kötelességünket.” Ezután Starr testvérre bíztam őt, és folytattam írásomat.

A fiatalember elmondta Starr testvérnek, hogy amikor White testvérnő olyan kedvesen és mégis oly nagy tekintéllyel beszélt vele, akkor kezdte belátni az általa elkövetett hibát, és hogy az őt olyan erősen motiváló benyomások nem voltak sem következetesek, sem indokoltak. Bár családunk nagy, tíztagú, és emellett három vendégünk is volt, elhatároztuk, hogy egy időre befogadjuk a fiatalembert. Nem mertük elengedni azokhoz az emberekhez, akik szigorúan kezelnék és megvetnék, ráadásul azt sem szerettük volna, ha megismétli „kinyilatkoztatásait”. Azt akartuk, hogy egy kis ideig maradjon itt, hogy megismerkedjünk vele, és ha lehet, megbízható, biztos ösvényre vezessük (Letter, 1894, 66.).