2023. február 23., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - február 23 - CSÜTÖRTÖK - Ezsdrás 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Ezsdrás 3 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezsdr%C3%A1s%203&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezsdr%C3%A1s%203&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.    Isten megáldja a hazatértek ünneplését. Isten fontosnak tartja az ünneplést. Ezzel szemben sokan úgy gondolják, hogy hiábavalóság és üres szórakozás. Az igazi ünneplés Isten tetteire emlékeztet, hitet és bizalmat erősít, az emberről Istenre tereli a figyelmet, és véd az Istentől való eltávolódástól.            

2.    Isten helyreállítja az áldozatok szerepét. A fogság előtt, mint egy színdarab szereplői vettek részt az áldozati szertartásokon, most pedig úgy teszik, ahogyan Mózes elrendelte, meglátják benne az eljövendő Messiást és Megváltót.

3.    Isten és a sátoros ünnep. Érdekes az, hogy a hazatérés után a Sátoros ünnepet tartják meg elsőként. A Sátoros ünnep előre mutat a bűn és következményeinek megszűnésére, a mennyországra, a mennyei otthonba való megérkezésre és annak megünneplésére, hogy most már Istennél lehetünk. Izrael népe ezt a tapasztalatot élte át a Babilonból való hazatéréskor. Babilon bukását a hazatérés követi és az ünneplés. Nemsokára a végidei Babilon is elesik, Isten népe haza mehet a mennyei Jeruzsálembe, ahol megünnepelheti a bűn végét és azt, hogy most már örökre Istennel lehet.

Olvasmány – E.G. White AZ UTOLSÓ NAPOK ESEMÉNYEI 19. fejezet

19. fejezet – KRISZTUS VISSZATÉRÉSE (5. rész)

A gonoszok pusztulása

A saját ádáz indulataik keltette eszeveszett harcban és Isten elegyítetlen haragjának félelmetes kiáradásától hullnak el a föld gonosz lakói: papok, uralkodók és közemberek, gazdagok és szegények, nagyok és kicsinyek. „És azon a napon az Úrtól levágatnak a föld egyik végétől fogva a föld másik végéig; nem sirattatnak meg, és össze sem hordatnak, el sem temettetnek” (Jer 25:33).

Krisztus eljövetelekor a gonoszok eltöröltetnek a föld színéről – megemészti őket szájának lehelete, és elpusztulnak dicsőségének fényességétől. Jézus elviszi népét Isten városába, és világunk ismét lakatlan lesz (GC, 1911, 657. o.).

A bűnnel szemben, bárhol van is, „a mi Istenünk megemésztő tűz” (Zsid 12:29). Mindazokban, akik alávetik magukat hatalmának, Isten Lelke megemészti a bűnt. De ha az ember ragaszkodik a bűnhöz, azonosul is vele. Azután pedig Isten dicsősége, amely elpusztítja a bűnt, el kell, hogy pusztítsa a bűnöst is (DA, 1898, 107. o.).

Arcának ragyogása az igazaknak élet, a gonoszoknak megemésztő tűz (DA, 1898, 600. o.).

Kegyelem a gonoszok elpusztítása

Vajon azok, akiknek szíve az Üdvözítő, az igazság és a szentség iránt gyűlölettel telt meg, bele tudnának-e olvadni a mennyei sokaságba, és csatlakoznának azok dicsőítő énekéhez? Képesek lennének elviselni Isten és a Bárány dicsőségét? Semmiképpen sem. Éveket kaptak a megtérésre, hogy a menny számára alkalmas jellemet kialakítsák; de sohasem gyakorolták gondolkodásukat a tisztaság szeretetében, nem tanulták meg a menny nyelvét – most pedig már túl késő. A Mindenható elleni lázadás alkalmatlanná tette őket a mennyei életre: a tisztaság, szentség és béke kínszenvedés lenne számukra, Isten dicsősége pedig megemésztő tűz. Legszívesebben elmenekülnének arról a szent helyről, és örömmel fogadnák a pusztulást, csak hogy elrejtőzhessenek annak színe elől, aki meghalt üdvösségükért. Saját választásuk pecsételi meg a gonoszok sorsát. Kirekesztésüket a mennyből maguk választották, az Úr részéről pedig ennek jóváhagyása igazságos és irgalmas cselekedet (GC, 1911, 542–543. o.).

2 megjegyzés: