Higgyetek az Ő prófétáinak - február 28 - KEDD - Ezsdrás 8

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Ezsdrás 7 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezsdr%C3%A1s%207&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezsdr%C3%A1s%207&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.    Isten megerősíti a tétovázókat. Amikor Ezsdrás elindulni készült Jeruzsálembe, számba vette az utazókat és kiderült, hogy a léviták közül senki sem szándékozott hazautazni. Isten szolgálata nem mindig volt kívánatos. A földi érdekek sokszor a mennyeiek elé kerekednek. A léviták a maradás mellett döntöttek, de Ezsdrás még egy próbát tett, amelynek következtében már néhányan vállalták az utat és a jeruzsálemi szolgálatot.             

2.    Isten gondot visel és megbízható. Az út nem volt veszélytelen Babilonból Jeruzsálembe, főleg, hogy nagy értékű kincset is vittek magukkal, ami magára vonhatta a rablók figyelmét, akikből elég sokan voltak abban az időben. Ezsdrást is félelem töltötte el, de nem mert katonai kíséretet igényelni, mert Istenről való bizonyságtételében sokszor elmondta, hogy Ő egy olyan Istenben bízik, aki mindentől meg tudja óvni őt. Nem akart szényent hozni erre az Istenre azzal, hogy védelmet kér a királytól az utazás idejére.    

3.    Isten becsületes és a szolgái is azok. Ezsdrás kimérte a kincseket, jegyzéket készített és átadta azoknak, akik a szállításért feleltek. A jegyzéket be is mutatták, miután egy kicsit megpihentek a többszász km-es utazás fáradalmai után és a rájuk bízott értékeket pontosan átadták a jeruzsálemi templom kincstárába. Isten nemcsak elvárja a becsületességet, hanem ezt ki is váltja azokban, akik őszinte szívvel szolgálják őt. Egy becsületes Istennek csak becsületes szolgái lehetnek.

Olvasmány – E.G. White AZ UTOLSÓ NAPOK ESEMÉNYEI 20. fejezet

20. fejezet – A SZENTEK ÖRÖKSÉGE (3. rész)

A leírhatatlan dicsőség

Láttam Jézus Krisztus rendkívüli szépségét és dicsőségét. Arca ragyogóbb a déli napnál, ruhája fehérebb a legfehérebb fehérnél. Hogyan tudnám… hűen visszaadni a menny dicsőségét és a kedves angyalokat, akik énekeltek, és tízhúrú hárfákon játszottak! (Letter, 1851, 3.).

Az ott látott csodálatos dolgokat nem tudom leírni. Bárcsak beszélhetném a kánaáni nyelvet, akkor elmondhatnék valamit a jobb világ dicsőségéről (EW, 1851, 19. o.).

Mindenestül gyenge ahhoz a nyelvünk, hogy a menny leírásával próbálkozhasson. Amint megjelenik előttem a látvány, elnémulok a csodálkozástól. Leteszem a tollat a menny túláradó ragyogásától és rendkívüli dicsőségétől elbűvölten, és felkiáltok: „Ó, micsoda szeretet! Milyen csodálatos szeretet!” A legfenségesebb nyelv sem képes leírni a mennyei ország dicsőségét vagy a Megváltó szeretetének páratlan mélységét (EW, 1858, 289. o.).

Az emberi nyelv alkalmatlan, hogy leírja az igazak jutalmát. Csak akik meglátják, tudják meg, milyen lesz. A véges elme képtelen felfogni Isten Paradicsomának dicsőségét (GC, 1911, 675. o.).

Ha csak egyszer is bepillanthatnánk a mennyei városba, sohasem kívánnánk ismét a földön lakni (ST, 1889. április 8.).

A folyók, dombok és fák

Itt az élet fáját és Isten királyiszékét láttuk. A trónból tiszta vízfolyam fakadt, két partján az élet fájával. A fa egyegy tiszta, átlátszó aranytörzse állt a folyó két oldalán. Először azt hittem, hogy két fát látok. Ismét megnéztem, és észrevettem, hogy a csúcsánál egyetlen fává egyesülnek. Ez az élet fája az élet folyójának két partján. Ágai arrafelé hajoltak, ahol álltunk; gyümölcse fenséges volt, olyan, mintha ezüsttel keveredett volna az arany (EW, 1851, 17. o.).

Ott kiapadhatatlan, kristálytiszta vízforrások fakadnak, és partjukon hajladozó fák vetnek árnyékot az Úr megváltottai számára készített ösvényekre. A szélesen elterülő síkságok gyönyörű dombokba torkollnak, és Isten hegyeinek fenséges ormai emelkednek a magasba. A békés síkságokon, az élő vizek folyamai mellett az oly sokáig zarándokló vándor nép végre otthonra talál (GC, 1911, 675. o.).