2024. augusztus 13., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 13 - KEDD - Máté evangéliuma 14

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Máté evangéliuma 14 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=M%C3%A1t%C3%A9%2014&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=M%C3%A1t%C3%A9%2014&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Jézusban és Keresztelő Jánosban ugyanaz az isteni Lélek munkálkodott.  Amikor Heródes Jézusról és a csodáiról hallott, azt gondolta, hogy Keresztelő János támadt fel, akit ő kivégeztetett. Heródes ismerte Keresztelő Jánost és nagy hatást gyakorolt rá, de törvénytelen felesége ármánykodása nyomán mégis kivégeztette. Amikor összehasonlította a két embert, érezte, hogy valami közös bennük, és igaza is volt, mert mindkettőben ugyanaz a Lélek munkálkodott.        

2.    Isten, aki az életét adja.  Amikor Jézus meghallotta, hogy Keresztelő Jánost kivégezték, visszavonult egy kicsit, hogy feldolgozza az eseményeket. Egyrészt gyászolta Jánost, mint rokonát és útkészítőjét, másrészt erőteljes hatást gyakorolt rá, mert tudta, hogy ez lesz az Ő sorsa is. Ezt emberileg nem lehetett könnyen feldolgozni, ezért szüksége volt arra, hogy az Atyával időt töltsön és megerősödjön, hogy készen legyen arra, hogy az életét adja azokért, akik gyűlölték és bántották őt.

3.    Isten, aki nem önmagával törődik, hanem velünk. Miközben szüksége lett volna a magányra és feltöltekezésre, az emberek keresni kezdték Őt és meg is találták. Több napot töltöttek vele, hallgatták tanításait és meggyógyultak szavától vagy érintésétől. Akkor, amikor az Ő lelkének szüksége lett volna a gyógyulásra, észrevette, hogy az emberek éhesek, és megvendégelte őket. Micsoda öröm lehetett a szívében, amikor látta, hogy az éhes emberek jóllaknak, nemcsak a szavaival, de a kenyérrel és a hallal is, amelyeket megáldott.

4.    Isten megment, amikor süllyedünk. Jézus megmutatta isteni hatalmát azzal, hogy járt a vízen és lecsendesítette a vihart. És azzal is, hogy tanítványának is megengedte, hogy járjon a vízen. De elképzelhetjük, milyen lehetett az, amikor a vízen járva megragadta a süllyedő Péter és a hajóba tette. Nem tudom, hogy a ruhájánál fogva, vagy Pétert átölelve tette, de mekkora erőre lehetett szüksége, hogy ezt megtegye? A tanítványok látták mindezt és tudták, hogy ember ilyenre képtelen. Fel is kiáltottak: „Bizony, Te vagy az Isten Fia.”        

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki együttműködik emberi eszközökkel, az emberek megmentéséért (Keresztelő János egy igen fontos munkatársa volt Istennek)

b.    aki megszánja az éhezőket

c.    aki meg tudja sokasítani a keveset, amit neki adunk, és az mindenre elégséges lesz

d.    aki bőségesen áld – nemcsak annyit adott, amennyi pontosan elég ötezer embernek, és a végén mind elfogy, hanem annyira bőségesen áld, hogy még felesleg is marad

e.    aki áldásait tanítványain keresztül továbbítja. Jézus nem közvetlen az embereknek adta a megáldott ételt, hanem először a tanítványainak. Áldásainak a tanítványok kezén is át kellett haladni, mielőtt céljához eljutott volna.

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy megtanulja tőled az igazi önzetlenséget! Adjad, hogy engedje Neked, hogy megments őt, amikor az élet viharainak hullámai összecsapnak feje fölött, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 54-55. fejezet

54. fejezet – AZ IRGALMAS SAMARITÁNUS (3. rész)

Jób mondotta: "A jövevény nem hált az utcán, ajtóimat az utas előtt megnyitám" (Jób 31:32). Mikor a két angyal ember képében Sodomába jött, Lót arccal a földre borulva kérte őket: "Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott" (lMóz 19:2). A pap és a lévita jól ismerték ezeket a tanításokat, mégsem ültették át a gyakorlati életbe. A nemzeti vakhit iskolájában nevelkedtek, emiatt önzőkké, elfogultakká, elkülönültekké váltak. Ránézésre nem tudták megmondani a sebesültről, vajon honfitársuk-e. Gondolták, lehet, hogy samaritánus, és elfordultak.

Eljárásukban - ahogyan Krisztus leírta azt - a törvénytudó semmit sem talált, ami ellentétes lett volna a törvény által tanított követelményekkel. Igen ám, de most újabb fordulat következett:

Egy samaritánus odaért az úton, ahol a szerencsétlen feküdt, s amikor meglátta, könyörületre indult iránta. Nem érdekelte, pogány-e vagy zsidó az idegen. Ha zsidó, a samaritánus jól tudta, hogy fordított helyzetben a férfi szembeköpné, és megvetéssel kerülné ki. Emiatt azonban nem habozott. Nem törődött vele, hogy ő maga is erőszak áldozatává válhat, ha sokáig időzik ott. Csak az számított, hogy egy szenvedő emberi lénynek szüksége van rá. Levette ruháját és betakarta a férfit. Az útra tartalékolt olajat és bort a sebesült gyógyítására, felfrissítésére használta föl. Ezután föltette a tulajdon barmára, lassan, lépésben vitte, hogy ne rázza az ismeretlent, ne okozzon fölöslegesen fájdalmat neki. Bevitte egy fogadóba, egész éjjel gondozta, odaadóan figyelte. Reggelre a beteg jobban lett, a samaritánus útnak indult. Ezelőtt azonban a fogadós gondjaira bízta, kifizette a költségeket, sőt letétet hagyott a továbbiakra. Még ezzel sem elégedett meg, gondoskodott az esetleges ezen felüliekről is. Így szólt a gazdához: " Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked" (Lk 10:35).

A történet véget ért, Jézus a törvénytudóra szegezte tekintetét, olvasott lelkében, és így szólt: "E három közül kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók kezébe esett?" (Lk 10:36).

A törvénytudó még most sem akarta a samaritánus nevet ajkára venni, ezért így felelt: "Az, aki könyörült rajta. "Jézus megjegyzése: "Eredj el, és te is aképpen cselekedjél" (Lk 10:37).

Ezzel megszületett az örök válasz a kérdésre: "Ki az én felebarátom?" (Lk 10:29) Krisztus megmutatta, hogy a felebarát nemcsak gyülekezeti vagy hittestvért jelent. Nincs köze faji, színbeli vagy osztálykülönbségekhez. Mindenki felebarátunk, akinek segítségünkre van szüksége. Felebarátunk minden lélek, akit az ellenség megsebesített és összetört. Mindenki felebarátunk, aki Isten tulajdona.

Az irgalmas samaritánus történetével Jézus saját magát és küldetését mutatta be. Sátán az embert becsapta, megsebezte, kirabolta, összetörte, azután veszni hagyta, a Megváltó azonban könyörületre indult kilátástalan állapotunk láttán. Otthagyta a dicsőséget, és eljött, hogy megmentsen. A halál torkában talált ránk, s felkarolta ügyünket. Sebeinket meggyógyította, igazságosságának ruhájával takart be minket. Biztos menedéket nyújtott nékünk, mindenről gondoskodott a saját költségére. Meghalt, hogy megváltson. Saját példájára mutat, amikor így szól követőinek: "Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek." "Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást" (Jn 15:17; 13:34).

A törvénytudó kérdése így hangzott Jézushoz: "Mit cselekedjem?" (Lk 10:25) Jézus az igazság összegzéseként fogta fel az Isten ember iránti szeretetét, amikor ezt mondta: "Ezt cselekedd, és élsz" (Lk 10: 28). A samaritánus engedett a kedves, szerető szív irányításának, bebizonyította, hogy betölti a törvényt. Krisztus megparancsolta a törvénytudónak: "Eredj el, és te is akképpen cselekedjél" (Lk 10:37). Isten gyermekeitől tetteket, nem pusztán szavakat vár el. "Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt" (1Jn 2: 6).

1 megjegyzés: