Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Máté evangéliuma 2 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=M%C3%A1t%C3%A9%202&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=M%C3%A1t%C3%A9%202&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten nem hagy kételyt. Máté ezt hangsúlyozza evangéliumában és ebben a fejezetben is. Négyszer is említi, hogy amik történtek, azokat a próféták előre jelezték: A Betlehemben való születés, a gyermekgyilkosságok, és hogy Názáretinek fogják nevezni, hogy Egyiptomból fog kijönni, de ezt emeli ki a keleti bölcsek látogatása is, akik az ószövetségi próféciákat tanulmányozva indultak el megkeresni a születendő Messiást. Olyan sok prófécia teljesedett Jézus életében, hogy teljesen kizárt a véletlen egybeesés. És mivel a zsidók ismerték ezeket a próféciákat, teljesen egyértelmű lehetett volna számukra, hogy felismerik Jézusban a Messiást.
2. Isten Egyiptomból hívja ki a Fiát. Isten Egyiptomból hívja ki Izraelt, akit fiának nevez, Egyiptomból hívja ki Jézust, akit Fiának tekint és a bűn Egyiptomából hozott ki bennünket is, hogy fiaivá váljunk.
3. Isten bevonja tervébe azokat, akiket komolyan érdekel Ő és az Ő műve. Isten nem tudta bevonni a zsidókat a tervébe, mert annyira el voltak telve önmagukkal, igazságukkal, saját véleményükkel, de be tudta vonni a keleti bölcseket, akiket tényleg komolyan érdekelt a megváltás műve. Isten úgy látta, hogy a zsidókkal nem tud együttműködni, de a pogány, keleti bölcsekkel együtt tudott működni. Pontosan értették a Messiás küldetését, amit adományuk is tükrözött: az arany a királynak szólt, a tömjén Istennek, míg a mirha a halottnak, hiszen ez mindhárom maga Jézus volt egy személyben.
4. Ha Isten véd, senki sem árthat. Hiába volt Heródes nagyon dühös (mindenkit eltett az útjából, akit veszélyesnek tartott – anyósát, feleségét és még gyermekeit is), de nem árthatott az újszülött Megváltónak, mert Isten álomban megintette a bölcseket, álomban útmutatást adott Józsefnek, akinek az előző fejezetben is álomban adott tanácsot.
5. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki a maga idejében cselekszik, de előbb ismerteti tervét a prófétái által
b. akinek vannak gyermekei ott, ahol nem is gondolnánk (keleti bölcsek)
c. aki minden akadály ellenére véghez viszi terveit – Jézus születésekor már jelentkeznek az akadályok, és folytatódnak egész életén át
Ima éretted: Istenem, kérlek, oszlass el minden kételyt az olvasóban! Adjad, hogy észrevegye azokat a jelzéseket, amelyekkel erősíteni akarod hitét, és Benned való bizalmát, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 51. fejezet
51. fejezet – AZ ÉLET VILÁGOSSÁGA (5. rész)
A zsidók általánosan hitték, hogy a bűn ebben az életben elnyeri büntetését. Minden betegséget büntetésnek tekintettek, mondván, hogy a szenvedő vagy szülei valamilyen rossz cselekedetet követtek el. Igaz, hogy minden szenvedés Isten törvényének áthágásából származik, de ezt az igazságot elferdítették. Sátán, minden bűnnek és következményének szerzője, arra vette rá az embereket, hogy a betegséget és halált Istentől származónak tekintsék - büntetésnek, melyet Ő önkényesen kiró a bűn ellenében. Ezáltal, akit súlyos betegség vagy szerencsétlenség sújtott, annak még azt a terhet is cipelnie kellett, hogy nagy bűnösnek tekintették.
Így készítették az utat a zsidók, hogy elvessék Jézust. Úgy tekintettek Rá, mint aki "ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől," holott "betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá" és elrejtették Előle orcájukat (Ésa 53:4).
Isten ennek elejét akarta venni egy tanítással. Jób története megmutatta, hogy a szenvedéssel Sátán sújtja az embert, Isten pedig uralja azt kegyelmi szándékból. Izrael azonban nem értette meg a leckét. A zsidók ugyanazt a hibát ismételték meg Krisztus elvetésével, amiért Isten megrótta Jób barátait.
Krisztus tanítványai is osztoztak a bűn és szenvedés kapcsolatáról alkotott zsidó felfogásban. Jézus kijavította tévedésüket, de nem magyarázta meg az emberi szenvedés okát, hanem elmondta a következményeket. A szenvedés által lesznek nyilvánvalókká Isten művei. "Míg e világon vagyok, - mondotta Jézus - e világ világossága vagyok" (Jn 9:5). Azután megkente a vak szemeit, s elküldte, hogy mosakodjék meg a Siloám tavában. A férfi visszanyerte látását. Jézus a gyakorlatban válaszolt a tanítványok kérdésére, ahogyan azt rendszerint tette a kíváncsiságból feltett kérdések esetében. A tanítványok hivatása nem az volt, hogy megtárgyalják, ki vétkezett és ki nem, hanem hogy megértsék Isten erejét és kegyelmét, amikor visszaadja a vak látását. Nyilvánvaló, hogy sem a sárban, sem a tóban, ahová a vaknak el kellett mennie megmosdani, nem volt gyógyító erő. Ez az életerő Krisztusban buzgott.
A farizeusokat megdöbbentette a gyógyítás. Mégis minden eddiginél jobban forrt bennük a harag, mert a csoda szombaton történt.
A fiatalember szomszédai, akik vaksága idején is ismerték, ezt kérdezték: "Nem ez-é az, aki itt szokott ülni és koldulni?" (Jn 9: 8). Kétkedve néztek rá, mert amikor megnyíltak szemei, ábrázata megváltozott, felderült, s egészen más embernek tűnt. Szájról szájra járt a kérdés. Némelyek azt mondták: "Ez az", mások pedig: "Hasonlít hozzá". Aki a nagy áldásban részesült, az leállította a kérdezősködést, mondván: "Én vagyok az" (Jn 9: 9). Azután beszélt nekik Jézusról, és arról, hogyan gyógyult meg. Tovább érdeklődtek: "Hol van az? Monda: Nem tudom" (Jn 9:12).
Azután elvitték a farizeusok tanácsa elé. Újra megkérdezték, hogyan nyerte vissza látását. "Ő pedig monda nékik: Sarat tőn szemeimre, és megmosakodám, és látok. Mondának azért némelyek a farizeusok közül: Ez az ember nincsen Istentől, mert nem tartja meg a szombatot" (Jn 9:15.16). A farizeusok remélték, hogy bűnösnek nyilváníthatják Jézust, s akkor nem lehet a Messiás. Nem tudták, hogy Ő alkotta a szombatot, és ismeri az összes arra vonatkozó kötelességet. Csodálatosan buzgónak tűntek a szombat megtartásában, mégis gyilkosságot terveztek éppen ezen a napon. Sokakat azonban mélyen megindított ennek a csodának a híre, és meggyőződtek róla, hogy aki megnyitotta a vak szemeit, az több mint közönséges ember. Arra a vádra, hogy Jézus bűnös, mert nem tartja meg a szombatnapot, így feleltek: "Mimódon tehet bűnös ember ilyen jeleket?" (Jn 9:16).
A vének újra a vakhoz fordultak: "Te mit szólsz őróla, hogy megnyitá a szemeidet? Ő pedig monda: Hogy próféta" (Jn 9:17). A farizeusok azután azt állították, hogy nem is született vaknak, tehát nem is nyerhette vissza látását. Elküldtek a szüleiért, és megkérdezték tőlük: "Ez a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született?" (Jn 9:19).
Ott volt maga az az ember, aki kijelentette, hogy vak volt, de meggyógyult. A farizeusok mégis inkább letagadták, amit láttak, csakhogy ne kelljen belátniuk tévedésüket. Ekkora hatalma van az előítéletnek, ilyen megtévesztő a farizeusi igazság.
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés