Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Máté evangéliuma 8 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=M%C3%A1t%C3%A9%208&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=M%C3%A1t%C3%A9%208&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten kivívja bizalmunkat. A leprás bizalommal fordult Jézushoz, hogy meg fogja őt gyógyítani. Ez nem is annyira magától értetődő, mert a leprából való gyógyulás nagyon ritka esemény volt. A zsidók azt tartották, hogy leprások csak akkor fognak meggyógyulni, ha eljön a Messiás. Az, hogy ez az ember kérte Őt, hogy gyógyítsa meg a leprából arra utal, hogy hitte, hogy Ő a Messiás. Ez az esemény a Hegyi beszéd után történt, ahol Jézus úgy beszélt, mint, akinek hatalma van. Ezt érzékelte a leprás is, azért volt bizalma Jézushoz fordulni egy igen szokatlan és merész kéréssel.
2. Isten kimondja a szót. A római százados azt mondta Jézusnak, hogy nem szükséges elmenni a házáig, csak mondja ki a szót és meg fog gyógyulni a szolgája. A szó kimondásával csak Isten tud csodát tenni, senki más. Amikor hajdan Isten kimondta a szót, sötétségből világosság lett, a semmiből pedig minden létező, élő és élettelen. Ha a pogány százados kérte Jézust, hogy mondja ki a szót, azt jelenti, hogy hitte, hogy Jézus Isten. A leprás hitte, hogy Jézus a Messiás, a pogány százados pedig hitte, hogy Ő a Teremtő, Mindenható Isten, akinek szavában teremtő erő van.
3. Isten, aki mindent felad értünk. Ebben a fejezetben Jézus, az Isten Fia, mindenek Teremtője és fenntartója, akié az egész világmindenség, azt mondja magáról, hogy nincs ahová fejét lehajtsa. Amikor megszületett, csak egy jászol jutott neki, 30 évvel később sem rendelkezik többel, mert még annyija sincs ahová fejét lehajtsa. Jézus azért adott fel mindent és vállalta, hogy semmije sem lesz, hogy megváltson bennünket.
4. Amikor a disznókat többre értékelik, mint Jézust. Milyen szomorú lehetett Jézus, amikor a gadarénusok elűzték őt földjükről, az őket ért kár miatt? Hogyan gondolhatott arra, hogy nemsokára az életét fogja adni az ilyen emberekért?
5. Isten a tenger Ura. Amikor Jézus lecsendesítette a vihart, a tanítványok feltették a kérdést: Kicsoda Ő, hogy még a tenger és a vihar is engednek Neki? A leprás tudta, hogy Ő a Messiás, a római százados, tudta, hogy Ő a Teremtő Isten, az ördöngösök tudták, hogy Ő Isten Fia, a tanítványok pedig felteszik a kérdést, hogy kicsoda Ő?
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki nem fél megérinteni egy leprást
b. aki tudja, hogy a leprásnak milyen sokat számít az, hogy valaki megérinti
c. aki meghallgatja egy pogány kérését
d. aki megdicséri egy pogány hitét
e. aki nem csapja be az embereket – nyíltan megmondja, hogy követése milyen nehézségekkel fog járni
f. aki tudja, hogy ha valaki visszariad a nehézségektől, nem érti igazán az Ő követésének lényegét
g. aki tud aludni a tomboló vihar közepette is
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy teljes bizalma legyen Benned, hogy teljesen rád tudja bízni életét és mindenét, és legyen bátorsága nagy és szokatlan dolgokat is kérni Tőled, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 52-53. fejezet
53. fejezet – AZ UTOLSÓ ÚT GALILEÁBÓL (1. rész)
Lukács 9:51-56; Lukács 10:1-24.
Ahogyan szolgálatának vége közeledett, változás állt be Krisztus munkamódszerében. Mindeddig igyekezett elkerülni a nyilvánosságot, az izgalmakat. Visszautasította az emberek hódolatát, gyorsan haladt egyik helyről a másikra, amikor a nép lelkesedése korlátozhatatlanná vált. Újra és újra megparancsolta, hogy senki se mondja Őt a Krisztusnak.
A sátoros ünnep idején gyorsan és titkon tette meg az utat Jeruzsálembe. Amikor testvérei sürgették, hogy jelentse ki magát nyilvánosan Messiásnak, válasza így hangzott: "Az én időm még nincs itt" (Jn 7:6). Észrevétlenül tette meg az utat Jeruzsálemig, bejelentés nélkül lépett be a városba, a sokaság hódolt Neki. Nem így történt utolsó utazásakor. A papok és vének rosszindulata miatt egy időre elhagyta Jeruzsálemet. Most a nyilvánosság színe előtt indult el visszafelé, - egy kanyargósabb úton. Jövetelét olyan hírverés kísérte, mint még soha. Nagy áldozatának helyszíne felé haladt, erre kellett felhívni az emberek figyelmét.
"Amiképpen, felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie" (Jn 3:14). Ahogyan Izraelben minden szemnek a felemelt kígyóra kellett néznie, mely gyógyulásuk elrendelt jelképe volt, úgy kellett most minden tekintetnek Krisztusra, az áldozatra szegeződnie, aki üdvösséget hozott az elveszett világnak.
A Messiás munkájáról alkotott hamis elképzelés és Jézus Isten-voltába vetett hit hiánya vezette oda fivéreit, hogy sürgessék: jelentse ki magát nyilvánosan a népnek a sátoros ünnepen. Most viszont a tanítványok az előbbivel rokon szellemben akarták megakadályozni a jeruzsálemi utazást. Eszükbe jutottak szavai, hogy mi fog ott Vele történni, ismerték a vallási vezetők halálos ellenségességét, és örömmel lebeszélték volna Mesterüket az odautazásról.
Krisztus szívének nagyon fájt szeretett tanítványainak félelme, csalódása és hitetlensége, de ennek ellenére útnak indult. Nehéz volt a Jeruzsálemben rájuk váró fájdalom felé vezetni őket. Sátán a sarkában volt, hogy rákényszerítse kísértéseit. Miért kellene most Jeruzsálembe mennie, a biztos halálba? Körülötte mindenfelé lelkek éhezték az élet kenyerét. Mindenütt szenvedők várták gyógyító szavát. A kegyelmének evangéliuma által elvégzendő munka épphogy csak elkezdődött. Ő pedig most van legszebb férfikorában. Miért nem megy el a világ hatalmas területeire kegyelmének igéivel, gyógyító erejének érintésével? Miért nem szerez örömet magának azzal, hogy világosságot és boldogságot áraszt a sötétben búslakodó milliókra? Miért hagyja a termés begyűjtését a tanítványokra, akik gyengék a hitben, felfogásuk nehézkes, s oly késedelmesen cselekszenek? Miért néz szembe most a halállal, és hagyja ott a munkát a kezdet kezdetén? Az ellenség, aki a pusztában szembeszállt Krisztussal, most is heves, álcázott kísértésekkel ostromolta. Ha Jézus csak egy percre is enged, ha a legkisebb mértékben is változtat útján, hogy mentse magát, Sátán ügynökei diadalmaskodnak, a világ pedig elvész.
Ám Jézus "eltökélte magát, hogy Jeruzsálembe megy" (Lk 9:51). Életének egyetlen törvénye az Atya akarata volt. Mikor gyermekkorában felvitték a templomba, így szólt Máriához: "Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?" (Lk 2:49) Kávában, amikor Mária szerette volna, ha megmutatja csodatévő erejét, Ő így válaszolt: "Nem jött még el az én órám" (Jn 2:4). Ugyanezekkel a szavakkal válaszolt fivéreinek, amikor sürgették, hogy menjen fel az ünnepre. Isten nagy tervében azonban ki volt jelölve az óra, amikor majd felajánlja magát az emberek bűneiért, és ez az idő rohamosan közeledett. Ő nem lankadt, nem ingadozott. Lépteit Jeruzsálem felé irányította, ahol ellenségei már régóta összeesküdtek élete ellen - most majd leteszi azt. Eltökélten indult az üldöztetésbe, megtagadtatásba, elvettetésbe, elítéltetésbe, halálba.
"És követeket külde az ő orcája előtt; és azok elmenvén, bemenések egy samaritánus faluba, hogy néki szállást készítsenek" (Lk 9:52). Az emberek azonban nem akarták befogadni Őt, mert útban volt Jeruzsálem felé. Ezt úgy értelmezték, hogy Krisztus előnyben részesíti a zsidókat, akiket ők mélységesen gyűlöltek. Ha helyreállította volna a Garizim-hegyi templomot és az istentiszteleteket, akkor boldogan elfogadták volna, de mivel Jeruzsálembe ment, nem gyakorolták Vele a vendégszeretetet. Nem vették észre, hogy a menny legjobb ajándékát utasítják vissza küszöbükről. Jézus hívta az embereket: fogadják be Őt. Szívességet kért tőlük, hogy közel férkőzhessen hozzájuk és a leggazdagabb áldásokat nyújthassa nékik. Minden elvett jóért drágább kegyelemmel fizetett. A samaritánusok azonban mindezt elvesztették előítéleteik és csökönyösségük miatt.
Jakabot és Jánost, Krisztus követeit mélyen felháborította az Urukat ért bántás. Megbotránkoztak, amiért a samaritánusok, akiket megtisztelt jelenlétével, oly durván bántak Vele. Nem sokkal ezelőtt együtt jártak a megdicsőülés hegyén. Látták, amint Isten megdicsőíti Őt, Mózes és Illés tisztességet tesz Néki. A samaritánusok részéről megnyilvánuló tiszteletlenséget szerintük nem szabad példás büntetés nélkül hagyni.
Odajöttek Krisztushoz, jelentették az emberek véleményét, s hozzátették, hogy még éjjeli szállást sem hajlandók adni. Úgy gondolták, kirívó gonoszságot követtek el Vele szemben. Feltekintettek a távolban magasodó Kármel hegyére, ahol Illés lemészárolta a hamis prófétákat, és így szóltak: "Akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és eméssze meg ezeket, mint Illyés is cselekedett?" Meglepődtek, amiért Jézus megbántódott szavaikon, s még jobban megzavarodtak feddésének hallatán: "Nem tudjátok minémű lélek van tibennetek: mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa" (Lk 9: 54-56). Ezzel elment egy másik faluba.
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés