Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 18. fejezet 1643. nap
18.
Egy amerikai reformátor
Krisztus második adventjének meghirdetésében Isten
különleges szerepet szánt egy becsületes, tiszta lelkű farmernek, aki ugyan
megkérdőjelezte a Szentírás isteni tekintélyét, de őszintén vágyott arra, hogy
az igazságot megismerje. Sok más reformátorhoz hasonlóan William Miller is
ifjúkorában szegénységgel küzdött. Ez határozottságra és önmegtagadásra
nevelte. A családot, amelyből származott, a függetlenség és a szabadság
szeretete jellemezte. Tagjai szívós és hazájukat forrón szerető emberek voltak.
Ezek a tulajdonságok Millert is különösképpen jellemezték. Apja a forradalmi
hadseregben kapitány volt. Miller ifjúkori nélkülözései azokhoz az áldozatokhoz
vezethetők vissza, amelyeket apja e viharos időszak küzdelmei és szenvedései
között hozott.
Miller egészséges és rendkívül jó eszű gyermek volt. Az
évek múlásával pedig még jobban kibontakoztak képességei. Tanulékony,
pallérozott ember volt, és szenvedélyesen szomjazott a tudásra. Jóllehet
főiskolai képzettséggel nem dicsekedhetett, de szeretett tanulni,
fegyelmezetten gondolkozott és mindent mérlegelt. E tulajdonságai józan ítélőképességű,
széles látókörű emberré formálták. Jelleme feddhetetlen, hírneve irigylésre
méltó volt. Becsületessége, takarékossága és bőkezűsége miatt sokan tisztelték.
Határozottsága és szorgalma folytán már kora ifjúságában tekintélyre tett
szert, de szokásához híven továbbra is tanult. Különböző polgári és katonai
hivatalokat töltött be, mégpedig becsülettel. Úgy tűnt, hogy a gazdagság és a
megbecsülés útja kitárult előtte.
Anyja igazi hivő asszony volt, és így a gyermek Millert
vallásos hatások érték. Kora ifjúságában azonban deisták társaságába került.
Ezeknek a befolyását fokozta az a tény, hogy többségükben jó állampolgárok,
humánus és jóindulatú emberek voltak. Keresztény környezetben éltek és
jellemüket bizonyos mértékig ez a környezet alakította ki. Érdemeiket,
amelyekkel kivívták mások tiszteletét és bizalmát, a Bibliának köszönhették.
Kedvező adottságaik azonban annyira eltorzultak, hogy embereket Isten Igéje
ellen befolyásoltak. A velük való barátkozásnak az lett a következménye, hogy
Miller magáévá tette nézeteiket. A Szentírás divatos magyarázata olyan
nehézségeket okozott, amelyek leküzdhetetlennek tűntek számára. Félretette a
Bibliát, de új meggyőződése semmi jobbat nem kínált helyette, és Miller
korántsem volt elégedett. Mégis ezeket a nézeteket mintegy tizenkét évig
vallotta. Harmincnégy éves korában azonban a Szentlélek megérintette a szívét,
és Miller rádöbbent arra, hogy bűnös. Korábbi meggyőződése nem ígért neki síron
túli boldogságot. A jövő sötét és lehangoló volt. Később így beszélt ezekről az
érzésekről:
"A megsemmisülés ténye hideg és félelmes gondolat
volt, és ha Isten felelősségre von, akkor minden elveszett. A menny mintha réz
lett volna a fejem fölött, a föld pedig mintha vas lett volna a lábam alatt.
Örökkévalóság - mi az? És a halál - miért van? Minél többet okoskodtam, annál
távolabb kerültem a megoldástól. Minél többet gondolkodtam, annál
szétszórtabbak lettek következtetéseim. Megpróbáltam nem gondolkozni, de nem
tudtam úrrá lenni gondolataimon. Igazán boldogtalan voltam, de nem tudtam
miért. Zúgolódtam és panaszkodtam, de nem tudtam kire. Tudtam, hogy valami
nincs rendben, de nem tudtam, miként és hol találom meg az igazságot. Minden
remény nélkül gyötrődtem. "
Ez az állapot néhány hónapig tartott. "Egyszer csak
tisztán láttam a Megváltó jellemét. Talán van egy olyan lény, aki oly jó és oly
könyörületes, hogy Ő maga szerez engesztelést vétkeinkért, s ezzel megment
bennünket a büntetéstől. Azonnal éreztem, menynyire szeretetre méltó ez a lény,
s azt képzeltem, hogy a karjaiba tudnám vetni magam, és tudnék bízni
kegyelmében. De feltámadt bennem a kérdés: miként lehet bebizonyítani, hogy ez
a lény létezik. Tudtam, hogy a Biblián kívül semmilyen bizonyítékot nem találok
a Megváltó létezésére, és az eljövendő életre sem...
Felfedeztem, hogy a Biblia éppen olyan Megváltót mutat be,
amilyenre szükségem van. És nem tudtam megérteni, hogyan tud egy nem ihletett
könyv az elbukott világ szükségleteihez oly tökéletesen alkalmazkodó elveket
feltárni. Kénytelen voltam belátni, hogy a Szentírás minden bizonnyal Isten
kinyilatkoztatása. A Biblia gyönyörűségemmé vált, és Jézusban barátra találtam.
A Megváltó számomra tízezer közül is a legfontosabb lett. És a Szentírás, amely
azelőtt sötét és ellentmondásos volt, most lábam szövétneke és ösvényem
világossága lett. Megnyugodtam, és elégedett voltam. Rájöttem arra, hogy Isten
a szikla az élet óceánjának közepén. A Biblia lett legfontosabb tanulmányom, és
őszintén el tudom mondani, hogy nagy örömmel kutattam. Felfedeztem, hogy még a
felét sem ismerem. Azon tűnődtem, hogy vajon miért nem láttam meg szépségét és
dicsőségét hamarabb, és csodálkoztam azon, hogy valaha el tudtam utasítani.
Kinyilatkoztatásaiban megtaláltam mindent, amire a szívem vágyott és ami
meggyógyítja a lélek betegségét. Nem vonzott már semmilyen más olvasmány, és
nagy gonddal igyekeztem, hogy Istentől bölcsességet szerezzek. "
Miller nyilvánosan megvallotta, hogy hisz a vallásban, amit
korábban semmibe vett. De hitetlen barátai nem késlekedtek előhozakodni azokkal
az érvekkel, amelyeket ő is sokszor hangsúlyozott a Szentírás isteni tekintélye
ellen. Most nem volt válasz a tarsolyában, de úgy okoskodott, hogy ha a Biblia
Isten kinyilatkoztatása, akkor következetes önmagával; és ha azért van, hogy az
embert eligazítsa, akkor igazodik felfogóképességéhez. Elhatározta, hogy
tanulmányozni fogja a Szentírást, hogy megtudja, nem lehet-e minden látszólagos
ellentmondást feloldani.
Igyekezett minden előítéletet félretenni. Nem használt
semmiféle kommentárt. Csak a lapszéli utalások és a konkordancia segítségével
vetette egybe az igéket. Kutatását rendszeresen és módszeresen végezte. Mózes
első könyvével kezdte, és minden verset sorban elolvasott, de csak olyan
tempóban, hogy a számos elolvasott szöveget minden bizonytalanság nélkül
megértse. Ha valamit nem értett, megkereste azokat az igéket, amelyekben
utalást talált a vizsgált kérdésre. Minden szót eredeti jelentésével illesztett
bele a szöveg mondanivalójába, és ha elképzelése összhangban volt minden
párhuzamos igehellyel, akkor a probléma megoldódott. Ha tehát nehezen érthető
szakasszal találkozott, magyarázatot keresett rá a Szentírás más részében.
Miközben kutatott, buzgó imával kérve mennyei világosságot, kitisztult előtte
az, ami előzőleg sötétnek tűnt. Tapasztalta a zsoltáríró szavainak igazságát:
"A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az
együgyűeket" (Zsolt 119:130).
Mai Bibliai szakasz: Jób
21
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jób ugyanúgy válaszolt
Cófárnak mint Bildádnak: „Isten a gonoszokat a veszedelem napjáig megkíméli,
s haragja napjára tartja fenn?” (30. vers – ERV-HU). Ez volt a vita fő
tárgya Jób és barátai között. Jób tartotta magát a témához, amelyben a gonoszok
végső sorsát hasonlította össze az ő jelenlegi helyzetével. Azt mondta a
barátainak, hogy figyeljenek rá, és nézzenek a szemébe: „Tekintsetek reám és
álmélkodjatok el, és tegyétek kezeteket szátokra” (5. vers). „Avagy én
embernek panaszolkodom-é? Miért ne volna hát keserű a lelkem?” (4. vers).
Barátai emberségesek voltak, de helytelenül gondolkodtak. Jób azt akarta, hogy
„tegyék kezüket a szájukra”.
Jób, súlyos betegsége
közepette, azt kérdezte, miért van az, hogy a gonoszoknak jól megy a soruk,
miközben a hűségesek szenvednek. „Mi az oka, hogy a gonoszok élnek, vénséget
érnek, sőt még meg is gyarapodnak?” (7. vers). Jób gazdag volt, ugyanakkor
hűséges is. Nem úgy tette fel ezt a kérdést, mintha nem tudta volna a választ.
Szavaiból kiviláglik, hogy ismerte a választ: „Ha visszaemlékezem, mindjárt
felháborodom, és reszketés fogja el testemet." (6. vers). Ez a mondat
Jób reakcióját írja le, amikor a gonoszok veszendőségére gondolt. Ezután Jób a
gonoszok sikereit vette sorra: „Szemük láttára nőnek fel gyermekeik, meglátják
felcseperedni unokáikat is” (8. vers – ERV-HU); „Házukban békesség van,
rettegés nélkül" van (9. vers – új prot. ford.); „Nyájaik
szaporodnak, csordáik gyarapodnak, teheneik erős borjakat ellenek” (10.
vers – ERV-HU); „Gyermekeik előttük játszanak, ugrándoznak,
mint a bárányok” (11.
vers – ERV-HU); „Dobot és hárfát ragadnak, és örvendeznek a síp zengésének.” (12.
vers).
A gonoszok „jóllétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba"(13. vers), „noha azt mondják Istennek: Távozzál el tőlünk, mert a te utaidnak tudásában nem gyönyörködünk!” (14. vers), és az gondolják, hogy „micsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, és mit nyerünk vele, ha esedezünk előtte?” (15. vers). Ugyanakkor teljesen tisztában volt azzal, hogy „jólétük nincs a kezükben" ezért „a bűnös tanácsoktól távol tartom magam!" (16. vers). Jób szenvedések közepette élte az életét, miközben az istentelenek sikereit láthatta maga körül, de tudta, hogy ez egyszer véget fog érni. Jób feltette a „meddig még” kérdést. Több ilyen kérdést találunk a Bibliában, pl. Ézs 6:11; Ézs 10:25; Hab 1:2; és Lk 9:41 verseiben.
Istennek van terve a késedelemre. Jézus eljövetelének ideje nincs pontosan kijelentve, ugyanakkor nem tudjuk késleltetni, vagy siettetni, ahogyan azt néhány teológus gondolja. Ellen White így ír: „A hosszú éjszaka homálya próbára tesz bennünket, de a hajnal érkeztének késedelme kegyelem, mert ha a Mester eljönne, sokakat készületlenül találna” (Testimonies, 2. kötet, 194. oldal, 1868). A késedelem gondolata része a maradék teológiájának, és olyan fontos tanításokkal együtt jelenik meg, mint az advent, a várakozás, és a kegyelem teológiája. Amikor Jób azt kérdezte, hogy „meddig még”, akkor tudta, hogy „kialszik a bűnösök mécsese, veszedelem éri őket” (17. vers – új prot. ford.) és „olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél előtt, és mint a polyva, amelyet forgószél ragad el." (18. vers). Békességük nincs a saját kezükben, és idejük rövidre lesz vágva.
A gonoszok csak arra törekszenek, hogy pénzt keressenek, házakat vásároljanak, hogy gyermekeik jól éljenek, de napjaik meg vannak számlálva. Nem élnek örökké, Isten tarja kezében a dolgok menetét (22. vers). „Ez meghal az ő teljes boldogságában, egészen megelégedetten és nyugodtan”(23. vers), „Amaz elkeseredett lélekkel hal meg, mert nem élhetett a jóval” (25. vers), mégis „együtt feküsznek a porban, és féreg lepi őket” (26. vers).
A 27. versben Jób így panaszkodik: „jól tudom a ti gondolatitokat és a hamisságokat, amelyekkel méltatlankodtok ellenem”. Úgy tűnik, hogy önkényesen jelölnek meg egyes embereket, a „főembereket”, jónak, míg másokat, a „bűnösöket”, pedig rossznak (28. vers). De ahogyan Isten cselekszik majd a vég idején, az bizonyos, és senki sem tud változtatni rajta (31. vers). Jób így fejezi be barátaihoz intézett szavait: „Hogyan vigasztalnátok hát engem hiábavalósággal? Feleselésetek igazságtalanság marad” (34. vers).
Drága Istenünk!
Ha álmokat kergetünk,
akkor végül csak egy sírhely lesz életünk végállomása, felhalmozott javaink
mellett. Még ha az egész világot megnyernénk is, de lelkünkben kárt vallva
végül elveszítjük üdvösségünket, akkor elfecséreljük az egész életünket.
Add meg, hogy egyedül csak rád figyeljünk, drága Urunk! Ámen.
Koot van Wyk
232. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
18. fejezetéhez
(január 12-18.).
Számomra William Miller egy hős. Talán nem a szó
hagyományos értelmében, hanem mert küzdött a gyengeségeivel, és nagy
bátorságról tanúbizonyságot téve le is győzte őket. Az érveim emellett a
következők:
1. Hajlandó volt megváltoztatni a nézetét:
Fiatal éveiben deista volt, és csak egy távoli
Istenben hitt. Az a társasági kör, amelyben mozgott, csak erősítette ezt a
gondolkodást. Ennek ellenére végül úgy döntött, nyilvánosan vallomást tesz a
frissen megalapozott hitéről. Úgy vélem, ez hősies.
2. Prédikátor lett:
Kezdetben inkább megtartotta magának a
felfedezéseit Dániel könyvéről és a Jelenések könyvéről. Nagy tehernek érezte,
hogy megossza ezt azt értékes információt, azonban egy idő elteltével
vállalkozott erre a küldetésre. Szemérmessége ellenére végül erős hanggá vált
annak hirdetésében, hogy Krisztus második eljövetelének közel van.
3. Elhagyta a komfortzónáját:
Miller folytathatta volna kényelmes életét,
ehelyett azonban fáradhatatlanul ennek a nagy munkának szentelte magát. Tudni,
hogy mi a helyes, fontos, azonban azt cselekedni, ami helyes, sokkal nehezebb.
Legyőzte a kényelmének belső Góliátját, amivel mindannyian rendelkezünk
magunkban. Időnként Miller naponta prédikált, néha még több alkalommal is egy
nap, bizonyságát tévén forró elköteleződésének.
Üdvös számunkra, ha jó példákat követünk. Isten
biztosította Willam Miller számára az erőt, hogy legyőzze emberi gyengeségeit,
és olyan férfivá válhasson, aki a hősiességet testesíti meg számunkra.
Johannes Kovar
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium,
Ausztria
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen 🛐✝️🙏
VálaszTörlés