Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 20. fejezet 1658. nap
Még csak hétéves volt, amikor egy idős keresztény szomszéd
előtt azzal dicsekedett, hogy milyen diadalmas lesz Izrael jövője a Messiás
eljövetelekor. Az idős ember kedvesen válaszolt: "Drága fiam, én megmondom
neked, ki volt az igazi Messiás: a Názáreti Jézus..., akit őseid keresztre
feszítettek, mint a régi prófétákat. Menj haza, és olvasd el Ésaiás könyve 53.
fejezetét, és meg fogsz győződni arról, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia!
" A fiúban hit ébredt. Hazatérve elolvasta Ésaiás 53. fejezetét, és
csodálta, hogy az ige tökéletesen teljesedett a Názáreti Jézus életében. Igazat
mondott-e az a keresztény? A fiú kérte atyját, hogy magyarázza meg ezt a
próféciát, de olyan rideg hallgatásba ütközött, hogy soha többé nem merte
felhozni ezt a témát. De egyre jobban szeretett volna többet megtudni a
keresztény vallásról.
Zsidó otthonában azonban gondosan elrejtették előle azt,
amit úgy szeretett volna megismerni. Már tizenegy éves korában elhagyta atyja
házát. Kiment a nagy világba, hogy tanuljon; hogy maga döntse el, mi legyen a
vallása, és milyen pályát válasszon. Egy ideig a rokonainál élt, de nemsokára
elűzték a "hitehagyón fiút, és idegenek között egyedül, fillér nélkül
kellett megállnia a saját lábán. Egyik helyről a másikra vándorolt, és
szorgalmasan tanult. Hébertanítással tartotta fenn magát. Egy katolikus tanító
befolyására elfogadta a római vallást, és elhatározta, hogy saját népe között
misszionárius lesz. Néhány évvel később Rómába ment, hogy célja elérése
érdekében egy katolikus misszióintézetben tanuljon. Itt azonban önálló gondolkozása
és nyílt beszéde miatt eretnekséggel vádolták. Wolff nyíltan támadta az egyház
visszaéléseit, és hangoztatta a reform szükségességét. Bár a pápai méltóságok
eleinte különleges jóindulattal bántak vele, egy idő után távoznia kellett
Rómából. Az egyház felügyelete mellett egyik helyről a másikra ment, mígnem
nyilvánvaló lett, hogy soha nem fog meghódolni Róma előtt.
"Javíthatatlan" - mondták. Ezentúl oda mehetett, ahova akart. Ő pedig
Angliába utazott, és hitet téve a protestáns vallás mellett, belépett az
anglikán egyházba. Majd két évig tartó tanulás után - 1821-ben - elkezdte
misszióját.
Amikor Wolff elfogadta Krisztus első adventjének nagyszerű
igazságát - hogy Krisztus eljött mint "fájdalmak férfia és betegség
ismerője" -, felismerte, hogy a próféciák éppily világosan beszélnek a
másodszor hatalommal és dicsőséggel megjelenő Jézusról is. És miközben
igyekezett népét a Názáreti Jézushoz, a "Megígért"-hez vezetni,
felhívta figyelmüket az emberek bűneiért áldozattá lett alázatos Megváltóra.
Beszélt nekik a második adventről, a királyként és szabadítóként megjelenő
Jézusról.
"A názáreti Jézus az igazi Messiás - szólt -, akinek
kezét és lábát átszegezték; akit bárányként mészárszékre vittek; aki fájdalmak
férfia és bánat ismerője volt; aki először akkor jött el, amikor már Juda
kezéből kihullt a fejedelmi bot, és térdei közül a törvényhozói hatalom,
másodszor az ég felhőiben, harsonázó arkangyal kíséretében jön el",3 és az
Olajfák- hegyére áll. Ő veszi át a teremtettség feletti uralmat, amit először
Ádám kapott, de elvesztett (lMóz 1:26; 3:17). Jézus lesz az egész föld királya.
A teremtett világ nem fog többé nyögni és panaszkodni. A panasz helyett a
dicsőítés és hálaadás éneke hallatszik... Amikor Jézus eljön Atyjának
dicsőségében, és vele a szent angyalok, feltámadnak először a meghalt igazak
(lThessz 4:16; lKor 15:23). Ez az, amit mi, keresztények első feltámadásnak
nevezünk. Majd az állatok tulajdonságai megváltoznak (Ésa 11:6-8), és
meghódolnak Jézus előtt (Zsolt 8.f.). Mindenütt béke lesz. " "Isten újra
letekint a földre és így szól: 'Ímé igen jó!'. "
Wolff hitte, hogy az Úr eljövetele közel van. A prófétikus
időszakokról szóló magyarázatában e nagyszerű beteljesedést alig néhány évvel a
Miller által meghatározott idő utánra tette. Azoknak, akik az "arról a
napról és óráról pedig senki nem tud" ige alapján azt hangoztatták, hogy
az ember nem ismerheti fel az advent közelségét, Wolff így válaszolt:
"Vajon Urunk azt mondta, hogy a napot és az órát sohasem tudhatjuk meg?
Hát nem azért adta-e az idők jeleit, hogy visszajövetelének legalább a
közeledtét megtudjuk, miként a fügefa kizöldelléséből a nyár közeledtére
következtethetünk? (Mt 24:32) Soha nem ismerhetjük fel ezt az időszakot annak
ellenére, hogy a Dániel könyvének nemcsak olvasására, hanem megértésére is buzdít?
Annak a Dánielnek, aki azt mondja, hogy ezek az igék a vég idejéig lesznek
bepecsételve (az ő idejében így is volt), és hogy ,tudakozzák majd sokan' (a
héber így fejezi ki az idő megfigyelését és vizsgálását), és a tudás (az idővel
kapcsolatban) nagyobbá lesz (Dán 12:4). Az Úr nem azt mondja, hogy az idő
közeledte nem ismerhető fel, hanem hogy a , pontos napról és óráról... senki
nem tud'. Eleget fogunk tudni - mondja - az idők jeleiből ahhoz, hogy készüljünk
az Úr eljövetelére, miként Noé is készítette a bárkát. "
A Szentírás magyarázásának, illetve félremagyarázásának
népszerű rendszeréről Wolff ezt írta: "A keresztény egyház nagyobb része
eltért a Szentírás egyszerű értelmezésétől, és elfogadta a buddhisták
rendszerét. A buddhisták azt hiszik, hogy az emberiség eljövendő boldogsága a
levegőben való lebegésből áll. Azt vélik, hogy amikor ezt a szót látják: zsidó,
pogányt kell alatta érteni; Jeruzsálemen pedig az egyházat; és ha a földről van
szó, az az eget jelenti; az Úr eljövetelén a missziós társaságok fejlődését
kell érteni; az Isten házának hegyére való felmenetel pedig a metodisták nagy
csoportjának összejövetelét jelenti."
Mai Bibliai szakasz: Jób
36
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Elihunak, a fiatal
szónoknak hosszú mondandója van. Elkezdte a 32. fejezetben és most a 36.
fejezetben is folytatja. Úgy beszél, mintha attól félne, hogy elveszik tőle a
mikrofont. Lehetséges, hogy valaki a hallgatói közül fel akart állni és el
akart menni, mert Elihu ezt mondja: „Várj
még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom.”
Több igazságot akar tulajdonítani Alkotójának, és bizonyos abban, hogy
hallgatósága elfogadja szavait, mert nem hamisak azok (1-4. vers).
Elihu néhány hitelvi
pontot akar bemutatni: Isten hatalmas és nem néz le senkit sem. Ez ugyanaz,
mintha ezt mondaná: „hatalmas az ő
lelkének ereje” (5. vers). Isten nem kíméli meg a gonoszok életét, de
igazságot szolgáltat a szegénynek (6. vers). Nem veszi le a tekintetét az
igazakról. Mi tudjuk azt, hogy Jelenések 3:21 szerint a győztesek, vagy az
igazak a királyok Királyával, Krisztussal azonos királyiszékben fognak ülni.
Elihunak már korábban hallania kellett erről, mivel pontosan ezt mondja: „királyok mellé, a trónba ülteti őket
örökre, hogy felmagasztaltassanak" (7. vers).
Elihu nem egy olyan
végidei elképzeléssel foglalkozik miszerint Istennek segítségre lenne szüksége,
hogy felépítse országát ezen a Földön. Igazat mond, de más összefüggésben. Ha
valaki meg van láncolva és a nyomorúság ruháiba van felöltözve (mint Jób),
akkor Isten elmondja nekik tetteiket és bűneiket, mert fennhéjázó módon
viselkedtek. Kinyitja a fülüket, hogy megfenyítse őket, és felszólítja, hogy
bánják meg bűneiket (8-10. vers).
Az emberek döntésére
Isten a következő tettekkel válaszol: ha engedelmeskednek és Istent szolgálják,
napjaikat jó és kellemes dolgok fogják kitölteni (11. vers). Noha evangéliumi
igazságként hangzik, és nagyon is az, a csavar itt mégis ott látható, hogy a
történelem nagy küzdelem szemlélete nélkül Elihu ezeknek az ígéreteknek a
teljesedését itt és most várja, és csakis materiális szempontból. A rossz hír
az, hogy ha nem engedelmeskednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban
múlnak ki, mert nem igényelték a megváltást (12-13. vers). Elihu szerint a
kötés és oldás Isten részéről itt a Földön történik, és ha fiatalon halnak meg,
ez pontosan ezért van (14. vers).
„A gazdag rossz, a
szegény jó” szocialista elképzelést alkalmazva Elihu azt sugallja, hogy Isten „a nyomorultat a nyomorúság által menti meg,
és a sanyargatás által nyitja meg fülüket” (15. vers). Modern szocialista
tudósok Elihuhoz hasonlóan azt vallják, hogy a szegények és elnyomottak jók és
mindenki más gonosz. A Biblia üzenete az elnyomással kapcsolatban az, hogy az
igazak sátán általi elnyomása és a lelki nyomorúság minden formája a Szentlélek
hiányának tudható be. Elihu az anyagi szegénységre és az anyagi elnyomásra összpontosít, miközben Jób, Mózes, Jézus és a
Biblia a lelki szegénységre és a lelki elnyomásra. A hűségesek asztala telve
lesz lelki javakkal és a mennyei bírósági ítélet támogatni fogja őket (15-16.
vers). Isten szolgája már életében kezeli a bűn kérdését, és nemcsak úgy
félszívvel. Ha nem kezeli a bűnt, Isten félre fogja tenni őt az útból és a
gazdagsága nem fog segíteni rajta, mivel gonoszsághoz folyamodott (17-21. vers).
A 22-32 versek között
Elihu az Istenről alkotott képét akarja bemutatni nekünk. Az Isten nagyon
hatalmas; kicsoda taníthatja Őt? Ki kérheti számon Őt? Ki mondta:
„Igazságtalanul cselekedtél?” Emlékezz arra, hogy fel kell magasztalnod az Ő
tetteit, amelyeket az emberek szemlélnek. Az emberek távolról látták Isten
tetteit. Isten hatalmas és mi nem tudjuk éveinek számát, és ki sem nyomozhatjuk
azokat. Isten növeli a vízcseppeket úgy ahogy akarja, ami azt eredményezi, hogy
a felhők esőt hullatnak a nagy emberekre (22-28. vers). Úgy tűnik, hogy Elihu
itt arra utal, hogy ha valaki nagy ember, az eső az ő földjére fog esni. Azt
mondja, hogy az ember nem tudja teljesen megérteni a felhő terjedését, és Isten
sátrának dörgését. Kiterjeszti fölötte világosságát és beteríti a tenger
gyökereit. Megítéli a népeket, táplálékot ad gazdagon. Kezében hordja a
villámot és parancsol neki, hogy lecsapjon, mennydörgése a közelgő vihart
jelzi. (29-32). Elihu elmondja, hogy (saját megértése szerint) Isten hogyan
bánik az emberrel. Az áldottak Istentől kapnak üzenetet, de azok, akik magukat
felmagasztalják, nem kapnak.
Drága Istenünk!
Tőled származik a valódi bölcsesség, és mi áldjuk ezért
nagy neved! A te jövendöléseid nélkül mi elveszünk a magyarázatokban. Köszönjük
a próféciák biztonságát! Ámen!
Koot van
Wyk
234. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
20. fejezetéhez
(január 26 – február 1.).
Időnként azzal a feltételezéssel élünk, hogy az
1844 előtti években történt nagy ébredés pusztán amerikai tapasztalat volt, amely
William Miller és társai fáradhatatlan munkájára épült. Fontos azonban arra
emlékezni, hogy Isten nem csupán az „új világ” lakóit vezette, hanem a régiét
is, és a föld más területeihez tartozókat is.
Azoknak a személyeknek a tudását megvilágította a
Szentlélek , akik szorgalmasan kutatták a bibliai igazságot, különösképpen a
„jelenvaló igazságot”, amelyet most már meg lehetett érteni Dániel és Jelenések
könyvének próféciáinak tanulmányozásával. Ezek a Biblia-tanulmányozó emberek
nem voltak hajlandóak arra, hogy meghajoljanak az ő idejükben élő, ismert
teológusok és befolyásos egyházak teológiai megkötései előtt. Még a gyermekek
is elkezdték hirdetni Krisztus közeli eljövetelének üzenetét. A különböző
európai egyházak által, még a jezsuita renden belül is, Isten képes volt
felébreszteni hírmondóit, hogy készítsék fel a népét Krisztus eljövetelére. Az
ellenállás nagy volt a reformáció évei alatt. Mindazonáltal az üzenet sikeres
volt, és hívők tömegeit ösztönözte arra, hogy felülvizsgálják a Szentírást, és
elfogadják az első halvány fénysugarakat az új „végidők” megvilágításban.
Ezek a tapasztalatok arra tanítanak minket, hogy
soha ne fogadjuk el azt a kényelmes állapotot, hogy azt feltételezzük: a
„teljes igazságot” birtokoljuk. Mindig van valami új, valami több, amit
felfedezhetünk a Bibliában. A prófétikus könyvek különösképpen éles fénnyel
rendelkeznek, a legerőteljesebb igazságokat hordozván, amelyek a jelen időnkre
vonatkoznak. Egy új reformációt és még egy nagy ébredést várhatunk, amelyet a
Dániel és Jelenések könyvének alapos tanulmányozása alapoz meg.
René Gehring
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium,
Ausztria
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen ✝️🛐🙏
VálaszTörlés