Higgyetek az Ő prófétáinak - január 13 - HÉTFŐ - Jób 22

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 18. fejezet 1644. nap

Mélységes érdeklődéssel tanulmányozta Dániel és a Jelenések könyvét. Értelmezésüknél ugyanazokat az elveket alkalmazta, mint a többi igehelynél, és nagy örömmel tapasztalta, hogy a prófétikus szimbólumokat meg lehet érteni. Látta, hogy az addig beteljesedett próféciák szó szerint teljesedtek; hogy a különböző képek, metaforák, példázatok, hasonlatok stb. magyarázata mind megtalálható, mert más igehelyek tisztázzák, és e magyarázatok alapján szó szerint érthetők. "Meggyőződtem tehát arról - mondja -, hogy a Biblia a kinyilatkoztatott igazságok oly világosan és egyszerűen feltárt rendszere, hogy a vándornak, még ha együgyű is, nem kell eltévednie benne. " Fáradozása nyomán egyik igazság a másik után bontakozott ki előtte, amint lépésről lépésre nyomon követte a próféciák nagyszerű vázát. Mennyei angyalok kalauzolták, hogy a Szentírást megértse.

A próféciák addigi teljesedését véve alapul az ezután teljesedő próféciák megítéléséhez, megbizonyosodott afelől, hogy a Krisztus lelki uralmát valló népszerű nézetet - a világ vége előtti földi millenniumot - nem támasztja alá Isten Igéje. E tantétel szerint az Úr személyes eljövetele előtt ezer évig tartó igazságosság és békesség lesz, és az ítélet napjának félelmes dolgai a messzi jövőben fognak teljesedni. Ez bármennyire tetszetős is, ellentétben áll Krisztus és az apostolok tanításaival, akik kijelentették, hogy a búza és a konkoly együtt nő az aratásig, a világ végéig; hogy "a gonosz emberek... és az ámítók nevekednek a rosszaságban"; hogy "az utolsó napokban nehéz idők állanak be"; hogy a sötétség birodalma az Úr adventjéig tart; hogy szájának lehelete megemészti őket, és eljövetelének fényességétől elpusztulnak (Mt 13:30.38-41; 2Tim 3:13.1; 2Thessz 2:8).

A világ megtérésének és Krisztus lelki uralmának tanát az apostoli egyház nem vallotta. A kereszténységnek kb. a XVIII. sz. kezdetéig nem ez volt az általános véleménye. Mint minden más tévedésnek, ennek is veszedelmes következménye lett. E tanítás szerint az Úr eljövetelét a messze jövőben kell várni. Ezért az emberek figyelme elterelődött a Krisztus közeledtét hirdető jelekről. Magabiztosak voltak, pedig ennek nem volt semmi alapja. Sok ember elhanyagolta a felkészülést, amely szükséges az Istennel való találkozáshoz.

Miller megállapította, hogy a Szentírás világosan tanítja Krisztus valóságos, személyes eljövetelét. Pál ezt mondja: "Maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből" (lThessz 4:16). A Megváltó pedig kijelenti: "Meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. " "Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad, és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is" (Mt 24:30.27). Az egész mennyei sereg el fogja kísérni. "Eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és Ővele mind a szent angyalok" (Mt 25:31). "És elküldi az Ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az Ő választottait" (Mt 24:31).

Jézus eljövetelekor feltámadnak az igazak, az élő igazak pedig elváltoztak. "Mindnyájan ugyan nem aluszunk el - mondja Pál -, de mindnyájan elváltozunk, nagy hirtelen, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára" (lKor 15:51-53). A thesszalonikaiakhoz intézett levélben, miután ecsetelte az Úr eljövetelét, ezt mondja: "Feltámadnak először, akik meghaltak volt a Krisztusban; azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk" (lThessz 4:16-17).

Isten népe csak Krisztus személyes adventjekor kaphatja meg a mennyek országát. A Megváltó így szólt: "Mikor pedig eljő az embernek Fia az Ő dicsőségében, és Ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az Ő dicsőségének királyi székébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta" (Mt 25:31-34). Az itt idézett igehelyekből látjuk, hogy mikor az ember Fia eljön, a halottak romolhatatlan testben feltámadnak, az élők pedig elváltoznak. Így készülnek fel az ország átvételére, mert Pál ezt mondja: "Test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot" (lKor 15:50). Az ember jelenlegi állapotában halandó, romlandó, Isten országa pedig romolhatatlan lesz, és megmarad örökké. Ezért az ember úgy, ahogy van, nem léphet be Isten országába. De amikor Jézus eljön, halhatatlanságot adományoz népének, és hívja, hogy vegye birtokba azt az országot, amelynek eddig csak örököse volt.

Ezek és más igehelyek világossá tették Miller előtt, hogy a Krisztus eljövetele előttre várt események, mint például a békesség egyetemes uralma, és Isten országának felállítása a földön, a második advent után következnek be. A világ állapota és az idők jelei megfeleltek az utolsó napokat jellemző prófétikus leírásnak. Ezért Miller arra a megállapításra jutott, mégpedig egyedül a Biblia alapján, hogy a föld jelenlegi állapotára szánt idő lejáróban van.

"Egy másfajta bizonyíték, amely erősen hatott rám - mondja -, a Szentírás kronológiája volt... Arra a meggyőződésre jutottam, hogy a megjövendölt események, amelyek a múltban beteljesedtek, gyakran egy megadott időpontban történtek. Az özönvíz előtti százhúsz év (lMóz 6:3), és a hét nap, amely szintén megelőzte; majd a megjövendölt negyvennapos eső (lMóz 7:4), Ábrahám magvának 400 évig tartó jövevénysége (lMóz 15:13); a pohárnok és a sütőmester álmának három-három napja (lMóz 40:12-20); a fáraó hét éve (lMóz 41:28-54); a negyven év a pusztaságban (4Móz 14:34); a három és fél évig tartó éhínség (lKir 17:1; lásd Lk 4:25);... a hetvenéves fogság (Jer 25:11); Nabukodonozor hét ideje (Dán 4:13-16); és a zsidókra szabott hét hét, hatvankét hét és egy hét, összesen hetven hét (Dán 9:24-27); - ezek az események, amelyek bizonyos időhatárok között történtek, valamikor pusztán próféciák voltak, és pontosan teljesedtek. "

Amikor tehát Miller a Biblia kutatása során különböző időrendi periódusokat talált, amelyek - ahogyan ő értelmezte - Krisztus második eljöveteléig nyúlnak, kénytelen volt őket "eleve rendelt" időknek tekinteni, amelyeket Isten kinyilatkoztatott szolgáinak. "A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi - mondja Mózes -; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mindörökké. " Az Úr kinyilatkoztatja Ámós próféta által, hogy "semmit sem cselekszik... míg meg nem jelenti titkát az Ő szolgáinak, a prófétáknak" (5Móz 29:29; Ám 3:7). Isten Igéjének kutatói tehát biztosak lehetnek abban, hogy az Úr az emberi történelem legcsodálatosabb eseményét világosan feltárja az igazság Igéjében.

"Meggyőződtem arról - mondja Miller -, hogy a teljes Írás, amely Istentől ihletett, hasznos (2Tim 3:16), és nem ember akaratából jött egykor létre, hanem Isten Lelke által indított szent emberek írták (2Pt 1:21). ,A mi tanulságunkra írattak meg, hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen' (Róm 15:4). Ezért a Biblia kronológiáját éppúgy a Szentírás részének és komoly megfontolásra méltónak találtam, mint a Szentírás bármely más igéjét. És úgy éreztem, hogy ha meg akarom érteni azt, amit a kegyelmes Isten kijelentett, nincs jogom a prófetikus idők felett elsiklani. "

Mai Bibliai szakasz: Jób 22

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+22&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+22&version=NT-HU

Most Elifáz kerül sorra. Az utolsó idők eseményeit szeretné a jelenben élő emberek életére alkalmazni. Ebben a fejezetben Elifáz a Jób idejében általánosan elterjedt gondolkodásmódot követi, és számtalan kérdést tesz fel: „Hasznára van-e Istennek, ha az egyik ember bölcsességre tanítja a másikat?”; „Törődik-e Isten azzal, ha te igaz vagy?” (2-3. vers -  új prot. ford.) Ezek az Istenről szóló  kérdések nagyon hasonlítanak azokhoz, amelyeket sátán tett fel mennybéli lázadása idején.

Ez egyáltalán nem biblikus, hiszen tudjuk, hogy Isten ezt mondta: „Legyetek igazak, mert én igaz vagyok.”  Elifáz arra a következtetésre jut, hogy mivel Jób szenved, Isten bünteti őt. „Avagy nem sok-é a te gonoszságod?” (5. vers.) ezután felsorolja Jób gonoszságait: ok nélkül zálogot vett embertársaitól, a mezíteleneket nem ruházta föl, a szomjazóknak nem adott inni és az éhezőknek sem enni (6-7. vers). Bepillantást nyerhetünk Elifáz gondolkodásmódjába: „A hatalmaskodóé az ország, a kiváltságosok laknak benne” (8. vers – új prot. ford.). Jób azelőtt gazdag ember volt és elismert, most nem az. Elifáz folytatja Jób bűneinek listáját: üres kézzel küldte el az özvegyeket és az árvák erejét letörte (9. vers). Elifáz szerint a gazdag Jób figyelmen  kívül hagyta a „Tökéletes Uralkodó” jellemét. Ezért vannak most olyan csapdák Jób körül, mint a félelem és a sötétség (10-11. vers).

Elifáz felfedi előttünk saját istenképét. Azt mondja, hogy Isten a magasságban lakozik, a csillagokat és a galaxisokat figyeli. Ő nem olyan, amilyennek Jób szavai szerint tűnik, miszerint Isten nem tudhatja, mi folyik a Földön, mert a sűrű felhők elrejtik azt előle (13-14. vers). Elifáz félreértette Jób szavait. Majd provokálja Jóbot: „Követed-e az ősidők ösvényét, amelyen álnok emberek jártak? Ne feledd, hogy Isten jó dolgokkal áldotta meg őket, annak ellenére, hogy azt kérték, távozzon el tőlük. Azután elsodorta őket az áradat. A gonoszok levágatnak, és jólétüket tűz emészti meg. Távol legyen tőlem a gonoszok gondolkodása!” (16-20. vers)

Ha Jób megbánja bűneit és rábízza magát Istenre, akkor békességben lehet Vele. Jóbnak el kell fogadnia az Isten szájából származó utasításokat és szavait a szívébe kell zárnia (21-22. vers). Meg kell térnie, akkor felépülhet, és az álnokságot sátrától messzire kell űznie (23. vers). Elifáz az ezt követő áldások hosszú sorát ismerteti, mint az ofíri arany és a ragyogó ezüst. Majd hozzáteszi: „A Mindenható lesz az aranyad és válogatott ezüstöd. Akkor majd a Mindenhatóban gyönyörködsz, és arcodat Istenhez emeled. Ha könyörögsz hozzá, meghallgat, te pedig teljesíted fogadalmaidat. Ha valamit elhatározol, meglesz, világosság ragyogja be utadat” (25-28. vers – új prot. ford.)

Elifáz azt mondja Jóbnak, hogy viduljon fel, mert az alázatosak felmagasztaltatnak (29. vers). Még azok is, akik nem ártatlanok, de Istenhez fordulnak, meg fognak szabadulni az Ő kezének tisztasága által (30. vers).

Drága Istenünk! Ez a világ nem az otthonunk, és a veled való kapcsolatunk felkészít minket a távozásra, hogy ne itt éljünk örökké. Kérünk, segíts, hogy Jóbhoz hasonlóan mi is rád összpontosíthassuk figyelmünket! Ámen.

Koot van Wyk

232. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  18. fejezetéhez (január 12-18.).

Számomra William Miller egy hős. Talán nem a szó hagyományos értelmében, hanem mert küzdött a gyengeségeivel, és nagy bátorságról tanúbizonyságot téve le is győzte őket. Az érveim emellett a következők:

1. Hajlandó volt megváltoztatni a nézetét:

Fiatal éveiben deista volt, és csak egy távoli Istenben hitt. Az a társasági kör, amelyben mozgott, csak erősítette ezt a gondolkodást. Ennek ellenére végül úgy döntött, nyilvánosan vallomást tesz a frissen megalapozott hitéről. Úgy vélem, ez hősies.

2. Prédikátor lett:

Kezdetben inkább megtartotta magának a felfedezéseit Dániel könyvéről és a Jelenések könyvéről. Nagy tehernek érezte, hogy megossza ezt azt értékes információt, azonban egy idő elteltével vállalkozott erre a küldetésre. Szemérmessége ellenére végül erős hanggá vált annak hirdetésében, hogy Krisztus második eljövetelének közel van.

3. Elhagyta a komfortzónáját:

Miller folytathatta volna kényelmes életét, ehelyett azonban fáradhatatlanul ennek a nagy munkának szentelte magát. Tudni, hogy mi a helyes, fontos, azonban azt cselekedni, ami helyes, sokkal nehezebb. Legyőzte a kényelmének belső Góliátját, amivel mindannyian rendelkezünk magunkban. Időnként Miller naponta prédikált, néha még több alkalommal is egy nap, bizonyságát tévén forró elköteleződésének.

Üdvös számunkra, ha jó példákat követünk. Isten biztosította Willam Miller számára az erőt, hogy legyőzze emberi gyengeségeit, és olyan férfivá válhasson, aki a hősiességet testesíti meg számunkra.

Johannes Kovar

Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium, Ausztria

Fordította Gősi Csaba