Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 16. fejezet 1635. nap
A Biblia XIX. sz. eleji széles körű terjesztését, és azt a
nagy világosságot, amely ezáltal a világra áradt, nem követte vele arányos
fejlődés a kinyilatkoztatott igazság megismerésében, illetve a vallás
gyakorlásában. Sátán nem tudta Isten Igéjét elzárni az emberektől, miként a
korábbi századokban. A Biblia mindenki számára elérhető volt. De hogy mégis
megvalósítsa célját, befolyására sokan nem értékelték a Szentírást. Az emberek
nem kutatták. Téves magyarázatokat fogadtak el, és olyan tanításokat tápláltak,
amelyeknek nem volt bibliai alapjuk.
Sátán látva, hogy az üldözéssel nem sikerül az igazságot
elfojtani, ismét a kiegyezéshez folyamodott. Korábban a kiegyezés a nagy
hitehagyáshoz és a római egyház megalakulásához vezetett. Sátán számos
keresztényt rábírt arra, hogy szövetségre lépjen, de most nem pogányokkal,
hanem azokkal, akik a világ dolgainak hódolva éppolyan bálványimádóknak
bizonyultak, mint a faragott képek imádói. És e szövetség következményei nem
voltak kevésbé veszedelmesek, mint a korábbi századokban. Az egyházak kérkedtek
és különcködtek a vallásosság köntösében, ezért megromlottak. Sátán folytatta
munkáját. A Biblia tanításait elferdítette, és a hagyományok, amelyek milliók
romlását okozták, mély gyökeret eresztettek. Az egyház ezeket a hagyományokat
jóváhagyta és védte, ahelyett, hogy tusakodott volna "a hitért, amely
egyszer a szenteknek adatott".
Így járatták le azokat az elveket, amelyekért a
reformátorok oly sokat tettek és szenvedtek.
Mai Bibliai szakasz: Jób
13
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jób ott folytatja, ahol
a 12. fejezetben abbahagyta. Az emberi tudományról megjegyzi, hogy a saját
szemével látta az ilyenfajta gondolkodás következményeit (1. vers). Ugyanolyan
naprakész tudással rendelkezik az emberi filozófiában, tudományban, műszaki
ismeretekben, mint a barátai (2. vers). Nem emberekkel akar Jób beszélgetni,
hanem Istennel érvelni (3. vers.). Viszont barátai hazugságokat szólnak (4.
vers.). Ha valaki elvesz Isten örökkévaló kinyilatkoztatásából, és ilyen
kategorikusan beszél Istenről, az hazudik.
Jób azt szeretné, ha a
barátai csendben maradnának (5. vers), mert teljesen híján vannak a „biblikus”
megértésnek. Jób szerint valótlanságokat mondanak neki és megkérdezi: „Isten kedvéért beszéltek hamisan, és
Őérette szóltok hazugságot?” (7. vers – új prot. ford.). Szeretné tudni,
hogy ha a barátai részt vehetnének a vizsgálati ítéletben, megkérdeznék-e
Istent (8. vers). Ha Isten vizsgálná őket, az jó lenne-e nekik? (9. vers). Nem
dorgálná-e meg őket? (10. vers). Nem rettentené-e meg őket Isten fensége a
vizsgálati ítéletben, nem hozna-e félelmet rájuk? (11. vers). Dicsőségük hamu
és agyag (12. vers).
Jób arra kéri barátait,
hogy hallgassanak, hogy ő szólhasson, függetlenül attól, mi történik vele (13. vers).
Nem akarja tartani a száját, még ha ez azzal is jár, hogy saját kezébe veszi
életét (14. vers). Jób azt mondja, hogy még ha Isten meg is öli őt, akkor is
Őelőtte akarja bizonyítani útjainak igazát (15. vers). Jób nem bizonytalan
Istenben és a hozzá fűződő kapcsolatában. „Ő a megmentőm” (16. vers). Jób azt
szeretné, ha barátai figyelmesen meghallgatnák, amit mondani akar (17. vers). „Íme, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy
nekem lesz igazam” (18. vers).
Jób azt kéri az Úrtól,
hogy két dolgot ne tegyen vele: ne vegye le róla a kezét, és ne engedje, hogy
igazsága megfélemlítse (20-21. vers).
Isten a kezében tartja Jóbot, és körülveszi igazságával. Ennek a két dolognak
ugyanúgy mindig jelen kell lennie a mi életünkben is. Beszéljünk Istennel! (22.
vers). „Szólj és én felelek, vagy én
szólok és Te válaszolj.”
A kérdés, hogy a
vizsgálati ítéletben (ami 1844-ben kezdődött), mennyi bűnöm találtatott? „Ismertesd meg velem vétkeimet!” (23.
vers). „Miért rejted el arcodat és
tartasz engem ellenségednek?” (24. vers). Jób tudja, hogy Isten nem
vesztegeti idejét száraz fákra (25. vers). A mennyei könyvekben fel vannak
jegyezve Jób vétkei és most tudni szeretné, hogy vajon örökli-e ifjúsága bűneit
(26. vers). Ha Isten ezt tenné vele, az olyan lenne, mint összekötözné az ember
lábait, hogy ne tudjon járni (27. vers). Nincsen élet az emberben, elmállik,
mint a molyette ruha (28. vers).
Drága Istenünk! Jób hitének szépsége átragyog az
évszázadokon, és példát mutat számunkra is, akik a vizsgálati ítélet idején
élünk. Kérünk, mutass rá a mi bűneinkre is, amíg még van időnk! Ámen.
Koot van Wyk
230. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
16. fejezetéhez
(december 29 – január 4.).
A lelkiismereti szabadságot oly könnyű nagy
becsben tartani, amikor magunkról van szó, mégis nehéz kiterjeszteni a
testvéreinkre. Nagy önteltségünkben néha azt hisszük, hogy megoldhatjuk a világ
problémáit, amennyiben ráerőszakoljuk Isten akaratát másokra. Helytelenül, de
úgy véljük, ha megköveteljük a jó cselekedeteket, az azt eredményezi, hogy az
embereknek jó indítékaik lesznek. Sajnos azonban éppen az ellenkezője igaz. Ami
a világot hivatott megtisztítani, az fogja végül az egyházat megrontani! Amikor
meg nem tért emberektől követeljük meg, hogy úgy tegyenek, mintha szentek
lennének, méghozzá a Szentlélek ereje nélkül, a vallás hagyománnyá változik.
Míg a jó cselekedetek természetesen fakadnak az Istent szerető szívből, a meg
nem tért szív számára csak fáradságos munkát jelentenek.
A Zarándok Atyák sokat feláldoztak azért, hogy
kivívják a szabadságukat, hogy meggyőződésük szerint gyakorolhassák hitüket, de
amint megszerezték, rögtön megpróbálták a törvényhozás erejével megtartani azt.
Amikor Isten akaratát államhatalmi törvényekkel próbálták megvédeni a
Zarándokok, a hűségük felhígult, és gyakran le is győzte a nagyobb arányban
jelen lévő hagyomány és babona. Még ma is gyakran tapasztaljuk olyan erők
jelenlétét, amelyek törvényhozással kísérelik meg szabadságunkat korlátozni a
hitünk szerinti Istentisztelet gyakorlásában. Az örökkévalóság hosszú ideig
tart és nem éri meg feladni azt a kényelem és a kompromisszum kedvéért e
kérdésben. Isten a Bibliát és a Szentlelkét adta nekünk, hogy az Ő ösvényén
kalauzoljanak minket. A mi egyetlen biztos fogódzkodónk abban rejlik, hogy
erős, elkötelezett kapcsolatot ápolunk vele, és minden új elgondolást a
Szentírás mérlegének próbája elé állítunk.
Lisa Ward
Vidéki Élet adventista tisztviselő
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés