Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 19. fejezet 1655. nap
William Miller és társai nem értették teljesen az általuk
tolmácsolt üzenet tartalmát, akárcsak az első tanítványok. Az egyházban régóta
meghonosodott tévedések gátolták meg őket abban, hogy a prófécia egyik fontos
tételét helyesen értelmezzék. Ezért, jóllehet hirdették azt az üzenetet,
amelyet Isten általuk küldött a világnak, de mivel félreértették, csalódtak.
A Dán 8:14 - azaz a "kétezer és háromszáz estvéig és
reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága" - magyarázásánál Miller azt
az általánosan elfogadott nézetet alkalmazta, hogy a föld a szenthely. A
szenthely megtisztításán pedig azt értette, hogy az Úr eljövetelekor a föld tűz
által megtisztul. Amikor tehát látta, hogy a próféta pontosan megjövendöli a
2300 nap végét, arra a következtetésre jutott, hogy a 2300 nap vége egybeesik a
második advent időpontjával. Azért tévedett, mert osztozott a szenthelyről
vallott közhiedelemben.
A jelképes szolgálati rendben, amely Krisztus áldozatának
és papságának árnyéka, a szenthely megtisztítása a főpap utolsó szolgálata volt
az évi szolgálatok körforgásában. Az engesztelés záró cselekménye Izrael
bűnének eltávolítása volt. Ez a cselekmény előremutatott annak a szolgálatnak a
záró eseményére, amellyel Főpapunk a mennyben eltávolítja, illetve eltörli
népének a mennyei feljegyzésekben nyilvántartott bűneit. Ez a munka
vizsgálatból és ítéletből áll; és közvetlenül az előtt történik, hogy Krisztus
"eljön az ég felhőiben hatalommal és nagy dicsőséggel"; mert amikor
eljön, már mindenkinek az ügye eldőlt. Jézus ezt mondja: "Az én jutalmam
velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz" (Jel
22:12). A második adventet közvetlenül megelőző ítéletet az első angyali üzenet
így hirdeti meg: "Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert
eljött az Ő ítéletének órája" (Jel 14:7).
Akik ezt az intő üzenetet hirdették, azok a megfelelő
üzenetet a megfelelő időben tolmácsolták. Az első tanítványokhoz hasonlóan Dán
9. fejezetének próféciájára alapozva hirdették: "Bétölt az idő, és
elközelített az Istennek országa", és közben nem ismerték fel ugyanebben
az igében a Messiás haláláról szóló jövendölést. Miller és társai is a Dán 8:14
versére és Jel 14:7 versére alapozott üzenetet hirdették, és nem vették észre,
hogy van még más is Jel 14. fejezetének üzenetében, amit az Úr adventje előtt
szintén hirdetni kell. Miként a tanítványok tévedtek abban, hogy Isten a hetven
hét végén felállítja országát, az adventhivők is rosszul tudták, hogy milyen
esemény következik be a 2300 nap lejártakor. Mindkét csoport egy közhiedelmet
fogadott el, azaz vallotta azokat a korabeli tévedéseket, amelyek elvakították
az ember elméjét az igazsággal szemben. Mindkét csoport Isten akaratát
teljesítve hirdette az általa küldött üzenetet, és mindkettő a saját tanítását
félreértve csalódott.
Mai Bibliai szakasz: Jób
33
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Azoknak a kedvéért
említem, akik csak most kapcsolódnak be Jób történetének olvasásába, hogy Elihu
egy fiatalember, aki akkor kezdett beszélni, amikor Jób befejezte
mondanivalóját a 31. fejezet végén. A 32. fejezetben, mint fiatal férfi –
körülbelül 30 éves volt ekkor, és ez volt az első alkalom életében, amikor
nyilvánosan beszélt – engedélyt kért arra, hogy beszélhessen. Ebben a fejezetben
kezdte el a beszédét.
Egy eléggé hosszúra nyúlt bevezetőben arra kérte Jóbot, hogy figyelmesen hallgassa meg őt, és gondosan figyeljen mindarra, amit mondani fog (1. vers), és most csak azokat a szavakat és azt a tudományt hallgassa, amely az ő nyelvéről és ajkairól, és igaz szívéből származik (2-3. vers). Először – Jóbbal és Mózessel összhangban – arról beszél, hogy az Istennek Lelke teremtette, és a Mindenhatónak lehelete adott neki életet (4. vers). Része volt a beszédek szabályainak, hogy a beszélő megemlítette a Lélek szerepét, épp úgy, ahogy ezt Jób is megtette a 27. fejezet 3. versében, vagy ahogy Cófár is megemlítette a bölcsesség Lelkét Jób 20:3-ban, de Elihu azt mondta, hogy az ő lelke a bölcsességnek olyan lelke volt, ami észérveken alapult. Így arra hívta Jóbot, hogy ha tudja, cáfolja meg (5. vers). Világossá tette azt a tényt – a Teremtés történetét megerősítve – hogy ő éppúgy Istené, mint Jób, és sárból formáltatott ő is (6. vers).
Hogyan tudta Jób az 1Mózes 2:7-ben leírt, a sárból, azaz a föld porából való formáltatásunk állítását megerősíteni, amit Mózes hosszú évekkel a Jób 33-ban leírt beszélgetés után írt le? Egyszerű. Mózes az első könyvének első öt fejezetét Ádám Könyvéből idézte (1Móz 5:1). Meglehet, hogy amikor Mózesnek menekülnie kellette Egyiptomból az egyiptomi elsőszülöttek megölésének éjszakáján, édesanyja adta át neki Ádám Könyvét. Ádámnak 900 éve volt, hogy hirdesse a teremtésről szóló beszámolót, Methusélah a kortársa volt, aki ismerte Noét, aki Ábrahámig élt. Nem kérdéses, hogy Isten Szava bizonyos és teljességgel hiteles.
Elihu elismeri, hogy ő is ember, és hogy amit mond, nem nehezedik olyan súllyal Jóbra, mintha azt Isten mondaná (7. vers). Hasonlóképpen Elihu sem tekint úgy Jób szavaira, mintha azok Istentől származtak volna, mert Jób a füle hallatára beszélt (8. vers). Aztán idézte azt, amit Jób mondott korábban: „Tiszta vagyok, fogyatkozás nélkül: mocsoktalan vagyok, bűn nincsen bennem, de [Isten] vádakat talál ellenem, … és őrzi minden ösvényemet” (9-11. vers).
Jóbnak igaza van, mert
Istennek gondja van rá, még akkor is, ha Isten ellenségének, sátánnak a
jelenlétébe helyezte őt. Most Elihu Jób állítását támadja: „nincsen igazad –
azt felelem néked” (12. vers). „Azért perelsz vele, mert nem ad számot
neked...?” (13. vers). Ezután Elihu elkezd felelni Jób két felvetésére:
miért szenved, hiszen ártatlan, valamint, hogy hol van a vizsgálati ítélet és
hol találhat védő ügyvédet. Elihu azt mondja, hogy Isten próféciákban beszél
hozzánk többféleképpen, egyszer vagy többször is, de mi nem értjük úgy, ahogyan
kellene értenünk, és nem figyelünk rá (14. vers). Szól
hozzánk álomban, éjjeli látomásban, (15. vers). Megnyitja fülünket, és
figyelmeztetését megpecsételi jelekkel (16. vers). Azt mondja Elihu, hogy Isten
azért jelenti ki önmagát, hogy ha rosszat tervezünk, eltérítsen
attól; hogy visszatartson a büszkeségtől; hogy megóvja lelkünket a haláltól;
életünket a gyilkos dárdadöféstől (17-18. vers).
Elihu azt állítja, hogy
annak, aki erős a hitben, Isten csak sikereket ad. Ugyanakkor figyelmeztetés
jön tőle, amikor betegen
fekszünk, fájdalommal fegyelmez, és csontjainkban érzzük a figyelmeztetést (19.
vers). Elmondja, hogy mi történik a beteggel: „... már
a kenyeret sem kívánod, kedvenc ételedtől is undorral fordulsz el.” (20.
vers), „annyira lesoványodsz, hogy csontjaid is kilátszanak” (21. vers),
„mikor lelked már közeleg a pusztuláshoz, életed ahhoz, aki azt majd kioltja”
(22. vers). Elihu azt mondja, hogy mindenkire vigyáz egy angyal, és ha valaki
közel van Istenhez, akkor igaznak nyilvánítják, és áldások követik (23. vers). „És az Isten könyörül rajta, és azt mondja:
Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam!” (24.
vers). Ez az angyal Elihu számára – ellentétben Mózessel és Jóbbal – nem
Krisztus, a mi védelmezőnk, akinek nem kell külön még egy közbenjáró, hanem egy
magas rangú angyal, egy az ezerből, aki az emberek védelmezőjeként szolgálhat.
A Biblia nem támogatja ezt az alternatív közbenjárói változatot. Az egyetlen
váltság, amit az Atya Isten talált, nem más mint Krisztus, nem pedig egy angyal
– sem a kereszt előtt, sem a kereszt után.
Elihu, saját
szemszögéből nézve, úgy látja, hogy azt a beteget, aki ártatlan, Isten meg
fogja gyógyítani. Teste
fiatal lesz, erőtől fog duzzadni, újra kezdi ifjúságának napjait (25. vers). Imádkozik
Istenhez és Ő kegyelmébe veszi, hogy Őt nézhesse nagy örömmel, és az embernek
visszaadja az igazságát (26. vers). Elihu valahogy úgy képzeli, hogy Isten
sorba állítja az embereket, és ha valaki azt mondja: „Vétkeztem és az igazat elferdítettem, de nem e szerint fizetett meg
nékem” (27.
vers), akkor azt a személyt Isten megváltja a sírba szállástól, és meg fogja
láttatni vele a világosságot (28. vers). Elihu szerint mindezt
kétszer, vagy háromszor is megcselekszi Isten az emberrel, hogy
megmentse lelkét a sírtól, s így megint ráragyogjon az élet világossága (29-30.
vers).
Elihu azt kéri Jóbtól, hogy figyeljen rá jól, és hallgassa meg őt, de ha van mit mondania, cáfolja meg; beszéljen, mert nagyon szeretné, ha Jób ártatlannak bizonyulna (31-32. vers). Ha viszont nincs ellenérve, akkor hallgassa meg Elihut, és ő majd megtanítja Jóbot a bölcsességre (33. vers).
Drága Istenünk! Igeolvasásunknak az a célja, hogy igazán megértsük a Te jellemedet és egész valódat. Üdvösségünk biztosítéka, hogy ismerjünk Téged, és személyes kapcsolatban legyünk Veled. Óvj meg bennünket attól, hogy felületesen és könnyelműen beszéljünk az üdvösség útjáról, amit Te tanítasz nekünk! Ámen.
Koot van Wyk
233. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
19. fejezetéhez
(január 19-25.).
Transzcendens Istenben hinni ma még könnyebb
kell, hogy legyen, mint Jézus tanítványainak idejében volt. A technológia
hozzáférést biztosít a világmindenségről való oly mértékű tudáshoz, amely
korábban ismeretlen volt. Az a hit, hogy az óriási kiterjedésű
világegyetemünket egy szervező Erő irányítja és tartja fenn, ma elfogadhatóbb,
mint valaha. Még a Jézusban, mint Isten fiában való hit is könnyebb ma, 2000 év
távlatából, mint a tanítványok számára, akik valójában tapasztalták az Ő emberi
természetét akár érintéssel, akár személyes tapasztalat által. A hitünk próbája
az, hogy hogyan tud ez a transzcendens Isten, aki mindent a kezében tart,
ismerni minket a világegyetemnek ezen a porszemén? (Zsolt 139) Isten valóban
törődik velem? Valóban lesz Jézusnak szó szerinti második eljövetele, a
naptárunk egy szó szerinti napján?
Ki foghatja fel ezt? Hogyan juthat el valaki a
transzcendens Isten megértésétől odáig, hogy várja Isten küszöbön álló uralmát?
Emberileg nézve az ilyen hit lehetetlen. Az a
valaki, aki hisz Jézus szó szerinti és hamarosan bekövetkezendő eljövetelében,
Isten ajándékaként kapja ezt a hitet, és hálásnak kell lennie. Ami az embernek
lehetetlen, az Isten számára teljesen lehetséges!
Heinz Schaidinger
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium,
Ausztria
Fordította Gősi Csaba
Ámen ✝️🛐🙏
VálaszTörlés