Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 17. fejezet 1637. nap
A Messiás ekkor alapítja meg békés és régóta óhajtott
birodalmát az egész ég alatt. "Megvigasztalja az Úr Siont, megvigasztalja
minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét
olyanná, mint az Úrnak kertje. " "Libánon dicsősége adatott néki,
Kármel és Sáron ékessége." "Nem neveznek többé elhagyatottnak, és
földedet sem nevezik többé pusztának, hanem így hívnak: én gyönyörűségem, és
földedet így: férjhez adott. " "Amint örül a vőlegény a
menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni" (Ésa 51:3; 35:2; 62:4-5).
A Megváltó hű követői minden korban az Úr eljövetelében
reménykedtek. "Ismét eljövök" - mondta Jézus búcsúzóul az
Olajfák-hegyén, és ez az ígéret fénybe borította tanítványai előtt a jövőt.
Öröm és reménység költözött szívükbe, amit a fájdalom nem tudott elfojtani, sem
a megpróbáltatás megfakítani. Szenvedés és üldözés közepette "a nagy
Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsőséges megjelenése" volt a
"boldog reménység". Amikor a thesszalonikai keresztények sírva
temették el szeretteiket - akik azt remélték, hogy szemtanúi lesznek az Úr
eljövetelének -, tanítójuk, Pál felhívta figyelmüket a feltámadásra, amely a
Megváltó adventjekor lesz. Akkor a Krisztusban elhunytak feltámadnak, és az
élőkkel együtt elragadtatnak, hogy találkozzanak az Úrral. "És ekképpen -
mondta - mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vigasztaljátok egymást e
beszédekkel" (lThessz 4:17-18). A sziklás Pátmoszon a szeretett tanítvány
ezt az ígéretet hallotta: "Bizony hamar eljövök. " És János sóvárgó
válasza az egyház egész zarándokútján mondott imáját önti szavakba:
"Bizony jövel Uram Jézus! " (Jel 22:20).
Azt a hittől és reménytől izzó bizonyságot, amelyet a
szentek a börtönben, a máglyán és a vérpadon tettek az igazságról, egymásnak
adták a századok. "Hittek a személyes Krisztus feltámadásában, és
következésképpen abban is, hogy Krisztus eljövetelekor ők is feltámadnak, ezért
nem féltek a haláltól" - mondta egyikük. Készek voltak sírba szállni, hogy
"szabadokként támadjanak fel". Várták, hogy az "Úr eljöjjön az
ég felhőiben Atyjának dicsőségével", "elhozva országának idejét az
igazaknak". A valdensek ugyanezt a hitet ápolták. Wiclif sóvárogva várta a
Megváltó megjelenését, az egyház reménységét.
Luther kijelentette: "Meg vagyok győződve arról, hogy
az ítélet napjáig háromszáz év sem telik már el. Isten nem tudja és nem fogja
már sokáig eltűrni ezt a világot. " "Közeledik a nagy nap, amikor a
gyűlölet birodalma elvész. "
"Ennek az öreg világnak a vége nincs már messze"
- mondta Melanchton. Kálvin kérte a keresztényeket, hogy "mitsem
tétovázva, a legcsodálatosabb esemény, Krisztus eljövetele után lángolón
vágyakozzanak". Kijelentette, hogy "a hűségesek egész családja arra a
napra tekint". "Éheznünk és akarnunk kell Krisztust, elmélkednünk
kell róla - mondta - annak a nagy napnak a hajnaláig, amikor Urunk megmutatja
országának teljes dicsőségét!"
"Vajon a mi Urunk nem vitte fel testünket a mennybe? -
kérdezte Knox, a skót reformátor -, és vajon nem tér vissza? Tudjuk, hogy
visszatér, mégpedig sietve. " Ridley és Latimer, akik életüket áldozták az
igazságért, hittel várták az Úr eljövetelét. Ridley ezt írta: "A világ
kétségkívül a vég felé közeledik, ezt hiszem, ezért mondom. Kiáltsuk Jánossal,
Isten szolgájával szívünk mélyéből Megváltó Krisztusunknak: Jövel Uram Jézus!'
"
"Az Úr eljövetelének gondolata - mondta Baxter - a
legdrágább és legörömtelibb nekem." "Krisztus szemeinek sajátossága,
a hit munkája az, hogy örülnek eljövetelének, és várják a boldog reménységet.
" "Mivel a halál, az utolsó ellenség a feltámadáskor elpusztul, a
hivőknek nagyon őszintén kell vágyakozniuk Krisztus második eljövetelére, a
teljes és végső győzelem idejére, és buzgón kell imádkozniuk érte. "
"E nap után kell minden hivőnek sóvárognia, és ebben kell reménykednie,
tudva, hogy ekkor zárul le a megváltásukért végzett munka. Ekkor valósul meg
lelkük minden vágya, törekvése." "Ó, Uram, siettesd ezt a boldog
napot!" Ez volt az apostoli egyház, "a pusztai egyház" és a
reformátorok reménysége.
A próféta nemcsak megjövendöli Krisztus eljövetelének
módját és célját, hanem azokat a jeleket is felsorolja, amelyekből közelsége
felismerhető. Jézus mondta: "Lesznek jelek a napban, holdban és
csillagokban" (Lk 21:25). "A nap elsötétedik, és a hold nem fénylik,
és az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek.
És akkor meglátják az embernek Fiát eljönni a felhőkben nagy hatalommal és
dicsőséggel" (Mk 13:24-26). A Jelenések könyvének szerzője így írja le a
második advent első jelét: "Nagy földindulás lőn, és a nap feketévé lőn,
mint a szőrzsák, és a hold egészen olyan lőn, mint a vér" (Jel 6:12).
Mai Bibliai szakasz: Jób
15
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Elifáz „légből kapott,
szeles tudománynak” tartja Jób válaszait (2. vers), mert azok ütköznek saját
tapasztalataival. Elifáz az élet bizonyított tényeire alapozza tudását. Jób
beszédét „haszontalan, semmit érő szavaknak” nevezi. Elifáz szerint a
válaszokat a lét korlátain belül kell megtalálni, Jób tehát semmibe veszi a
hagyomány tiszteletét (4. vers). Elifáz hite szerint ha az ember jó, akkor
Isten megáldja, ha pedig rossz, akkor megbünteti. Mivel Jóbbal szörnyű dolgok
történtek, szíve bizonyára gonoszsággal és csalárdsággal telt (5. vers).
Elifáz szerint az
emberiség gazdag hagyományait tiszteletben kell tartani. (7. vers). Nem Jób
volt az első ember, aki a Földre született, és nem teremtetett korábban, mint
ahogy a hegyek lettek. Ezért hát figyelnie kell a többségre, és nem szabad a
bölcsességet magának tulajdonítania (8. vers). Az emberiség egyetemes
tapasztalata magyarázatot ad Jób helyzetére (9. vers). „Mit
tudsz te, amit mi nem tudunk?” – teszi fel
a kérdést Elifáz. Tudásunk nem egy ember tapasztalatán alapul, hanem Jób
atyjánál is korábban élt idősek tapasztalatain.
Elifáz azonban nem érti
azt, hogy ha valaki kapcsolatban van Istennel, és beilleszkedik az Ő terveibe,
az az ember szöges ellentétben áll azzal, aki csak a földi gondolkodásra
hagyatkozik. A keresztény gondolkodók helyesen állapították meg, hogy ha valaki
eltekint a Bibliától, akkor hirtelen lecsökken azon források száma, amikre
hivatkozhat. Jób megkérdezi barátait, miért „villognak szemeik”, amikor úgy
érzik, csapdába csalták őt kérdéseikkel és válaszaikkal (12. vers).
Senki sem állíthatja
magáról e Földön, hogy tiszta – mondja Elifáz. „Micsoda a halandó hogy tiszta lehetne, és hogy igaz
volna, aki asszonytól születik?” (14. vers). Krisztus azonban
igaz volt. Ő a mi igazságunk, s ezt Jób megtapasztalta, Elifáz pedig nem.
Elifáz bizonyos értelemben Lucifer szószólója, amikor azt állítja, hogy Isten
nem bízik senkiben (15-16. vers). Lucifer is ezt hangoztatta a Mennyben,
lázadása idején. Elifáz második vádja Isten ellen így hangzik: „a menny
sem elég tiszta szemében” (16. vers
– új prot. ford.) Ez teljes ellentétben áll Mózes első könyvének első két
fejezetével, viszont sokkal inkább egybecseng a 3. fejezet tartalmával és a
kígyó szavaival.
Elifáz hivatkozási
alapja a hagyományok kerete (17-19. vers). A gonosz ember osztályrésze a kudarc
és a szenvedés (ezzel Jóbra utal): „A bűnös
minden nap gyötrődik” (20.
vers – új prot. ford.). „A félelem hangja cseng az ő füleiben; a békesség
idején tör rá a pusztító!” (21. vers). Sorsuk a kard, és kenyér nélkül
éheznek (22-23. vers). Elifáz Isten-képe szerint a Mindenható csakis
büntetéssel avatkozik bele a világ történéseibe. Kínt és szenvedést küld, hogy
megrettentse a gonoszokat. Az ember hősként akar szembeszegülni Istennel, ám
gondatlan életmódjával csak még inkább sokasítja bűnei súlyát (25-27. vers). A
városokat lerombolják, mind romhalmazzá válik. A gonoszok nem lesznek gazdagok,
mégsem fordulnak el a sötétségtől. Szenvednek, és mindent elveszítenek. Elifáz
szerint Jób is közéjük tartozik (30-33. vers).
Drága
Istenünk! Segíts nekünk, hogy ne arra nézzünk, ami bennünket körülvesz, hanem a
Menny felé, ahonnan a segítség érkezik! Rejts el bennünket emlékezetedben és
szívedben, mielőtt bármiféle szenvedés bekövetkezne életünkben! Ámen!
Koot van
Wyk
231. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
17. fejezetéhez
(január 5-11.).
12 éves koromban volt egy tanárom, aki meg volt
róla győződve, hogy a világ nem tart tovább még legfeljebb két évnél. Ennek
eredményeképpen a fiatal felnőttként megélt életem nagy része meglepetést
jelentett számomra. Úgy gondoltam, nem fogok leérettségizni, lediplomázni,
megházasodni és nem lesznek gyerekeim. Jézus mindig nagyon közel volt, és az Ő
érkezésére mutató események nap mint nap történtek. Az izgatottságom nagyfokú
volt, azonban a csúcsra járatott izgalmat nehéz évről évre fenntartani.
Emlékszel a tíz szűz példázatára? Még azok is, akik jól felkészültek voltak,
elaludtak.
Ez történt akkor, amikor Jézus első alkalommal
közénk jött. A próféták megjövendölték az időt, a helyet, és az Ő érkezésének
körülményeit, mégis kevesen voltak készen rá, hogy üdvözöljék Őt. Büszkeséggel
telve, önelégültséggel és a vallási hagyományok különböző formái által a
legtöbben békésen ábrándoztak egy olyan Messiás eljöveteléről, aki számukra
pénzt és hatalmat hoz, nem pedig olyanról, aki alázatosságot és áldozatot mutat
be.
Jézus eljövetele még mindig közel van!
Szabadabban járhatunk istentiszteletre, és több Bibliához juthatunk hozzá, mint
bármikor a korábbi évszázadokban, mégis sok Biblia csak a port fogja a
polcokon. Az ellenség keményen dolgozik azon, hogy meggyőzön minket arról, hogy
a mindennapi gondjaink fontosabbak, mint a jövőre való felkészülés.
Biztonságunk megmaradásának egyetlen záloga abban rejlik, hogy az Istennel való
kapcsolatunkat naponta élőként ápoljuk, imával, bibliatanulmányozással és
azzal, hogy másokkal megosztjuk hitünket. Fogadjuk meg, hogy soha nem hagyjuk
Isten iránti szeretetünk lángját kihunyni azáltal, hogy elhanyagoljuk a vele
való kapcsolatunkat!
Lisa Ward
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen 🛐✝️🙏
VálaszTörlés