Higgyetek az Ő prófétáinak - január 23 - CSÜTÖRTÖK - Jób 32

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 19. fejezet 1654. nap

Micsoda változás ment végbe a tanítványok szívében, amikor újra láthatták Mesterük kedves arcát! (Lk 24:32). Jobban és tökéletesebben, mint valaha, megtalálták azt, "aki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták". A bizonytalanságot, szívfájdalmat, kétségbeesést felváltotta a teljes bizonyosság, a felhőtlen hit. Csoda-e akkor, hogy Krisztus feltámadása után "mindenkor a templomban valának, dicsérvén és áldván az Istent"?! Olyan próbájuk volt, aminél súlyosabb nem is lehetett volna. .És az emberek, akik csak a Megváltó megalázó haláláról tudtak, keresték arcukon a fájdalom, a zavar és a kudarc nyomát, de csak boldogságot és diadalt láttak. Isten így készítette fel a tanítványokat a reájuk váró munkára. Akkor, amikor mindent elveszettnek hittek, meglátták, hogy Isten szava diadalmasan megvalósul. Mi is tudta volna most már hitüket gyöngíteni vagy szeretetük lángját eloltani?! Legnagyobb fájdalmukban "erős vigasztalás" volt a reménység: lelküknek "bátorságos és erős horgonya" (Zsid 6:18-19). Tanúi voltak Isten bölcsességének és hatalmának, és tudták, "hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény" nem szakaszthatja el őket "az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban". "Mindezekben - mondták - felettébb diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett" (Róm 8:38-39.37) "Az Úr beszéde megmarad örökké" (1Pt 1:25). És "kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk" (Róm 8:34).

Így szól az Úr: "Soha többé nem pironkodik az én népemu (Jóel 2:26). "Este bánat száll be hozzánk, reggelre öröme (Zsolt 30:6). Amikor a tanítványok találkoztak a Megváltóval a feltámadás napján, és szavai hallatán szívük gerjedezett; amikor tekintetük értük megsebzett fejére, kezére és lábára esett; amikor - mennybemenetele előtt - kivezette őket egészen Bethániáig, és áldásra emelve kezét megparancsolta nekik: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot", és hozzátette: "imé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mk 16:15; Mt 28:20); amikor pünkösd napján a megígért Vigasztaló alászállt, erőt árasztva a magasságból, és a hivők szíve megremegett mennybement Uruk jelenlétének tudatától - felcserélték volna-e kegyelme evangéliumának szolgálatát és az adventjekor átvehető koronát, "az igazság koronájá"-t - még ha útjuk az Övéhez hasonlóan az áldozat és mártíromság útja is - korábbi tanítványságuk reménységével, valamiféle földi trón dicsőségével?! Ő, aki "véghetetlen bőséggel" mindezeket megcselekedheti, "feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk", megadta nekik - a szenvedésében és örömében való részesüléssel együtt - a "sok fiak dicsőségre" vezérlésének kibeszélhetetlen örömét, az "igenigen nagy örök dicsőséget", amelyhez - mondja Pál - "a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk" "nem hasonlítható".

A Krisztus második adventjét hirdetők fájdalma hasonlított az első tanítványok fájdalmához, akik az első adventkor prédikálták "az Isten országának evangéliumát". "Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa" - mondták. Miller és társai éppígy hirdették, hogy a Biblia utolsó és leghosszabb prófétikus időszaka lejáróban van; hogy az ítélet elközelgett, s az örökkévaló ország nemsokára megnyitja kapuit. Miller és társai meghirdették a 2300 nap végét (Dán 8:14), amelynek a hetven hét egy részét képezte. Mindkét csoport prédikálása ugyanannak a nagy prófétikus időszaknak - csak más és más részének - a teljesedésére épült.

Mai Bibliai szakasz: Jób 32

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+32&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+32&version=NT-HU

Az előző fejezetben Jób beszédének végét narrátorként maga Mózes írta, madártávlatból rálátást adva nekünk a Jób és három barátja közötti kapcsolatra. Ahogyan a fejezet első verse mondja: „Ez a három férfiú már nem felelt többet Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát a saját szemében” (1. vers).

Elihu, aki most szólásra emelkedett, sokkal fiatalabb volt Jób három barátjánál. Viszont bizonyára elmúlt már harminc éves, hiszen abban az időben nyilvánosság előtt fiatalabbak nem szólhattak. Mózes azt mondja, hogy Elihu haragra gerjedt. „Jóbra haragudott, mert igaznak tartotta magát Istennel szemben. De három barátjára is mérges volt, mivel nem találták meg a helyes választ, mégis kárhoztatták Jóbot” (2-3. vers).

Mózes elmagyarázza, hogy Elihu eddig azért hallgatott, mert fiatalabb volt. (4. vers). Végül, hosszú hallgatás után törte meg Elihu a csendet (5. vers).

Jellemző, ázsiai szokás szerint a fiatalabb ember csöndben maradt, mert tudta, hogy az idősebbeké az elsőbbség (6. vers). Elihu azt hitte, hogy a kor bölcsességgel jár, ezért hagyta az idősebbeket beszélni (7. vers). Azt hitte, hogy rendelkeznek az éleslátás lelkével, mert a Teremtő megengedi nekik, hogy megértsék dolgait (8. vers). Elihu azt is tudja, hogy a nagy emberek nem válnak mindig bölccsé, és a vének sem mindig értik meg az ítéletet (9. vers). Valószínű, hogy Elihu most szerepelt először nyilvánosság előtt. Ha az ember egy olyan hosszú tanácskozáson vesz részt, amilyen ez volt, nyilvánvalóvá válik, hogy irányítás nélkül, egyhelyben toporognak, sok ide-oda kapkodással, de előremozdulás nélkül.

Tehát Elihu úgy érezte, hogy szólnia kell (10. vers). Végigvárta Jób barátainak beszédeit, figyelte okoskodásukat, míg a szavakat keresgélték. (11. vers). Amikor az ember már a szavakat keresi, a beszélgetés a végéhez közeledik. Hatsepszut palotájában Mózes számtalanszor vett részt megbeszéléseken, és tudta, hogy ha egy fontos ember beszél, és mindenki rá figyel, lendületesen szól, de egy bizonyos ponton „lemerül az elem”, és a szavak keresése a beszéd végét jelzi.

Elihu így szól barátaihoz: „Igen figyeltem rátok, és íme, Jóbot egyikőtök sem tudta megcáfolni, egyikőtök sem felelt meg érveire” (12. vers). „Ne mondjátok, hogy megtaláltátok a bölcsességet: csak Isten győzheti meg őt, és nem ember!” (13. vers). Elihu azt is tudta, hogy Jób nem hozzá, hanem csak a többiekhez intézte válaszait, de ők összezavarodtak (14-15. vers). Elihu várta válaszaikat, de ők csöndben maradtak (16. vers). Bejelenti, hogy most rajta a beszéd sora, mert tele van mondanivalóval, és a gyomra görcsbe rándult az idegességtől (16-17. vers). Nem tudja visszatartani magát. Elihu azt mondja, a szavak úgy feszítik szét bensőjét, mint a tömlőbe zárt újbor (must), amitől az csaknem szétszakad.

Mózes és Jób jól ismerték az ősi közel-keleti italozási szokásokat, de ők maguk nem ittak szeszes italt. Elihu a szőlőlé (must) borostömlőben történő érlelési folyamatáról beszél. Jégvermeket használtak tárolásukra, vagy a földbe ásták a tömlőket, hogy hidegen tartsák őket. Tudták, milyen fontos az élelmiszereket hűvös helyen tárolni.  (A közel-keleti kutatások szerint a Hermon-hegyről szerezték be a jeget.)

Elihu engedélyt kér a szólásra (20. vers). Azt is bejelenti, hogy nem lesz személyválogató, és nem fog senkinek sem hízelegni. Nem is tudja, hogyan kell, nincsen gyakorlata a kegyes beszédben. Ha azt tenné, hamar elszólítaná őt Teremtője (21-22. vers). Ez azt jelenti, hogy még sok a tanulnivalója Istentől, és a gyakorlatban fogja majd jobban elsajátítani a beszéd szabályait.

Drága Urunk!

Időnként megbeszéléseken veszünk részt, ahol hosszú fecsegéseket kell végighallgatnunk, néha a Te nevedben. Minden gyűlésen vannak Elihuk, akik akkor szólalnak fel először. Még ma is ezek a gyűlések jelentik a Te megoldási módszeredet a problémák kezelésére, és nem az egyszemélyes, gyors „letaroló” előadások. Ezért kérünk, adj nekünk türelmet, hogy elfogadjuk azt, amin nem tudunk változtatni!  Ámen.

Koot van Wyk

233. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  19. fejezetéhez (január 19-25.).

Transzcendens Istenben hinni ma még könnyebb kell, hogy legyen, mint Jézus tanítványainak idejében volt. A technológia hozzáférést biztosít a világmindenségről való oly mértékű tudáshoz, amely korábban ismeretlen volt. Az a hit, hogy az óriási kiterjedésű világegyetemünket egy szervező Erő irányítja és tartja fenn, ma elfogadhatóbb, mint valaha. Még a Jézusban, mint Isten fiában való hit is könnyebb ma, 2000 év távlatából, mint a tanítványok számára, akik valójában tapasztalták az Ő emberi természetét akár érintéssel, akár személyes tapasztalat által. A hitünk próbája az, hogy hogyan tud ez a transzcendens Isten, aki mindent a kezében tart, ismerni minket a világegyetemnek ezen a porszemén? (Zsolt 139) Isten valóban törődik velem? Valóban lesz Jézusnak szó szerinti második eljövetele, a naptárunk egy szó szerinti napján?

Ki foghatja fel ezt? Hogyan juthat el valaki a transzcendens Isten megértésétől odáig, hogy várja Isten küszöbön álló uralmát?

Emberileg nézve az ilyen hit lehetetlen. Az a valaki, aki hisz Jézus szó szerinti és hamarosan bekövetkezendő eljövetelében, Isten ajándékaként kapja ezt a hitet, és hálásnak kell lennie. Ami az embernek lehetetlen, az Isten számára teljesen lehetséges!

Heinz Schaidinger

Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium, Ausztria

Fordította Gősi Csaba