2020. január 30., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 30 - CSÜTÖRTÖK - Jób 39


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 20. fejezet 1661. nap

A mozgalom főleg az egyszerűbb néprétegek között terjedt. Az emberek a munkások szerény otthonában gyűltek össze, hogy az intő üzenetet meghallgassák. A gyermekprédikátorok zöme is szegény parasztgyermek volt. Egyik-másik alig volt hat-nyolc éves; s bár életük tanúsította, hogy szeretik a Megváltót, és igyekeznek Isten szent kívánalmainak engedelmeskedni, rendes körülmények között ők sem voltak okosabbak és tanulékonyabbak, mint a hasonló korú gyermekek. De amikor az emberek elé álltak, kétségtelenül természetes képességeiket meghaladó hatalom szólalt meg általuk. Hanghordozásuk és viselkedésük megváltozott. A Szentírást szó szerint idézve nagy komolysággal figyelmeztették az embereket az ítéletre: "Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája. " Dorgálták az embereket bűneik miatt. Nemcsak az erkölcstelenséget és kicsapongást kárhoztatták, hanem a világiasságot és a hitehagyást is. Intették hallgatóikat, hogy sietve meneküljenek az eljövendő haragtól.

Az emberek remegve hallgatták őket. Isten meggyőző Lelke szívükhöz szólt. Sokan új és nagyobb érdeklődéssel kezdték kutatni a Szentírást. A részegesek, az erkölcstelenek jobb útra tértek, és mások is elhagyták becstelen szokásaikat. Olyan szembetűnő volt a változás, hogy még az államegyház lelkészei is kénytelenek voltak elismerni, hogy Isten irányítja a mozgalmat.

Isten azt akarta, hogy a Megváltó eljövetelének híre eljusson a skandináv országokba is. És amikor szolgáinak hangját elnémították, Lelkét a gyermekekre árasztotta, hogy a munka folytatódjék. Amikor Jézus az örvendező sokaság kíséretében, győzelmi kiáltások és lengő pálmaágak közepette Jeruzsálemhez közeledett, a nép "Dávid Fiá"-nak nevezte. A féltékeny farizeusok felszólították Jézust, hogy hallgattassa el őket. Ő azonban azt válaszolta, hogy mindez a prófécia teljesedése, és ha ezek hallgatnának, akkor a kövek kiáltanának. A boldog kiáltozás azonban a nép ajkára fagyott, amikor beléptek Jeruzsálem kapuin. Megfélemlítették őket a papok és a főemberek. De a gyermekek, akik ellepték a templom udvarait, pálmaágakat lengetve kiáltották: "Hozsánna a Dávid Fiának!" (Mt 21:8-16). "Hallod, mit mondanak ezek?" - kérdezték a dühödt farizeusok. Jézus így válaszolt: "Sohasem olvastátok-é: a gyermekek és csecsszopók szája által szereztél dicsőséget?". Isten gyermekek által munkálkodott Krisztus első adventje idején. Éppígy küldte gyermekek útján második adventjének üzenetét is. Isten szava kétségkívül beteljesedik: a Megváltó eljövetelének üzenete hangzik minden népnek, nyelvnek és nemzetnek.

"William Millernek és munkatársainak Amerikában kellett az intő üzenetet hirdetniük. Ez az ország lett a nagy adventmozgalom központja. A leghatározottabban itt teljesedett az első angyal próféciája. Millernek és társainak az írásait távoli országok is megismerték. A misszionáriusok a világ minden részébe, ahova sikerült eljutniuk, magukkal vitték Krisztus közeli eljövetelének örömhírét. Közelben és távolban terjedt az örökkévaló evangélium: "Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája. "

A próféciák, amelyek szerint úgy tűnt, hogy Krisztus második eljövetele 1844 tavaszán lesz, mélyen megragadták az emberek figyelmét. Az üzenet államról államra terjedt, és mindenütt nagy érdeklődést keltett. Sokan meggyőződtek arról, hogy a prófétikus időszakokat igazoló érvelések helyesek, és nagyra tartott elképzeléseiket feladva, örömmel elfogadták az igazságot. Egyes lelkészek, félretéve egyéni nézeteiket és érzéseiket, lemondtak fizetésükről, otthagyták egyházukat, és hirdették Jézus eljövetelét. De viszonylag kevés lelkész fogadta el ezt az üzenetet, ezért jórészt egyszerű egyháztagok hirdették. Farmerek otthagyták földjüket, kézművesek szerszámaikat, kereskedők áruikat, értelmiségiek hivatásukat. A munkások száma mégis kicsi volt az elvégzendő munkához képest. Az Istent nélkülöző egyház és a gonoszságban veszteglő világ állapota nyomta a hű őrszemek lelkét. Készek voltak fáradozni, nélkülözni és szenvedni azért, hogy emberek megtérjenek és elnyerjék az üdvösséget. A munka biztos léptekkel haladt előre. Sátán támadása ellenére is sok ezren fogadták el az advent igazságot.

Mindenütt hallatszott a szívhez szóló bizonyságtevés, amely arra intette a bűnösöket - a világ fiait és az egyháztagokat egyaránt -, hogy meneküljenek az eljövendő haragtól. Keresztelő Jánoshoz, Krisztus előfutárához hasonlóan a prédikátorok a fa gyökerére helyezték a fejszét, és mindenkit arra buzdítottak, hogy teremjenek megtéréshez illő gyümölcsöt. Megrázó felhívásaik éles ellentétben álltak a szószékről hangzó közkedvelt békesség-, biztonság-ígéretekkel. Az üzenet, ahol csak felhangzott, megérintette az emberek szívét. A Szentírás egyszerű, egyértelmű bizonyságtevése, amelyet a Szentlélek ereje kísért, olyan meggyőző erővel szólalt meg, amelynek kevés ember tudott teljesen ellenállni. Vallásos emberek felocsúdtak hamis biztonságérzetükből. Felismerték, hogy hitehagyók, világiasak, hitetlenek, gőgösek és önzőek. Sokan bűnbánattal és alázattal keresték az Urat. Szívük, amely oly sokáig földi dolgokhoz ragaszkodott, most a menny felé fordult. Isten Lelke megnyugodott rajtuk, és töredelmes, alázatos szívvel ők is kiáltották: "Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája. "

Mai Bibliai szakasz: Jób 39

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Isten még mindig beszél Jóbhoz. Mózes leírja Isten Jóbhoz intézett üzenetét, és ebben a fejezetben Isten, mint egy biológia tanár, aki végigvezeti a diákjait egy hat állatból és madárból álló listán, bemutatva különlegességeiket és csodás tulajdonságaikat. Jób megkérdezi Istent, hogy tudja-e, hogy miért úgy teremtette ezeket az állatokat, ahogyan teremtette. Az állatok a következők: zerge és szarvas (1-4. vers); szamár (5-8. vers); vad bivaly (9-12. vers); strucc (13-18. vers); ló (19-25. vers) és sas (26-30. vers). Olyan az egész, mintha elvinnének bennünket az állatkertbe.

Az 1. versben kapcsolat fedezhető fel két párhuzamos mondatrész között, amely úgy kezdődik, hogy „Tudod-e?" és úgy végződik, hogy „Megfigyelted-e?" Isten azt is megkérdezi Jóbtól, hogy meg tudja számolni a hónapokat, amelyekben ezek az állatok vemhesek. Jób feladata volt, hogy ismerje juhait és kecskéit, a korukat és az időt a fogantatástól születésükig. Jób és szolgái feljegyzéseket készítettek erről. Jób előre tudhatta, hogy ezek az állatok hol fognak megelleni, és hogy a kicsinyek mikor nőnek fel és mikor hagyják egy anyjukat, akihez soha nem térnek vissza (3-4. vers).

Dr. Sang-ne Kim a Sahmyook egyetem igazgatója 2013-ban elmondott egy prédikációt az ember és az állatok közötti különbségekről és kihangsúlyozta: „az állatok nem ismerik fel a szüleiket és nem térnek vissza hozzájuk.” Tehát hogyan lehet igaz az evolúció? Isten az emberbe más tulajdonságokat plántált, mint az állatokba, és természetesen Jób, Mózes és Isten is tudta.  

Aztán Isten rátér a második állatra, a szamárra (5. vers). A rabbik nem voltak biztosak abban, hogy ez a vers a vadszamárra vonatkozik-e, mert ezek a pusztában a „szikes földön” élnek. Más tudósok azt vélik, hogy ezek a versek valamiféle vadmadárról beszélnek (5-8. vers). A lényeg ez: Isten választ vár Jóbtól arra a kérdésre, hogy ismer-e olyan állatot, amely örül a szabadságának és a pusztában a szikes földön él. Ezt az állatot nem érdekli a hajcsár kiáltozása, hogy álljon félre. Szereti a hegyeket, minden zöldet megtalál, és kineveti a városi sokadalmat (7-8. vers). 

A harmadik állat, amelyről Isten beszélni akar Jóbnak, a vadbivaly, vagy egyesek szerint az orrszarvú vagy a bölény. Isten meg akarja tudni Jóbtól, hogy a bölény megszelídíthető-e (9. vers). Használhat-e Jób egy kötelet, hogy szántásra fogja a bölényt? Hatalmas ereje hasznos lehet-e Jób számára? (10-12. vers). A válasz nemleges. Miért? Isten vadállatnak teremtette és nem arra, hogy háziasítsák és az embert szolgálja. A tehén szelíd, a bölény vad. 

Aztán a negyedik állatot, a struccot említi, amely büszke és vidám. Egyes rabbik úgy vélik, hogy ezek a versek a gólyáról vagy a keselyűről szólnak, mások valamilyen hatalmas madárra gondolnak, vagy éppen egy pávára. A strucc a földben hagyja a tojását (14. vers). Isten megkérdezi Jóbot, tudja-e, hogy a strucc elhagyja a tojását és nem gondol arra, hogy egy elefánt vagy valamely mezei állat lába széttörheti (15. vers)? Vajon tudja-e Jób, hogy a strucc keményen bánik fiaival (16. vers)? A lényeg, amire Isten rá akar mutatni, ez: Ő ültette a struccba ezeket a furcsa tulajdonságokat. Nem az evolúció eredménye. „Mert Isten megtagadta tőle a bölcsességet, nem részesítette értelemben” (17. vers – új prot. ford.). Vajon Jób látott-e már olyan esetet, amikor a strucc kineveti a lovat és annak lovasát és gondolkodott-e azon, hogy miért vannak ezek a tulajdonságai, amelyet nem a környezetéből kölcsönzött (18. vers)?

Az ötödik állat, amelyet Isten Jób figyelmébe ajánl, a ló. Isten megkérdezi Jóbot, hogy ő adta-e a lónak az erejét, és ő ruházta-e fel a nyakát sörénnyel? Isten alkotta úgy a lovat, hogy ugorjon, mint egy szöcske, hogy örüljön erejének és kikapálja a völgyeket (19-21. vers). A ló „neveti a rettegést, nem remeg, nem fordul vissza a kard elől” 22-23. vers – új prot. ford.). Nem fordul vissza a sófár (a trombita) hangjától (24. vers). Vajon Jób tudja-e, hogy a ló messziről megérzi a csata illatát, a vezérek dörgő hangját és a harci zajt (25. vers)? Isten adta a lónak a szépséget, az erőt, a bátorságot, az energikus izgatottságot, a jó hallóképességet és a türelmet. Hogyan illeszthető ez bele az evolúciós elméletbe?

Isten a hatodik állathoz ér: az ölyvhöz vagy sashoz (26-27. vers). Ezeknek a ragadozó madaraknak a tulajdonságait Isten adta nekik a teremtéskor. Az ölyvnek nagy szárnyai vannak (26. vers) és vándorol „kiterjeszti szárnyait dél felé (26. vers). A te parancsodra repül? (27. vers). A sas magasan repül és a fészkét magas bevehetetlen várnak építi. Szeret a magas sziklákon lakni (28. vers). Vajon tudja-e Jób, hogy Isten adta a sasnak a jó látó képességet vagy rájött-e arra, hogy a fiókái tudják hová nézzenek, és ahol a dög van, ott teremnek (29-30. vers).

Isten az állatokat különleges tulajdonságokkal teremtette, amelyek sokszínűségről, leleményességről, gondoskodásról tanúskodnak,  nem pedig egyhangú ismétlődésről. Mindez rendkívül érdekessé teszi az életet ebben az ellenséges világban.

Drága Istenünk! Lenyűgöző az a csodálatos gondoskodás, amelyet irántunk gyakorolsz, és az hogy betekintést adsz az állatvilág különleges tulajdonságaiba, amelyek meglepnek bennünket. Köszönjük, hogy tanítasz és vezetsz bennünket. Ámen.

Koot van Wyk

234. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  20. fejezetéhez (január 26 – február 1.).

Időnként azzal a feltételezéssel élünk, hogy az 1844 előtti években történt nagy ébredés pusztán amerikai tapasztalat volt, amely William Miller és társai fáradhatatlan munkájára épült. Fontos azonban arra emlékezni, hogy Isten nem csupán az „új világ” lakóit vezette, hanem a régiét is, és a föld más területeihez tartozókat is.

Azoknak a személyeknek a tudását megvilágította a Szentlélek , akik szorgalmasan kutatták a bibliai igazságot, különösképpen a „jelenvaló igazságot”, amelyet most már meg lehetett érteni Dániel és Jelenések könyvének próféciáinak tanulmányozásával. Ezek a Biblia-tanulmányozó emberek nem voltak hajlandóak arra, hogy meghajoljanak az ő idejükben élő, ismert teológusok és befolyásos egyházak teológiai megkötései előtt. Még a gyermekek is elkezdték hirdetni Krisztus közeli eljövetelének üzenetét. A különböző európai egyházak által, még a jezsuita renden belül is, Isten képes volt felébreszteni hírmondóit, hogy készítsék fel a népét Krisztus eljövetelére. Az ellenállás nagy volt a reformáció évei alatt. Mindazonáltal az üzenet sikeres volt, és hívők tömegeit ösztönözte arra, hogy felülvizsgálják a Szentírást, és elfogadják az első halvány fénysugarakat az új „végidők” megvilágításban.

Ezek a tapasztalatok arra tanítanak minket, hogy soha ne fogadjuk el azt a kényelmes állapotot, hogy azt feltételezzük: a „teljes igazságot” birtokoljuk. Mindig van valami új, valami több, amit felfedezhetünk a Bibliában. A prófétikus könyvek különösképpen éles fénnyel rendelkeznek, a legerőteljesebb igazságokat hordozván, amelyek a jelen időnkre vonatkoznak. Egy új reformációt és még egy nagy ébredést várhatunk, amelyet a Dániel és Jelenések könyvének alapos tanulmányozása alapoz meg.

René Gehring
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium, Ausztria
Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: