Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 20. fejezet 1661. nap
A mozgalom főleg az egyszerűbb néprétegek között terjedt.
Az emberek a munkások szerény otthonában gyűltek össze, hogy az intő üzenetet
meghallgassák. A gyermekprédikátorok zöme is szegény parasztgyermek volt.
Egyik-másik alig volt hat-nyolc éves; s bár életük tanúsította, hogy szeretik a
Megváltót, és igyekeznek Isten szent kívánalmainak engedelmeskedni, rendes
körülmények között ők sem voltak okosabbak és tanulékonyabbak, mint a hasonló
korú gyermekek. De amikor az emberek elé álltak, kétségtelenül természetes
képességeiket meghaladó hatalom szólalt meg általuk. Hanghordozásuk és
viselkedésük megváltozott. A Szentírást szó szerint idézve nagy komolysággal
figyelmeztették az embereket az ítéletre: "Féljétek az Istent, és néki
adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája. " Dorgálták az
embereket bűneik miatt. Nemcsak az erkölcstelenséget és kicsapongást
kárhoztatták, hanem a világiasságot és a hitehagyást is. Intették hallgatóikat,
hogy sietve meneküljenek az eljövendő haragtól.
Az emberek remegve hallgatták őket. Isten meggyőző Lelke
szívükhöz szólt. Sokan új és nagyobb érdeklődéssel kezdték kutatni a
Szentírást. A részegesek, az erkölcstelenek jobb útra tértek, és mások is
elhagyták becstelen szokásaikat. Olyan szembetűnő volt a változás, hogy még az
államegyház lelkészei is kénytelenek voltak elismerni, hogy Isten irányítja a
mozgalmat.
Isten azt akarta, hogy a Megváltó eljövetelének híre
eljusson a skandináv országokba is. És amikor szolgáinak hangját elnémították,
Lelkét a gyermekekre árasztotta, hogy a munka folytatódjék. Amikor Jézus az
örvendező sokaság kíséretében, győzelmi kiáltások és lengő pálmaágak közepette
Jeruzsálemhez közeledett, a nép "Dávid Fiá"-nak nevezte. A féltékeny
farizeusok felszólították Jézust, hogy hallgattassa el őket. Ő azonban azt
válaszolta, hogy mindez a prófécia teljesedése, és ha ezek hallgatnának, akkor
a kövek kiáltanának. A boldog kiáltozás azonban a nép ajkára fagyott, amikor beléptek
Jeruzsálem kapuin. Megfélemlítették őket a papok és a főemberek. De a
gyermekek, akik ellepték a templom udvarait, pálmaágakat lengetve kiáltották:
"Hozsánna a Dávid Fiának!" (Mt 21:8-16). "Hallod, mit mondanak
ezek?" - kérdezték a dühödt farizeusok. Jézus így válaszolt: "Sohasem
olvastátok-é: a gyermekek és csecsszopók szája által szereztél
dicsőséget?". Isten gyermekek által munkálkodott Krisztus első adventje
idején. Éppígy küldte gyermekek útján második adventjének üzenetét is. Isten szava
kétségkívül beteljesedik: a Megváltó eljövetelének üzenete hangzik minden
népnek, nyelvnek és nemzetnek.
"William Millernek és munkatársainak Amerikában
kellett az intő üzenetet hirdetniük. Ez az ország lett a nagy adventmozgalom
központja. A leghatározottabban itt teljesedett az első angyal próféciája.
Millernek és társainak az írásait távoli országok is megismerték. A
misszionáriusok a világ minden részébe, ahova sikerült eljutniuk, magukkal
vitték Krisztus közeli eljövetelének örömhírét. Közelben és távolban terjedt az
örökkévaló evangélium: "Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget;
mert eljött az Ő ítéletének órája. "
A próféciák, amelyek szerint úgy tűnt, hogy Krisztus
második eljövetele 1844 tavaszán lesz, mélyen megragadták az emberek figyelmét.
Az üzenet államról államra terjedt, és mindenütt nagy érdeklődést keltett.
Sokan meggyőződtek arról, hogy a prófétikus időszakokat igazoló érvelések
helyesek, és nagyra tartott elképzeléseiket feladva, örömmel elfogadták az
igazságot. Egyes lelkészek, félretéve egyéni nézeteiket és érzéseiket,
lemondtak fizetésükről, otthagyták egyházukat, és hirdették Jézus eljövetelét.
De viszonylag kevés lelkész fogadta el ezt az üzenetet, ezért jórészt egyszerű
egyháztagok hirdették. Farmerek otthagyták földjüket, kézművesek szerszámaikat,
kereskedők áruikat, értelmiségiek hivatásukat. A munkások száma mégis kicsi
volt az elvégzendő munkához képest. Az Istent nélkülöző egyház és a
gonoszságban veszteglő világ állapota nyomta a hű őrszemek lelkét. Készek
voltak fáradozni, nélkülözni és szenvedni azért, hogy emberek megtérjenek és
elnyerjék az üdvösséget. A munka biztos léptekkel haladt előre. Sátán támadása
ellenére is sok ezren fogadták el az advent igazságot.
Mindenütt hallatszott a szívhez szóló bizonyságtevés, amely
arra intette a bűnösöket - a világ fiait és az egyháztagokat egyaránt -, hogy
meneküljenek az eljövendő haragtól. Keresztelő Jánoshoz, Krisztus előfutárához
hasonlóan a prédikátorok a fa gyökerére helyezték a fejszét, és mindenkit arra
buzdítottak, hogy teremjenek megtéréshez illő gyümölcsöt. Megrázó felhívásaik
éles ellentétben álltak a szószékről hangzó közkedvelt békesség-,
biztonság-ígéretekkel. Az üzenet, ahol csak felhangzott, megérintette az
emberek szívét. A Szentírás egyszerű, egyértelmű bizonyságtevése, amelyet a
Szentlélek ereje kísért, olyan meggyőző erővel szólalt meg, amelynek kevés
ember tudott teljesen ellenállni. Vallásos emberek felocsúdtak hamis
biztonságérzetükből. Felismerték, hogy hitehagyók, világiasak, hitetlenek,
gőgösek és önzőek. Sokan bűnbánattal és alázattal keresték az Urat. Szívük,
amely oly sokáig földi dolgokhoz ragaszkodott, most a menny felé fordult. Isten
Lelke megnyugodott rajtuk, és töredelmes, alázatos szívvel ők is kiáltották:
"Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő
ítéletének órája. "
Mai Bibliai szakasz: Jób
39
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Isten még mindig beszél
Jóbhoz. Mózes leírja Isten Jóbhoz intézett üzenetét, és ebben a fejezetben Isten,
mint egy biológia tanár, aki végigvezeti a diákjait egy hat állatból és
madárból álló listán, bemutatva különlegességeiket és csodás tulajdonságaikat.
Jób megkérdezi Istent, hogy tudja-e, hogy miért úgy teremtette ezeket az
állatokat, ahogyan teremtette. Az állatok a következők: zerge és szarvas (1-4.
vers); szamár (5-8. vers); vad bivaly (9-12. vers); strucc (13-18. vers); ló
(19-25. vers) és sas (26-30. vers). Olyan az egész, mintha elvinnének bennünket
az állatkertbe.
Az 1. versben kapcsolat
fedezhető fel két párhuzamos mondatrész között, amely úgy kezdődik, hogy
„Tudod-e?" és úgy végződik, hogy „Megfigyelted-e?" Isten azt is
megkérdezi Jóbtól, hogy meg tudja számolni a hónapokat, amelyekben ezek az
állatok vemhesek. Jób feladata volt, hogy ismerje juhait és kecskéit, a korukat
és az időt a fogantatástól születésükig. Jób és szolgái feljegyzéseket
készítettek erről. Jób előre tudhatta, hogy ezek az állatok hol fognak
megelleni, és hogy a kicsinyek mikor nőnek fel és mikor hagyják egy anyjukat, akihez
soha nem térnek vissza (3-4. vers).
Dr. Sang-ne Kim a Sahmyook
egyetem igazgatója 2013-ban elmondott egy prédikációt az ember és az állatok
közötti különbségekről és kihangsúlyozta: „az állatok nem ismerik fel a
szüleiket és nem térnek vissza hozzájuk.” Tehát hogyan lehet igaz az evolúció?
Isten az emberbe más tulajdonságokat plántált, mint az állatokba, és
természetesen Jób, Mózes és Isten is tudta.
Aztán Isten rátér a
második állatra, a szamárra (5. vers). A rabbik nem voltak biztosak abban, hogy
ez a vers a vadszamárra vonatkozik-e, mert ezek a pusztában a „szikes földön”
élnek. Más tudósok azt vélik, hogy ezek a versek valamiféle vadmadárról
beszélnek (5-8. vers). A lényeg ez: Isten választ vár Jóbtól arra a kérdésre,
hogy ismer-e olyan állatot, amely örül a szabadságának és a pusztában a szikes
földön él. Ezt az állatot nem érdekli a hajcsár kiáltozása, hogy álljon félre.
Szereti a hegyeket, minden zöldet megtalál, és kineveti a városi sokadalmat
(7-8. vers).
A harmadik állat,
amelyről Isten beszélni akar Jóbnak, a vadbivaly, vagy egyesek szerint az
orrszarvú vagy a bölény. Isten meg akarja tudni Jóbtól, hogy a bölény
megszelídíthető-e (9. vers). Használhat-e Jób egy kötelet, hogy szántásra fogja
a bölényt? Hatalmas ereje hasznos lehet-e Jób számára? (10-12. vers). A válasz
nemleges. Miért? Isten vadállatnak teremtette és nem arra, hogy háziasítsák és
az embert szolgálja. A tehén szelíd, a bölény vad.
Aztán a negyedik
állatot, a struccot említi, amely büszke és vidám. Egyes rabbik úgy vélik, hogy
ezek a versek a gólyáról vagy a keselyűről szólnak, mások valamilyen hatalmas
madárra gondolnak, vagy éppen egy pávára. A strucc a földben hagyja a tojását
(14. vers). Isten megkérdezi Jóbot, tudja-e, hogy a strucc elhagyja a tojását
és nem gondol arra, hogy egy elefánt vagy valamely mezei állat lába széttörheti
(15. vers)? Vajon tudja-e Jób, hogy a strucc keményen bánik fiaival (16. vers)?
A lényeg, amire Isten rá akar mutatni, ez: Ő ültette a struccba ezeket a furcsa
tulajdonságokat. Nem az evolúció eredménye. „Mert
Isten megtagadta tőle a bölcsességet, nem részesítette értelemben” (17.
vers – új prot. ford.). Vajon Jób látott-e már olyan esetet, amikor a strucc
kineveti a lovat és annak lovasát és gondolkodott-e azon, hogy miért vannak
ezek a tulajdonságai, amelyet nem a környezetéből kölcsönzött (18. vers)?
Az ötödik állat,
amelyet Isten Jób figyelmébe ajánl, a ló. Isten megkérdezi Jóbot, hogy ő adta-e
a lónak az erejét, és ő ruházta-e fel a nyakát sörénnyel? Isten alkotta úgy a
lovat, hogy ugorjon, mint egy szöcske, hogy örüljön erejének és kikapálja a
völgyeket (19-21. vers). A ló „neveti a
rettegést, nem remeg, nem fordul vissza a kard elől” 22-23. vers – új prot.
ford.). Nem fordul vissza a sófár (a trombita) hangjától (24. vers). Vajon Jób tudja-e,
hogy a ló messziről megérzi a csata illatát, a vezérek dörgő hangját és a harci
zajt (25. vers)? Isten adta a lónak a szépséget, az erőt, a bátorságot, az
energikus izgatottságot, a jó hallóképességet és a türelmet. Hogyan illeszthető
ez bele az evolúciós elméletbe?
Isten a hatodik
állathoz ér: az ölyvhöz vagy sashoz (26-27. vers). Ezeknek a ragadozó
madaraknak a tulajdonságait Isten adta nekik a teremtéskor. Az ölyvnek nagy
szárnyai vannak (26. vers) és vándorol „kiterjeszti szárnyait dél felé (26.
vers). A te parancsodra repül? (27. vers). A sas magasan repül és a fészkét
magas bevehetetlen várnak építi. Szeret a magas sziklákon lakni (28. vers).
Vajon tudja-e Jób, hogy Isten adta a sasnak a jó látó képességet vagy rájött-e
arra, hogy a fiókái tudják hová nézzenek, és ahol a dög van, ott teremnek
(29-30. vers).
Isten az állatokat
különleges tulajdonságokkal teremtette, amelyek sokszínűségről,
leleményességről, gondoskodásról tanúskodnak,
nem pedig egyhangú ismétlődésről. Mindez rendkívül érdekessé teszi az
életet ebben az ellenséges világban.
Drága
Istenünk! Lenyűgöző az a csodálatos gondoskodás, amelyet irántunk gyakorolsz,
és az hogy betekintést adsz az állatvilág különleges tulajdonságaiba, amelyek
meglepnek bennünket. Köszönjük, hogy tanítasz és vezetsz bennünket. Ámen.
Koot van
Wyk
234. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
20. fejezetéhez
(január 26 – február 1.).
Időnként azzal a feltételezéssel élünk, hogy az
1844 előtti években történt nagy ébredés pusztán amerikai tapasztalat volt,
amely William Miller és társai fáradhatatlan munkájára épült. Fontos azonban
arra emlékezni, hogy Isten nem csupán az „új világ” lakóit vezette, hanem a
régiét is, és a föld más területeihez tartozókat is.
Azoknak a személyeknek a tudását megvilágította
a Szentlélek , akik szorgalmasan kutatták a bibliai igazságot, különösképpen a
„jelenvaló igazságot”, amelyet most már meg lehetett érteni Dániel és Jelenések
könyvének próféciáinak tanulmányozásával. Ezek a Biblia-tanulmányozó emberek
nem voltak hajlandóak arra, hogy meghajoljanak az ő idejükben élő, ismert
teológusok és befolyásos egyházak teológiai megkötései előtt. Még a gyermekek
is elkezdték hirdetni Krisztus közeli eljövetelének üzenetét. A különböző
európai egyházak által, még a jezsuita renden belül is, Isten képes volt
felébreszteni hírmondóit, hogy készítsék fel a népét Krisztus eljövetelére. Az
ellenállás nagy volt a reformáció évei alatt. Mindazonáltal az üzenet sikeres
volt, és hívők tömegeit ösztönözte arra, hogy felülvizsgálják a Szentírást, és
elfogadják az első halvány fénysugarakat az új „végidők” megvilágításban.
Ezek a tapasztalatok arra tanítanak minket, hogy
soha ne fogadjuk el azt a kényelmes állapotot, hogy azt feltételezzük: a
„teljes igazságot” birtokoljuk. Mindig van valami új, valami több, amit
felfedezhetünk a Bibliában. A prófétikus könyvek különösképpen éles fénnyel
rendelkeznek, a legerőteljesebb igazságokat hordozván, amelyek a jelen időnkre
vonatkoznak. Egy új reformációt és még egy nagy ébredést várhatunk, amelyet a
Dániel és Jelenések könyvének alapos tanulmányozása alapoz meg.
René Gehring
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium,
Ausztria
Fordította Gősi Csaba
Ámen ✝️🛐🙏
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés