Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 19. fejezet 1653. nap
Krisztus halála - tehát pontosan az az esemény, amelyet a
tanítványok reményük végső megsemmisülésének tartottak - tette ezt a reményt
örökre biztossá. Jóllehet Mesterük halála kegyetlen csalódást okozott nekik, de
a legnagyobb bizonyítéka volt annak, hogy igaz az, amiben hittek. Az az
esemény, amely gyászba borította és kétségbe ejtette őket, nyitotta meg a
remény ajtaját Ádám minden gyermeke előtt, és minden korban ebben összpontosult
Isten hűséges gyermekeinek eljövendő élete és örökkévaló boldogsága.
A célok, amelyek végtelen irgalomról tanúskodtak, valóra
váltak a tanítványok csalódása árán is. Jézus úgy beszélt, "ahogy soha
ember... nem szólott". Tanításainak szépsége és ereje meghódította a
tanítványok szívét, de Jézus iránti szeretetük tiszta aranyába világi gőg és
önző becsvágy olcsó ötvözete vegyült. Még a páska ünnepén is, abban a súlyos
órában, amikor Mesterükre a Gecsemáné már rávetette árnyát, "támada...
köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak" (Lk 22:24).
Csak a trónt, a koronát és a dicsőséget látták, miközben a Gecsemáné-kerti
szégyen és gyötrelem, az ítélőszék és a Golgota keresztjének szégyene várt
rájuk. Büszke szívük a világi dicsőség után sóvárgott, és kitartóan
ragaszkodtak koruk hamis tanításához. Amikor a Megváltó bizonyságot tett
országa igazi jellegéről, és előre jelezte szenvedését és halálát, elengedték a
fülük mellett szavait. Ezek a tévelygések okozták súlyos, de szükséges
megpróbáltatásukat, amit Isten azért engedett meg, hogy szemük kinyíljon.
Jóllehet a tanítványok félreértették saját tanításukat, és nem ismerték fel
reményeik megvalósulását, mégis prédikálták az üzenetet, amelyet Isten bízott
rájuk. Az Úr pedig megjutalmazta hitüket, és értékelte engedelmességüket. Őket
bízta meg azzal, hogy minden népnek adják hírül feltámadt Uruk dicsőséges
evangéliumát. Isten e fájó élményeket azért engedte meg, hogy felkészítse őket
erre a munkára.
Feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak az Emmaus
felé vezető úton, és "elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva,
magyarázza vala nékik minden írásokban, amik Őfelőle megírattak" (Lk
24:27). A tanítványok szíve megremegett. Hitük fellobbant. Újjászülettek
"élő reménységre", mielőtt még Jézus elárulta volna kilétét. A
Megváltó fényt akart gyújtani értelmükben, hogy hitükkel a "biztos...
prófétai beszéd"-be kapaszkodjanak. Azt akarta, hogy az igazság erős
gyökeret verjen lelkükben, nem csupán azért, mert személyesen tett bizonyságot
nekik, hanem mert a ceremóniális törvény szimbólumai, az árnyékszolgálat,
valamint az Ótestamentum próféciái kétségbevonhatatlan bizonyítékok. Krisztus
követőinek értelmes hitre volt szükségük, nemcsak saját érdekükben, hanem azért
is, hogy megismertethessék Krisztust a világgal. És e munka kezdetén Jézus ráterelte
a tanítványok figyelmét "Mózes"-re és "minden prófétákra".
Így tett bizonyságot a feltámadt Megváltó az ótestamentumi Szentírás értékéről
és fontosságáról.
Mai Bibliai szakasz: Jób
31
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jób a
feddhetetlenségével szeretne foglalkozni. „Szövetséget kötött” a szemeivel, hogy
ne nézzenek a lányokra (1. vers). Ennek a szövegnek a fordításai mindig csak
másod-forrásai Isten igéjének. Ám ha alapvetően helyesen akarunk eljárni, akkor
a legjobb, ha ragaszkodunk az eredeti, változatlan és vitathatatlan irodalmi
szöveghez.
Jób azt kérdezi, hogy
milyen természetfeletti következményei vannak az ember e világi
cselekedeteinek. Hogyan reagál Isten, ha valaki megtartja, vagy megrontja az Ő
parancsolatait? (2. vers) „Hát nem az
istentelennek jár-e a romlás, és a gonosztevőnek a veszedelem?” (3. vers –
új prot. ford.). Jób azt kérdezi,
hogy nincsen-e ideje az elszámoltatásnak, cselekedeteink megítélésének. Tudni
szeretné, hogy Isten ismeri-e mindenkinek az útjait, és számon tartja-e minden
lépésünket (4. vers)
Az 5. verstől kezdődően
Jób mintegy tizenötször alkalmazza a fordulatot, amit így írhatnánk le: a rossz
cselekedeteknek átok a következménye.
Isten az Ő igazságának mérlegével mér bennünket, hogy vajon csalárdan
járunk-e és lábunk álnokságra siet-e; és megtudja, hogy feddhetetlenek
vagyunk-e (5-6. vers).
Jób azzal folytatja,
hogy ha léptei letértek az útról és a szíve a szemeit követte, vagy ha kezéhez
szenny tapadt, akkor azt átok kövesse: akkor más egye meg azt, amit ő vetett és
a terményeit gyökerestül tépjék ki. Ha a szívét egy asszony csábította volna
el, vagy ha a szomszédja ajtajánál leselkedett volna, akkor a következő átok
jöjjön rá: másnak őröljön a felesége, és más hajoljon rá.
A 11. versben Jób azt
akarja kihangsúlyozni, hogy ő teljesen tudatában van annak, hogy a gonosztettek
megfelelő büntetést vonnak maguk után. Azzal érvel, hogy a büntetésnek arányban
kell állnia a bűnnel. „Olyan tűz volna
ez, amely a pusztulás helyéig emésztene…”(12. vers). Ha megtagadta volna
szolgája, vagy szolgálóleánya igazát, az átok az lenne, hogy nem tudná, mitévő
legyen a vizsgálati ítélet után, és amikor az Úr meglátogatja (Jézus második
eljövetelekor – 14. vers) Ahogy a munkaadót, úgy a munkásokat is a Teremtő alkotta
(15. vers). Ha megtagadta a szegények kívánságát, és sóvárogni engedte az
özvegy szemét, ha egyedül evett és nem osztotta meg ételét az árvákkal, akkor
azt Isten megjegyzi (16-17. vers).
A következő versben Jób
szünetet tart, hogy kitérjen neveltetésére, édesanyja tanításaira. Mózest is
édesanyja tanította otthon, mielőtt Hatsepszut udvarába került volna. Jézus is
édesanyjától tanult gyermekkorában. Jób kihangsúlyozza, hogy tökéletes képzést
kapott az otthoni iskolában.
Jób így folytatja: ha a
szükségben lévő ruhátlanon nem segített, miközben ő juhainak gyapjával
melengette magát, ha felemelte a kezét egy árva lélek ellen, akkor essen le a
válla és törjön el a karja (21-22. vers). Ezután Jób feltárja ártatlanságának
okát: Isten félelmetes számára, és nem bírja ennek terhét elviselni (23. vers).
Ha Jób aranyba, ékszerekbe és a tulajdonában lévő nagy gazdagságba vetette
volna bizalmát, ha annak örült volna, hogy milliárdos, ha az égbolt szépségeit –
mint például a holdfényt – nézte volna, ha szíve titokban elcsábult volna, és
kezével csókot intett volna felé (a hold-imádat és a bálványimádás jeleként),
akkor elviseli a büntetést, mert mindezek bűnök, amikkel megtagadta volna
Istent odafönt (24-28. vers).
Ha Jób örült volna
ellenségei balszerencséjének, káromolta volna őket, vagy átkot mondott volna
fejükre, ha sátrának vendégei elégedetlenek lettek volna a hússal, amivel
jóllakatta őket, ha a jövevényeket az utcán hagyta volna, és nem fogadta volna
őket vendégszeretettel (29-32. vers); akkor – ahogyan barátai állították –
titkon vétkezett volna. Jób összegzi a végeredményt: ha emberi módon eltitkolta
volna a bűnét, akkor joggal tarthatna a tömegektől és retteghetne a nemzetségek
megvetésétől, akkor csendben maradna és még a házból sem lépne ki (33-34. vers).
A 35-37. igeversekben
Jób körvonalazza, hogy mennyei védőügyvédre, közbenjáróra van szüksége a
vizsgálati ítéletben. „Ó, bárcsak volna
valaki, aki meghallgatna engem!” (35. vers.) Ó, bárcsak válaszolna neki Krisztus, aki a mi közbenjárónk a
vizsgálati ítéletben! Nem választhatjuk el Mózes és Jób felfogását a vizsgálati
ítéletről Dániel könyvének 7. fejezetétől. Mózes is próféta volt és ismerte Krisztust,
mint közbenjárót (Zsid 11:27). Jób azt mondja, hogy a vállán fogja vinni a
könyvet és elmondja a Mindenhatónak lépteinek számát, és úgy közeledik hozzá,
ahogyan Krisztus, a fejedelem (36-37. vers). Lásd még Dániel 9:24-27 verseit!
Jób ezután visszatér a körülményeinek
és az átkoknak az ecseteléséhez. Ha a földje ellene kiáltott és a barázdái
miatta siránkoztak (38. v.), ha termését fizetés nélkül fogyasztotta, és
fájdalmat okozott a föld tulajdonosának, akkor az átok a következő: búza
helyett tövis teremjen, és árpa helyett konkoly. Így végződtek Jób beszédei.
Drága Istenünk! Mennyei közbenjárónk legyen számunkra a béke
fejedelme is! Mindig a Szentháromság közelében kell lennünk. Arra kérünk,
tartsd számon a mi lépteinket, ismerd a mi útjainkat is, és írd be abba a
könyvbe, amit rólunk vezetsz! Nem akarjuk, hogy bármi is közénk és közbenjárónk
közé álljon. Ámen.
Koot van
Wyk
233. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
19. fejezetéhez
(január 19-25.).
Transzcendens Istenben hinni ma még könnyebb
kell, hogy legyen, mint Jézus tanítványainak idejében volt. A technológia
hozzáférést biztosít a világmindenségről való oly mértékű tudáshoz, amely
korábban ismeretlen volt. Az a hit, hogy az óriási kiterjedésű
világegyetemünket egy szervező Erő irányítja és tartja fenn, ma elfogadhatóbb,
mint valaha. Még a Jézusban, mint Isten fiában való hit is könnyebb ma, 2000 év
távlatából, mint a tanítványok számára, akik valójában tapasztalták az Ő emberi
természetét akár érintéssel, akár személyes tapasztalat által. A hitünk próbája
az, hogy hogyan tud ez a transzcendens Isten, aki mindent a kezében tart,
ismerni minket a világegyetemnek ezen a porszemén? (Zsolt 139) Isten valóban
törődik velem? Valóban lesz Jézusnak szó szerinti második eljövetele, a
naptárunk egy szó szerinti napján?
Ki foghatja fel ezt? Hogyan juthat el valaki a
transzcendens Isten megértésétől odáig, hogy várja Isten küszöbön álló uralmát?
Emberileg nézve az ilyen hit lehetetlen. Az a
valaki, aki hisz Jézus szó szerinti és hamarosan bekövetkezendő eljövetelében,
Isten ajándékaként kapja ezt a hitet, és hálásnak kell lennie. Ami az embernek
lehetetlen, az Isten számára teljesen lehetséges!
Heinz Schaidinger
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium,
Ausztria
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen ✝️🛐🙏
VálaszTörlés