Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 18. fejezet 1649. nap
Legyen Krisztus eljövetele most is éppoly nagy örömhír,
mint amikor az angyalok hirdették Betlehem pásztorainak! Aki igazán szereti a
Megváltót, boldogan üdvözli az Isten Igéjére alapozott bejelentést, hogy az,
akiben örök életük reménysége összpontosul, ismét eljön; nem azért, hogy
bántalmazzák, megvessék és elutasítsák, mint első adventjekor. Jézus azért jön
el hatalommal és dicsőséggel, hogy megváltsa népét. Akik nem szeretik a
Megváltót, szeretnék, ha távol maradna. Az egyházak Istentől való elfordulásának
nem lehet meggyőzőbb bizonyítéka, mint az az ingerültség és gyűlölködés,
amelyet a mennyei üzenet lobbant fel.
A Krisztus második eljöveteléről szóló tanítás elfogadói
ráébredtek arra, hogy meg kell térniük, és meg kell alázkodniuk Isten előtt.
Sokan, akik hosszú ideig ingadoztak Krisztus és a világ között, ekkor úgy
érezték, hogy ideje állást foglalniuk. "Az örökkévalóság dolgait szokatlan
valóságnak látták. A menny közel volt hozzájuk, és Isten előtt bűnösnek érezték
magukat. " Keresztény emberek lelkileg új életre keltek. Érezték, hogy az
idő rövid, és embertársaik érdekében gyorsan kell cselekedniük. A föld jelentéktelenné
vált, és mintha kitárult volna előttük az örökkévalóság. Az üdvösségről és az
örök kárhozatról szóló tanítások eltakartak minden mulandó célt. A megtértek
mind a testvéreiket, mind a bűnösöket kérve kérték, hogy készüljenek az ítélet
napjára. Isten Lelke megnyugodott rajtuk, és szavaikból erő áradt. Mindennapi
életük csendes bizonyságtevése állandóan dorgálta a névleges és megszenteletlen
egyháztagokat. Ezek az emberek elmerültek az élvezethajhászásban, a
pénzszerzésben és a világi méltóság utáni törtetésben. Gyűlölték és támadták az
adventreménységet és hirdetőit.
Amikor a támadók látták, hogy a prófétikus időszak
megindoklását nem lehet megcáfolni, megkísérelték a téma tanulmányozásáról
lebeszélni az embereket. Azt állították, hogy a próféciák be vannak pecsételve.
A protestánsok így léptek a római katolikusok nyomába. Míg a pápai egyház
elzárta a Bibliát az emberek elől, a protestáns egyházak azt vallották, hogy a
szent Ige egyik fontos részét – mégpedig azt, amely korunkra különösképpen
alkalmazható igazságokat rejt - nem lehet megérteni.
Lelkészek és mások is kijelentették, hogy a Dániel és a
Jelenések könyvének próféciái felfoghatatlan titkok. Krisztus pedig a korunkban
bekövetkező események kapcsán Dániel próféta szavaira irányította tanítványai
figyelmét, és ezt mondta: "Aki olvassa, értse meg" (Mt 24:15). És az
az állítás, hogy a Jelenések könyve titok, amit nem lehet megérteni, éppen a
könyv címének mond ellent: "Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott néki
az Isten, hogy megmutassa az Ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar...
Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és
megtartják azokat, amelyek megírattak abban; mert az idő közel van" (Jel
1:1-3).
A próféta ezt mondja: "Boldog, aki olvassa. " De
vannak, akik nem akarják olvasni. Az áldás nem számukra van. "És akik
hallgatják. " Egyesek hallani sem akarnak a próféciákról. Az áldás nem ezé
az osztályé lesz. "És megtartják azokat, amelyek megírattak abban. "
Sokan nem hajlandók megfogadni a Jelenések könyvében foglalt intéseket és
tanításokat. Közülük senki sem igényelheti a megígért áldást. Aki csúfot űz a
próféciákból, és gúnyolja ünnepélyes szimbólumait; aki nem hajlandó
megreformálni életét, és felkészülni az ember Fiának eljövetelére, az Isten
áldását nem igényelheti.
Hogyan merészelik egyes emberek az ihletett Ige
bizonyságtételével szemben azt állítani, hogy a Jelenések könyve olyan titok,
amely meghaladja az emberi értelmet?! Ez a könyv kinyilatkoztatott titok,
nyitott könyv. A Jelenések könyvének tanulmányozásakor az ember figyelme Dániel
próféciáira terelődik. Mindkettő mérhetetlenül fontos eligazítás, amelyet Isten
adott az embernek a világtörténelem lezárulásakor bekövetkező eseményekről.
János előtt az egyház életének mélységes és érdekfeszítő
jelenetei tárultak fel. Látta Isten népének helyzetét, veszélyeit, küzdelmeit
és végső szabadulását. Feljegyezte a végső üzenetet, amely beérleli a föld
aratását: a kévéket, hogy a mennyei csűrbe kerüljenek; a konkolyt pedig, hogy a
tűz elpusztítsa. Mérhetetlenül fontos dolgok, különösen az utolsó gyülekezetnek
szóló képek tárultak fel előtte, hogy azok, akik a tévelygéstől az igazsághoz
akarnak térni, eligazítást kapjanak az előttük álló veszélyekről és harcokról.
Mindenki megtudhatja, mi fog történni a földön.
Miért nem ismerik oly sokan a Szentírás e fontos részét?
Miért idegenkednek attól, hogy tanításait megvizsgálják? Azért, mert a sötétség
fejedelme tervszerűen igyekszik elrejteni az emberek elől azt, ami leleplezi
csalásait. Krisztus, a Kinyilatkoztató, előre látva a Jelenések könyvének
kutatása elleni harcot, áldást mondott mindazokra, akik olvassák, hallgatják és
megtartják a "prófétálás beszédét".
Mai Bibliai szakasz: Jób
27
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jób folytatja válaszát
barátainak, alapállásának megfelelően: Az Istennek odaszentelt élet túlságosan értékes
ahhoz, hogy odaadjuk a második legjobbért. Jób egy kis szünetet tartott, és a
barátai valószínűleg mindannyian csendben maradtak egy pillanatra. Ezért
szólalt meg Jób újra, és folytatta beszédét (1. vers). Ezt mondja: „Él az Isten, aki az én igazamat elfordította,
és a Mindenható, aki keserűséggel illette az én lelkemet" (2. vers).
Tudjuk azt, hogy Isten ezt nem közvetlenül tette, hanem megengedte sátánnak, a
világegyetem elrontójának, hogy megpróbálja Jóbot, mivel Isten teljesen
megbízott hűséges szolgájában. Jób eltökélt abban, hogy „amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem, nem szól ajkam
álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot. Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak
nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből” (3-5 vers
– új prot. ford.).
Azt mondja: „Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen
napomért sem gyaláz a szívem” (6. vers – új prot. ford.). Jób nem bánja
azt, ahogyan élt. Azonban, ami a gonoszok sorsáról tudható, a Jób ellenségeire
is eljön, akik igazságtalanul bántak vele (7. vers). Annak az embernek, aki
vallást játszik, de közben hazudik és lop, milyen reménye lehet, amikor Isten
elragadja a lelkét és elveszi életét? (8. vers). „Meghallgatja-e Isten a kiáltását, ha végszükségbe kerül?” (9.
vers). „Gyönyörködhet-e a Mindenhatóban?
Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent?” (10. vers – új prot. ford.).
Jób tudni akarja, hogy
álhívő barátainak lesz-e olyan hitük, amely „mindenkor”
megmarad. Vajon az ő hite egy „tedd ide - tedd oda hit”? Jób elmagyarázza szekuláris
és humanista barátainak: „Megtanítlak
benneteket Isten dolgaira; amik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el”
(11. vers). Isten aktívan tevékenykedik teremtett világában még a bűneset után
is. Ezért Jób tanítani fogja őket, és emlékezteti őket arra, amit tudniuk kell.
Istennek nincsenek titkai. Jób ezt mondja: „Hiszen
mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot?” (12. vers – új
prot. ford.). Ez a gond Jób barátaival: kijelentéseket tesznek a végidővel
kapcsolatosan, de figyelmen kívül hagyják sátán szerepét a nagy küzdelemben.
Jób magyarázatait teljesen hiábavalónak és képmutatónak tartják.
Néhány tudós úgy
gondolja, hogy Cófár ezen a ponton félbeszakítja Jóbot, és arról beszél, hogy
milyen jutalmat kap a gonosz Istentől, és milyen örökségük lesz a
hatalmasoknak, amit a Mindenhatótól kapnak majd (13. vers): a) Ha fiai
gyarapodnak, a kard végez velük (14. vers); b) és az unokákkal is; c) azok,
akik túlélik, meghalnak és eltemetik őket (15. vers); d) özvegyei nem sírnak
(15. vers); e) ha annyi pénzt gyűjt össze mint a por, és sok ruhát, az igazak
fogják hordani azt, és az ezüstjét az ártatlanok öröklik (16-17 versek); f)
minden biztonsági intézkedés mellett, amellyel házát építi, nem lesz
biztonságosabb, mint a molyfészek, vagy a csősz ideiglenes kunyhója (18. vers);
g) gazdagon fekszik le és alszik el, és szegényen ébred, mindene, amit
összegyűjtött, másé lesz (19. vers). h) kinyitja szemét (alvás után), és amije
volt, már nincs ott (mintha ellopták volna (19. vers); i) éjszakai rémület lepi
meg őt (20. vers); j) egy vihar elragadja gazdagságát (20. vers); k) a keleti
szél elsöpri őt helyéről (21. vers). A egyiptomiak azt hitték, hogy a halottak
nyugatra mennek a napistennel, de itt az ijesztés keletről jön. l) A keleti szél (Isten tettét jelképezi) lecsap
rá és nem kíméli meg őt (22. vers); m) Isten kezétől biztosan elmenekül (22.
vers); n) az emberek összecsapják a kezüket és fölszisszennek lakóhelyén (23.
vers).
Az istentiszteletben
való taps ellentétben van a bibliai nézettel, ahol a taps a büntetés
eredményére és a bűnösök megsemmisítésére van fenntartva a végrehajtó
ítéletben. Az adventista és nem adventista tudósok véleménye ezen a ponton
majdnem teljesen azonos.
Drága
Istenünk! Te azt kéred tőlünk, hogy erősen álljunk,
függetlenül attól, hogy sátán mekkora vihart támaszt, tudva azt, hogy te erősen
fogod a kezünket. A mi utunk nem a gonoszok útja. Mi téged akarunk követni.
Ámen.
Koot van
Wyk
232. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
18. fejezetéhez
(január 12-18.).
Számomra William Miller egy hős. Talán nem a szó
hagyományos értelmében, hanem mert küzdött a gyengeségeivel, és nagy
bátorságról tanúbizonyságot téve le is győzte őket. Az érveim emellett a
következők:
1. Hajlandó volt megváltoztatni a nézetét:
Fiatal éveiben deista volt, és csak egy távoli
Istenben hitt. Az a társasági kör, amelyben mozgott, csak erősítette ezt a
gondolkodást. Ennek ellenére végül úgy döntött, nyilvánosan vallomást tesz a
frissen megalapozott hitéről. Úgy vélem, ez hősies.
2. Prédikátor lett:
Kezdetben inkább megtartotta magának a
felfedezéseit Dániel könyvéről és a Jelenések könyvéről. Nagy tehernek érezte,
hogy megossza ezt azt értékes információt, azonban egy idő elteltével
vállalkozott erre a küldetésre. Szemérmessége ellenére végül erős hanggá vált
annak hirdetésében, hogy Krisztus második eljövetelének közel van.
3. Elhagyta a komfortzónáját:
Miller folytathatta volna kényelmes életét,
ehelyett azonban fáradhatatlanul ennek a nagy munkának szentelte magát. Tudni,
hogy mi a helyes, fontos, azonban azt cselekedni, ami helyes, sokkal nehezebb.
Legyőzte a kényelmének belső Góliátját, amivel mindannyian rendelkezünk
magunkban. Időnként Miller naponta prédikált, néha még több alkalommal is egy
nap, bizonyságát tévén forró elköteleződésének.
Üdvös számunkra, ha jó példákat követünk. Isten
biztosította Willam Miller számára az erőt, hogy legyőzze emberi gyengeségeit,
és olyan férfivá válhasson, aki a hősiességet testesíti meg számunkra.
Johannes Kovar
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium,
Ausztria
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés