Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 17. fejezet 1638. nap
Ezek a jelek a XVIII. század végén kezdtek teljesedni.
1755-ben volt a történelem legszörnyűbb földrengése. Bár az emberek általában a
lisszaboni földrengésként emlegetik, de kiterjedt Európa, Afrika és Amerika
nagy részére. Érezték Grönlandban, a nyugat-indiai szigeteken,
Madeira-szigetén, Norvégiában és Svédországban, Nagy-Britanniában és
Írországban. Nem kevesebb mint négymillió négyzetmérföldet érintett. A
földmozgás Afrikában majdnem olyan súlyos volt, mint Európában. Algír nagy
része romba dőlt. Marokkó közelében egy nyolc-tízezer lélekszámú falu teljesen
eltűnt. Hatalmas hullám söpört végig Spanyolország és Afrika partvidékén, amely
városokat öntött el, és nagy pusztítást okozott.
A rengés Spanyolországban és Portugáliában volt a
legerősebb. Úgy tudjuk, hogy a beömlő hullám Cadiznál hatvan lábnyira
emelkedett. "Portugáliában a legnagyobb hegyek erősen meginogtak. Mintha
az alapjuk is megmozdult volna. Némelyiknek megnyílt a csúcsa. Megdöbbentő
volt, ahogy meghasadtak és szétszakadtak. Hatalmas földdarabokat dobtak
magukból a szomszédos völgyekbe. A beszámoló szerint lángok lövelltek ki
ezekből a hegyekből. "
Lisszabonban "a föld alól mennydörgésszerű hang
hallatszott, majd rögtön ezután heves rengés rombolta le a város zömét. Mintegy
hat perc alatt hatvanezer ember pusztult el. A tenger először visszahúzódott,
szárazon hagyva a gátat, majd előretört, tizenöt lábbal, vagy annál is többel
meghaladva átlagos szintjét. " "A lisszaboni katasztrófa rendkívüli
eseményei közé tartozott a tiszta márványból, hatalmas költséggel épített új
rakodópart elsüllyedése. Nagyon sokan menekültek ide a leomló romok elől, de a
rakodópart hirtelen lesüllyedt a rajta levő emberekkel együtt, és soha egyikük
teteme sem került a felszínre. "
A föld "megrázkódása után minden templom, kolostor,
majdnem minden középület és a lakóházak több mint egynegyede nyomban
összeomlott. Mintegy két órával a rengés után a város különböző részein tűz
ütött ki, és majdnem három napig tartó heves tombolásával teljesen
elpusztította a várost. A földrengés ünnepnapon történt, amikor a templomok és
a kolostorok zsúfolásig megteltek. Az itt levők közül csak néhányan menekültek
meg."13 "Az emberek rémülete leírhatatlan volt. Senki nem sírt. Mi
volt a könny a szörnyűséghez képest! Eszelős rémülettel és döbbenettel
futkostak, arcukat és mellüket verve kiabáltak: 'Misericordia! Vége a
világnak!' Anyák elfeledkeztek gyermekeikről, és a feszületet markolva
rohangáltak. Sokan vesztükre a templomba menekültek, de hiába volt kitéve az
oltáriszentség, a szerencsétlen emberek hiába ölelték az oltárt. Bálványokat,
papokat és népet ugyanaz a rom temette be. " Kilencvenezerre becsülték
azoknak a számát, akik azon a végzetes napon életüket vesztették.
A prófécia a nap és a hold elsötétedését említi következő
jelként. Ez huszonöt évvel később következett be. Megjelenését az a tény tette
megdöbbentőbbé, hogy a próféta megjövendölte teljesedésének pontos idejét is.
Amikor a Megváltó az Olajfák-hegyén tanítványainak az egyház sokáig tartó
megpróbáltatásáról, az 1260 éves pápai üldözésről beszélt - amelynek
megrövidítését megígérte -, említést tett bizonyos eseményekről, amelyek
megelőzik eljövetelét, és meghatározta, hogy mikor tűnik fel közülük az első:
"Azokban a napokban, az után a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a
hold nem fénylik" (Mk 13:24). Az 1260 nap, illetve év, 1798-ban ért véget.
Az üldözés negyed évszázaddal előbb majdnem teljesen megszűnt. Az üldözést követően,
Krisztus szavai szerint, a nap elsötétedik. 1780. május 19-én teljesedett be ez
a prófécia.
"Majdnem - ha ugyan nem egészen - a legmisztikusabb,
és mindmáig meg nem magyarázott jelenségként... áll előttünk az 1780. május
19-i sötét nap, New England teljes látható egének és légkörének mérhetetlenül
rejtélyes elsötétedése. "
Egy szemtanú, aki Massachusettsben élt, a következőképpen
írta le ezt az eseményt: "Napkeltekor az égbolt tiszta volt, de hamarosan
elborult. Felhők ereszkedtek le, és a sötét és baljóslatú felhőkből villámok
cikáztak. Dörgött az ég, és kevés eső is esett. Kilenc óra felé a felhőréteg
elvékonyodott és rézszínűvé vált. A föld, a sziklák, a fák és az épületek, a
víz és az emberek kinézete megváltozott e különös földöntúli fénytől. Néhány
perccel később súlyos fekete felhő takarta el az egész égboltot, a horizont egy
keskeny szegélyét kivéve. Olyan sötét lett, mint nyári estéken kilenc óra körül
szokott lenni...
Az embereken egyre jobban erőt vett a félelem, az aggodalom
és a döbbenet. Az asszonyok az ajtóban állva figyelték a sötét tájat; a férfiak
visszatértek a mezőről; az ács otthagyta szerszámait, a kovács a műhelyét, a
boltos a pultját. Az iskolák bezártak, és a gyerekek remegve szaladtak haza. Az
úton levők a legközelebbi tanyán szálltak meg. Most mi lesz? - kérdezte minden
ajak és szív. Mintha hurrikán akarna végigsöpörni a tájon, vagy pedig a vég
érkezett volna el!?
Gyertyát gyújtottak, és a kandalló tüze olyan fényesen
világított, mint a holdtalan őszi estéken... A szárnyasok behúzódtak az ólba,
és aludni tértek. A tehenek a legelő korlátjához gyűltek és bőgtek, a békák
brekegtek, a madarak esti éneküket énekelték, a denevérek repkedtek. Csak az
emberek tudták, hogy még nem jött el az este...
Mai Bibliai szakasz: Jób
16
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jób azzal válaszol barátai
szavaira, hogy ő ismeri a manapság divatos emberi gondolkodást: „ilyesmit
eleget hallottam” (2. vers – új prot. ford.). Istenképük helytelen,
így szavuk csak „üres beszéd” (3. vers). Helyesbítésre van
szükségük az Írás igazságát illetően, akkor válaszaik is világosabbak lennének
(3. vers). Ha Jób is csak emberi szinten gondolkodna, tudna ő is szép szavakat
összefűzni, és a fejét rázni (4. vers). De ő, ha beszélne is, abbahagyná (5.
vers). Viszont fájdalma akkor sem múlna el, ha beszélne róla, majd abbahagyná
(6. vers).
Hosszas beszédük elfárasztotta
Jóbot, és elnémította őt (7. vers). Szavaik ellene szólnak, elesett állapota őt
vádolja (8. vers). Barátai vádló magatartása sátánéra hasonlít. Ezután Jób
rámutat, hogy sátán az ő istenfélő életét használja ki ellene. Sátán dühe és
utálata megtörte Jóbot, gyűlölete ellene fordult, felé csikorgatja fogait,
villogó szemmel néz rá (9. vers). Az ellenség seregéhez sátán angyalai is
hozzátartoznak, akik egyesültek ellene (10. vers). Isten kiszolgáltatta Jóbot a
gonosznak, aki szétzúzta és céltáblájává tette őt (12. vers). Sátán íjászai
körülvették, nem hagynak nyugtot neki, sőt ő maga rohan rá, mint valami hős
(14. vers). Az eredmény: sebek a lábain, és kelések az egész testén. Még az
intim testrészeivel is gondjai voltak, és zsákruhát öltött magára (15. vers).
Annyit sírt, hogy szemhéjai már
megfeketedtek (16. vers). Mindezek ellenére nincs erőszak sem szívében, sem
kezében, és az imái is tiszták (17. vers). Azt mondja, még a halál árnyékában
sincs nyugta, még sírni sem (18. vers). Majd Jób feltárja előttünk Mózes
teológiáját: az ő Pártfogója és Tanúja a mennyei szentélyben van, és „mellette
bizonyít a magasságban” (19.vers). Ez az, amit Mikeás próféta is
látott később: „az Úr tanúskodik ... az ő szent templomából” (Mik 1:2). A Pártfogó Jób
Közbenjárója és Barátja. „Istenhez sír fel az én szemem” (20.
vers – Károli fordítás). Mózes és Jób jól ismerték Krisztust, a mi
Igazságunkat, Pártfogónkat és a Mennyben értünk szolgáló Főpapunkat. Minden
isteni tettet a mennyei szentélyből irányítanak, a mi összes tettünknek pedig
erre a mennyei szentélyre kell mutatniuk. Jób azt kívánja, bárcsak lenne egy
erőteljes személy, aki beszélni tudna Istennel az ő érdekében, mint ahogy az
ember a barátjával szokott beszélni (21. vers). Krisztus pontosan azt tette
meg, amit Mózes Jóbon keresztül kért (lásd Dániel 7). Jób napjai meg vannak
számlálva, és amikor meghal, többé nem tér vissza ebbe az életbe, vagy
bármelyik másikba, egészen a feltámadás reggeléig (22. vers).
Drága Istenünk!
Egy olyan „modern” társadalomban
élünk, ahol úgy tűnik, az erőszakot csodálják, tisztelik, támogatják, szépítik,
sőt még szentesítik is. Segíts tőle távol maradni, és az imáinkat olyan tisztán
megőrizni, ahogyan azt Jób tette! Ámen.
Koot van Wyk
231. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
17. fejezetéhez
(január 5-11.).
12 éves koromban volt egy tanárom, aki meg volt
róla győződve, hogy a világ nem tart tovább még legfeljebb két évnél. Ennek
eredményeképpen a fiatal felnőttként megélt életem nagy része meglepetést
jelentett számomra. Úgy gondoltam, nem fogok leérettségizni, lediplomázni,
megházasodni és nem lesznek gyerekeim. Jézus mindig nagyon közel volt, és az Ő
érkezésére mutató események nap mint nap történtek. Az izgatottságom nagyfokú
volt, azonban a csúcsra járatott izgalmat nehéz évről évre fenntartani.
Emlékszel a tíz szűz példázatára? Még azok is, akik jól felkészültek voltak,
elaludtak.
Ez történt akkor, amikor Jézus első alkalommal
közénk jött. A próféták megjövendölték az időt, a helyet, és az Ő érkezésének
körülményeit, mégis kevesen voltak készen rá, hogy üdvözöljék Őt. Büszkeséggel
telve, önelégültséggel és a vallási hagyományok különböző formái által a
legtöbben békésen ábrándoztak egy olyan Messiás eljöveteléről, aki számukra
pénzt és hatalmat hoz, nem pedig olyanról, aki alázatosságot és áldozatot mutat
be.
Jézus eljövetele még mindig közel van!
Szabadabban járhatunk istentiszteletre, és több Bibliához juthatunk hozzá, mint
bármikor a korábbi évszázadokban, mégis sok Biblia csak a port fogja a
polcokon. Az ellenség keményen dolgozik azon, hogy meggyőzön minket arról, hogy
a mindennapi gondjaink fontosabbak, mint a jövőre való felkészülés.
Biztonságunk megmaradásának egyetlen záloga abban rejlik, hogy az Istennel való
kapcsolatunkat naponta élőként ápoljuk, imával, bibliatanulmányozással és
azzal, hogy másokkal megosztjuk hitünket. Fogadjuk meg, hogy soha nem hagyjuk
Isten iránti szeretetünk lángját kihunyni azáltal, hogy elhanyagoljuk a vele
való kapcsolatunkat!
Lisa Ward
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen 🛐✝️🙏
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés