Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 18. fejezet 1646. nap
Eddig a prófécia minden egyes részlete szemmel láthatóan
teljesedett. A hetven hét kezdete kétségkívül i. e. 457-re, letelte pedig i.
sz. 34-re tehető. Ebből az évszámból kiindulva nem nehéz megtalálni a 2300 nap
végét. Ha a 2300-ból leszabjuk a hetven hetet - a 490 napot -, marad 1810 nap.
A 490 nap végétől számított 1810 napnak még be kell teljesednie. Az i. sz. 34-ben
kezdődő 1810 év 1844-ig terjed. A Dán 8:14 versében említett 2300 nap tehát
1844- ben ér véget. E nagy prófétikus időszak lejártakor, az angyal
bizonyságtétele alapján, "kiderül a szenthely igazsága", vagyis
megtisztul a szenthely. Tehát pontosan megtudhatjuk a szenthely
megtisztításának idejét, amelyről az emberek majdnem egyetemesen azt gondolták,
hogy a második adventkor lesz.
Miller és társai először azt hitték, hogy a 2300 nap 1844
tavaszán ér véget, holott a prófécia ennek az évnek az őszét jelölte meg. E
félreértés miatt azok, akik a korábbi időpontban várták az Urat, csalódtak és
elbizonytalanodtak. Ez azonban a legkevésbé sem csökkentette annak az érvnek az
érvényességét, amely szerint a 2300 nap 1844-ben ér véget, és a szenthely
megtisztításával ábrázolt nagyszerű eseménynek akkor kell megtörténnie.
Miller be akarta bizonyítani, hogy a Szentírás Isten
kinyilatkoztatása. Amikor ezzel a céllal tanulmányozni kezdte a Bibliát, még
csak nem is sejtette, hogy milyen következtetésre fog jutni. Ő maga alig tudta
elhinni kutatásának eredményeit. A szentírási bizonyíték azonban olyan világos
és súlyos volt, hogy nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Két évet szentelt a Biblia kutatására, és 1818-ban jutott
el arra az ünnepélyes meggyőződésre, hogy kb. huszonöt év múlva Krisztus
megjelenik, hogy népét megváltsa. "Nem szükséges beszélnem arról az
örömről - mondta Miller -, amely szívemet a boldog kilátás reményében
betöltötte, sem pedig lelkemnek arról a forró vágyáról, hogy részem legyen a
megváltottak boldogságában. A Biblia számomra egészen új könyv lett.
Gyönyörködtem logikájában. Mindaz, ami sötét, titokzatos vagy zavaros volt
tanításaiban, eloszlott lelkemből a szent lapokról sugárzó tiszta fényben. És
milyen világosan és dicsőségesen tárult fel az igazság! Mindaz, amit az Igében
korábban ellentmondásnak és következetlenségnek láttam, nem volt sehol; és bár
volt sok olyan rész, amelyről nem állíthattam, hogy teljesen értem, de az
Igéből oly sok fény áradt, amely sötét elmémet megvilágította, hogy
gyönyörűséggel kutattam. Korábban még csak nem is sejtettem, hogy ennyi örömet találok
e tanításokban. "
"Amikor szent meggyőződésemmé vált, hogy a
Szentírásban megjövendölt nagy jelentőségű események nemsokára beteljesednek,
annak a bizonyítéknak a láttán, ami az én lelkemet is megérintette, hatalmas
erővel ütött szíven a világ iránti kötelességem. " Miller önkéntelenül is
érezte, hogy ismertetnie kell másokkal azt a világosságot, amit ő kapott. El
volt készülve a hitetlenek ellenszegülésére, de bízott abban, hogy minden
keresztényt örömmel fog eltölteni a Megváltóval való találkozás reménye, akit
vallomásuk szerint szeretnek. Csak attól félt, hogy az oly közeli szabadulás
feletti örömükben sokan anélkül fogják elfogadni ezt az igazságot, hogy a
Szentírás alapos kutatásával meggyőződnének róla. Ezért eleinte vonakodott
attól, hogy feltárja ismereteit, nehogy hibát kövessen el, és mások tévedésének
eszköze legyen. Újra megvizsgálta a következtetéseit alátámasztó
bizonyítékokat, és figyelmesen mérlegelt minden problémát, amely lelkében
támadt. És azt tapasztalta, hogy Isten Igéjének fényénél úgy szertefoszlottak
az ellenvetések, mint a köd a nap sugarai előtt. Öt évet töltött el így. Ez idő
alatt teljesen meggyőződött állásfoglalása helyességéről.
Most újra érezni kezdte a kötelesség kényszerítő erejét: el
kell mondania másoknak is azt, amit hite szerint a Szentírás oly világosan
tanít. "Amikor dolgoztam, állandóan a fülembe csengett: ,Menj, és mondd el
a világnak, milyen veszélyben van!' Egyre csak ez az ige járt a fejemben: ,Ha
ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem
szólándasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke
miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a
hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő
vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet' (Ez 33:8-9). Úgy éreztem,
ha a gonoszok hatékony figyelmeztetést kapnának, tömegek térnének meg; ha pedig
nem figyelmeztetem őket, Isten vérüket az én kezemből kéri számon. "
Miller ekkor már, ha alkalom kínálkozott,
magánbeszélgetésekben feltárta nézeteit. És azért imádkozott, hogy valamelyik
lelkész kényszerítve érezze magát arra, hogy hirdesse a felismert igazságot. De
nem tudta elhessegetni azt a gondolatot, hogy személyes kötelessége
figyelmeztetni az embereket. Ezek a szavak egyre gyakrabban felidéződtek
lelkében: "Menj, és mondd el a világnak! Vérüket a te kezedből kívánom.
" Kilenc évig várt, lelkében a teherrel, míg első ízben, 1831-ben
nyilvánosan megindokolta meggyőződését.
Miként Illés elhívta Elizeust a mezőn az ökrök mellől, hogy
a prófétai hivatáshoz ráhelyezze a felszentelés palástját, William Millert is
hívta, hogy hagyja ott ekéjét, és tárja fel az embereknek Isten országának
titkait. Miller remegve kezdte el munkáját. Hallgatói figyelmét a prófétai
időszakokon át lépésről lépésre Krisztus második eljövetelére irányította.
Fáradozása közben erőt és bátorságot kapott, amikor látta a szavai nyomán
támadt hatalmas érdeklődést.
Miller, hittestvérei szorgalmazására, akiknek szavaiban
felismerte Isten hívását, vállalta, hogy nézeteit a nyilvánosság elé hozza.
Ötvenéves volt már, és nem volt hozzászokva a nyilvánosság előtti beszédhez.
Teherként nehezedett szívére az az érzés, hogy alkalmatlan a reá váró
feladatra. De Isten kezdettől fogva rendkívüli módon megáldotta a lelkek
megmentéséért végzett munkáját. Első előadását vallási ébredés követte,
amelyben tizenhárom család, két családtag kivételével, megtért. Nyomban
meghívták máshova is, és fáradozása nyomán Isten ügye szinte mindenhol új
életre kelt. Bűnösöket térített meg, keresztényeket mélységesebb
odaszentelődésre indított. Tanításai nyomán deisták és hitetlenek elismerték a
Biblia és a keresztény vallás igaz voltát. Azok, akik között dolgozott, ezt
mondták róla: "Olyan emberek lelkét érinti, akikre mások nem tudnak
hatni." Prédikálásával felhívta a közvélemény figyelmét a vallás nagyszerű
dolgaira, és szeretett volna határt szabni kora fokozódó világiasságának és
érzékiségének.
Prédikációinak hatására csaknem minden városban jó
néhányan, egyes városokban pedig százával tértek meg az emberek. Sok helyen
csaknem minden protestáns egyház kitárta Miller előtt templomainak kapuit, és a
meghívást rendszerint a különböző közösségek lelkészeitől kapta. Változhatatlan
szabállyá tette, hogy csak ott dolgozik, ahova hívják. De csakhamar azt kellett
látnia, hogy a hozzá özönlő kérések felének sem tud eleget tenni. Sokan azok
közül, akik nem fogadták el a második advent pontos idejéről alkotott nézeteit,
meggyőződtek arról, hogy Krisztus valóban eljön; hogy eljövetele közel van, és
fel kell készülniük. Némelyik nagyvárosban munkája feltűnő hatást váltott ki.
Borkereskedők bezárták üzletüket, és az üzlethelyiséget gyülekezeti teremmé
alakították át; egyes kártyabarlangok megszűntek; hitetlenek, deisták, univerzalisták,
sőt a legzüllöttebb emberek élete is megváltozott. Egyesek közülük már évek óta
be sem léptek semmiféle istentiszteleti helyre. Különböző felekezetek,
különböző helyeken, majdnem minden órában imaórát tartottak. Kereskedők délben
összegyűltek, hogy imádkozzanak és Istent dicsőítsék. Nem szertelen izgalom,
hanem szinte egyetemes komolyság szállta meg az emberek lelkét. Miller munkája,
akárcsak a reformátoroké, inkább az emberek meggyőződését és lelkiismeretük
felébresztését célozta, mint pusztán érzelmeik felkorbácsolását.
Mai Bibliai szakasz: Jób
24
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jób azt szeretné, ha
három barátja felismerné világunk fő problémáinak gyökerét. A bizonyíték
közvetlenül a szemük előtt található. Hová vezet az, ha a gonoszok által
elkövetett bűnökre, és az ő halál utáni állapotukra összpontosítanak? Ez a
világ, és történései nem tartanak örökké, hiszen a mennyet nem itt kell
felállítani. A megmentettek valahová máshová kerülnek, de nem ezen a földön. A
gonoszok elpusztulnak az utolsó napokban, még ha addig szerencsések voltak is.
Ez az általános nézet.
Jób a következő
kérdéssel indítja ezt a fejeztet: „Ha nincsenek eltitkolt idők a Mindenható
előtt, miért nem látják meg az Őt ismerők ítéletének napjait? A hit és
ésszerűség fellendülései és hanyatlásai váltakoznak évszázadokon át, de ezek
nincsenek rejtve Isten előtt. Miért? – kérdezi Jób (1. vers). Isten szeme nem
vak a történelemre. Miért nem láthatják
azok, akik ismerik Istent, a napjaiknak (szenvedéseiknek) valami értelmét?
Miért kellene látniuk? (1. vers). Mert, ha meglátják értelmét, az megerősíti Istenbe
vetett hitüket.
Ezután Jób jellemzi a
gonoszokat. Listája átfogó és részletes: elmozdítják a határokat, elrabolják a
nyájakat, elhajtják az árvák szamarait, az özvegyek ökrét zálogba veszik,
lelökik a szegényeket az útról, a nyomorultaknak lapulniuk kell (2-4. vers).
Ezután Jób felsorolja a helyszíneket, ahol a gonoszok kifejtik tevékenységüket:
a sivatagban, ahol a vadszamarak élelmet keresnek, a mezőn ellopják a termést,
a szőlőskertekben a gyümölcsöt. Az ő bűneik miatt mezítelenek a munkások,
akiknek a hegyekben kell bujdosniuk (5-8. vers). A gonoszok csecsemőket rabolnak, zálogot
vesznek a szegény embertől és mezítelenné teszik, elveszik a kévét az
éhezőktől,és mások szőlőjében tapossák a borsajtót (9-11. vers). Jób azt
mondja, hogy ilyen körülmények között nyögnek a városok és falvak lakói és „a megsebzettek
lelke kiált” (8-12. vers).
Mózes azonosulni tudott
Jób gonoszok elleni vádemelésével, és a hűségesek szenvedésével. Különösen,
amikor visszagondolt Egyiptomra és héber rokonaira, barátaira és családjaikra, akik
több mint 430 esztendeig szenvedtek ott József halála után. A gonoszok tettei
és bűnei éppen úgy jelen voltak Jób napjaiban is.
Semmilyen lelki
vonatkozása nincsen a gonoszok életének, lázadnak a világosság ellen és nem
ismerik fel Isten útjait. Lopnak, rabolnak, fényes nappal gyilkolnak, és
megölik a szegényeket. Betörnek a házakba és kedvelik az árnyékokat. (13-17. vers).
Birtokuk átkozott a földön, ahogyan a meleg elemészti a havat, úgy emészti el a
sír a bűnöst (18-19. vers). Még az anyja is elfeledkezik róla és senki nem
emlékezik rá többé. Felesége özvegy lesz. Híres volt és népszerű, de nem hitte
el, hogy milyen rövid az élete. (20-21. vers) Isten oltalmában bízik, de Isten
szeme figyeli az útját. A végeredmény az, hogy Isten jelenlegi fenntartó
kegyelme ellenére egy másodperc alatt eltűnnek és nincsenek többé.
Alásüllyednek és elenyésznek, mint bárki más, és levágják őket, mint a
búzakalászt. (22-24. vers)
Jób itt nem csak a
gonoszok jelen világbeli halálára gondol, hanem az örök (végleges) halálukra a
millennium után. A gonoszok cselekedeteinek és jelenlegi morális gyengeségeinek
jellemzését azzal fejezi be Jób, hogy ha bárki is hazugnak tartaná őt,
bizonyítsa be, hogy nincsen igaza (25. vers).
Drága Istenünk! Mi is ellenséges környezetben élünk,
mindenféle gonoszsággal körülvéve. Kérünk, őrizz meg minket ma, a Te fenntartó
kegyelmed által! Ámen.
Koot van Wyk
232. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
18. fejezetéhez
(január 12-18.).
Számomra William Miller egy hős. Talán nem a szó
hagyományos értelmében, hanem mert küzdött a gyengeségeivel, és nagy
bátorságról tanúbizonyságot téve le is győzte őket. Az érveim emellett a
következők:
1. Hajlandó volt megváltoztatni a nézetét:
Fiatal éveiben deista volt, és csak egy távoli
Istenben hitt. Az a társasági kör, amelyben mozgott, csak erősítette ezt a
gondolkodást. Ennek ellenére végül úgy döntött, nyilvánosan vallomást tesz a
frissen megalapozott hitéről. Úgy vélem, ez hősies.
2. Prédikátor lett:
Kezdetben inkább megtartotta magának a
felfedezéseit Dániel könyvéről és a Jelenések könyvéről. Nagy tehernek érezte,
hogy megossza ezt azt értékes információt, azonban egy idő elteltével
vállalkozott erre a küldetésre. Szemérmessége ellenére végül erős hanggá vált
annak hirdetésében, hogy Krisztus második eljövetelének közel van.
3. Elhagyta a komfortzónáját:
Miller folytathatta volna kényelmes életét,
ehelyett azonban fáradhatatlanul ennek a nagy munkának szentelte magát. Tudni,
hogy mi a helyes, fontos, azonban azt cselekedni, ami helyes, sokkal nehezebb.
Legyőzte a kényelmének belső Góliátját, amivel mindannyian rendelkezünk
magunkban. Időnként Miller naponta prédikált, néha még több alkalommal is egy
nap, bizonyságát tévén forró elköteleződésének.
Üdvös számunkra, ha jó példákat követünk. Isten
biztosította Willam Miller számára az erőt, hogy legyőzze emberi gyengeségeit,
és olyan férfivá válhasson, aki a hősiességet testesíti meg számunkra.
Johannes Kovar
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium,
Ausztria
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése