2020. január 28., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 28 - KEDD - Jób 37


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 20. fejezet 1659. nap

Az 1821-1845-ig eltelt 24 év alatt Wolff sokfelé utazott. Afrikában jártakor látogatást tett Egyiptomban és Etiópiában. Ázsiában bejárta Palesztinát, Szíriát, Perzsiát, Bokharát és Indiát. Az Egyesült Államokba is elment, és útközben prédikált Szent Ilona szigetén. 1837 augusztusában érkezett New Yorkba. E városban való prédikálás után Filadelfiában és Baltimorban is beszélt. Végül pedig eljutott Washingtonba. Itt, amint mondja, "egy javaslatra, amelyet John Quincy Adams, a volt elnök tett a kongresszus egyik ülésén, a Ház egyhangúlag megszavazta, hogy a kongresszusi teremben előadást tarthatok, amelyet egy szombati napon meg is tartottam. A kongresszus teljes tagsága, Virginia püspöke, Washington papsága és polgársága megtisztelt jelenlétével. New Jersey és Pennsylvania kormányának tagjai éppilyen megbecsülésben részesítettek; beszámoltam ázsiai kutatásaimról, és Jézus Krisztus személyes uralmáról tartottam előadást. "

Dr. Wolff hatósági védelem nélkül utazta be a legbarbárabb országokat. Sok nehézséget viselt el, és számtalanszor sodródott veszélybe. Megverték, éheztették, rabszolgaként eladták, és háromszor halálra ítélték. Rablók támadták meg, és néha kis híján szomjan halt. Egy alkalommal megfosztották mindenétől, és a hegyeken át több száz mérföldet kellett gyalogolnia. A hó az arcába vert, és meztelen lába meggémberedett a fagyott földtől.

Amikor figyelmeztették, hogy ne menjen fegyvertelenül a vad és ellenséges törzsek közé, azt mondta, hogy van fegyvere: "az ima, a Krisztus iránti buzgóság és a segítségébe vetett hit. " " Szívemben van az Isten és a felebarátaim iránti szeretet - folytatta -, kezemben pedig a Biblia. " A héber és angol nyelvű Bibliát mindenhova magával vitte. Egyik későbbi útjáról ez mondta: "A nyitott Bibliát kezemben tartottam. Éreztem, hogy erőm a Könyvben rejlik, és a könyv hatalma meg fog őrizni. "

Rendületlenül kitartott, és az ítéletről szóló üzenetet elvitte a lakott föld nagy részébe. Zsidók, törökök, parszik, hinduk és sok más nemzetiség és faj között hirdette Isten Igéjét e népek nyelvén. Mindenütt elmondta, hogy közeleg a Messiás uralma.

Amikor Bokharában járt, egy távoli elszigetelt nép között találkozott az Úr közeli eljövetelének tanításával. A jemeni araboknak "van egy Seera nevezetű könyvük, amely hírt ad Krisztus második eljöveteléről, dicsőséges uralmáról; és 1840-re nagy események bekövetkeztét várják. " "Jemenben... hat napot töltöttem Rékáb fiaival, akik nem isznak bort, nem plántálnak szőlőt, nem vetnek magot, sátorban laknak, és megemlékeznek a jó öreg Jonadábról, Rékáb fiáról. Közöttük találtam Dán törzséből való izraelitákat is... kik Rékáb fiaival együtt várják az ég felhőiben hamarosan megérkező Messiást. "

Egy másik misszionárius hasonló tanítással találkozott a tatárok országában. Egy tatár pap megkérdezte a misszionáriustól, hogy mikor jön el Jézus másodszor. Amikor a misszionárius azt felelte, hogy erről semmit nem tud, úgy tűnt, hogy a papot nagyon meglepte annak a tudatlansága, aki magát a Biblia tanítójának vallja. Ez a pap elmondta, hogy meggyőződése a prófécia alapján, hogy Krisztus 1844 táján fog eljönni.

Angliában az advent üzenetet már 1826-ban hirdették. A mozgalom itt nem öltött olyan határozott formát, mint Amerikában. Az advent pontos idejéről nem esett olyan sok szó. Azt a nagyszerű igazságot azonban, hogy Krisztus nemsokára eljön hatalommal és dicsőséggel, sokfelé hirdették. És nem is csupán az államegyházon kívüliek és az onnan kiszakadtak között. Mourant Brock angol író szerint mintegy hétszáz anglikán lelkész ajkáról hangzott "Isten országának ez az evangéliuma". Nagy-Britanniában is hirdették, hogy az Úr eljövetelének ideje: 1844. Az Egyesült Államokból széltében-hosszában terjedtek az adventről szóló kiadványok. Voltak olyan könyvek és folyóiratok, amelyeket Angliában újra megjelentettek. 1842-ben pedig az angol származású Robert Winter, aki Amerikában fogadta el az advent hitet, visszatért szülőhazájába, hogy hirdesse az Úr eljövetelét. Sokan csatlakoztak hozzá ebben a munkában, és Anglia különböző részein felhangzott az ítéletről szóló tanítás.

A barbár Dél-Amerikában, ahol Róma papsága mesterkedett, Lacunza, egy spanyol jezsuita utat talált a Szentíráshoz, és magáévá tette azt az igazságot, hogy Krisztus nemsokára visszajön. Érezte, hogy kötelessége másokat is figyelmeztetni erre. De el akarta hárítani Róma rosszallását, ezért nézeteit "Rabbi Ben-Ezra" álnév alatt adta ki, megtért zsidónak nevezve magát. Lacunza a XVIII. században élt, de könyve csak kb. 1825-ben jutott el Londonba, ahol angol nyelvre lefordították. E kiadvány fokozta azt az érdeklődést, ami Angliában a második advent iránt már ébredezni kezdett.

Németországban ezt a hittételt Bengel evangélikus lelkész, neves teológus és bibliakritikus már a XVIII. században hirdette. Bengel, miután befejezte tanulmányait, "a teológia tanulására szentelte magát. A gyermekkori szoktatás és fegyelmezés, valamint komolysága és vallásossága az ifjút alkalmassá tette e komoly munkára. Bengel is vallási kételyekkel és problémákkal vívódott, mint a hozzá hasonló, gondolkodó ifjak. Mély megindultsággal beszélt arról a sok nyílról, amely szegény szívét meggyötörte és ifjúkorát megnehezítette. " Miután a württembergi egyháztanács tagja lett, támogatta a vallásszabadság ügyét. "Bár védte az egyház jogait és kiváltságait, szót emelt mindazok szabadságjogaiért, akik lelkiismereti okokból ki akartak lépni egyházukból." Álláspontjának jótékony hatása szülőföldjén még mindig érezhető.

Mai Bibliai szakasz: Jób 37

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Elihu végre elérkezik hosszú szónoklatának a végéhez. Ez a fejezet az utolsó és az agya üres lesz. Egy majdnem panteista szemszögből tekinti Istent, mint esőt és vihart a 36. fejezetben. Első pillantásra úgy tűnik, hogy csak jelzi ezeknek az esővel kapcsolatos jelenségeknek a megteremtését, de ebben a fejezetben az álláspontja pontosan olyan, amilyen Dr. Kellogg álláspontja volt Ellen White idejében, amikor Istent egyenlővé tette a természettel. Emiatt Ellen White figyelmeztette őt.

Elihu megrendül a vihartól és benne Isten jelenlététől. Ezt mondja: „Hallgassátok figyelmesen mennydörgését és a morajlást, mely szájából jön ki” (2. vers – új prot. ford.). Az Ő fénye, vagy villámlása a világ végéig terjed, és addig hallatszik az Ő hangja is. Nagy és csodálatos dolgokat tesz, amelyeket mi nem ismerünk, de hangja mégis hallható (1-5. vers). Elihu azt mondja, hogy amikor az eső esik, az mindig Isten utasítására történik. Ha havazik, Isten küldte azt (1-6. vers). Egyesek (akiket deistáknak neveznek) azt hiszik, hogy felhúzta a természeti törvények óráját, aztán hagyta, hogy a föld magától működjön. A panteizmus azt mondja, hogy még a mennydörgés is Isten hangja. Úgy tűnik, hogy ez Elihu nézete is, amikor ezt mondja: „Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve” (6. vers).

Minden ember kezében ott van a lehetőség, hogy megtudja, létezik egy Teremtő. A tagadás ostobaság. Elihunak itt igaza van. „A vadállat is rejtekébe húzódik, és búvóhelyén tanyázik” (8. vers – új prot. ford). Elihu valószínűleg azt akarja mondani, hogy visszatérnek alvóhelyükre, mert Isten oda kényszerítette őket. Valószínűleg oda próbál kilyukadni, hogy Jóbra is Isten kényszerítette rá a betegséget.

A 8. versnek többféle fordítása is van. A leghelyesebb az, hogy úgy lássuk ezt a verset, ahogy Mózes értette, és ahogyan leírta. A metsző, hideg szél északról jön, a forgószél meg délről. „Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncél lesz” (10. vers – új prot. ford.). Ő tölti meg a sűrű felhőt vízzel, és Ő szórja szét a villámokat is a föld fölött (10-12. vers). Ebben a szakaszban Elihu egy óceánról beszél, amelyből Isten hideget és árvizet hoz elő. A felhő másik oldalán egy jégbevonat van azért, hogy Isten szekere, amely ide-oda kanyarog és körös-körül forog, ne törje át a felhőt és ne szórja a fényét. Elihu igyekszik összehangolni a mennyei történéseket (meteorológia) az egyiptomi kultusszal és a panteizmusnál köt ki, egyenlővé téve Istent a természettel. Mózes és Jób nem értenek egyet ezzel a nézettel.

Elihu azt akarja, hogy Jób figyeljen Isten csodáira (13. vers). Ez egy új téma kezdete, amelyet a következőkben akar kidolgozni és megkérdezi: Ismered Isten tetteit? Tudod-e, hogy villám fénye hogyan cikázik a felhőben? Tudod-e, hogy mit tanítanak a felhők? Ismered-e annak a csodáit, Akinek tökéletes a tudása? Tudod-e, hogy hogyan marad a föld meleg, és miért van szükség téli ruhára? Te terjesztetted ki az eget? Hol voltál Jób, amikor Isten mindezeket cselekedte? (14-17. vers).

Elihu most gúnyos hangra vált. Nem törődik azzal, hogy mit mond: „Mondd meg nekünk, mit mondjunk Neki?” „Mi nem tudunk beszélni az Istennel a sötétség miatt.” „Kell-e szólni Neki, ha beszélni akarunk?” „El kell-e mondani az embernek a titkokat?” „Nem látják a fényt, hiszen a fényes égboltra sem tudnak felnézni, miután a szél elkergette a felhőket” (18-20. vers). Ám aztán valamilyen oknál fogva Elihu abbahagyja a gúnyolódást, és összehasonlítja Istent az arannyal és kijelenti, hogy Isten egy félelmetes ragyogás (21. vers).

Végül Elihu néhány nagyon cinikus megjegyzést tesz: „A Mindenhatót nem tudjuk megtalálni, hatalma fenséges. A jogot és a teljes igazságot mégsem nyomja el” (23. vers - új prot. ford.). Nem tehetjük, hogy ne Sátán hangját halljuk itt. Ez már nem Elihu. Ez már a mennyei lázadás története, amely megismétlődik itt a földön. Megjegyzése cinikus: "ezért félik Őt az emberek" (23. vers). Elihu utolsó cinikus megjegyzése azonos Lucifer mennyei, és sátán későbbi, földi kijelentésével: Isten nem tekint azokra, akik bölcsszívűek. Ez nem biblikus. Sátán felhasználta ugyan eszközként Jób barátait, de most leveszi álarcát, és ez arra készteti Istent, hogy belépjen a párbeszédbe.

Drága Istenünk! Néha hirtelen rájövünk arra, hogy barátaink nem egyebek, mint sátán eszközei. De keserű tapasztalataink leleplezik sátánt, és szemtől szembe láthatjuk őt, úgy amilyen. Szeretjük a barátainkat, de nem közösködünk sátánnal. Mi Téged keresünk. Ámen!

Koot van Wyk

234. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  20. fejezetéhez (január 26 – február 1.).

Időnként azzal a feltételezéssel élünk, hogy az 1844 előtti években történt nagy ébredés pusztán amerikai tapasztalat volt, amely William Miller és társai fáradhatatlan munkájára épült. Fontos azonban arra emlékezni, hogy Isten nem csupán az „új világ” lakóit vezette, hanem a régiét is, és a föld más területeihez tartozókat is.

Azoknak a személyeknek a tudását megvilágította a Szentlélek , akik szorgalmasan kutatták a bibliai igazságot, különösképpen a „jelenvaló igazságot”, amelyet most már meg lehetett érteni Dániel és Jelenések könyvének próféciáinak tanulmányozásával. Ezek a Biblia-tanulmányozó emberek nem voltak hajlandóak arra, hogy meghajoljanak az ő idejükben élő, ismert teológusok és befolyásos egyházak teológiai megkötései előtt. Még a gyermekek is elkezdték hirdetni Krisztus közeli eljövetelének üzenetét. A különböző európai egyházak által, még a jezsuita renden belül is, Isten képes volt felébreszteni hírmondóit, hogy készítsék fel a népét Krisztus eljövetelére. Az ellenállás nagy volt a reformáció évei alatt. Mindazonáltal az üzenet sikeres volt, és hívők tömegeit ösztönözte arra, hogy felülvizsgálják a Szentírást, és elfogadják az első halvány fénysugarakat az új „végidők” megvilágításban.

Ezek a tapasztalatok arra tanítanak minket, hogy soha ne fogadjuk el azt a kényelmes állapotot, hogy azt feltételezzük: a „teljes igazságot” birtokoljuk. Mindig van valami új, valami több, amit felfedezhetünk a Bibliában. A prófétikus könyvek különösképpen éles fénnyel rendelkeznek, a legerőteljesebb igazságokat hordozván, amelyek a jelen időnkre vonatkoznak. Egy új reformációt és még egy nagy ébredést várhatunk, amelyet a Dániel és Jelenések könyvének alapos tanulmányozása alapoz meg.

René Gehring
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium, Ausztria
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: