2020. január 25., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 25 - SZOMBAT- Jób 34


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 19. fejezet 1656. nap

De Isten áldott célja valósult meg azzal is, hogy felhívták az emberek figyelmét az ítéletre. A nagy nap elközelgett, és a gondviselő Isten egy meghatározott idővel próbára tette az embereket, hogy felismerjék, mi van a szívükben. Az üzenetnek az egyház megpróbálása és megtisztítása volt a célja. Meg kellett látniuk, hogy vajon e világhoz ragaszkodnak-e, vagy Krisztushoz és a mennyhez. Állították, hogy szeretik a Megváltót. Most bizonyítaniuk kellett szeretetüket. Vajon készek voltak-e világi reményeiket és törekvéseiket feladni, és Urunk adventjét örömmel üdvözölni? Az üzenetnek az volt a célja, hogy az emberek meglássák valódi lelkiállapotukat. Az irgalmas Isten figyelmeztette őket, hogy felébredve, bűnbánattal és alázattal keressék az Urat.

A csalódás is - habár saját tanításuk félreértése miatt történt - javukat szolgálta. Próbára tette azokat, akik állításuk szerint elfogadták az intő üzenetet. Megtagadják-e elhamarkodottan tapasztalataikat a csalódás miatt, és eldobják-e Isten szavába vetett bizalmukat? Vagy pedig imában és alázattal igyekeznek megtalálni, hol értették félre a próféciát? Hányan cselekedtek félelemből, érzelemből vagy nyugtalanságból? Hányan voltak langymelegek és hitetlenek? Tömegek állították, hogy vágyva várják az Úr megjelenését. Megtagadják-e vajon a hitet a késedelem és csalódás vizsgáztató próbáján, amikor a világ gúnyolódik és gyalázkodik? Félredobják-e az Ige világos bizonyságtevésével alátámasztott igazságokat, csak azért, mert nem értik meg azonnal Isten intézkedéseit?

Ez a próba megmutatja, hogy milyen erősek azok, akik őszinte hittel engedelmeskednek annak az Igének, ami meggyőződésük szerint Isten lelkének tanítása. Megtanítja őket arra is, - amit csak ilyen esemény útján lehet megtanulni -, hogy milyen veszélyes dolog elfogadni a Biblia tanításai helyett emberek elméleteit és magyarázatait. A hit fiaiban a tévedésük nyomán támadt bizonytalanság és szenvedés elvégzi a szükséges helyesbítést. Arra készteti őket, hogy alaposabban kutassák a prófétai igét. Megtanulják belőle, hogy gondosabban kell megvizsgálni hitük alapját, és elvetniük mindazt, ami nem az igazság Igéjére épült, bármilyen sok híve is van a keresztény világban.

E hivők előtt, csakúgy, mint annak idején az első tanítványok előtt, a próba idején sötétnek és érthetetlennek tűnő dolgok később világossá válnak. Amikor meglátják "az Úrtól való véget, tudni fogják, hogy a tévedéseikből származó próba ellenére a szerető Isten szándékai biztos léptekkel teljesültek. Az áldott tapasztalatból megtanulják, hogy "igen irgalmas az Úr és könyörületes"; hogy "minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják".

Mai Bibliai szakasz: Jób 34

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Elihu, aki kicsit bizonytalanabb volt magában, mivel bölcsnek akart látszani, holott nem is volt tapasztalata, ráadásul még fiatal is volt, „megint megszólalt”, ami teljesen szokatlan volt azokban a napokban. Továbbá kérte a bölcsebbeket, hogy hallgassanak rá, annak ellenére, hogy ő maga is tudja: a bölcsesség a korral és tapasztalattal jár. Tudta jól, hogy minden szavát figyelmesen fogják vizsgálni (1-3. vers).

Az általánosan elfogadott nézetekre hivatkozik, aminek alapján megállapíthatná az igazat. „Keressük csak magunk az igazságot, értsük meg magunk között, mi a jó" (4. vers). A katolikus meggyőződés szerint az alapító atyák, és zsinatok által megfogalmazott és elfogadott hagyományok támasztják alá az igazságot, amelyekben a többség szavazata és a pápai dekrétumok jelentik a végső döntést. Ezek akár felül is írhatják a bibliai megállapításokat. Elihu az igazság hasonló formájával ért egyet, vagyis a többség akaratát teszi meg igazságnak. Edward Heppenstall az Adventist Seminary-n ezt mondta egy előadásában: „az igazság az igazság, független a többség akaratától, a Biblia pedig felette áll az emberi döntéseknek."

Elihu kizárta Jóbot e közmegegyezésből azt állítva, hogy mivel Jób igaz a maga szemében, ezért Isten megfosztja őt az ítélettől (5. vers). Szerinte Jóbnak azt kellett volna mondania: „Ítéletem szerint hazugnak mondom az embert.” „Sebem gyógyíthatatlan. Halálos nyíl talált hibám nélkül” (6. vers). Elihu azt mondja, hogy a bölcsesség a miénk, beleértve az összes társadalmi osztályt, a bölcseket, az erőseket, a bűnösöket, és a gonoszokat; a szegényeket, a megkínzottakat, a jólelkűeket és értelmeseket; a királyokat és a hercegeket is.

Majd felteszi a kérdést: „Melyik ember olyan, mint Jób, aki issza a csúfolást, mint a vizet?” (7. vers). Elihu megvádolja Jóbot, hogy egy úton jár a gonosztevők társaságával és a bűnösökkel (8. vers). Jób már korábban elmagyarázta: a szerencsétleneket azért kereste, hogy munkát adjon nekik, s így segítse őket. De Elihu mégis azzal vádolja Jóbot, hogy közösséget vállal a bűnösökkel. Továbbá azzal vádolja Jóbot, hogy korábban kijelentette: „Nem használ az az embernek, ha Istennel békességben él” (9. vers). Ezek Jób kiforgatott szavai, mert Jób valójában azt akarta leszögezni, hogy nagyon fontos az a felismerés, hogy még ha kedveset is teszünk az Úr előtt, ennek előnye akár el is veszhet, de ez ne zavarjon össze minket.

Elihu ezután kéri a megértőbbeket, hogy figyeljenek rá: „Távol legyen Istentől a gonoszság, és a Mindenhatótól az álnokság” (10. vers). A gonoszokkal való együttműködés nem Isten módszere, viszont az elkülönülés igen. Elihu szavaiban van némi igazság, a szabály azonban nem a társadalomtól való teljes elkülönülés – bár el fog ennek is jönni az ideje –, hanem az az ideális, ha úgy működünk együtt a világban lévőkkel, hogy közben nem veszünk részt rossz dolgaikban. Elihu úgy érzi, hogy Isten megfizeti az emberek tetteit, és aszerint kapják meg a jutalmukat, ahogyan élnek (11. vers). „Bizonyára az Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot" (12. vers).

A dilemma Elihu gondolkodásában egyre világosabb lesz, ahogy továbbolvasunk. Elihu a nagy küzdelem valóságán kívül áll, és ahelyett, hogy bölcsességet kérne, végül egy hamis istenképet alkot, és nem tudja megmagyarázni az emberi viselkedés abnormális cselekedeteit. Ezért az összes fejleményt, jót is, rosszat is, Istennek tulajdonít. Elihu kihangsúlyozza Isten uralmát, ami önmagában nem rossz, mivel ki adott hatalmat Istennek a Föld felett, és ki helyezte az egész lakott világot az Ő gondoskodása alá? (13. vers). Ha Isten úgy döntene, hogy visszavonja az Ő Lelkét, minden élő elpusztulna, és az ember visszatérne a földbe (14-15. vers).

Elihu még nem ért beszéde végére, még van mondanivalója. Megkérdezi: szabad-e uralkodnia annak, aki utálja az igazságot? Jób abban az időben egyike volt a nemeseknek, aki elveszítette mindenét. Tehát Elihu azt mondja, hogy amíg királyok és vezetők tiszteletben állnak (18. vers), addig nincs az jól, hogy a gazdagokat több elismerés éri, mint a szegényeket. Minden ember Isten teremtménye. Elihu kihangsúlyozza az egyenlőséget, tehát Jóbnak nem kellene különleges bánásmódot várnia a helyzetében. Mindenki meghal, és semmit sem vihet magával (19-20. vers). Isten szemei figyelik az emberek útját és csak Ő látja saját útjait. A bűnös nem tud elrejtőzni előle (21-22. vers). Azt mondja, Isten nem helyez még több nyomást az emberre, hogy az Úr elé kerüljön ítéletre (23. vers). Elihu megpróbálja feltárni a logikát, miszerint Jób a rossz döntései miatt kapta a büntetést, az olyan rossz dolgokért, melyeket nem Isten kényszerített rá, hogy aztán megbüntethesse.

Mivel Elihu nem tiszta jövőképpel gondolkodik, Isten minden lehetséges jövőbeli tettét a gonoszok jelenlegi életével igyekszik magyarázni, akik közé Jób is tartozik. Isten „megrontja a hatalmasokat vizsgálat nélkül, és másokat állít helyükbe” (24. vers). Isten világosan látja tetteiket, az éjszaka alatt elfordul tőlük, lesújt és összetöri a gonoszokat (25-26. vers). Elihu azt mondja, hogy a bűnösökre Isten le fog sújtani, mivel „elfordultak Tőle, és nem gondoltak egyetlen útjával sem. De a szegények kiáltása eljut Hozzá, és a nyomorultak kiáltását meghallja” (lásd 27-28. vers).

Elihunak szocialista nézete van: az összes gazdag rossz, a szegények pedig mind jók. De ez nem biblikus. A szegények az evangéliumok szerint: a „lelki szegények”.  Mózes nagyon jól tudta ezt, és Jób is. Mózes elvesztette fejedelmi rangját, Jób a nemesi gazdagságát, de Elihunak egyik sem volt meg. Inkább próbál egy anyagias szemléletű Istent létrehozni, aki pénzzel jutalmaz, és anyagi csőddel büntet. De Mózesnek és Jóbnak nem ez volt a nézőpontja. „Ha ő nyugalmat ád, ki kárhoztatja őt? Ha elrejti arcát, ki láthatja meg azt? Akár nép elől, akár ember elől egyaránt." A képmutatóknak nem kellene uralkodniuk, ellenkező esetben az embereket tőrbe ejtik (29-30. vers).

Elihunak eltérő nézőpontja van Isten kegyelméről és büntetéséről. Így folytatja beszédét: „bizony az Istenhez így való szólani: Elszenvedem, nem leszek rossz többé” (31. vers). „Isten vajon nem ilyen feltételek alapján fizet meg az embernek?” (32-33. vers). Elihu érzése szerint az értelmes emberek úgy beszélnek majd, mint ő, és a bölcsek is hallgatnak majd rá, de Jób tudatlanul beszél (34-35. vers).

Majd Elihu így imádkozik: „Óh, bárcsak megpróbáltatnék Jób mind végiglen, amiért úgy felel, mint az álnok emberek” (36. vers). Azt jósolja, hogy a megpróbáltatások még nem értek véget, a vég még nincs itt, és ami szükséges még, az a bűnösök bűnbánata. Úgy érzi, hogy Jób még több vétekkel toldja meg bűneinek sorát azáltal, hogy  tovább szaporítja istenellenes szavait (37. vers). Mostanra Elihu kicsit lecsillapodik, mivel érzi, hogy ez egy hosszú beszéd volt.

Szerető Istenünk! A fiatalok beszélni kívánnak, és meg is teszik, holott alig van élettapasztalatuk. Könnyen kritizálnak, és elítélnek másokat. De mi türelemért imádkozunk, hogy majd idővel ők maguk ismerjék fel hiányosságaikat és megfelelő lelkülettel foglalják el helyüket a vezetésben. Ámen!

Koot van Wyk

233. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  19. fejezetéhez (január 19-25.).

Transzcendens Istenben hinni ma még könnyebb kell, hogy legyen, mint Jézus tanítványainak idejében volt. A technológia hozzáférést biztosít a világmindenségről való oly mértékű tudáshoz, amely korábban ismeretlen volt. Az a hit, hogy az óriási kiterjedésű világegyetemünket egy szervező Erő irányítja és tartja fenn, ma elfogadhatóbb, mint valaha. Még a Jézusban, mint Isten fiában való hit is könnyebb ma, 2000 év távlatából, mint a tanítványok számára, akik valójában tapasztalták az Ő emberi természetét akár érintéssel, akár személyes tapasztalat által. A hitünk próbája az, hogy hogyan tud ez a transzcendens Isten, aki mindent a kezében tart, ismerni minket a világegyetemnek ezen a porszemén? (Zsolt 139) Isten valóban törődik velem? Valóban lesz Jézusnak szó szerinti második eljövetele, a naptárunk egy szó szerinti napján?

Ki foghatja fel ezt? Hogyan juthat el valaki a transzcendens Isten megértésétől odáig, hogy várja Isten küszöbön álló uralmát?

Emberileg nézve az ilyen hit lehetetlen. Az a valaki, aki hisz Jézus szó szerinti és hamarosan bekövetkezendő eljövetelében, Isten ajándékaként kapja ezt a hitet, és hálásnak kell lennie. Ami az embernek lehetetlen, az Isten számára teljesen lehetséges!

Heinz Schaidinger
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium, Ausztria
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: