Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 18. fejezet 1648. nap
Voltak, akik nagy igyekezettel próbálták mások figyelmét
elterelni a második advent gondolatáról. A Krisztus eljövetelével és a világ
végével kapcsolatos próféciák kutatását bűnnek tüntették fel, olyasvalaminek,
amit szégyellni kell. A nagy egyházak lelkészei így ásták alá az Isten Igéje
iránti hitet. Tanításuk hitetlenné tette az embereket, és közülük sokan azt
gondolták, hogy nyugodtan követhetik bűnös vágyaikat. A gonoszság kezdeményezői
pedig mindezt a Krisztust várók terhére írták.
Jóllehet Miller értelmes és figyelmes hallgatók tömegeit
vonzotta előadásaira, neve ritkán fordult elő a vallásos sajtóban, hacsak nem
gúnyolva vagy kárhoztatva. A könnyelműek és a hitetlenek, felbátorodva a
vallási tanítók állásfoglalásától, gyalázkodó, közönséges és istenkáromló
szellemeskedések sorozatával sértegették Millert és munkáját. Az ősz Millert,
aki kényelmes otthont hagyott el, hogy saját költségére városról városra,
faluról falura utazzon, és szüntelenül szorgoskodva ünnepélyesen figyelmeztesse
a világot az ítélet közelségére, gúnyolták, fanatikusnak, hazugnak és számító
csirkefogónak bélyegezték.
A rádobált gúny, hazugság és gyalázkodás felháborodott
tiltakozást váltott ki még a világi sajtóban is. "E végtelenül magasztos
és félelmesen nagy horderejű dolog" lekicsinylő és léha kezelését világi
emberek "nem pusztán a hirdetői és képviselői érzéseivel való
játszásnak", hanem "az ítélet napjával való tréfálkozásnak, sőt az
Istenség gúnyolásának és az ítélőszék semmibevevésének is nyilvánították.
"
A minden gonoszság szítója nemcsak hatástalanítani akarta
az advent üzenetet, hanem hírvivőjét is el akarta pusztítani. Miller
gyakorlativá tette a bibliai igazságot hallgatói előtt: elítélte bűneiket,
megzavarta önelégültségüket, és közérthető, metsző szavaival felkeltette
ellenségeskedésüket. Az az ellenállás, amit egyes egyháztagok tanúsítottak Miller
tanításaival szemben, a becstelenebbeket arra bátorította, hogy még messzebbre
merészkedjenek. Ellenségei összeesküdtek, hogy megölik, amikor távozik az
összejövetelről. De szent angyalok voltak a tömegben emberi alakban; egyikük
megragadta az Úr szolgáját, és a dühös csőcselék elől védett helyre vezette.
Miller munkája még nem fejeződött be. Sátán és küldöttei csalódtak, mert
szándékaik meghiúsultak.
A támadások ellenére az adventmozgalom iránti érdeklődés
tovább nőtt. Híveinek száma több százról sok ezerre emelkedett. A különböző
egyházakba áradtak az emberek, de egy idő után ezek az egyházak szembefordultak
e hivőkkel, és kezdtek fegyelmi intézkedéseket hozni azok ellen, akik Miller
nézeteit magukévá tették. Ez az eljárás Millert írásbeli válaszra késztette.
Írását minden egyház keresztényeihez intézte, és azt hangsúlyozta, hogy
amennyiben tanai tévesek, mutassák ki tévedését a Szentírásból.
"Mit hiszünk - kérdezte -, amit nem Isten Igéje
parancsolt meg, az az Ige, amelyet ti is a hit és gyakorlat szabályaként,
mégpedig egyedüli szabályaként ismertek el? Mit teszünk, amiért ilyen
kárhoztatás zúdul ránk a szószékről és a sajtóból, és ami feljogosít titeket
arra, hogy bennünket, az adventmozgalom híveit gyülekezeteitekből és
közösségetekből kizárjatok?" "Ha tévedünk, könyörgök, mutassátok meg,
miben áll tévedésünk! Mutassátok ki Isten Igéjéből, hogy tévedésben vagyunk!
Már elég megaláztatásban volt részünk, de ez soha nem fog minket meggyőzni
arról, hogy tévedünk. Csak Isten szava változtathat nézeteinken. Hittételeinket
céltudatosan és imádkozva alakítottuk ki a Szentírás bizonyságtevése alapján.
"
Azokat az intéseket, amelyeket Isten a különböző korokban
szolgái által küldött a világnak, hasonló kétkedéssel és hitetlenséggel
fogadták. Mielőtt Isten az özönvíz előtt élő emberek gonoszsága miatt
elárasztotta vízzel a világot, ismertette szándékát e gonosz emberekkel, hogy
alkalmuk legyen a bűn útjáról letérni. Százhúsz esztendeig hallották a
megtérésre hívó intést, hogy megmeneküljenek Isten haragjától, a pusztulástól.
De az üzenet üres mesének tűnt nekik, és nem hittek benne. Vakmerő
gonoszságukban kigúnyolták Isten szolgáját. Nem vették komolyan kérlelését, sőt
még önteltséggel is vádolták. Hogy merészel egyetlen ember a föld nagyjaival
szembeszállni? Ha Noé üzenete igaz, miért nem ismeri fel az egész világ, és
miért nem hisz benne? Egy ember állítása ezrek bölcsességével szemben! Nem
akartak hitelt adni a figyelmeztetésnek, sem pedig menedéket keresni a
bárkában.
A gúnyolódók a természet dolgaira hivatkoztak - az évszakok
változatlan egymásutánjára, a kék égre, amely sohasem hullatott esőt az
éjszakai enyhe harmattól felfrissült zöld mezőkre -, és így kiáltottak:
"Hát nem példabeszédekben beszél ez?" Semmibe vették az igazság
prédikátorát, eszelős rajongónak tartották, és még önfeledtebben szórakoztak,
még elszántabban vétkeztek, mint annak előtte. Hitetlenségük azonban nem
tartóztatta fel a megjövendölt eseményt. Isten sokáig eltűrte gonoszságukat, és
számtalan alkalmat adott a megtérésre. A kijelölt időben azonban lesújtott
büntető ítéletével irgalmának elutasítóira.
Krisztus kijelentette, hogy hasonlóképpen fognak kételkedni
második eljövetelében is. Miként a Noé korabeli emberek nem vettek észre
semmit, "mígnem eljöve az özönvíz, és mindnyájukat elragadá", a
Megváltó szavai szerint "akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is"
(Mt 24:39). Amikor Isten állítólagos népe egyesül a világgal, és úgy él, mint a
világ, amikor a világgal együtt szórakozik, úgy, ahogy nem volna szabad; amikor
a világ fényűzését az egyház is követi; amikor minden a megszokott mederben
folyik, és mindenki tartós világi jólétben reménykedik - akkor hirtelen, mint
villámlás az égből, vége szakad nagyszerű ábrándképeiknek és csalóka
reményeiknek.
Isten kiválasztotta követeit, és általuk hirdette meg a
végítélet közelségét, miként az özönvíz közeledtére is szolgája útján
figyelmeztette a világot. Noé kortársai kinevették és kigúnyolták az igazság
prédikátorának jövendöléseit, Miller korában pedig még Isten állítólagos népe
közül is sokan gúnyt űztek a figyelmeztető szavakból.
Vajon miért volt a Krisztus második eljöveteléről szóló
üzenet prédikálása olyan kellemetlen az egyházaknak? Az Úr adventje jajt és
pusztulást hoz a gonoszoknak, az igazaknak pedig örömet és reménységet. Ez a
nagyszerű igazság volt Isten hűségeseinek vigasza minden korszakban. Miért lett
akkor "megütközés köve és botránkozás sziklája" állítólagos népének?
A mi Urunk maga ígérte meg tanítványainak: "Ha majd elmegyek és helyet
készítek néktek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket" (Jn 14:3). A
könyörületes Megváltó, előre látva követői magányosságát és fájdalmát, megbízta
angyalait, hogy vigasztalják meg követőit ezzel az ígérettel: Jézus úgy fog visszatérni
a földre, ahogyan a mennybe ment. Amikor a tanítványok szemüket az égre emelve
álltak, hogy utoljára még lássák azt, akit szerettek, figyelmüket ezek a szavak
ragadták meg: "Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a
Jézus, aki felvitetik tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok Őt
felmenni a mennybe" (Acs 1:11). Az angyalok szavai nyomán reményük
újraéledt. A tanítványok "visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe; és
mindenkor a templomban valának, dicsérvén és áldván az Istent" (Lk
24:52-53). Nem azért örültek, mert Jézus eltávozott tőlük, és egyedül maradtak
küzdelmükkel, próbáikkal és a világ kísértéseivel, hanem azért, mert az
angyalok azt ígérték, hogy Jézus visszajön.
Mai Bibliai szakasz: Jób
26
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jób kétségbeesetten
válaszol barátainak: „Segítettél-e az
erőtlennek, támogattad-e a tehetetlen karját? Adtál-e
tanácsot az oktalannak, hasznos volt-e sok tanításod? Ki
által mondtad el szavaidat, kinek a lelke beszélt belőled?” (2-4.
vers - új prot. ford.).
A következő versben Jób mintha
gúnyolná az egyiptomi teológián alapuló megközelítéseiket, megkérdezi: „Miért
folyton az istenek szent bárkáján jár az eszetek, ami a víz alól ragadja el az
embereket, hogy aki hallja beleremeg”. Jób szeretné tudni, honnan jön ez az
egyiptomias felfogás arról, hogy min mennek keresztül az emberek a halál után.
Nincsenek gonosz szörnyek, akik a mennyei Nílus mentén leselkednek, hogy
elragadják a halott lelkeket Rá, a napisten bárkájáról, aki éjfélkor a 12 kapun
át Ozirisz ítélő csarnokába tart, ahol a holtak ítélete zajlik.
„A holtak hazája leplezetlen Isten előtt, nincs
eltakarva a pusztulás helye.” (6. vers). Nem igaz az, hogy
sátán kényelmesen és Isten hatalmától védve élne. Jelenések 9:11 kijelenti,
hogy sátán (héberül Abaddon, görögül Apollion, melyek jelentése Romboló és
Pusztító) már most „királya” minden gonoszságnak és a jövőbeli végnek, amit a
„Pokol” jelent.
Jób emlékezteti
barátait, hogy Isten feszítette ki az eget, és helyezte rá a csillagokat a
teremtéskor, és a semmiség fölé alapozta a Földet (1Móz 1:1-2). Mivel Isten a
hatalmas vizek felett áll, a barátoknak nem kellene a közhiedelmekben és
kísértetmesékben hinniük, amelyek szerint a halottak a víz alatt várják, hogy a
napisten Rá elragadja őket. Majd egy figyelemre méltó mondatot olvashatunk
Jóbtól, ami azt mutatja, az akkori világgal ellentétben ő nem hitte, hogy a
Föld oszlopokon áll. „…megerősítette a
földet a semmiség fölött” (7. vers). Mózes
nem gondolta, hogy a Föld szögletes, sem azt hogy sík, vagy oszlopok tartanák.
Jób folytatja, és a felhőkről beszél, amelyek csodálatos módon megtartják a
vizet mielőtt a földre hullana (8. vers). Isten eltakarja dicsőségét trónusánál
(9. vers). „Határt szabott
a vizeknek, ott, ahol a világosság találkozik a sötétséggel. Az
egek oszlopai meginognak, és megrendülnek fenyegetésétől. Erejével
lecsillapította a tengert, értelmével szétzúzta a szörnyeteget. Leheletétől kiderült az ég” (10-13. vers – új prot. ford.).
A mennyben az angyalok lenyűgözve
figyelték a teremtést, és Isten „Legyen” szavát. Végül Istennek ugyanez a
hatalma fog megnyilatkozni. „Pedig ez
csak a szegélye útjának! [ a gonosz végső elpusztításával, és az új Föld
megteremtésével, mint a világtörténelem utolsó lépésével] S milyen halk szót hallunk tőle! De hatalmas mennydörgését ki tudná
elviselni?” (14. vers). Mózesnek és Jóbnak bibliai képe volt az utolsó
eseményekről. Teológusok, akik az utolsó időre vonatkozó tanítások késői
eredetében hisznek, félretehetik az elgondolásaikat.
Drága Istenünk! Mózessel és Jóbbal együtt mi is értjük,
hogy sátánra és angyalaira végső pusztulás vár. A világtörténelmet érintő nagy
események előtt állva, kérünk, segíts szilárdan állnunk! Ámen.
Koot van Wyk
232. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
18. fejezetéhez
(január 12-18.).
Számomra William Miller egy hős. Talán nem a szó
hagyományos értelmében, hanem mert küzdött a gyengeségeivel, és nagy
bátorságról tanúbizonyságot téve le is győzte őket. Az érveim emellett a
következők:
1. Hajlandó volt megváltoztatni a nézetét:
Fiatal éveiben deista volt, és csak egy távoli
Istenben hitt. Az a társasági kör, amelyben mozgott, csak erősítette ezt a
gondolkodást. Ennek ellenére végül úgy döntött, nyilvánosan vallomást tesz a
frissen megalapozott hitéről. Úgy vélem, ez hősies.
2. Prédikátor lett:
Kezdetben inkább megtartotta magának a
felfedezéseit Dániel könyvéről és a Jelenések könyvéről. Nagy tehernek érezte,
hogy megossza ezt azt értékes információt, azonban egy idő elteltével
vállalkozott erre a küldetésre. Szemérmessége ellenére végül erős hanggá vált
annak hirdetésében, hogy Krisztus második eljövetelének közel van.
3. Elhagyta a komfortzónáját:
Miller folytathatta volna kényelmes életét,
ehelyett azonban fáradhatatlanul ennek a nagy munkának szentelte magát. Tudni,
hogy mi a helyes, fontos, azonban azt cselekedni, ami helyes, sokkal nehezebb.
Legyőzte a kényelmének belső Góliátját, amivel mindannyian rendelkezünk
magunkban. Időnként Miller naponta prédikált, néha még több alkalommal is egy
nap, bizonyságát tévén forró elköteleződésének.
Üdvös számunkra, ha jó példákat követünk. Isten
biztosította Willam Miller számára az erőt, hogy legyőzze emberi gyengeségeit,
és olyan férfivá válhasson, aki a hősiességet testesíti meg számunkra.
Johannes Kovar
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium,
Ausztria
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés