Higgyetek az Ő prófétáinak - január 14 - KEDD - Jób 23

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 18. fejezet 1645. nap

Dániel 8:14 versében találta meg Miller azt a próféciát, amely - úgy látta - egyértelműen kinyilatkoztatja a második advent időpontját: "Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága. " Követte azt a szabályt, hogy a Szentírás saját magát magyarázza, és megtudta, hogy a szimbolikus próféciában egy nap egy évet jelent (4Móz 14:34; Ez 4:6). Látta, hogy a 2300 prófetikus nap, illetve szó szerinti év időszaka átlépi a zsidók korszakának határát, tehát nem vonatkozhat ennek a korszaknak a szenthelyére. Miller elfogadta azt az általános nézetet, hogy a keresztény korszakban a föld a szenthely, ezért a szenthely Dániel 8:14 versében megjövendölt megtisztítása alatt azt értette, hogy a föld Krisztus második eljövetelekor tűz által megtisztul. Ha tehát a 2300 nap kiindulási pontja megtalálható - gondolta -, akkor a második advent időpontját könnyen meg lehet állapítani. Ezzel feltárul a nagy beteljesülés ideje, amikor a jelen állapot "minden büszkesége és hatalma, pompája és hiábavalósága, gonoszsága és elnyomása véget ér"; amikor az átok "eltűnik a földről, a halál megsemmisül; Isten szolgái, a próféták és a szentek, és akik félik az Ő nevét, jutalmat kapnak. Azok pedig, akik pusztítják a földet, elpusztulnak. "

Miller új és még odaadóbb buzgósággal folytatta a próféciák vizsgálatát. Egész éjszakákat és nappalokat szentelt arra a kutatásra, amely most olyan rendkívül fontosnak és mindennél érdekesebbnek tűnt. Dániel könyve 8. fejezetében nem talált kulcsot a 2300 nap kiinduló pontjához. Gábriel angyal ugyan parancsot kapott, hogy értesse meg Dániellel a látomást, de csak részleges magyarázatot adott. Amikor a próféta meglátta látomásban az egyházra következő rettenetes üldözést, fizikai ereje elhagyta. Képtelen volt többet elviselni, és az angyal eltávozott egy időre. "Én, Dániel, elájulék, és beteg valék néhány napig. " "És álmélkodóm ezen a látáson, és senki sem értette. "

De Isten meghagyta hírnökének: "Értesd meg ezzel a látást!" Ezt a megbízatást teljesíteni kellett. Ennek engedelmeskedve az angyal később visszatért Dánielhez, és így szólt: "Most jöttem ki, hogy értelemre tanítsalak." "Vedd eszedbe azért a szózatot, és értsd meg a látomást!" (Dán 8:27.16; 9:22-23). A 8. fejezetben leírt látomásban volt egy olyan fontos pont nevezetesen az idő, a 2300 napos időszak -, amely megmagyarázatlan maradt. Ezért az angyal, amikor folytatta magyarázatát, főleg az idő kérdésével foglalkozott.

"Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra... Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, mégpedig viszontagságos időkben. A hatvankét hét múlva pedig kurtatik a Messiás, és senkije sem lesz... És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak" (Dn 9:25-27).

Isten azzal a kifejezett céllal küldte az angyalt Dánielhez, hogy megmagyarázza neki azt a pontot, az időre vonatkozó kijelentést, amelyet nem értett meg a látomásban: "kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága. " Az angyal legelső szava - miután Dánielt arra szólította, hogy "Vedd eszedbe azért a szózatot, és értsd meg a látomást!" - ez: "Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra. " Az itt "szabatott"-nak fordított szó betű szerint azt jelenti, hogy "levágni". A hetven hét, amely 490 évet jelent, az angyal kinyilatkoztatása szerint "leszabatik", és elsősorban a zsidókra vonatkozik. De miből szabatik le? Mivel a 2300 nap a 8. fejezetben említett egyetlen időszak, minden bizonnyal ez az az időszak, amelyből a hetven hét "leszabatik". A hetven hét tehát része a 2300 napnak, és a két időszaknak egyszerre kell kezdődnie. Az angyal kijelentette, hogy a hetven hét Jeruzsálem helyreállítási és felépítési parancsának kiadásakor kezdődik. E dátum megtalálása esetén a 2300 napos hosszú időszak kiindulási pontja is megállapítható.

Ezsdrás könyvének 7. fejezetében megtaláljuk a rendeletet (1226 v.). Legteljesebb formájában Artaxerxes, Perzsia királya adta ki i. e. 457-ben. De Ezsd 6:14 verse szerint az Úr háza Jeruzsálemben "Czirus, Dárius és Artaxerxes, perzsiai királyok parancsolatjából" épült fel. Ez a három király - a rendelet kiadásával, megerősítésével és kiegészítésével - járult hozzá ahhoz, hogy a 2300 éves prófécia teljesedése elkezdődhessen. Ha az i. e. 457. évet, a rendelet kiegészítésének idejét tekintjük a szózat kezdetének, akkor a hetven hétre vonatkozó prófécia minden részletének beteljesedése felismerhető.

"A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van" - azaz hatvankilenc hét, illetve 483 év. Artaxerxes rendelete i. e. 457 őszén lépett életbe. Ettől az időtől számítva a 483. év i. sz. 27 őszéig terjedt. Ekkor teljesedett ez a prófécia.b A Messiás szó "Felkent"-et jelent. I. sz. 27 őszén Krisztust Keresztelő János megkeresztelte, a Lélek pedig felkente. Péter apostol bizonyságot tesz arról, hogy "a názáreti Jézust mint kené fel... az Isten Szentlélekkel és hatalommal" (Acs 10:38). A Megváltó pedig kijelentette: "Az Úrnak Lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem" (Lk 4:18). Keresztsége után Jézus Galileába ment, "prédikálván az Isten országának evangéliumát, és mondván: Bétölt az idő" (Mk 1:14-15).

"És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget. " Az itt szemléltetett "hét" a hetven közül az utolsó; annak az időszaknak az utolsó hét éve, amelyet Isten elsősorban a zsidóknak adott. Az i. sz. 27-34-ig terjedő idő alatt Krisztus először személyesen, majd pedig tanítványai által főképpen a zsidóknak hirdette az evangéliumot. Amikor a tanítványok elindultak az Isten országának jó hírével, a Megváltó ezt az utasítást adta nekik: "Pogányok útjára ne menjetek, és samaritánusok városába ne menjetek be; hanem menjetek inkább Izrael házának eltévelyedett juhaihoz" (Mt 10:50.

"A hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak. " I. sz. 31-ben, három és fél évvel keresztsége után, Urunkat keresztre feszítették. A Golgotán bemutatott nagy áldozattal lezárult az áldozati rendszer, amely négyezer éven át előremutatott az Isten Bárányára. Az előkép találkozott a valósággal, és ez véget vetett a ceremoniális rendszer véres és ételáldozatainak.

A főképpen a zsidóknak adott hetven hét, illetve 490 év, amint láttuk, i. sz. 34-ben ért véget. Ekkor István mártíromságával és Krisztus követőinek üldözésével - ami a szanhedrin intézkedésére történt - e nemzet megpecsételte állásfoglalását: az evangélium elutasítását. A tanítványok ezután a megváltás üzenetét, amely most már nem korlátozódott a választott népre, a világnak hirdették. Az üldözés miatt Jeruzsálemből menekülni kényszerült tanítványok "széjjeljártak, hirdetve az igét". "Filep lemenvén Satuária városába, prédikálja vala nékik a Krisztust. " Péter - Isten vezetése nyomán - megismertette az evangéliumot az istenfélő Kornéliussal, a cézáreai századossal. A Krisztus hitét elfogadó lelkes Pált pedig Isten azzal bízta meg, hogy vigye az örömhírt "messze... a pogányok közég (Acs 8:4-5; 22:21).

Mai Bibliai szakasz: Jób 23

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+23&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+23&version=NT-HU

Jóbnak és Mózesnek hasonló tapasztalatai voltak. Mindketten fejedelmi rangban voltak és sokat veszítettek. Mózesnek menekülnie kellett Egyiptomból, Jób pedig az Isten és sátán között folyó nagy küzdelem miatt veszítette el mindenét.

Joggal kérdezhetjük, hogy miért beszéltek úgy Jób barátai, mintha egy bírósági tárgyaláson lettek volna? Mindkettőjüknek ismerős volt ez a bírósági hangvételű beszéd. Képzeljük csak el, ha egy multimilliárdos közeli barátai lennénk, bizonyára nem hagyná, hogy hajléktalanként az utcákat rójuk. Mégis, más megközelítésből kell a beszélgetést elkezdenünk egy hajléktalannal és egy multimilliárdossal.

Ebben a fejezetben Jóbon a beszéd sora. Azt mondja, hogy ezen a bizonyos napon keserű a panasza. Isten keze súlyosbodik rajta, ahogy sóhajtozik (2. vers). A csendet itt egy bal kezével száját eltakaró, ülő ember jelzi. Jób mégis szükségét érzi, hogy lehetőséget kapjon Istennel beszélni „az Ő széke előtt”, a mennyei bíróságon – egy úgymond vizsgálati ítéletben. „Eléje terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő érvekkel.” (3-4.vers) Jób olyan jól ismeri Teremtőjét, hogy tudja, Ő válaszolna neki és Jób megértené, amit Isten mond neki (5. vers).

Vajon olyan lenne Isten, mint Jób barátai, erővel ítélne, vagy kényszert alkalmazna, mint ők? (6. vers) Jób értelmezése szerint nem. Bebizonyosodna becsületessége és örökre megszabadulhatna bírájától (a vizsgálati ítéletben a második haláltól – lásd 7. vers). Jób tudja, hogy a földi bíróságok, akár északon, délen, nyugaton, vagy keleten nem tudnak segítséget nyújtani azok számára, akik Krisztusban vannak, aki a mi Védőügyvédünk a mennyei bíróság előtt. Miért? „Ő jól ismeri lépteimet. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany” (9-10. vers). Jób hite, ami olyan, mint Mózesé, ebben a fejezetben hangsúlyozódik ki, bekeretezve, aláhúzva, kiemelve, ez az egész Jób könyvének központi ékessége.

Jób felsorolja becsületességét az istentiszteletben, és hűséges cselekedeteit. Megtartotta Isten parancsolatait, kijelentéseit és felismeréseit sokkal azelőtt, hogy Mózes a Sínai-hegyen megkapta a Tízparancsolatot. Amit Mózes kapott, az nem volt újdonság, hanem megismétlése annak, ami már előtte is köztudott volt. Isten egyedülálló (három személy, mégis egy Isten). „De Ő ugyanaz marad, kicsoda változtathatná meg? Amit lelke megkíván, azt meg is teszi.” (11-13.vers) A vizsgálati ítéletben Krisztus „Bizony véghezviszi, amit elrendelt felőlem, és még sok ilyesmi van nála”. Mikor Jób arra gondol, hogy Isten színe elé kell állnia, elgyengül a szíve és félelem járja át. De mivel biztos abban, amit Krisztus érte tesz majd az eljövendő vizsgálati ítéletben, Jób örvendezik, hogy még nem vágatott le (14-17. vers).

Drága Istenünk! Mózes és Jób tudták, hogy Isten az, aki megpróbálja őket, és aranyként kerülnek ki a próbából. Kérünk, ne vigyél minket kísértésbe és add, hogy mi is aranyként kerüljünk ki a próbákból! Ámen.

Koot van Wyk

232. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  18. fejezetéhez (január 12-18.).

Számomra William Miller egy hős. Talán nem a szó hagyományos értelmében, hanem mert küzdött a gyengeségeivel, és nagy bátorságról tanúbizonyságot téve le is győzte őket. Az érveim emellett a következők:

1. Hajlandó volt megváltoztatni a nézetét:

Fiatal éveiben deista volt, és csak egy távoli Istenben hitt. Az a társasági kör, amelyben mozgott, csak erősítette ezt a gondolkodást. Ennek ellenére végül úgy döntött, nyilvánosan vallomást tesz a frissen megalapozott hitéről. Úgy vélem, ez hősies.

2. Prédikátor lett:

Kezdetben inkább megtartotta magának a felfedezéseit Dániel könyvéről és a Jelenések könyvéről. Nagy tehernek érezte, hogy megossza ezt azt értékes információt, azonban egy idő elteltével vállalkozott erre a küldetésre. Szemérmessége ellenére végül erős hanggá vált annak hirdetésében, hogy Krisztus második eljövetelének közel van.

3. Elhagyta a komfortzónáját:

Miller folytathatta volna kényelmes életét, ehelyett azonban fáradhatatlanul ennek a nagy munkának szentelte magát. Tudni, hogy mi a helyes, fontos, azonban azt cselekedni, ami helyes, sokkal nehezebb. Legyőzte a kényelmének belső Góliátját, amivel mindannyian rendelkezünk magunkban. Időnként Miller naponta prédikált, néha még több alkalommal is egy nap, bizonyságát tévén forró elköteleződésének.

Üdvös számunkra, ha jó példákat követünk. Isten biztosította Willam Miller számára az erőt, hogy legyőzze emberi gyengeségeit, és olyan férfivá válhasson, aki a hősiességet testesíti meg számunkra.

Johannes Kovar

Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium, Ausztria

Fordította Gősi Csaba