Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez
Olvasmány – E.G. White Az imádság 16. fejezet 2187. nap
16. fejezet (1. rész) – AZ EGYÉNI IMA
A személyes ima létfontosságú. – Lehetetlenség virágzó lelki életet élnünk, amíg az ima nem elménk rendkívüli igénybevétele. A családi vagy nyilvános ima önmagában nem elég. Rendkívül fontos a titkos ima: a magányunkban kitárjuk lelkünket Isten előtt, és magunk is szemügyre veszünk minden indítóokot.
Titkos ima! Mennyire becses is ez! Lelkünk Istennel társalog! Az a titkos ima, ha csakis az imát hallgató Isten hallja. Az ilyen könyörgéseknek nem szabad kíváncsi fülekbe jutniuk. A titkos imával az ember elszigeteli magát a környezet hatásától és izgalmaitól. Nyugodtan, mégis buzgón nyúl ki ilyenkor a lelkünk Isten után. Gyakran megrontják a titkos imát és édes célját, ha hangosan kimondjuk gondolatainkat. Az Istenbe vetett nyugodt, csendes bizalom és hit helyett – amikor szerény és alázatos suttogásban öntjük ki lelkünket –, ha magasra emeljük a hangunkat vagy felizgatjuk magunkat, a titkos ima elveszti lágyító, szent hatását. Viharos érzések kelnek, viharos szavak hangzanak el, ami lehetetlenné teszi felismernünk a halk és szelíd hangot, amely akkor szól lelkünkhöz, amikor titkos, igazán szívből fakadó áhítatba merülünk.
A helyesen végzett titkos imádkozás sok nagyszerű gyümölcsöt terem. De az ima, melyet az egész család, sőt az egész szomszédság füle hallatára harsogunk el, nem titkos, még ha annak tartjuk is. Az ilyen imából nem merítünk Istentől származó erőt. Édes és maradandó lesz Isten légköre, mely attól árad, aki titkon lát, és füle nyitva áll, hogy megfeleljen a szívből fakadó könyörgésre. Lelkünk a nyugodt, őszinte hit által közösséget tart fenn Istennel, és magába gyűjti a fény isteni sugarait, hogy megerősítse és fenntartsa azt, hogy elbírjuk viselni az ellenfél rohamait. Isten az erősségünk. – Bizonyságtételek 2. kötet, 189–190. o.
Az egyéni ima, a családi ima, az istentiszteletek nyilvános imája, mindhárom elengedhetetlen. Az imáinkat élnünk is kell. Együtt kell működnünk Jézus Krisztussal az Ő munkájában. – Bizonyságtételek 7. kötet, 239. o.
Mindannyian szüntelen vigyázzatok és imádkozzatok! – Az első lépés a lejtőn lefelé az éberség és a titkos ima elhanyagolása. Ezt követi más vallási kötelezettségek elhagyása is, míg végül szélesre tárul a kapu az összes bűn előtt. A világ csábításai, az érzéki természet követelései és Sátán közvetlen kísértései megtámadnak minden keresztényt. Senki sincs biztonságban. Nem számít, milyen tapasztalatok állnak mögöttünk, és magasabb erkölcsi színvonalunk sem segít, csakis az állandó ima és az ébrenlét. Naponta kell Isten Lelkének ellenőriznie mindent, mert ha nem, Sátán veszi át a parancsnokságot. – Bizonyságtételek 5. kötet, 102. o.
Mindenkor imádkozzatok! – Ápoljátok a szokást, hogy beszélgettek Istennel, amikor egyedül vagytok, utaztok vagy mindennapi teendőiteket végzitek. Szíveteket szüntelen emeljétek imában Istenhez, csendben kérjetek Tőle segítséget, bölcsességet, erőt, ismeretet. Minden lélegzetetek egy-egy imádság legyen. – Mértékletesség, 135. o.
Az Isten trónusához vezető ajtó mindig nyitva áll. Habár nem térdelhettek állandóan, amikor imádkoztok, erőt és vezetést kérő fohászaitokat bármikor felküldhetitek a mennybe. Amikor kísértések közt vagytok, amelyek titeket sem kerülhetnek el, a Magasságos titkos menedékébe rejtőzhettek. Örök karja támogatni fog. – Egészségügyi tanácsok, 362. o.
Mai Bibliai szakasz: János 13
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2013&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2013&version=NT-HU
Ebben a fejezetben arról olvashatunk, hogy Jézus nyilvános szolgálata véget ér. A keresztények a pálmaágas vasárnaptól kezdődő és a húsvéttal záródó hetet a „passió hetének” nevezik már igen régóta. A latin passio szó szenvedést jelent, tehát ez Krisztus szenvedésének hete volt.
A tanítványok kényelmetlen kockázatokat vállaltak Jézussal együtt mintegy három és fél éven keresztül. Vajon ez az utolsó kockázatos feladat lesz? Egyesek közülük úgy gondolták, hogy igen. Jézus azt tervezte, hogy egy bérelt szobában fogyasztják el a húsvéti vacsorát. Ez elég biztonságosnak tűnt. Mindnyájan jelen voltak, de egyikük sem vállalta a szolga szerepét. Egyszerűen figyelmen kívül hagyták, mennyi por gyűlt össze sarujuk pántja alatt. A kulturális szokás szerint mindnyájan lefeküdtek az asztal körül az evéshez, így lábuk egy szinten volt. Ilyenkor egy szolga mosta le a vendégek lábáról az út porát. Ám mivel nem volt szolgáljuk, ezért tudomást sem vettek a koszról, kivéve természetesen Jézust.
A keresztre feszítése előtti kritikus estén mivel töltötte idejét a Megváltó? Tantételek sorát magyarázta? A végidei eseményeket taglalta? Nem, ezúttal inkább a kosz érdekelte. Megmosta tanítványai lábát. Azok az egyházak, amelyek gyakorolják ezt a szertartást, az alázatosság szertartásának, vagy szentségének nevezik. Habár Jézus, a Király, határozottan alázatos szolgaként viszonyult tanítványaihoz, és arra hív, hogy mi is így bánjunk egymással (Fil 2:5-8), ám János evangéliumának tanulmányozása közben megfigyelhetjük, hogy a beszámolóból hiányzik az alázatosság szó, és annak minden rokon értelmű alakja. Jézus lemosta a szennyet, majd arra utasította őket, hogy ők is tegyék meg egymásért ugyanezt, ezzel új parancsot adott nekik arra, hogy az Ő szeretetével szeressék egymást.
Valóban alázatra és kockázatvállalásra van szükség ahhoz, hogy bevalljuk, hol vagyunk szennyesek, és hol van szükségünk a megtisztításra. Ahhoz is sok szeretet szükséges, hogy újra és újra elfogadjuk és adjuk a megbocsátást. Hogyan tudunk eljutni idáig? Talán úgy, mint az evangélium szerzője, János, aki az asztalnál Jézus kebelére hajtotta a fejét, és hallgatta a Megváltó szívverésének szent ütemét és tökéletes ritmusát. Így lett a mennydörgés fiából szeretett tanítvánnyá.
Vajon valóban tudatában vagyunk annak, mennyire szeret bennünket Jézus? Bár megtapasztalnánk, milyen az, amikor szívünk egy ütemre dobban Megváltónk szívével!
Christopher Bullock
311. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 16. fejezetéhez (július 18-24.).
Isten sosem túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy meghallgasson minket, amikor hozzá szólunk. Mi az Ő gyermekei vagyunk. Szeret velünk időzni. Nem számít, hogy hol vagyunk vagy mit csinálunk, beszélhetünk vele.
Nem szabad elhanyagolnunk, hogy időt szánjunk minden egyes nap, hogy kifejezetten vele legyünk, olyan időt, amikor olvashatjuk az Ő Igéjét, hallhatjuk az Ő hangját és beszélhetünk vele.
Emellett viszont gondolhatunk rá többször is a nap során, munka, tanulás vagy mosogatás közben.
Senkinek nem kell tudnia. Isten tudja, és én tudom.
Így olvassuk: „Mindenkor örüljetek. Szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.” 1Thessz. 5:16–18
Örvendjetek, amikor sepregettek, port töröltök, mostok, porszívóztok.
Imádkozzatok, amikor a barátaitokkal vagytok, könyvet olvastok, különleges vacsorát főztök.
Adjatok hálát, amikor az iskolában, a munkahelyen, a boltban vagy a kertben vagytok.
És tegyétek ezeket a dolgokat minden körülmények között: az orvosnál, az autókereskedőnél, nyaraláskor, hajnalban, délben, alkonyatkor, éjfélkor; ugye értitek, mire gondolok?
Tudjuk ezt, de mindig eszünkbe jut és meg is tesszük? Talán igen: dicsérjük Istent, amiért a kommunikációs csatornák nyitottak az Ő értelme és a mienk között. Talán nem: dicsérjük Őt, amiért segít eszünkbe juttatni.
Beszéljünk hozzá.
Ő meghallgat.
Alison Menzmer
Középiskolai magántanuló, Collegedale, Tennessee, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen 🛐✝️🙏🕊
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés