2021. július 2., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 2 - PÉNTEK - Lukács 21

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/



Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 13. fejezet 2174. nap

13. fejezet (6. rész) – AZ IMA EMBEREI

DÁNIEL

Dániel hatékony és forró imája. – Dániel úgy könyörgött Istenhez, hogy nem magasztalta magát, és jóságot sem tulajdonított magának: „Hallgass meg, Uram! Bocsásd meg, Uram! Figyelj rám, Uram! Cselekedj tenmagadért, és ne késlekedj!” Ezt nevezi Jakab az igazak eredményes, buzgó könyörgésének. Krisztusról mondták: „Majd halálfélelem vett erőt rajta, és még állhatatosabban imádkozott.” Milyen ellentétei ennek a menny fönségese által könyörgött közbenjárásnak a gyönge és hideg imák, melyeket Istennek ajánlanak. Sokan megelégednek a szájszolgálattal, és alig akad, aki őszintén, komolyan, szeretettel vágyik Isten után. – Bizonyságtételek 4. kötet, 534. o.

Dániel az üldözés ellenére is hűségesen imádkozott. – Vajon felhagyott Dániel az imádkozással a kiadandó rendelet miatt? Nem, sőt éppen ez volt az az idő, amikor még nagyobb szükségét érezte az imádkozásnak: „Dániel pedig, amint megtudta, hogy megíratott az írás, beméne az ő házába; és az ő felső termének ablakai nyitva valának Jeruzsálem felé; és háromszor napjában térdeire esék, könyörge és dicséretet tőn az ő Istene előtt, amiként azelőtt cselekszik vala.” (Dán 6:10)

Dániel nem akarta titkolni Isten iránti hűségét. Nem csak gondolatban imádkozott, hanem hangosan, Jeruzsálem felé nyitott ablakkal. Rosszakarói feljelentették a királynál, és az oroszlánok közé vetették. De Isten Fia mindvégig vele volt. Hajnalban a király csodálkozva kérdezte az oroszlánok vermének peremén: „Dániel! Az élő Istennek szolgája, a te Istened, akinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-e szabadítani téged az oroszlánoktól?” Dániel ekképpen válaszolt: „Király, örökké élj! Az én Istenem elbocsátá az ő angyalát, és bezárá az oroszlánok száját, és nem árthattak nékem; mert ártatlannak találtattam ő előtte, és te előtted sem követtem el ó, király, semmi vétket!” (20–22. vers)Dánielnek nem esett baja, mi több, a mennyek Urát magasztalhatta. – Review and Herald, 1892. május 3.

Dániel imáit a kitartás és lelkesedés jellemezte. – Ahogyan közeledett a rabság hetven esztendejének vége, Dániel Jeremiás jövendölésein elmélkedett. Megértette, hogy közel volt az az idő, amikor Isten egy újabb esélyt ad választott népének, ezért böjtöléssel és megalázkodván közbenjárt Izrael érdekében az egek Ura előtt. Így imádkozott: „Kérlek, ó, Uram, nagy és rettenetes Isten, aki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, akik őt szeretik, és teljesítik az ő parancsolatait. Vétkeztünk és gonoszságot műveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened, és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtől. És nem hallgatánk a te szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak a mi királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az ország egész népének.” (Dán 9:4–6)

Amikor az Úr előtt áll, Dániel nem beszél Isten iránti hűségéről. Ahelyett, hogy azzal érvelt volna, hogy tiszta és szent, inkább megalázza magát, és azonosul a bűnös Izraellel. Olyan magas volt bölcsessége az emberi fejedelemségek bölcsességéhez képest, mint amilyen fényes a déli nap az éjszakai halovány csillaghoz képest. Mégis gondolkodjunk el a menny kedvezését élvező Dániel imádságán. Mély alázattal, könnyek között, megtört szívvel önmagáért és népéért fohászkodik. Megnyitja szívét Isten előtt, megvallja önnön érdemtelenségét, és elismeri az Úr magasztosságát.

Micsoda állhatatosság és buzgóság jellemezte imáit! Hittel nyújtotta karját a menny felé, hogy belekapaszkodjék a sosem tévedő Magasságos Isten ígéreteibe. Szíve agóniában vergődik, majd megkapja annak bizonyítékát, hogy imája meghallgattatott. Tudja, hogy Isten megadta neki a győzelmet. Ha mi mint nép úgy imádkoznánk és harcolnánk, mint Dániel, megalázván lelkünket Isten előtt, ugyanolyan nyilvánvaló válaszokat kapnánk, mint ő. Íme, hogyan tárja a mennyei udvar elé kérését:

„Hajtsad, én Istenem, a te füledet hozzánk és hallgass meg; nyisd meg szemeidet és tekintsd meg a mi pusztulásunkat és a várost, amely a te nevedről neveztetik; mert nem a mi igazságunkban, hanem a te nagy irgalmasságodban bízva terjesztjük elődbe a mi esedezéseinket.

Uram, hallgass meg! Uram, légy kegyelmes! Uram, légy figyelmes, és cselekedd meg, ne késedelmezzél tennenmagadért, ó, én Istenem; mert a te nevedről neveztetik a te városod és a te néped.” (18–19. vers)

Isten embere a menny akaratának világos megismerését kérte az imájában, valamint azt, hogy az Úr az ő népére árassza áldásait. Szívét leginkább az terhelte, hogy Izrael nem tartotta be szigorúan Isten parancsolatait. Elismeri, hogy a szerencsétlenségek a törvény áthágása miatt zúdultak rájuk: „Vétkeztünk, gonoszul cselekedtünk… mert a mi bűneinkért és a mi atyáink hamisságaiért gyalázatára van Jeruzsálem és a te néped mindeneknek mi körülöttünk.” (15–16. vers) A júdeaiak elveszítették Isten különleges választott népe státuszát. „És most hallgasd meg, ó, Istenünk, a te szolgádnak könyörgését és esedezéseit, és világosítsd meg az Úrért a te orcádat a te szent helyeden, amely elpusztíttatott.” (17. vers) Dániel szíve erős vágyakozással fordult Isten szentélye felé. Tudja, hogy jólétét akkor nyeri vissza, ha Izrael felhagy bűnös életével, nem hágja át többé Isten törvényét, megalázkodik, valamint hűséget és engedelmességet tanúsít.

Miközben Dániel imája felemeltetett az égbe, Gábriel arkangyal sietve alászállt a mennyből, hogy biztosítsa őt: imája meghallgattatott. E nagy hatalommal rendelkező angyal azt a megbízatást kapta, hogy bölcsességgel és értelemmel ruházza fel Dánielt a jövő titkainak megértése végett. Következésképpen, miközben kitartóan az igazság megértésére törekedett, Dániel kapcsolatba lépett a mennyei küldöttel.

Dániel válaszként kérésére nem csupán az igazság ismeretét kapta meg, amelyre oly nagy szüksége volt mind neki, mind a népnek, hanem feltárultak előtte a jövő nagy eseményei is, egészen a világ Megváltója eljövetelének pillanatáig. Akik magukat szenteknek tartják, és a Biblia megértéséhez bölcsességet kérnek a mennytől, de nem éreznek vágyat a Szentírás kutatására vagy az imádkozásra, még nem tapasztalták meg, hogy mi az igazi megszentelődés. – Megszentelt élet, 46–49. o.

NEHÉMIÁS

Nehémiás imája példát mutat Isten mai népe számára. – Azoknak szíve, akik e munkát végzik, telve kell, hogy legyen a Jézus Lelkével. Csakis a nagy Orvos rendelkezik a gileádi balzsammal.  Ha ezek az emberek alázatos szívvel, a Szentlélek befolyása alatt elolvasnák Nehémiás könyvét, hamis gondolkodásukat megváltoztatnák, helyes elvek után igazodnának, és bűnös állapotuk megváltozna. Nehémiás segítségért fohászkodott Istenhez, és meghallgatta kérését: meggyőzte a pogány királyokat, hogy a segítségére siessenek. Amikor az ellenség hevesen ellene szövetkezett, az Úr felhasználta ezeket a királyokat célja elérésében, és így a hozzá érkezett imákat is megválaszolta. – Review and Herald, 1911. március 23.

Nehémiás hite és bátorsága megerősödött az ima által. – A zsidó hazafi Júdeából érkező hírvivőktől megtudta, hogy Jeruzsálemre, a kiválasztott városra a próba napjai köszöntöttek. A hazatért foglyokat megpróbáltatás és gyalázat érte. A templom és részben a város is újjáépült, de a helyreállítás munkáját akadályozzák, a templomi szolgálatokat zavarják, és a népet nyugtalanítja, hogy a város fala jórészt még mindig romokban hever.

A bánattól lesújtott Nehémiás nem tudott sem enni, sem inni. „Sírtam és gyászoltam, böjtöltem” – mondta. Fájdalmában a mennyei segítőhöz fordult: „Imádkoztam a menny Istene előtt.” Őszintén megvallotta a maga és népe bűneit. Esedezett, hogy Isten védje meg Izrael ügyét, adja vissza bátorságukat és erejüket; segítse őket Júda puszta helyeinek felépítésében!

Imádság közben Nehémiás felbátorodott, és hite megerősödött. Ajka megtelt szent érvekkel. Hivatkozott arra, hogy gyalázkodásokat fognak Istenre szórni, ha népe, amely most visszatért hozzá, gyenge és elnyomott marad. Kérte az Urat, hogy teljesítse ígéretét: „Ha megtértek hozzám, megtartjátok parancsolataimat, és teljesítitek azokat: még ha az ég szélén lennének is azok, akiket eltaszítottam közületek, onnan is összegyűjtöm és elviszem őket arra a helyre, amelyet kiválasztottam, hogy ott legyen nevemnek lakóhelye.” (Neh 1:9; lásd: 5Móz 4:29–31) Az ígéretet Isten Mózes által küldte Izraelnek, mielőtt Kánaánba léptek. Az ígéret századokon át változatlan maradt. Isten népe most bűnbánattal és hittel visszatért Urához. A mennyei ígéret valóra válik.

Nehémiás sokszor öntötte ki szívét népe sorsa miatt. Most, imádkozás közben, szent elhatározás formálódott lelkében. Eltökélte, hogy ha megkapja a király jóváhagyását, valamint a szükséges támogatást eszközök és anyagok beszerzésére, vállalja a falak újjáépítését és Izrael nemzeti erejének helyreállítását. Kérte az Urat, indítsa a királyt jóindulatra iránta, hogy terve megvalósulhasson. „Adj ma sikert szolgádnak – esedezett –, és add, hogy legyen hozzá irgalmas az az ember!”

Nehémiás négy hónapig várt a kedvező alkalomra, amikor feltárhatta kérését a királynak. Eközben – jóllehet szívét nehézzé tette a fájdalom – megpróbált jókedvű lenni a király jelenlétében. Azokban a fényűző és ragyogó termekben mindenkinek vidámságot és jókedvet kellett mutatnia. Fájdalom nem vethetett árnyat a királyi felség személyzetének arcára. De amikor Nehémiás visszavonult, és senki sem látta, sokat imádkozott, sokszor tett bűnvallomást, és sok könnyet hullatott, aminek csak Isten és az angyalok voltak tanúi. – Próféták és királyok, 628–630. o.

 

Mai Bibliai szakasz: Lukács 21

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2021&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2021&version=NT-HU

Jézus szeret bennünket. Annyira szeret, hogy megmondja nekünk az igazat, de nem nyilatkoztat ki többet, mint amennyit el tudunk viselni, és amit elmond, azt kegyelmével elegyíti (Jn 16:12). Lukács 21-ben Jézus három féle nyomorúságos időt dolgoz össze: Jeruzsálem pusztulását, a sötét középkort és a második advent előtti megpróbáltatást. A lista hosszú és aggasztó. 

Az eljövendő megpróbáltatással kapcsolatban Ellen White ezt írja: „Sokszor a várható bajt nagyobbnak látjuk, mint amilyen a valóságban. De nem így van ez az előttünk álló veszéllyel. A legéletszerűbb ábrázolás sem tükrözi vissza, hogy milyen súlyos lesz a megpróbáltatás” (A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 554. oldal).  

De Jézus nem hagy bennünket remegő szívvel előretekinteni azokra a borzalmakra, amelyek nemsokára körülvesznek bennünket. Nem! Jézus komolyan dolgozik azon, hogy tekintetünket a földi próbákról az Ő szerető arcára irányítsa. Egyszerűen ezt mondja: „emeljétek fel a ti fejeteket” (28. vers). „Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más!” (Ésa 45:22). Jézus áttör minden kulturális határt, és minden szív szükségletét kielégíti.  

Megváltónk tudja, hogy „mindeddig nélkülözött tapasztalatokra van szükségünk, amelyek megszerzésére sokan túlságosan lusták" (A nagy küzdelem, 554. oldal). Együttérzéssel mondja el nekünk, hogy mit tegyünk a megpróbáltatás órájában. Elmondja, hogy nem lesz soha olyan idő, amikor biztonságos lenne dobzódásban vagy részegségben élni, vagy amikor az élet gondjai teljesen le kellene, hogy kössék a figyelmünket.

Jézus ezt mondja: „Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!” (36. vers).

„Drága Urunk, segíts tekintetünket imában és éberségben rád irányítani. Add nekünk erődet és kegyelmedet, hogy megállhassunk előtted, amikor eljössz, és ez legyen meg minél hamarabb! Ámen.”

Lynn Carpenter

308. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 13. fejezetéhez (június 27 – július 3.).

Beismerem. Gyakran feladatként tekintek az imádságra, átalakulási lehetőség helyett. Sokkal könnyebb számomra azért imádkozni, mert úgy gondolom, ez egy kötelező dolog, valami, amit ki kell pipálni, hogy utána haladhassak a saját terveimmel. Szintén beismerem, hogy hajlamos vagyok Isten számára egy listát átadni, azokkal a dolgokkal, amiket szeretném, hogy megtegyen értem, azokkal az emberekkel, akiket szeretném, hogy megáldjon és olyan körülményekkel, amelyeket szeretném, hogy megváltoztasson. Ez nem több, mint ha odaadnám Istennek a bevásárló listámat, mintha csak Ő lenne azért, hogy engem szolgáljon, és nem éppen fordítva.

Egészen addig, amíg Ábrám nem adta fel, hogy a saját eszközeivel próbálja megoldani a problémáit és amíg át nem engedte magát teljesen Istennek, addig nem válhatott Ábrahámmá, a hit atyjává. Jézus is az Ő Atyját kereste imádságban, és átadta magát mindannak, amit az Ő Atyja a számára tervezett. „És egy kissé előre ment, arcra borult, könyörögve és mondta: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te.” Máté 26:39

Csatlakozol-e hozzám Isten akaratát imádságban keresve? „Tárjátok Isten elé összes terveteket, és hajtsátok végre, vagy adjátok fel azokat, amint a gondviselés jelzi. Fogadjátok el Isten terveit a terveitek helyett, még ha feladásuk kedvenc céljaitok feladását jelenti is.” Az imádság 124.3

Karen D. Lifshay

Hermiston HNA Egyház Kommunikációs asszisztens, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: