Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 15 - HÉTFŐ - Lukács evangéliuma 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Lukács evangéliuma 4 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%204&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%204&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten nem a könnyebb utat választja. Ha Jézus földi életét nézzük, azt látjuk, hogy sosem a könnyebb utat választotta. Sok lehetősége volt rá. Születhetett volna egy gazdag családban, egy kényelmes szobában, bábákkal körülvéve; nem lett volna muszáj dolgoznia, de a kemény munkás életet választotta. A világnak szóló üzenetet elvihette volna másképp is, sok szolgával és kisegítő személyzettel körülvéve. Elkerülhette volna a negyven napos pusztai megkísértést is, ehelyett éhezett és szomjazott negyven napon át és az ördög kísértette egész idő alatt. Jézus ezen tettével megtanít arra, hogy a könnyebb út nem mindig a jobb út. Ő a nehezebb utat vállalta értünk.              

2.    Isten nemcsak kenyérrel akar ellátni bennünket.  Isten meg akar tanítani arra, hogy az élet több a megélhetés biztosításánál, több az élelemnél és a ruházkodásnál. Az embernek szüksége van lelki dolgokra is, közösségre, barátságra, örömre, biztonságra és főleg az Istennel való szoros és meghitt kapcsolatra.      

3.    Egyedül Isten méltó az imádatunkra. És ez nem azért van, mert Isten egy követelődző Isten, hanem azért, mert tudja, hogy az Ő imádata hogyan hat vissza ránk. Az Isten imádatának van a legjobb hatása életünkre. Az őriz meg bennünket az önzéstől, az eldurvulástól, az elembertelenedéstől, az elmagányosodástól stb.  

4.    Isten nem vágja le a kanyarokat. Sátán azzal kísértette meg Jézust, hogy rövidítse le céljának elérését. Jézus útja a kereszten, a halálon, a szenvedésen keresztül vezetett. Sátán azt javasolta Jézusnak, hogy hagyja ki ezeket. Csak annyit tegyen meg, hogy leborul előtte. Jézus azonban nem engedett a lerövidítés kísértésének.

5.    Isten meghirdeti az Ő jókedvének esztendejét. Isten nagyon várja azt az időpontot, amikor minden gonosz, és minden rossz végleg eltűnik a világunkból. Jézus földi szolgálata ezt a célt szolgálja. Mindemellett Jézus úgy fogalmazta meg földi küldetését, hogy „evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat.”         

6.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki megharcol az ördöggel érettünk

b.    aki nem a saját szükségleteit helyezi előtérbe, hanem a mi szükségleteinket

c.    aki tenyerén hordoz bennünket

d.    aki komolyan szembesít bennünket visszásságainkkal

e.    akinek a szavaiban és tetteiben is titokzatos erő, hatalom és vonzalom van

f.      akinek hatalma van a gonosz felett – Sátán megkísértette Jézust, de sosem kényszeríthette, Jézus viszont hatalommal parancsolat a gonosz lelkeknek és azok engedelmeskedtek Neki

g.    akinek a jelenléte vonzó az emberek számára – a sokaság folyamatosan kereste Jézust, mert jelenlétében az Isten jelenlétében érezték magukat

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy megértse, Te a nehezebb utat választottad érte; adjad, hogy ő sem a könnyebb utat válassza, amikor Te szolgálatra hívod őt, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 63-64. fejezet

63. fejezet – „JŐ A TE KIRÁLYOD” (2. rész)

Ezt a napot, mely a tanítványok számára életük legfényesebb napjának tűnt, sötét felhők árnyékolták volna be, ha tudták volna, hogy az örvendezés jelenete csak bevezetése Mesterük szenvedésének és halálának. Ő ismételten beszélt nekik bizonyosan bekövetkező áldozatáról, de a jelen boldog diadala elfelejttette velük fájdalmas szavait, s várták virágzó uralkodását Dávid trónján.

Folyamatosan újabb csoportok szegődtek a menethez, és kevés kivétellel minden csatlakozót megihletett a perc, s ők is harsogták a hozsánnákat, melyek újra és újra visszhangzottak hegyről hegyre, völgyről völgyre. Szüntelen zengett a kiáltás: "Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!" (Mt 21:9).

A világ korábban sosem látott ilyen diadalmenetet. Nem hasonlított a föld híres hódítóiéhoz. Nem követte szomorú foglyok oszlopa, királyi értékű hadizsákmány sem jellemezte a jelenetet. A Megváltó körül a bűnös emberekért végzett szeretetmunkájának dicső zsákmányai álltak. Sátán hatalmából megmentett foglyok voltak ők, Istent dicsérték szabadulásukért. A vak mutatta az utat, akinek Jézus visszaadta látását. A néma hozsannázott a leghangosabban, akinek megoldotta a nyelvét. A nyomorékok, akiket meggyógyított, örömmel ugrándoztak, és a legserényebben szakították le a pálmaágakat, lengették őket a Megváltó előtt. Özvegyek és árvák dicsőítették Jézus nevét, mert irgalmasságot cselekedett velük. A megtisztított leprások tiszta ruhájukat terítették útjába, s a dicsőség királyaként üdvözölték Őt. Azok is a tömegben voltak, akiket hangja a halál álmából ébresztett föl. Lázár - kinek testét látták bomlani a sírban, most azonban dicső férfikorának erejében örvendett - vezette az állatot, melyen a Megváltó ült.

Számos farizeus látta a jelenetet, forrt bennük az irigység és a rosszindulat, s más irányba akarták terelni a nép érzelmeinek hullámait. Teljes tekintélyüket latba vetve próbálták elhallgattatni a népet, de felhívásaik és fenyegetéseik csak fokozták a lelkesedést. Attól tartottak, hogy a sokaság számbeli fölényében királlyá teszi Jézust. Végső megoldásként áttörtek a tömegen a Megváltóhoz, és feddő, fenyegető szavakkal támadtak neki: "Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat!" (Lk 19:39). Kijelentették, hogy az ilyen zajos felvonulásokat a törvény tiltja, s a hatóságok sem engedélyezik. Jézus válasza azonban elhallgattatta őket: "Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek, fognak kiáltani" (Lk 19:40). Ezt a diadalmenetet maga Isten rendelte. Megjövendölte a próféta, hogy embernek nem áll hatalmában megmásítani Isten szándékát. Ha az ember nem tudta volna végrehajtani tervét, Ő hangot ad az élettelen köveknek, s azok magasztalták volna Fiát, zengték volna dicséretét. Ahogy az elnémult farizeusok visszahúzódtak, Zakariás szavait százak ismételték fennen: "Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén" (Zak 9:9).

Mikor a menet elérte a dombtetőt, s leereszkedni készült a városba, Jézus megállt, s Vele az egész sokaság. Előttük terült el Jeruzsálem dicsőségében, most a lenyugvó nap fényében fürdött. A templom minden tekintetet odavonzott. Méltóságteljes fenségben magaslott minden más fölé, mintha a menny felé mutatna, s az embereket az egyedül igaz és élő Isten felé. irányítaná. A templom régóta a zsidó nemzet dicsősége és büszkesége volt. A rómaiak is büszkélkedtek nagyszerűségével. A rómaiak által kinevezett király a zsidókkal együtt építette újjá és díszítette fel, a római császár elhalmozta ajándékaival. Szilárdsága, gazdagsága, nagyszerűsége a világ egyik csodájává tette.

Ahogy a lenyugvó nap sugarainak aranyával befestette az eget, csodás fénye ott ragyogott a templom tiszta fehér márvány falain, csillogott az aranyozott oszlopokon. A dombtetőről, ahol Jézus és követői álltak, úgy tűnt, mintha egyetlen hótömbből állna, arany csúcsokkal a tetején. A templom bejáratánál aranyból és ezüstből formált szőlő függött zöld levelekkel és tömör szőlőfürtökkel - a legképzettebb művészek alkotása. Ez Izraelt, az egyre terebélyesedő szőlőt jelképezte. Az aranyat, ezüstöt és az élő zöldet finom ízléssel és különleges szakértelemmel illesztették egymáshoz. Kecsesen feltekeredett a ragyogó fehér oszlopokra, fénylő kacsokkal tapadt arany díszeikhez - magára vonta a lenyugvó nap tündöklését, s úgy ragyogott, mintha a mennyből kölcsönözte volna dicsőségét.

Jézus a képet szemlélte, a hatalmas tömeg rivalgása elcsitult, lenyűgözve nézték a szépség hirtelen feltárulását. Minden szem a Megváltóra szegeződött, látni akarták arcán az elragadtatást, amit ők maguk éreztek. Ehelyett azonban a bánat fellegét fedezték fel rajta. Meglepetten és csalódottan vették észre, hogy szeme megtelik könnyel, teste ide-oda hajladozik, mint a fa vihar előtt, és a fájdalom jajkiáltása tör fel remegő ajkáról, mintha a meghasadt szív mélyéről jönne. Micsoda látványt nyújtott ez az angyaloknak! Szeretett Parancsnokuk a gyötrelem könnyei között! Micsoda látvány volt ez a boldog seregnek, amely diadalkiáltásokkal, pálmaágak lengetésével kísérte Őt a dicső város felé, ahol ábrándos reményeik szerint uralkodnia kellett! Jézus sírt Lázár sírjánál, de akkor az emberi szenvedés átérzéséből fakadó isteni bánat miatt. Ez a hirtelen elszomorodás olyan volt, mint a nagy győzelmi kórusban egy gyászos hang. Az örvendezés közepette, amikor mindenki hódolattal adózott neki, Izrael királya könnyekre fakadt. Nem az öröm könnyei ezek, hanem a kimondhatatlan kínok könnyei és sóhajai. A sokaságra is hirtelen szomorúság szállt. Dicsőítő hangjaik elhallgattak. Sokan sírva fakadtak, mert együttéreztek a bánattal, amelyet pedig nem is értettek.

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 15 - VASÁRNAP - Lukács evangéliuma 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Lukács evangéliuma 3 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%203&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%203&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten tettei a történelemben gyökereznek. Jézus nem egy történelmi légüres térbe érkezett. A Vele kapcsolatos történetek nem elszigetelt történetek, hanem bele ágyazódnak az emberi történelembe. Lukács meg tudja mondani, hogy melyik római császár uralkodott, ki volt a helytartó Júdában, kik voltak a negyedes fejedelmek a különböző földrajzi területeken. Ez a Biblia hitelességét növeli, mert a történelemből visszaigazolhatjuk azokat az eseményeket, amelyek ugyanakkor történtek, amikor a Megváltó a földön járt.             

2.    Isten utat készít.  A római birodalom idején, amikor egy császár ellátogatott birodalmának egy távolabbi vidékére, előtte útkészítőket küldtek, akik elegyengették az utat és egyenessé tették, ha nagyon kanyargott. Isten a legnagyobb uralkodó, amikor elküldte Fiát földünkre, birodalmának egy távoli vidékére, Ő is útkészítőt küldött, ahogy a próféta is megjövendölte: „Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit: minden szakadékot töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává.”       

3.    Isten céllal egyengeti az utat. Lukács így határozza meg ezt a célt: „és meglátja minden halandó az Isten szabadítását.” Isten minden tettének a végcélja a szabadítás.  

4.    Isten a megtérés gyümölcseit keresi. Megtéretlen állapotában az ember természete gonosz, másoknak árt. Ez jellemezte Isten népét az Ószövetségben, akihez prófétákat küldött: egymást kizsákmányolták, egymást megkárosították, egymást bántották. Isten minden lehetséges eszköz megpróbált velük, de az eredmény a legtöbb esetben elmaradt. Keresztelő János ezért hívta fel a népet, hogy teremjenek megtéréshez illő gyümölcsöt, ne csak színleljék a megtérést. Ezt már olyan sokszor csinálták eddig. Most jó lenne, ha cselekedeteiken is meglátszódna.

5.    Isten nem fogadja el az érdekből való megtérést. Lukács elárulja nekünk, hogy Keresztelő János idejében sokan ezt tették. Arra gondoltak, hogy esetleg János a Messiás, és keresztségükkel szerettek volna vezető helyet biztosítani maguknak a Messiás országában. Nem azért keresztelkedtek meg, mert bánták bűneiket, hanem azért, hogy ha véletlenül János lenne a Messiás, ne maradjanak ki országából. Ma is sokan csak azért keresztények, hogy a mennyországba jussanak, de nem szeretik Istent szívből és nem bántja őket bűnös életük.         

6.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki Ura a történelemnek

b.    aki szeretné, hogy az emberek megtérjenek és bűnbocsánatot kapjanak

c.    aki szeretné, hogy minden akadály elháruljon az emberek elől, ami akadályozná őket, hogy Hozzá találjanak

d.    aki szeretné, hogy életünkön meglátszódjon, hogy az Ő gyermekei vagyunk

e.    aki nemcsak Jézust, de minket is szeretett gyermekének tart és bennünk is gyönyörködik

f.      akinek a története célhoz jut – a nemzetségi táblázat hosszú évezdereken át tartó sora nem szakadt meg sehol, hanem eljutott céljához, Jézushoz, a Megváltóhoz

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy terved célba érjen életében, a megváltás megvalósuljon az ő esetében is, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 63-64. fejezet

63. fejezet – „JŐ A TE KIRÁLYOD” (1. rész)

Máté 21:1-11; Márk 11:1-10; Lukács 19:29-44; János 12:12-19. {DA 569}  

"Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén" (Zak 9:9).

Így jövendölte meg Zakariás próféta ötszáz évvel Krisztus születése előtt Izrael királyának eljövetelét. Most teljesedett ez a jövendölés. Ő, aki oly sokáig elutasította a királyt megillető tiszteletet, most Jeruzsálembe jő, mint Dávid trónjának megígért örököse.

Krisztus a hét első napján vonult be diadalmasan Jeruzsálembe. A tömegek, melyek Bethániába sereglettek, hogy lássák Őt, most kíváncsian várták fogadtatását, s kíséretébe szegődtek. Rengeteg ember haladt a város felé a húsvétra, ezek is csatlakoztak a Jézust követő sokasághoz. Az egész természet örült. A fák zöldbe öltöztek, virágaik csodálatos illata betöltötte a levegőt. Új élet és öröm lelkesítette az embereket. Az új ország reménye ismét zsendült.

Jézus be akart vonulni Jeruzsálembe, ezért előreküldte két tanítványát, hogy hozzanak neki egy nőstényszamarat vemhestül. A Megváltó már születésekor idegenek vendégszeretetére volt utalva. A jászol, melyben feküdt, kölcsönzött pihenőhely volt. Most - noha az Övé a sok állat az ezernyi hegyen - egy idegen jóindulatától függött: kap-e egy állatot, melyen bevonulhat Jeruzsálembe, mint király. Istensége még az apró utasításokban is megmutatkozott, melyeket tanítványainak adott küldetéséről. Amint előre megmondta, a kérést: "az Úrnak van szüksége rájuk" (Mt 21:3) készségesen teljesítették. Jézus olyan csikót választott, melyen még senki sem ült. A tanítványok kitörő lelkesedéssel terítették ruháikat az állatra, és ráültették Mesterüket. Eddig Jézus mindig gyalog utazott, s a tanítványok először csodálkoztak, amiért most egy állatot választott. Szívükben felcsillantotta a reményt az örömteli gondolat, hogy Ő a fővárosba megy, királlyá kiáltják, majd érvényesítik királyi hatalmát. Útközben elmondták fényes várakozásaikat Jézus barátainak, az izgalom közelben, távolban egyaránt terjedt, s a népben a várakozás tetőfokára hágott.

Krisztus a zsidó királyi bevonulási szokás szerint járt el. Azon az állaton ült, melyen Izrael királyai is, s melyről a prófécia megjövendölte, hogy így fog a Messiás eljönni országába. Ahogy felültették a csikóra, hangos diadalkiáltás remegtette meg a levegőt. A sokaság éltette a Messiást, királyát. Jézus most fogadta a hódolatot - ezt azelőtt sohasem engedte meg -, s tanítványai ezt bizonyítéknak fogták fel, hogy boldog reményeik teljesülnek: láthatják Őt trónra lépni. A sokaság meg volt győződve róla, hogy eljött felszabadulásuk órája. Képzeletben már látták a római seregek kiűzését Jeruzsálemből, Izraelt újból független nemzetté válni. Mindenki boldog volt és izgatott, az emberek egymást fölülmúlva fejezték ki hódolatukat iránta. Nem tudtak külső pompát, ragyogást biztosítani, de átadták neki boldog szívük imádatát. Nem nyújthattak át drága ajándékokat, de felsőruháikat terítették elé szőnyegül, s az utat lombos olaj- és pálmaágakkal hintették be. Nem vihettek királyi zászlókat a diadalmenet élén, hanem óriási pálmaágakat vágtak - a győzelem természet-adta jelképeit -, és üdvrivalgás, hozsánnák közepette fennen lobogtatták azokat.

Ahogy haladtak, a tömeg egyre nőtt azokkal, akik hallottak Jézus érkezéséről, és sietve csatlakoztak a menethez. Állandóan nézők vegyültek a tömegbe, s ezt kérdezték: Ki ez? Mit jelentsen ez az egész tömegmegmozdulás? Mindannyian hallottak Jézusról, várták Jeruzsálembe, azonban azt is tudták, hogy mindez ideig elutasított minden trónra léptetési erőfeszítést, ezért rendkívüli megdöbbenéssel tapasztalták, hogy ez Ő. Találgatták, mi okozhatta Benne ezt a változást, hiszen kijelentette, hogy az Ő országa nem e világból való.

Kérdezősködésüket elhallgattatta egy diadalkiáltás. Ezt újra meg újra elismételte a lelkes tömeg, mind távolabb és távolabb hangzott, míg visszhangozták a környező hegyek és völgyek. Most a jeruzsálemi tömegek is csatlakoztak a menethez. A húsvétra összegyűlt sokaságból ezrek mentek Jézus elé, hogy üdvözöljék. Pálmaágakat lengetve, szent énekeket harsogva köszöntötték. A templomban a papok megfújták a kürtöket az esti szolgálatra, de kevesen hallgattak rájuk, s a vezetők riadtan kezdték mondogatni: "E világ őutána megy" (Jn 12:19).

Földi életében Jézus még sohasem engedett meg ilyen felvonulást. Világosan látta előre a következményeket, a kereszthalált. Célja az volt, hogy nyilvánosan előlépjen, mint Üdvözítő. Fel akarta hívni a figyelmet az áldozatra, mely megkoronázza küldetését a halott világért. Mialatt a nép Jeruzsálemben gyülekezett, hogy megünnepelje a húsvétot, Ő, a valóságos Bárány önként elkülönítette Magát, mint áldozatot. Szükséges, hogy egyháza minden elkövetkező korban komoly elmélkedés és tanulmányozás tárgyává tegye halálát, mely a világ bűneiért történt. Minden ezzel kapcsolatos tényt kétség nélkül igazolni kell. Szükséges, hogy minden ember tekintete rá irányuljon, a nagy áldozatot megelőző eseményekre éppoly figyelmet kell fordítani, mint magára az áldozatra. Ilyen megmozdulás után, mely Jézus jeruzsálemi bevonulását kísérte, mindenki figyelni fogja gyors közeledését a végső helyszínhez.

A diadalmas bevonulással kapcsolatos eseményekről széltében-hosszában fognak beszélni, s mindenki Jézusra fog gondolni. Keresztre feszítése után sokan visszaemlékeznek ezekre az eseményekre, megpróbáltatásával és halálával összefüggésben. Ez elvezeti őket a próféciakutatásra, s meggyőződnek róla, hogy Jézus volt a Messiás. Így mindenfelé megsokszorozódik a hitre térők száma.

Életének ebben az egyetlen diadalmas mozzanatában a Megváltó megjelenhetett volna mennyei angyalok kíséretében, Isten harsonáinak hangja mellett. Az ilyen megnyilvánulás azonban ellenkezett volna küldetésének céljával, az életét kormányzó törvénnyel. Ő hű maradt a szerény sorshoz, melyre vállalkozott. Hordoznia kellett az emberiség terhét, míg életét adta a világ életéért.

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 14 - SZOMBAT - Lukács evangéliuma 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Lukács evangéliuma 2 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%202&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%202&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten bizalmat akar építeni. Jézus, mint Isten Fia a legkiszolgáltatottabb állapotban érkezett világunkba. Az emberek mindig úgy gondoltak Istenre mint, akitől félni kell, ezért távolságot tartottak tőle. Félelemmel nem lehet közösséget építeni, ezért Isten megpróbálta lebontani az ember félelmét azáltal, hogy csecsemőként érkezett világunkba. Egy csecsemőtől nem kell félni. Az őt meglátogató emberek, a pásztorok vagy Máté evangéliumában a keleti bölcsek bátran járultak Hozzá, mégis tisztelettel. Nem féltek Tőle, mégis megadták a Neki kijáró tiszteletet. Az igazi tiszteletet nem a félelem idézi elő, hanem az alázat és a kicsinység, az egyszerűség is előidézheti. Egy istállóban fekvő csecsemőhöz úgy viszonyultak, mint a Mindenható Istenhez. Az istálló templommá vált azon a napon.             

2.    Isten tud ünnepelni.  Bár a földön nem ünnepelték Jézus földre születését kimagasló eseményként, Isten és a menny nem tudták visszafogni magukat, hogy ne ünnepeljenek. A pásztoroknak megjelent dicsőség, a mennyei seregek sokaságának dicsőítő éneke mutatja, hogy a Menny milyen nagyra értékelte ezt az eseményt. Bár minden a földi lények javát szolgálta, mégis a menny ünnepelt.       

3.    Isten egyszerű emberekkel osztotta meg elsőnek a világtörténelem legfontosabb eseményét. Isten angyalai nem a jeruzsálemi politikai vagy vallási vezetéshez mentek el a legnagyszerűbb hírrel, hanem az egyszerű pásztorokhoz. És ez nem okozott hátrányt az ügynek. Ami ott a pásztorokkal kezdődött, eljutott a föld végső határáig minden rendű és rangú emberhez.  

4.    Isten látja, hogy kit érdekel igazán az Ő ügye. Simeon és Anna ilyen emberek voltak. A templomban naponta sok elsőszülöttet mutattak be. Simeon egész életében és Anna is, aki nyolcvannégy évet töltött a templomban, sok elsőszülött bemutatást láttak, és mégis tudták, hogy ez nem olyan, mint a többi, ez egészen más. Ő az, akiről a próféták beszéltek. Mindketten dicsőítő szavakra nyitották ajkukat, mert amit a pásztorok az angyaloktól tudtak meg, ők a Szentlélektől, mert nyitottak voltak arra, hogy Isten beavassa őket titkába.

5.    Isten vonz Önmagához. Jézus elhagyta az Atya házát a mennyben, hogy közöttünk lakozzon, szolgáljon és megváltson. El sem tudjuk képzelni, hogy mennyire hiányzott neki az Atya közelsége. Viszont a templomban megtalált valamit ebből, hiszen a templom is az Atya háza volt. Isten lakott ott. Ez érthetővé teszi azt, hogy a tizenkét éves Jézus miért maradt ott a templomban, amikor a szülei hazaindultak. Meg is mondta nekik, hogy Neki az Atyja házában kell lennie. Vajon bennünket is ennyire vonz az Atya háza, a gyülekezet, mint egykoron Jézust?       

6.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    akinek nem jutott egy normális hely világunkban csak egy jászol. És Ő ezzel is beérte

b.    aki örömet akar szerezni az egész népnek

c.    aki békességgel és jóakarattal akarja megajándékozni az emberiséget

d.    aki szépen összerendezte az eseményeket: a dolgok nem véletlenül történtek, hanem egy isteni kéz vezetésére (az angyalok, a pásztorok, Simeon és Anna bizonyságtétele)

e.    aki biztos kézzel és biztos úton vezeti az eseményeket a végső cél, a megváltás felé

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy olyan komolyan vegyen Téged és a Te ügyedet, mint egykoron Simeon és Anna! Kérlek vonzzad őt is olyan erősen Önmagadhoz, mint egykoron Fiadat Jézust, hogy a Te házadban szeressen találkozni Veled, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 61-62. fejezet

62. fejezet – A VACSORA SIMON HÁZÁBAN (5. rész)

Simon hűvössége, hanyagsága a Megváltóval szemben megmutatta, mily kevéssé értékeli a kapott kegyelmet. Azt hitte, megtiszteli Jézust, mert meghívta házába. Most azonban igazából láthassa saját magát. Miközben azt hitte, olvas vendége lelkében, a vendég olvasott őbenne. Látta, milyen igazul ítélte őt meg Krisztus. Vallása farizeusi köntös volt. Megvetette Jézus könyörületességét. Nem ismerte föl, hogy Ő Isten képviselője. Mária, a bűnös, bocsánatot nyert, viszont ő, a bűnös, nem nyert bocsánatot. Az igazság merev szabálya, melyet az asszonyra akart alkalmazni - őt ítélte el.

Simont megindította Jézus figyelmessége, hogy nem feddte meg nyíltan a vendégek előtt. Nem úgy bántak vele, ahogyan ő akart Máriával bánni. Látta, hogy Jézus nem óhajtotta kiteregetni bűnét másoknak, hanem a helyzet igaz felmérésével meg akarta győzni elméjét, együttérző gyöngédségével leigázni szívét. Ha Krisztus keményen elítéli Simont, akkor szíve megkeményedett volna, a türelmes intés azonban meggyőzte tévedéséről. Látta a hatalmas adósságot, mellyel Urának tartozott. Büszkesége megalázkodott, megbánta bűnét, s a kevély farizeusból szerény, önfeláldozó tanítvánnyá vált.

Máriát nagyon bűnösnek tekintették, Krisztus azonban ismerte az életét alakító körülményeket. A remény minden szikráját kiolthatta volna lelkében, de nem tette, sőt Ő emelte föl a kétségbeesésből, a romlásból. Hétszer dorgálta meg a nő szívét és értelmét uraló démonokat - ezt Mária hallotta. Hallotta Jézus erős kiáltását Atyjához az ő érdekében. Tudta, mennyire sérti a bűn az Ő szeplőtlen tisztaságát, s az Ő erejével győzött.

Amikor ügye az emberek szemében reménytelennek tűnt, Krisztus meglátta Máriában a képességet a jóra. Látta jellemének jobb vonásait. A megváltási terv nagy lehetőségekkel ruházta fel az emberiséget, és Máriában ezek a lehetőségek váltak később valóra. Jézus kegyelme által az asszony az isteni természet részese lett. Aki elbukott, akinek értelme démonok lakhelye volt, az a szolgálattal, barátsággal nagyon közel került a Megváltóhoz. Mária volt az, aki lábánál ült és tanult tőle. Mária volt az, aki a drága kenetet fejére öntötte, lábát könnyeivel mosta. Mária állt a kereszt mellett, s követte Őt a sírig. Feltámadása után Mária jött elsőként a sírhoz. Mária hirdette elsőnek a feltámadott Megváltót.

Jézus minden lélek körülményeit ismeri. Mondhatod: bűnös vagyok, nagyon bűnös. Az lehetsz, de minél rosszabb vagy, annál inkább szükséged van Jézusra. Ő nem fordul el a síró, megtört emberektől. Senkinek sem mondja el mindazt, amit kibeszélhetne, de minden remegő léleknek megparancsolja, hogy vegyenek bátorságot. Ingyen megbocsát mindenkinek, aki bocsánatért és megújulásért jő Hozzá.

Krisztus elküldheti a mennyei angyalokat, hogy kiöntsék haragjának poharát a világra, és megöljék mindazokat, akiket betölt az Isten elleni gyűlölet. Eltörölheti ezt a sötét foltot a világegyetemből. Ő azonban nem ezt teszi. Most ott áll a jó illatú oltárnál, és Isten elé tárja azok imáit, akik segítségére vágynak.

A menedékért Hozzá forduló lelket Jézus a vádaskodó, viszálykodó nyelvek fölé emeli. Sem ember, sem gonosz angyal nem vonhatja felelősségre ezeket a lelkeket. Krisztus egyesíti őket a saját isteni-emberi természetével. Ott állnak a bűnök nagy hordozója mellett, az Isten trónjáról kiáradó fényben. "Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít; Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk" (Róm 8:33-34).

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 13 - PÉNTEK - Lukács evangéliuma 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Lukács evangéliuma 1 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%201&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%201&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten Igéje állja a próbát. Lukács bevezetőjében elmondja azt, hogy amit ő leírt, annak szorgalmasan és tudományosan utánajárt. Az evangéliumokat nem úgy kell olvasnunk, mint ami valakinek a találmánya, hanem úgy, mint ami kiáll mindenféle próbát és vizsgálódást. Péter apostol így fogalmazza ezt meg: „igen biztos nálunk a prófétai beszéd, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben” (2Pt 1:19).             

2.    Isten nem mindig követi a megszokott utat.  Ebben a fejezetben találjuk ennek a bizonyítékát. Ami keresztelő János szüleivel történt, olyanról többről is olvasunk az Ószövetségben: megjelenik egy angyal egy idős, gyermektelen házaspárnak, akik egész életükben gyermekáldásra vágytak, gyermeket ígér nekik, a házaspár egyik vagy mindkét tagja kételkedik, de az ígéret megvalósul (Pl. Ábrahám, Sámson szülei stb.). Mária története viszont teljesen más: nincs idős, gyermektelen házaspár, csak egy fiatal lány, aki még nem is él házasságban, nem sóvárog gyermek után, de nem is kételkedik, hanem azt mondja, hogy „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint.”      

3.    Isten hatalmas dolgot cselekszik és hatalmas eseményt készít elő. Keresztelő János előtt 400 évig nem volt prófétai szolgálat. Előtte voltak ugyan próféták, de szolgálatuk kevés eredménnyel járt. Hiába hívták megtérésre a népet, a nép nem mozdult. 400 év után Isten elhívja Keresztelő Jánost, akiről azt mondja, hogy „nagy lesz ő az Úr előtt; …megtelik Szentlélekkel, Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez, és az engedetleneket az igazak lelkületére térítse, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.” Később azt olvassuk, hogy az egész Jeruzsálem és Júda elment hozzá megkeresztelkedni. Ilyen mértékű megtérésről nem sűrűn olvasunk a Bibliában.  

4.    Isten az Isten. Bár Keresztelő nagy volt, de egyértelmű volt a különbség, hogy Jézus Isten volt, János pedig csak ember. Erzsébet tisztában volt ezzel még a fiúk megszületése előtt. Ezért teszi fel a kérdést, hogy „Hogyan is lehetséges ez, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám?” Zakariás is hasonló következtetést von le. Bár Fiáról azt mondja, hogy a „Magasságos prófétája” lesz és „az Úr előtt fog járni, hogy előkészítse az ő útjait.” Nem ő lesz az Úr, hanem csak egy nagy próféta lesz, aki az Úr előtt jár, mint útkészítő.      

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki angyalait hasznos eszközként használja műve megvalósításában és gyermekei informálásában

b.    aki meghallgatja a könyörgéseket

c.    aki egy bátorító Isten – Zakariásnak és Máriának is azt mondja, hogy „ne félj!”

d.    akinek fontos gyermekei öröme

e.    aki egymáshoz tudja fordítani az egymástól elfordult szíveket

f.      aki az alázatosakat tudja a leginkább használni művében (lásd: Mária)

g.    akinek tettei hálaénekre inspirálnak (Erzsébet, Mária, Zakariás)

h.    aki megtartó Isten

i.       aki letekint az alázatosakra

j.       aki nagy dolgokat cselekszik

k.    akinek Hatalmas a neve

l.       aki irgalmas – felkarolta népe ügyét

m.  aki meglátogatta és megváltotta népét

n.    aki világít azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak

o.    aki ráigazítja lábunkat a békesség útjára

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ráeszméljen arra, hogy Te nagy dolgokat teszel érte és benne is. A Fiadat küldted és adtad oda érte, és ezen kívül is mindent kész vagy odaadni neki és érte, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 61-62. fejezet

62. fejezet – A VACSORA SIMON HÁZÁBAN (4. rész)

A méltatlankodva kiejtett szavak: "Mire való ez a tékozlás?" (Mt 26:8) - élénken Krisztus elé rajzolták a valaha hozott legnagyobb áldozatot: Önmaga odaajándékozását az elveszett világért engesztelésként. Az Úr olyan bőkezűen bánt emberi családjával, hogy ne lehessen azt mondani, többet is tehetett volna. Jézus odaajándékozásával Isten az egész mennyet adta. Emberi szemszögből nézve az ilyen áldozat indokolatlan tékozlás. Az emberi okoskodás szerint az üdvösség egész terve a kegyelem és a javak tékozlása. Mindenütt önmegtagadással és teljes szívből hozott áldozattal találkozunk. Joggal tekinthet a mennyei sereg csodálkozva az emberi családra, mely visszautasítja, hogy felemeljék és elhalmozzák a Krisztusban megmutatkozó határtalan szeretettel. Joggal kiálthatnak fel: Mire ez a nagy tékozlás?

Az elveszett világért szerzett engesztelésnek azonban teljesnek, elégségesnek és tökéletesnek kellett lennie. Krisztus felajánlása túláradóan bőséges volt, minden Isten által teremtett lélekhez elér. Ezt nem lehet korlátozni, hogy ne lépje túl azok számát, akik elfogadják a nagy Ajándékot. Nem menekül meg minden ember, a megváltási terv mégsem pazarlás, mert nem teljesít mindent, amiről bőkezűsége gondoskodott.

Simont, a házigazdát is befolyásolta Júdás bírálata Mária ajándékát illetően, ezért meglepődött Jézus viselkedésén. Sérelem érte farizeusi büszkeségét. Tudta, hogy számos vendége bizalmatlanul, nemtetszéssel tekint Krisztusra. Simon így szólt szívében: "Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, aki őt illeti: hogy bűnös" (Lk 7:39).

Krisztus Simont leprából gyógyította meg: élő halottat szabadított meg. Most Simon mégis megkérdőjelezte a Megváltó prófétaságát. Mivel Krisztus megengedte ennek a nőnek, hogy közeledjen hozzá, nem küldte el méltatlankodva, mint olyat, akinek bűnei túl nagyok a megbocsátásra, mivel nem mutatta ki, hogy látja bukott voltát, Simont kísértette a gondolat: Ő nem is próféta. Jézus semmit sem tud erről az asszonyról, aki olyan szabadon szolgálja - gondolta -, különben nem engedné, hogy megérintse. {DA 566.2}  

Simon semmit sem tudott Istenről, Krisztusról, azért gondolkodott így. Nem ismerte föl, hogy Isten Fiának Isten szerint kell eljárnia, könyörülettel, szelídséggel, kegyelemmel. Véleménye szerint Jézusnak nem kellett volna figyelembe vennie Mária bűnbánó szolgálatát. Cselekedete - megcsókolta Krisztus lábát és megkente a kenettel - súlyosbító dolognak tűnt keményszívűsége számára. Azt gondolta, ha Krisztus próféta lenne, felismerné és megdorgálná a bűnösöket.

A Megváltó válaszolt erre a kimondatlan gondolatra: "Simon, van valami mondanivalóm néked. [...] Egy hitelezőnek két adósa vala: az egyik adós vala ötszáz pénzzel, a másik pedig ötvennel. És mikor nem volt nékik miből megadni, mind a kettőnek elengedé. E kettő közül azért, mondd meg, melyik szereti őt jobban? Felelvén pedig Simon, monda: Azt gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. És Jézus monda néki: Igazán ítéltél" (Lk 7:40-43).

Ahogyan Nátán tette Dáviddal, Krisztus is egy példázat köntösébe rejtette feddő szavait, s így vendéglátóját hozta olyan helyzetbe, hogy ítéletet mondjon önmaga felett. Simon vitte bűnbe a nőt, akit most megvetett. Mélyen megrontotta. A példázatbeli két adós Simont és az asszonyt mutatja be. Jézus nem azt akarta tanítani, hogy a két személynek különböző fokú elkötelezettséget kell éreznie. Mindkettőjük hálaadóssága oly nagy, hogy sohasem tudnák törleszteni. Simon azonban igazabbnak tartotta magát Máriánál, és Jézus szerette volna, ha belátja, mekkora bűnt követett el. Meg akarta mutatni, hogy bűne nagyobb, mint az asszonyé - épp annyival nagyobb, amennyivel az ötszáz pénz több az ötvennél.

Simon most új megvilágításban kezdte látni önmagát. Látta, hogyan tekinti Máriát az a Valaki, aki több mint próféta. Megértette, hogy Krisztus prófétai szeme olvas a nő szerető, odaadó szívében. Elöntötte a szégyen, s felismerte, hogy felette álló Lény színe előtt áll.

"Bejövék a te házadba, - folytatta Krisztus - az én lábaimnak vizet nem adál" (Lk 7:44). Mária azonban a szeretetből fakadó bűnbánat könnyeivel öntözte meg lábamat, s fejének hajával törölte meg. "Engem meg nem csókolál: ez pedig - akit te megvetsz - az időtől fogva, hogy bejöttem, nem szűnt meg az én lábaimat csókolgatni" (Lk 7:45). Krisztus felsorolta azokat az alkalmakat, amikor Simon megmutathatta volna Ura iránti szeretetét, s megbecsülését azért, amit érte tett. A Megváltó egyszerűen, finom udvariassággal adta tanítványainak tudtára, hogy szomorú a szíve, ha gyermekei elmulasztják kifejezni iránta hálájukat szavakkal és a szeretet tetteivel.

A szívek Vizsgálója ismerte Mária tettének indítóokait, és a lelkületet is, melyből Simon szavai fakadtak. "Látod-é ez asszonyt?" - kérdezte tőle. Ő bűnös. "Mondom néked: Néki sok bűne bocsáttatott meg; mert igen szeretett; akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret" (Lk 7:44.47).