2024. szeptember 19., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 19 - CSÜTÖRTÖK - Lukács evangéliuma 7

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Lukács evangéliuma 7 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%207&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%207&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Vannak, akik meglátják, hogy milyen az Isten és vannak, akik nem. A római százados meglátta azok vallásában, hogy milyen az Isten, akik nem tudták, hogy milyen az Isten. A római századost Izraelbe vezényelték ki, hogy a római érdekeket védje és képviselje. Addig semmit sem tudott a zsidók vallásáról és Istenéről, de amikor megismerkedett szertartásaikkal, meglátott valamit Istenből, amit a zsidók sem láttak meg. Tudta, hogy Isten könyörületes, szeret, van hatalma gyógyítani és kész meggyógyítani még egy római szolgát is. Ennek az embernek a hite átalakította jellemét. Más harcedzett katonák nem törődtek volna egy rabszolga egészségével, de ő törődött, mert elkezdte tükrözni Isten jellemét. Ezért mondta Jézus, hogy még Izraelben sem talált ilyen hitet.                

2.    Isten tudja, hogy mit jelent az egyetlen.  Jézus egyetlen volta az Atya számára, a naini özvegyasszonynak is az egyetlen fia volt, aki meghalt. A Biblia elmondja, hogy Isten hogyan viszonyult az egyetlenéhez, mit érzett, amikor az egyetlenét odaadta, ezért meg tudott könyörülni azon a valakin, aki elveszítette az egyetlenét.        

3.    Isten foglalkozik kételyeinkkel és nem tekinti azokat hitetlenségnek. Keresztelő János kétkedése sem volt hitetlenség, mert kérdéseit Istenhez vitte. Akihez kérdéseinek visszük, abban hiszünk. Keresztelő János kérdéseit nem más valakinek tette fel, hanem magának Istennek, mert hitt Benne, hogy Isten foglalkozik azokkal, hitt benne, hogy fontosnak tartja és válaszol rájuk. Mi sem vagyunk hitetlenek, ha kérdéseinket és kételyeinket Istennek mondjuk el. Amig beszélünk Istennel, nincs minden veszve. Akkor van minden veszve, ha már nem beszélünk az Istennel.  

4.    Isten jósága az érzelmekre is hat. A bűnös asszony megtapasztalta Isten megbocsátó és helyreállító jóságát, ezért már senki és semmi sem tudta visszatartani abban, hogy kifejezze azt, amit érez. Nem tudta visszatartani az emberek gúnyolódása, csipkelődő megjegyzései, mert valami csodálatos történt az életében.        

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    akinek nem számít, hogy ki milyen nemzetiségű – mindenkin kész segíteni

b.    akinek nem számít, hogy kinek milyen a társadalmi rangja – egy rabszolgát is örömmel meggyógyít

c.    aki szívén viseli az árvák és özvegyek ügyét

d.    aki örömmel vígasztal

e.    akinél a halál sem akadály

f.      aki örömmel gyógyít és enyhíti a fájdalmat

g.    aki szívesen veszi, ha érzelmeinket kifejezzük Iránta

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy meglássa, hogy milyen Isten vagy és ez arra serkentse őt, hogy hatalmas dolgokat is merjen kérni Tőled, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 63-64. fejezet

64. fejezet – A PUSZTULÁSRA ÍTÉLT NÉP (1. rész)

Márk 11:11-14, 20, 21; Máté 21:17-19.

Krisztus diadalmas jeruzsálemi bevonulása halvány előképe majdani eljövetelének, amikor az ég felhőiből száll le hatalommal és dicsőséggel, az angyalok győzelmi menete és a szentek örvendezése közepette. Akkor teljesednek be Krisztusnak a papokhoz és farizeusokhoz intézett szavai: "Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében!" (Mt 23:29). Prófétai látomásában Zakariás szemlélhette a végső győzelem napját, s látta azok végzetét is, akik első eljövetelekor visszautasították Krisztust: "Reám tekintenek, akit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után" (Zak 12:10). Ezt a jelenetet látta előre Krisztus, amikor a várost nézte és sírt fölötte. Jeruzsálem ideiglenes lerombolásában látta annak a népnek a végső pusztulását, mely Isten Fiának vérét ontotta.

A tanítványok észlelték a zsidók gyűlöletét Krisztussal szemben, de azt még nem tudták, hogy ez hova fog vezetni. Még nem fogták fel Izrael valódi állapotát, s nem ismerték a büntetést sem, mely Jeruzsálemre szakad. Ezt Krisztus egy lényeges példázattal tárta fel nekik.

A Jeruzsálemhez intézett utolsó felhívás hiába hangzott el. A papok és vezetők hallották visszhangozni a sokaság ajkán a múltból jövő prófétai hangot, mely válaszolt a kérdésre: "Kicsoda ez?", de nem fogadták el azt az Ihletés hangjának. Dühükben és ámulatukban megpróbálták elhallgattatni a népet. A tömegben római tisztviselők is voltak, s nekik az ellenség Jézust egy lázadás vezetőjének tüntette fel. Állításuk szerint birtokba akarja venni a templomot, s királyként akar uralkodni Jeruzsálemben.

Jézus nyugodt hangja egy pillanatra elcsitította a zajos sokaságot, amikor újra kijelentette, hogy nem időleges uralomra törekszik, hamarosan felemelkedik Atyjához, s vádlói nem látják többé, míg újra el nem jön dicsőségben. Akkor - amikor az üdvösség szempontjából már késő - majd elismerik Őt. E szavakat Jézus szomorúan, mégis különös nyomatékkal ejtette ki. A római tisztviselőket lecsendesítette és megfékezte. Szívük - bár számukra ismeretlen volt az isteni befolyás - úgy megindult, ahogy még soha azelőtt. Jézus nyugodt, ünnepélyes arcáról szeretetet, jóindulatot, csöndes méltóságot olvastak le. Megmagyarázhatatlan rokonszenvet éreztek iránta. Jézus letartóztatása helyett inkább hódolatukat fejezték volna ki. A papokhoz, főemberekhez fordultak, őket vádolták zavarkeltéssel. A vezetők bosszúsan és legyőzötten a népnek kezdtek panaszkodni, s mérgesen vitatkoztak egymással.

Eközben Jézus észrevétlenül bement a templomba. Minden csendes volt, mert az Olajfák hegyén történtek az egész népet oda vonzották. Rövid időre Jézus a templomban maradt, szomorúan nézett körül. Azután tanítványaival együtt visszavonult, ismét Bethániába ment. Mire a nép kereste, hogy trónra ültessék, már nem találták.

Jézus az egész éjszakát imában töltötte, majd reggel visszajött a templomba. Útközben áthaladt egy fügefaligeten. Éhes volt, "és meglátván messziről egy fügefát, amely leveles vala, odaméne, ha talán találna valamit rajta: de odaérvén ahhoz, levélnél egyebet semmit sem talála; mert nem vala fügeérésnek ideje" (Mk 11:13).

Bizonyos területek kivételével nem jött még el a fügeérés ideje, a jeruzsálemi magaslatokról nyugodtan el lehetett mondani: "Nem vala fügeérésnek ideje" (Mk 11:13). Ebben a kertben, ahol Jézus járt, egy fa megelőzte az összes többit. Már levelek borították. A fügefa természetéhez tartozik, hogy még a levelek kibomlása előtt megjelennek a növekedő gyümölcsök. Ezért ez a tökéletes lombozatú fa érett gyümölcsöt ígért. A látszat azonban csalóka volt. Jézus végignézte az ágakat a legalsótól a legfölső gallyig, de "levélnél egyebet semmit sem talála" (Mk 11:13). Kérkedő lombsátor volt, semmi más.

Krisztus megátkozta, hogy száradjon ki. "Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki" (Mk 11:14), - mondotta. Másnap reggel, amikor a Megváltó és tanítványai ismét a város felé tartottak, a kiszáradt ágak és hulló levelek felkeltették figyelmüket. "Mester, - szólt Péter - nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradott" (Mk 11:21).

Krisztusnak a fügefára szórt átka megdöbbentette a tanítványokat, nem egyezett korábbi eljárásaival és cselekedeteivel. Gyakran hallották tőle, hogy nem kárhoztatni jött a világot, hanem megmenteni. Visszaemlékeztek szavaira: "Az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa" (Lk 9:56). Csodáival helyreállított, sohasem pusztított. A tanítványok kizárólag Építőnek, Gyógyítónak ismerték. Ez a tette egyedülálló volt. Milyen célt szolgált? - kérdezték.

Isten "gyönyörködik az irgalmasságban!" (Mik 7:18). "Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában" (Ez 33:11). A pusztítás munkája és az ítéletmondás számára "hallatlan" (Ésa 28:21). Kegyelmében és szeretetében viszont fellebbenti a jövő fátylát, s megmutatja az embernek a bűn útjának következményét.

1 megjegyzés: