Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Lukács evangéliuma 3 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%203&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%203&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten tettei a történelemben gyökereznek. Jézus nem egy történelmi légüres térbe érkezett. A Vele kapcsolatos történetek nem elszigetelt történetek, hanem bele ágyazódnak az emberi történelembe. Lukács meg tudja mondani, hogy melyik római császár uralkodott, ki volt a helytartó Júdában, kik voltak a negyedes fejedelmek a különböző földrajzi területeken. Ez a Biblia hitelességét növeli, mert a történelemből visszaigazolhatjuk azokat az eseményeket, amelyek ugyanakkor történtek, amikor a Megváltó a földön járt.
2. Isten utat készít. A római birodalom idején, amikor egy császár ellátogatott birodalmának egy távolabbi vidékére, előtte útkészítőket küldtek, akik elegyengették az utat és egyenessé tették, ha nagyon kanyargott. Isten a legnagyobb uralkodó, amikor elküldte Fiát földünkre, birodalmának egy távoli vidékére, Ő is útkészítőt küldött, ahogy a próféta is megjövendölte: „Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit: minden szakadékot töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává.”
3. Isten céllal egyengeti az utat. Lukács így határozza meg ezt a célt: „és meglátja minden halandó az Isten szabadítását.” Isten minden tettének a végcélja a szabadítás.
4. Isten a megtérés gyümölcseit keresi. Megtéretlen állapotában az ember természete gonosz, másoknak árt. Ez jellemezte Isten népét az Ószövetségben, akihez prófétákat küldött: egymást kizsákmányolták, egymást megkárosították, egymást bántották. Isten minden lehetséges eszköz megpróbált velük, de az eredmény a legtöbb esetben elmaradt. Keresztelő János ezért hívta fel a népet, hogy teremjenek megtéréshez illő gyümölcsöt, ne csak színleljék a megtérést. Ezt már olyan sokszor csinálták eddig. Most jó lenne, ha cselekedeteiken is meglátszódna.
5. Isten nem fogadja el az érdekből való megtérést. Lukács elárulja nekünk, hogy Keresztelő János idejében sokan ezt tették. Arra gondoltak, hogy esetleg János a Messiás, és keresztségükkel szerettek volna vezető helyet biztosítani maguknak a Messiás országában. Nem azért keresztelkedtek meg, mert bánták bűneiket, hanem azért, hogy ha véletlenül János lenne a Messiás, ne maradjanak ki országából. Ma is sokan csak azért keresztények, hogy a mennyországba jussanak, de nem szeretik Istent szívből és nem bántja őket bűnös életük.
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki Ura a történelemnek
b. aki szeretné, hogy az emberek megtérjenek és bűnbocsánatot kapjanak
c. aki szeretné, hogy minden akadály elháruljon az emberek elől, ami akadályozná őket, hogy Hozzá találjanak
d. aki szeretné, hogy életünkön meglátszódjon, hogy az Ő gyermekei vagyunk
e. aki nemcsak Jézust, de minket is szeretett gyermekének tart és bennünk is gyönyörködik
f. akinek a története célhoz jut – a nemzetségi táblázat hosszú évezdereken át tartó sora nem szakadt meg sehol, hanem eljutott céljához, Jézushoz, a Megváltóhoz
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy terved célba érjen életében, a megváltás megvalósuljon az ő esetében is, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 63-64. fejezet
63. fejezet – „JŐ A TE KIRÁLYOD” (1. rész)
Máté 21:1-11; Márk 11:1-10; Lukács 19:29-44; János 12:12-19. {DA 569}
"Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén" (Zak 9:9).
Így jövendölte meg Zakariás próféta ötszáz évvel Krisztus születése előtt Izrael királyának eljövetelét. Most teljesedett ez a jövendölés. Ő, aki oly sokáig elutasította a királyt megillető tiszteletet, most Jeruzsálembe jő, mint Dávid trónjának megígért örököse.
Krisztus a hét első napján vonult be diadalmasan Jeruzsálembe. A tömegek, melyek Bethániába sereglettek, hogy lássák Őt, most kíváncsian várták fogadtatását, s kíséretébe szegődtek. Rengeteg ember haladt a város felé a húsvétra, ezek is csatlakoztak a Jézust követő sokasághoz. Az egész természet örült. A fák zöldbe öltöztek, virágaik csodálatos illata betöltötte a levegőt. Új élet és öröm lelkesítette az embereket. Az új ország reménye ismét zsendült.
Jézus be akart vonulni Jeruzsálembe, ezért előreküldte két tanítványát, hogy hozzanak neki egy nőstényszamarat vemhestül. A Megváltó már születésekor idegenek vendégszeretetére volt utalva. A jászol, melyben feküdt, kölcsönzött pihenőhely volt. Most - noha az Övé a sok állat az ezernyi hegyen - egy idegen jóindulatától függött: kap-e egy állatot, melyen bevonulhat Jeruzsálembe, mint király. Istensége még az apró utasításokban is megmutatkozott, melyeket tanítványainak adott küldetéséről. Amint előre megmondta, a kérést: "az Úrnak van szüksége rájuk" (Mt 21:3) készségesen teljesítették. Jézus olyan csikót választott, melyen még senki sem ült. A tanítványok kitörő lelkesedéssel terítették ruháikat az állatra, és ráültették Mesterüket. Eddig Jézus mindig gyalog utazott, s a tanítványok először csodálkoztak, amiért most egy állatot választott. Szívükben felcsillantotta a reményt az örömteli gondolat, hogy Ő a fővárosba megy, királlyá kiáltják, majd érvényesítik királyi hatalmát. Útközben elmondták fényes várakozásaikat Jézus barátainak, az izgalom közelben, távolban egyaránt terjedt, s a népben a várakozás tetőfokára hágott.
Krisztus a zsidó királyi bevonulási szokás szerint járt el. Azon az állaton ült, melyen Izrael királyai is, s melyről a prófécia megjövendölte, hogy így fog a Messiás eljönni országába. Ahogy felültették a csikóra, hangos diadalkiáltás remegtette meg a levegőt. A sokaság éltette a Messiást, királyát. Jézus most fogadta a hódolatot - ezt azelőtt sohasem engedte meg -, s tanítványai ezt bizonyítéknak fogták fel, hogy boldog reményeik teljesülnek: láthatják Őt trónra lépni. A sokaság meg volt győződve róla, hogy eljött felszabadulásuk órája. Képzeletben már látták a római seregek kiűzését Jeruzsálemből, Izraelt újból független nemzetté válni. Mindenki boldog volt és izgatott, az emberek egymást fölülmúlva fejezték ki hódolatukat iránta. Nem tudtak külső pompát, ragyogást biztosítani, de átadták neki boldog szívük imádatát. Nem nyújthattak át drága ajándékokat, de felsőruháikat terítették elé szőnyegül, s az utat lombos olaj- és pálmaágakkal hintették be. Nem vihettek királyi zászlókat a diadalmenet élén, hanem óriási pálmaágakat vágtak - a győzelem természet-adta jelképeit -, és üdvrivalgás, hozsánnák közepette fennen lobogtatták azokat.
Ahogy haladtak, a tömeg egyre nőtt azokkal, akik hallottak Jézus érkezéséről, és sietve csatlakoztak a menethez. Állandóan nézők vegyültek a tömegbe, s ezt kérdezték: Ki ez? Mit jelentsen ez az egész tömegmegmozdulás? Mindannyian hallottak Jézusról, várták Jeruzsálembe, azonban azt is tudták, hogy mindez ideig elutasított minden trónra léptetési erőfeszítést, ezért rendkívüli megdöbbenéssel tapasztalták, hogy ez Ő. Találgatták, mi okozhatta Benne ezt a változást, hiszen kijelentette, hogy az Ő országa nem e világból való.
Kérdezősködésüket elhallgattatta egy diadalkiáltás. Ezt újra meg újra elismételte a lelkes tömeg, mind távolabb és távolabb hangzott, míg visszhangozták a környező hegyek és völgyek. Most a jeruzsálemi tömegek is csatlakoztak a menethez. A húsvétra összegyűlt sokaságból ezrek mentek Jézus elé, hogy üdvözöljék. Pálmaágakat lengetve, szent énekeket harsogva köszöntötték. A templomban a papok megfújták a kürtöket az esti szolgálatra, de kevesen hallgattak rájuk, s a vezetők riadtan kezdték mondogatni: "E világ őutána megy" (Jn 12:19).
Földi életében Jézus még sohasem engedett meg ilyen felvonulást. Világosan látta előre a következményeket, a kereszthalált. Célja az volt, hogy nyilvánosan előlépjen, mint Üdvözítő. Fel akarta hívni a figyelmet az áldozatra, mely megkoronázza küldetését a halott világért. Mialatt a nép Jeruzsálemben gyülekezett, hogy megünnepelje a húsvétot, Ő, a valóságos Bárány önként elkülönítette Magát, mint áldozatot. Szükséges, hogy egyháza minden elkövetkező korban komoly elmélkedés és tanulmányozás tárgyává tegye halálát, mely a világ bűneiért történt. Minden ezzel kapcsolatos tényt kétség nélkül igazolni kell. Szükséges, hogy minden ember tekintete rá irányuljon, a nagy áldozatot megelőző eseményekre éppoly figyelmet kell fordítani, mint magára az áldozatra. Ilyen megmozdulás után, mely Jézus jeruzsálemi bevonulását kísérte, mindenki figyelni fogja gyors közeledését a végső helyszínhez.
A diadalmas bevonulással kapcsolatos eseményekről széltében-hosszában fognak beszélni, s mindenki Jézusra fog gondolni. Keresztre feszítése után sokan visszaemlékeznek ezekre az eseményekre, megpróbáltatásával és halálával összefüggésben. Ez elvezeti őket a próféciakutatásra, s meggyőződnek róla, hogy Jézus volt a Messiás. Így mindenfelé megsokszorozódik a hitre térők száma.
Életének ebben az egyetlen diadalmas mozzanatában a Megváltó megjelenhetett volna mennyei angyalok kíséretében, Isten harsonáinak hangja mellett. Az ilyen megnyilvánulás azonban ellenkezett volna küldetésének céljával, az életét kormányzó törvénnyel. Ő hű maradt a szerény sorshoz, melyre vállalkozott. Hordoznia kellett az emberiség terhét, míg életét adta a világ életéért.
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés