Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Lukács evangéliuma 5 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%205&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%205&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten hatalmának megtapasztalása méltatlanságunk átérzéséhez vezet. Péter és társai a csodálatos halfogás által megtapasztalták Isten hatalmát, ami kicsinységük és méltatlanságuk elismeréséhez vezetett. Az esemény leforgása közben Isten jelenlétének olyan mértékű megnyilvánulását tapasztalták meg, amely teljesen lenyűgözte őket. Ebben a miliőben teljesen nyitottá vált a szívük Jézus elhívására. Amikor Jézus azt mondta, hogy emberhalászok lesznek, nem vonakodtak, nem késlekedtek, nem tettek fel kérdéseket, hanem otthagyták mindenüket és követték Jézust. Mindez azért, mert Isten jelenlétében csodák történnek.
2. Isten akarja, hogy megtisztuljunk. A leprás ember Jézusban felismerte a Messiást és elismerte, hogy hatalma van őt a leprából meggyógyítani, ami a zsidó felfogás szerint csak a Messiás privilégiuma, ezért mondta azt, hogy „ha akarsz, megtisztíthatsz.” Jézus bennünket is meg akar tisztítani. Ha őszintén kérjük Őt, mint ez az ember, nem fordul el tőlünk, mert akarja, hogy tiszták legyünk.
3. Isten látja a hitünket. Jézus meglátta azok hitét, akik a bénát Hozzá vitték és a háztetőn keresztül juttatták elé. Jézus látja a mi hitünk kicsiny szikráját is, és segít azt lángra lobbantani, hogy Őt szerető és másokat szolgáló életünk legyen.
4. Isten azt adja, amire valóban szükségünk van. Első pillantásra a béna embernek gyógyulásra volt szüksége, de Jézus mélyebbre látott ennél. Látta azt, hogy elsőként lelkének van szüksége a gyógyulásra. A bűne sokkal nagyobb gondja volt, mint a betegsége, ezért Jézus ezzel kezdte. Lelke meggyógyításával annyira megelégedett, hogy megfeledkezett testének gyógyulásáról. Jézusnak meg kellett parancsolni neki, hogy keljen fel az ágyáról és járjon.
5. Isten többet ér nekünk mindennél. Lévi polgári foglalkozása biztos megélhetést biztosított neki és egész családjának. Nem kellett attól tartani, hogy anyagi gondjai lesznek, mégis, amikor Jézus megjelent és elhívta őt, nem vonakodott, nem tétovázott, hanem követte Jézust a szegénységbe és az anyagi bizonytalanságba. Olyan ember követésére adta a fejét, akinek nem volt hová fejét lehajtania.
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki minden látszat és emberi előrejelzés ellenére is sikeres (lásd: csodálatos halfogás)
b. aki kész megérinteni azt, akit mindenki elkerül
c. akit szeretete gyógyításra indít
d. aki le akarja venni rólunk bűneink minden terhét
e. aki nem személyválogató: munkájába elhív szegényeket és gazdagokat, jókat és rosszakat, tanultakat és egyszerű embereket, kétkezi munkásokat és értelmiségieket
f. aki nem gyötörni akar bennünket, hanem örömet akar szerezni nekünk
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy megláthasd az ő hitét is és csodát tudjál tenni benne és általa, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 63-64. fejezet
63. fejezet – „JŐ A TE KIRÁLYOD” (3. rész)
Jézus könnyei nem szenvedéseit előlegezték meg. Közvetlenül előtte volt Gecsemáné, ahol hamarosan rettenetes sötétség árnyékolja be. Odalátszott a juhok kapuja is, melyen át századok óta vezették az áldozati állatokat. Nemsokára Neki nyílik meg ez a kapu, az igazi nagy áldozatnak - Akinek a világ bűneiért hozott áldozatára mutattak mindezek a felajánlások. Nem messze emelkedett a Kálvária, közelgő haláltusájának színhelye. Mégsem ezek miatt a kegyetlen halálára emlékeztető képek miatt sírt és sóhajtozott lelkéből fájdalmasan az Üdvözítő. Ez nem önző bánat volt. Saját haláltusájának gondolata nem félemlítette meg nemes, önfeláldozó lelkét. Jeruzsálem látványa hasított Jézus szívébe - Jeruzsálemé, mely visszautasította Isten Fiát, megvetette szeretetét, nem hagyta magát meggyőzni hatalmas csodái által, most pedig életére tör. Látta, milyen bűnt követett el Üdvözítőjének elvetésével, s mivé lehetett volna, ha elfogadja Őt, aki egyedül gyógyíthatta volna meg sebét. Ő eljött, hogy megmentse, hogyan mondhatna le róla?
Izrael kiváltságos nép volt, Isten templomukat lakhelyévé tette, amely "szépen emelkedik, az egész föld öröme" (Zsolt 48:3). Az emléke volt ez Krisztus több mint ezer éves őriző gondoskodásának és gyengéd szeretetének, úgy törődött vele, ahogyan egy atya visel gondot egyetlen gyermekéről. Ebben a templomban szólták a próféták ünnepélyes figyelmeztetéseiket. Ott lóbálták meg az égő tömjénezőket, míg a jó illat együtt szállt fel a hívők imáival Istenhez. Ott folyt az állatok vére, Krisztus vérének előképe. Ott nyilatkoztatta ki dicsőségét az Úr a kegyelem táblája felett. Ott szolgáltak a papok, s a szimbólumok, ceremóniák pompája századokon át változatlan volt. Mindennek azonban véget kellet érnie.
Jézus felemelte kezét, mellyel oly gyakran áldotta meg a betegeket és szenvedőket, kinyújtotta a halálra ítélt város felé, s a fájdalomtól megtört hangon kiáltotta: "Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók!" (Lk 19:42). Itt a Megváltó szünetet tartott, s nem mondta ki, milyen lenne Jeruzsálem állapota, ha elfogadta volna az Isten által nyújtott segítséget: szeretett Fiának ajándékát. Ha Jeruzsálem megismeri, amit kiváltságában állt megismerni, és befogadja a mennyből küldött világosságot, akkor büszkén, virágzásának teljében állhatott volna a birodalmak királynőjeként, szabadon, Istentől kapott hatalmának erejében. Nem álltak volna felfegyverzett római katonák kapuinál, nem lengtek volna római zászlók falain. A dicső rendeltetés, mely Jeruzsálem áldására szolgált volna, ha elfogadja Megmentőjét, Isten Fia előtt lebegett. Látta, hogy általa meggyógyulhatott volna a rabságból, s megszilárdulhatott volna, mint a föld hatalmas világvárosa. Falairól békegalamb szállt volna minden nemzet felé. A világ dicső ékköve lehetett volna.
A ragyogó kép, amivé Jeruzsálem lehetett volna, elhalványul a Megváltó előtt. A valóságban a város római iga alatt nyög, Isten rosszallását hordozza, s megtorló ítélete alatt áll. Jézus felveszi siralmának megszakadt fonalát: "De most elrejtettek a te szemeid elől. Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelől megszorítanak téged, és a földre tipornak téged, és a te fiaidat tebenned; és nem hagynak tebenned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét" (Lk 19:42-44).
Krisztus eljött, hogy megmentse Jeruzsálemet. A farizeusi büszkeség, képmutatás, rosszindulat és féltékenység azonban megakadályozta szándékának végrehajtásában. Jézus ismerte a szörnyű csapást, amely majd a halálra ítélt városra szakad. Látta Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, az ostromlott lakosságot éhezésbe, halálba sodródni, az anyákat, amint saját gyermekeik halott testét falják fel, a gyermekeket és szülőket, amint egymástól lopkodják az étel utolsó morzsáit, amint minden természetes érzelem kivész a gyötrő éhség kínjai nyomán. Látta, mi lesz a zsidók csökönyösségének eredménye - melyről az Ő üdvösségének elvetése is tanúskodik -, hogy nem lesznek hajlandók megadni magukat a hódító hadseregeknek. Szemlélte a Kálváriát - ahol fel kell majd emeltetnie - olyan sűrűn teletűzdelve keresztekkel, mint az erdő fái. Látta a nyomorult lakókat kerékbe törve, kereszten gyötrődve, a gyönyörű palotákat ledöntve, a templomot romokban, vastag falaiból egyetlen kő sem marad a másikon, míg végül a várost felszántják, mint a mezőt. Méltán sírt a Megváltó oly keservesen eme félelmetes kép láttán.
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés