2024. szeptember 13., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 13 - PÉNTEK - Lukács evangéliuma 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Lukács evangéliuma 1 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%201&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%201&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten Igéje állja a próbát. Lukács bevezetőjében elmondja azt, hogy amit ő leírt, annak szorgalmasan és tudományosan utánajárt. Az evangéliumokat nem úgy kell olvasnunk, mint ami valakinek a találmánya, hanem úgy, mint ami kiáll mindenféle próbát és vizsgálódást. Péter apostol így fogalmazza ezt meg: „igen biztos nálunk a prófétai beszéd, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben” (2Pt 1:19).             

2.    Isten nem mindig követi a megszokott utat.  Ebben a fejezetben találjuk ennek a bizonyítékát. Ami keresztelő János szüleivel történt, olyanról többről is olvasunk az Ószövetségben: megjelenik egy angyal egy idős, gyermektelen házaspárnak, akik egész életükben gyermekáldásra vágytak, gyermeket ígér nekik, a házaspár egyik vagy mindkét tagja kételkedik, de az ígéret megvalósul (Pl. Ábrahám, Sámson szülei stb.). Mária története viszont teljesen más: nincs idős, gyermektelen házaspár, csak egy fiatal lány, aki még nem is él házasságban, nem sóvárog gyermek után, de nem is kételkedik, hanem azt mondja, hogy „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint.”      

3.    Isten hatalmas dolgot cselekszik és hatalmas eseményt készít elő. Keresztelő János előtt 400 évig nem volt prófétai szolgálat. Előtte voltak ugyan próféták, de szolgálatuk kevés eredménnyel járt. Hiába hívták megtérésre a népet, a nép nem mozdult. 400 év után Isten elhívja Keresztelő Jánost, akiről azt mondja, hogy „nagy lesz ő az Úr előtt; …megtelik Szentlélekkel, Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez, és az engedetleneket az igazak lelkületére térítse, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.” Később azt olvassuk, hogy az egész Jeruzsálem és Júda elment hozzá megkeresztelkedni. Ilyen mértékű megtérésről nem sűrűn olvasunk a Bibliában.  

4.    Isten az Isten. Bár Keresztelő nagy volt, de egyértelmű volt a különbség, hogy Jézus Isten volt, János pedig csak ember. Erzsébet tisztában volt ezzel még a fiúk megszületése előtt. Ezért teszi fel a kérdést, hogy „Hogyan is lehetséges ez, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám?” Zakariás is hasonló következtetést von le. Bár Fiáról azt mondja, hogy a „Magasságos prófétája” lesz és „az Úr előtt fog járni, hogy előkészítse az ő útjait.” Nem ő lesz az Úr, hanem csak egy nagy próféta lesz, aki az Úr előtt jár, mint útkészítő.      

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki angyalait hasznos eszközként használja műve megvalósításában és gyermekei informálásában

b.    aki meghallgatja a könyörgéseket

c.    aki egy bátorító Isten – Zakariásnak és Máriának is azt mondja, hogy „ne félj!”

d.    akinek fontos gyermekei öröme

e.    aki egymáshoz tudja fordítani az egymástól elfordult szíveket

f.      aki az alázatosakat tudja a leginkább használni művében (lásd: Mária)

g.    akinek tettei hálaénekre inspirálnak (Erzsébet, Mária, Zakariás)

h.    aki megtartó Isten

i.       aki letekint az alázatosakra

j.       aki nagy dolgokat cselekszik

k.    akinek Hatalmas a neve

l.       aki irgalmas – felkarolta népe ügyét

m.  aki meglátogatta és megváltotta népét

n.    aki világít azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak

o.    aki ráigazítja lábunkat a békesség útjára

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ráeszméljen arra, hogy Te nagy dolgokat teszel érte és benne is. A Fiadat küldted és adtad oda érte, és ezen kívül is mindent kész vagy odaadni neki és érte, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 61-62. fejezet

62. fejezet – A VACSORA SIMON HÁZÁBAN (4. rész)

A méltatlankodva kiejtett szavak: "Mire való ez a tékozlás?" (Mt 26:8) - élénken Krisztus elé rajzolták a valaha hozott legnagyobb áldozatot: Önmaga odaajándékozását az elveszett világért engesztelésként. Az Úr olyan bőkezűen bánt emberi családjával, hogy ne lehessen azt mondani, többet is tehetett volna. Jézus odaajándékozásával Isten az egész mennyet adta. Emberi szemszögből nézve az ilyen áldozat indokolatlan tékozlás. Az emberi okoskodás szerint az üdvösség egész terve a kegyelem és a javak tékozlása. Mindenütt önmegtagadással és teljes szívből hozott áldozattal találkozunk. Joggal tekinthet a mennyei sereg csodálkozva az emberi családra, mely visszautasítja, hogy felemeljék és elhalmozzák a Krisztusban megmutatkozó határtalan szeretettel. Joggal kiálthatnak fel: Mire ez a nagy tékozlás?

Az elveszett világért szerzett engesztelésnek azonban teljesnek, elégségesnek és tökéletesnek kellett lennie. Krisztus felajánlása túláradóan bőséges volt, minden Isten által teremtett lélekhez elér. Ezt nem lehet korlátozni, hogy ne lépje túl azok számát, akik elfogadják a nagy Ajándékot. Nem menekül meg minden ember, a megváltási terv mégsem pazarlás, mert nem teljesít mindent, amiről bőkezűsége gondoskodott.

Simont, a házigazdát is befolyásolta Júdás bírálata Mária ajándékát illetően, ezért meglepődött Jézus viselkedésén. Sérelem érte farizeusi büszkeségét. Tudta, hogy számos vendége bizalmatlanul, nemtetszéssel tekint Krisztusra. Simon így szólt szívében: "Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, aki őt illeti: hogy bűnös" (Lk 7:39).

Krisztus Simont leprából gyógyította meg: élő halottat szabadított meg. Most Simon mégis megkérdőjelezte a Megváltó prófétaságát. Mivel Krisztus megengedte ennek a nőnek, hogy közeledjen hozzá, nem küldte el méltatlankodva, mint olyat, akinek bűnei túl nagyok a megbocsátásra, mivel nem mutatta ki, hogy látja bukott voltát, Simont kísértette a gondolat: Ő nem is próféta. Jézus semmit sem tud erről az asszonyról, aki olyan szabadon szolgálja - gondolta -, különben nem engedné, hogy megérintse. {DA 566.2}  

Simon semmit sem tudott Istenről, Krisztusról, azért gondolkodott így. Nem ismerte föl, hogy Isten Fiának Isten szerint kell eljárnia, könyörülettel, szelídséggel, kegyelemmel. Véleménye szerint Jézusnak nem kellett volna figyelembe vennie Mária bűnbánó szolgálatát. Cselekedete - megcsókolta Krisztus lábát és megkente a kenettel - súlyosbító dolognak tűnt keményszívűsége számára. Azt gondolta, ha Krisztus próféta lenne, felismerné és megdorgálná a bűnösöket.

A Megváltó válaszolt erre a kimondatlan gondolatra: "Simon, van valami mondanivalóm néked. [...] Egy hitelezőnek két adósa vala: az egyik adós vala ötszáz pénzzel, a másik pedig ötvennel. És mikor nem volt nékik miből megadni, mind a kettőnek elengedé. E kettő közül azért, mondd meg, melyik szereti őt jobban? Felelvén pedig Simon, monda: Azt gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. És Jézus monda néki: Igazán ítéltél" (Lk 7:40-43).

Ahogyan Nátán tette Dáviddal, Krisztus is egy példázat köntösébe rejtette feddő szavait, s így vendéglátóját hozta olyan helyzetbe, hogy ítéletet mondjon önmaga felett. Simon vitte bűnbe a nőt, akit most megvetett. Mélyen megrontotta. A példázatbeli két adós Simont és az asszonyt mutatja be. Jézus nem azt akarta tanítani, hogy a két személynek különböző fokú elkötelezettséget kell éreznie. Mindkettőjük hálaadóssága oly nagy, hogy sohasem tudnák törleszteni. Simon azonban igazabbnak tartotta magát Máriánál, és Jézus szerette volna, ha belátja, mekkora bűnt követett el. Meg akarta mutatni, hogy bűne nagyobb, mint az asszonyé - épp annyival nagyobb, amennyivel az ötszáz pénz több az ötvennél.

Simon most új megvilágításban kezdte látni önmagát. Látta, hogyan tekinti Máriát az a Valaki, aki több mint próféta. Megértette, hogy Krisztus prófétai szeme olvas a nő szerető, odaadó szívében. Elöntötte a szégyen, s felismerte, hogy felette álló Lény színe előtt áll.

"Bejövék a te házadba, - folytatta Krisztus - az én lábaimnak vizet nem adál" (Lk 7:44). Mária azonban a szeretetből fakadó bűnbánat könnyeivel öntözte meg lábamat, s fejének hajával törölte meg. "Engem meg nem csókolál: ez pedig - akit te megvetsz - az időtől fogva, hogy bejöttem, nem szűnt meg az én lábaimat csókolgatni" (Lk 7:45). Krisztus felsorolta azokat az alkalmakat, amikor Simon megmutathatta volna Ura iránti szeretetét, s megbecsülését azért, amit érte tett. A Megváltó egyszerűen, finom udvariassággal adta tanítványainak tudtára, hogy szomorú a szíve, ha gyermekei elmulasztják kifejezni iránta hálájukat szavakkal és a szeretet tetteivel.

A szívek Vizsgálója ismerte Mária tettének indítóokait, és a lelkületet is, melyből Simon szavai fakadtak. "Látod-é ez asszonyt?" - kérdezte tőle. Ő bűnös. "Mondom néked: Néki sok bűne bocsáttatott meg; mert igen szeretett; akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret" (Lk 7:44.47).

1 megjegyzés: