Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Lukács evangéliuma 17 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2017&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2017&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten védi a kicsinyeket. Könnyű a gyengéket, kicsinyeket figyelmen kívül hagyni és hátrányos helyzetbe hozni. Jézus azt mondja, hogy Isten ezt észreveszi, szóvá teszi, és intézkedik.
2. Isten a megbocsátás Istene. A folyamatos, ismételt megbocsátásra buzdít. Nem számít, hogy hányszor vétkezik embertársunk ellenünk, bocsássunk meg neki. Ha igazán megbocsátunk, akkor nem mondjuk azt, hogy „megint”, mert már nem emlékszünk az előzőre. Akkor van bajuk a sokadjára való megbocsátással, ha az aktuálisat nem bocsátjuk meg igazán.
3. Istennél nem a hit mérete a fontos. Amikor a tanítványok azt kérik, hogy Jézus növelje a hitüket, Jézus azt mondja, hogy elég az, ha akkora hitünk van, mint a mustármag. Nem a hit mérete, hanem a minősége a fontos. Ha tiszta szívből hiszünk Istenben, az Istenben való bizalmunk nőni és erősödni fog. A hit a Bibliában egyenlő a bizalommal. Isten nem azt akarja, hogy higgyünk el dolgokat, hanem azt, hogy bízzunk Benne.
4. Isten örül, ha észrevesszük és értékeljük azt, amit értünk tesz. A tíz leprás meggyógyítása és az egy hálás meggyógyult köszönete erről tanúskodik. A hálára nem Istennek van szüksége, hanem nekünk. Hála nélkül sivár az élet. Hála nélkül nem is élet az élet.
5. Isten az Ő országát először a szívünkbe akarja elhozni. Várjuk Jézus dicsőséges eljövetlét és a mennyországba való menetelünket, és egy kicsit frusztráltak vagyunk, amikor Jézus arról az országról beszél, amelynek bennünk kell megvalósulnia. Isten országa ott van, ahol Ő uralkodik, ahol az Ő uralkodásának elvei érvényesülnek. A mennyben Isten uralkodásának elvei érvényesülnek, de ha az életünkben most és itt nem érvényesülnek Isten értékei és uralkodásának elvei, nem mehetünk be oda.
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki nem szeretné, hogy bárkit is akadályozzunk a Hozzá való eljutásban, főleg a kicsinyeket, a gyengéket és a kiszolgáltatottakat
b. aki azt akarja, hogy figyelmeztessük az ellenünk vétkezőket, de utána bocsássunk meg nekik
c. aki nem úgy viselkedik az övéivel, mint a földi urak szolgáikkal – ő kész szolgálni nekik
d. aki mindenkin kész segíteni, de hálánkkal örömet tudunk szerezni neki
e. aki nem tesz különbséget származás alapján
f. aki nem hagy tudatlanságban bennünket az Ő visszatérésének a mikéntjét illetően
g. aki nem akarja, hogy az Ő eljövetele készületlenül érjen
h. aki azt szeretné, hogy ne maradjuk ki az Ő országából
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy a Te országod elvei és értékei láthatók legyenek életében, hogy ott lehessen abban az országban, ahol ezek az elvek és értékek uralkodnak, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 66.67 fejezet
66. fejezet – KÜZDELEM (1. rész)
Máté 22:15-46; Márk 12:13-40; Lukács 20:20-47 {DA 601}
A papok és vezetők némán hallgatták Krisztus nyomatékos feddéseit. Nem tudták megcáfolni vádjait. Még inkább eltökélték, hogy csapdába ejtik, ezért kémeket küldtek a nyomába, "akik igazaknak tetteték magukat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek és a helytartó hatalmának" (Lk 20:20). Nem az idős farizeusokat küldték, akikkel Jézus gyakran találkozott, hanem fiatalokat, lelkeseket, buzgókat, akiket elgondolásuk szerint Krisztus nem ismert. Őket Heródes-pártiak kísérték, hogy hallják Krisztus szavait, és tanúskodhassanak ellene a tárgyaláson. A farizeusok és heródiánusok esküdt ellenségek voltak, most azonban egyesültek Krisztus ellen.
A farizeusokat mindig bosszantotta a rómaiak adószedése. Az adófizetést Isten törvényével ellentétesnek tartották. Itt volt a lehetőség, hogy tőrbe ejtsék Jézust. A kémek hozzá jöttek, s látszólagos őszinteséggel, mintha csak meg akarnák tudni kötelességüket, így szóltak: "Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útát igazán tanítod: szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?" (Lk 20:21 22).
Ha őszinték lettek volna e szavak: "tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz" (Lk 20:21), felértek volna egy csodálatos vallomással. Megtévesztő szándékkal ejtették ki őket, a bizonyságtétel mégis igaz volt. A farizeusok tudták, hogy Krisztus helyesen beszél és tanít, és saját bizonyságtételük ítéli el őket.
A kérdezők azt hitték, megfelelően palástolják szándékukat, Jézus azonban nyitott könyvként olvasott szívükben, és leleplezte képmutatásukat. "Mit kísértetek engem?" (Lk 20: 23) - kérdezte, és ezzel - bár nem kérték - jelt adott nékik: megmutatta, hogy ismeri titkos szándékukat. Még inkább összezavarodtak, amikor hozzátette: "Mutassatok nékem egy pénzt" (Lk 20:24). Odahoztak egyet, s Ő megkérdezte: "Kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré. " Jézus a pénzen levő feliratra mutatott, és így szólt: "Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek" (Lk 20:24-25).
A kémek azt várták, hogy Jézus közvetlenül - vagy így, vagy úgy - válaszol kérdésükre. Ha azt mondja: törvénytelen dolog adót fizetni a császárnak, feljelentették volna a római hatóságoknál, és letartóztatják lázadás szításáért. Ha kijelenti, hogy az adófizetés törvényes, elhatározták, hogy bevádolják a népnél, mert ellentmond Isten törvényének. Most zavarba jöttek, legyőzöttnek érezték magukat. Tervük szétzilálódott. Olyan sommás választ kaptak kérdésükre, amire nem volt mit mondaniuk.
Krisztus felelete nem kibúvó volt, hanem a kérdés elfogulatlan megválaszolása. Kezében tartotta a római érmét, melyre a császár nevét és képét nyomták, és kijelentette, hogy mivel a római hatalom védelme alatt élnek, kötelesek megadni ennek a hatalomnak a kért támogatást egészen addig, amíg az nem ütközik magasabb kötelezettségükkel. Az ország törvényeinek békeszeretően alá kell vetniük magukat, de elsődlegesen mindenkor Istenhez kell hűségesnek lenniük.
A Megváltó szavai "Adjátok meg [...] ami az Istené, az Istennek" (Lk 20:25) - súlyos dorgálást jelentettek az ármánykodó zsidóknak. Ha hűségesen teljesítették volna Isten iránti kötelességüket, nem váltak volna megtört, idegen hatalomnak alávetett nemzetté. Nem lengett volna római zászló Jeruzsálem felett, nem állt volna római őrszem kapujában, nem uralkodott volna római helytartó falai közt. A zsidó nemzet ekkor viselte Istentől való eltávolodásának büntetését.
Amikor a farizeusok meghallották Krisztus válaszát, "elcsodálkozának; és otthagyván őt, elmenének" (Mt 22: 22). Jézus megdorgálta képmutatásukat, elbizakodottságukat, de ugyanakkor egy nagy alapelvet is felállított, mely világosan meghatározza az ember kötelességét a polgári kormányzat, illetve Isten iránt. Sokak lelkében elcsitult egy nyugtalanító kérdés. 'Attól fogva a helyes elvhez tartották magukat. Bár sokan elégedetlenül távoztak, de látták, hogy a kérdés alapját képező elvet Krisztus világosan kifejtette. Csodálták éleslátását.
Alighogy elhallgattak a farizeusok, amikor a szadduceusok jöttek elő körmönfont kérdéseikkel. A két párt között kibékíthetetlen ellentét feszült. A farizeusok mereven ragaszkodtak a hagyományokhoz. Pontosan végrehajtották a külső ceremóniákat, szorgalmasan tisztálkodtak, böjtöltek, hosszan imádkoztak, hivalkodva alamizsnát osztogattak. Krisztus azonban kijelentette, hogy hiábavalóvá tették Isten törvényét, mivel emberek parancsolatait és tantételeit oktatták. Mint osztály, vakhitűek és képmutatóak voltak, de akadtak köztük őszintén kegyesek is, akik elfogadták Krisztus tanításait és tanítványaivá lettek. A szadduceusok elvetették a farizeusok hagyományait. Azt állították, hogy a Szentírás nagyobb részében hisznek, és életelvnek tekintik azt, de valójában szkeptikusok és materialisták voltak.
A szadduceusok tagadták az angyalok létezését, a halottak feltámadását, a jövendő élet tanítását a jutalmakkal és büntetésekkel együtt. Mindezekben a kérdésekben különböztek a farizeusoktól. A két párt közötti vita a feltámadás tárgyában csúcsosodott ki. A farizeusok szilárdan hittek a feltámadásban, de ezekben a jövendő állapotot illető vitákban elbizonytalanodtak. A halál számukra megmagyarázhatatlan rejtélynek számított. Képtelenek voltak megfelelni a szadduceusok érveire, s ez folytonos ingerültségre adott okot. A két párt közötti megbeszélések rendszerint mérges vitákba torkollottak, melyek nyomán messzebb kerültek egymástól, mint azelőtt.
Számbelileg a szadduceusok messze alulmaradtak ellenfeleiktől, nem tudtak olyan erős befolyást gyakorolni a köznépre. Számos gazdag ember akadt köztük, akik befolyásukat vagyonuk révén érvényesíthették. Soraikba tartozott a papok többsége, rendszerint közülük választották a főpapot. Ez viszont azzal a kifejezett kikötéssel járt, hogy nem hangoztathatják kétkedő álláspontjukat. A farizeusok száma és népszerűsége miatt a szadduceusoknak külsőleg titkolniuk kellett tantételeiket, amikor papi hivatalt töltöttek be, de a puszta tény, hogy ilyen tisztségre választhatók voltak, növelte tévedéseik befolyását.
A szadduceusok elvetették Jézus tanítását. Őt olyan lelkület hatotta át, melynek a megnyilvánulásait nem ismerték el. Istenre és az eljövendő életre vonatkozó tanításai ellenkeztek elméleteikkel. Hittek Istenben, mint az egyedüli embernél magasabb rendű lényben, de érvelésük szerint a mindent átfogó gondviselés és az isteni előrelátás megfosztaná az embert szabad erkölcsi tevékenységétől, és szolgai helyzetbe süllyesztené. Hitük szerint Isten az embert a teremtés után magára hagyta, magasabb befolyásoktól mentesen. Úgy tartották, hogy az ember szabadon irányítja életét, alakítja a világ eseményeit, sorsa a saját kezében van. Tagadták, hogy Isten Lelke emberi erőfeszítések vagy természeti eszközök által munkálkodna. Azt azonban vallották, hogy természetes képességeinek helyes kiaknázásával az ember felemelkedhet és megvilágosodhat, élete szigorú, önmegtagadó gyakorlatok által megtisztulhat.
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés