Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit 2Móz 10 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2010&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2010&version=NT-HU
(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten a védelem a természeti csapások ellen. Mindenik csapás egy-egy egyiptomi isten hiteltelenítéséről szól. Az egyiptomiak isteneiktől várták a segítséget, Isten pedig megmutatta, hogy milyen tehetetlenek, és azt is, hogy neki viszont hatalma van. Az egyiptomiaknak volt egy Serapis nevű istenük, akiktől a sáskák elleni védelmet várták. Istenük nem tudta megvédeni őket, viszont Isten el tudta hozni azokat, és el is tudta vinni a sáskákat. A sáskajárás Egyiptomban 100 %-os terményvesztést okozott. Abban az Egyiptomban, ahonnan Jákob idején az egész világra kiterjedő éhínség orvoslása megtörtént. Az akkori fáraó Józsefet Egyiptom felügyelőjévé tette, Jákobék Egyiptomba jöveteléhez segítséget nyújtott, tisztelettel fogadta őket. Jákobtól áldásban részesült és Jákob családjának adta az ország legtermékenyebb területét, Gósen földjét.
2. Isten a világosság. Az kilencedik csapás a sötétség volt. Ez a csapás is az egyiptomi istenek tehetetlenségét szemlélteti Isten hatalmával szemben. Egyiptomban a nap isten Amon-Ra, a fáraó apja és Egyiptom fő istene. A legfőbb és legerősebb istenük sem tudta felvenni a harcot Mózes Istenével. A sötétség csak akkor szűnt meg, amikor Izrael Istene ezt úgy akarta. A sötétség szimbolikus jellegű. Egyiptom fáraójának és népének vallása a sötétség vallása volt, ez táplálta hatalmas gonoszságukat, kegyetlenkedésüket Izrael népével szemben. Ez nem engedte a fáraónak sem, hogy szíve lágyuljon, együttérzés szülessen meg benne. És eközben Izrael népe világított Egyiptomban.
3. Ezen kívül egy olyan Istent is látunk ebben a fejezetben, aki mindent megtesz azért, hogy tanuljunk és a jót válasszuk; aki meg akarja értetni, hogy egyedül Ő az Úr, aki nemcsak hatalmas Isten, hanem egy személyes, gondoskodó, kapcsolatot ápoló Isten; aki emberi eszközöket használ a tragédia elkerülésére (a fáraó szolgái figyelmeztetik őt, hogy mindennek rossz vége lesz).
Olvasmány – E.G. White KERESZTÉNY SZOLGÁLAT 9. fejezet
9. fejezet – Felrázás (2. rész)
Nincs idő a késlekedésre
„Közel van az Úrnak nagy napja, közel van és igen siet.” (Sof 1:14) Vegyük fel magunkra az evangélium saruját, készen arra, hogy tüstént induljunk. (Testimonies, IX, 48.)
A gyülekezeti tagoknak… állandóan készen kell állniuk arra, hogy a Mester parancsának engedelmeskedve a cselekvés mezejére lépjenek. Mindenütt el kell végeznünk a ránk váró munkát, eközben folyamatosan tekintsünk Jézusra… Ha minden gyülekezeti tag élő misszionárius lenne, az evangélium szélsebesen eljutna az országokba, hirdettetne minden népnek, nemzetnek és nyelvnek. (Testimonies, IX, 32.)
Közeledünk e földi történelem befejező pillanatához. Hatalmas munka áll előttünk: a záró felvonása ez annak a műnek, amelynek keretében a bűnös világnak át kell adnunk az utolsó figyelmeztető üzenetet. Lesznek majd emberek, akik az eke szarva mellől, a szőlőből vagy más munka végzése közben nyernek elhívást, és küldi el őket az Úr, hogy átadják ezt az üzenetet a világnak. (Testimonies, VII, 270.)
Fújjatok ébresztőt széltében és hosszában e Földön. Mondjátok el az embereknek, hogy az Úr napja közel, és igen siet előre. Senki ne maradjon figyelmeztetés nélkül. Akár mi is lehetnénk azon szegény lelkek helyében, akik tévelyegnek. Mi is születhettünk volna barbár népek közé. Amaz igazság szerint, amit mi, szemben másokkal, elnyertünk, tartozunk ugyanezt megosztani velük. (Testimonies, VI, 22.)
Testvéreim és testvérnőim, túlságosan előrehaladott az idő ahhoz, hogy időtöket és erőtöket az én szolgálatának szenteljétek. Nehogy az utolsó napok úgy találjanak benneteket, hogy megfosztjátok magatokat a mennyei kincstől. Igyekezzetek kiterjeszteni a kereszt diadalútját, törekedjetek megvilágosítani a lelkeket, fáradozzatok embertársaitok üdvösségéért, és munkátok ki fogja állni a tűzpróbát. (Testimonies, IX, 56.)
Gyorsan át kell adnunk az üzenetet, parancsra új parancs, szabályra új szabály következik. Az emberek nemsokára nagy döntésekre kényszerülnek, nekünk pedig kötelességünk észrevenni, hogy ők kaptak egy lehetőséget az igazság megértésére, nekik pedig értelmes módon a jó oldalra kell állniuk. Az Úr felszólítja népét, hogy munkálkodjon, buzgón és okosan, míg a próbaidő le nem jár. (Testimonies, IX, 126–127.)
Nincs vesztegetni való időnk. A vég közel. Az egyik helyről a másikra való járást az igazság terjesztése céljából hamarosan veszedelmek kísérik mind jobb, mind bal kéz felől. Mindent latba vetnek, hogy eltorlaszolják az utat az Úr hírnökei előtt, úgyhogy nem áll módjukban majd elvégezni azt, amit ma még lehetséges. Becsületesen bele kell állnunk a munkánkba, és amilyen gyorsan csak lehet, támadó hadviselést folytatva meneteljünk előre. Az Úr által nekem juttatott világosság alapján tudom, hogy a sötétség erői hallatlan erőbedobással munkálkodnak onnan alulról, Sátán lábujjhegyen járva halad előre, hogy elejtse azokat, akik most alszanak, ahogy a farkas kaparintja meg zsákmányát. Figyelmeztető üzeneteink vannak, amiket átadhatunk, és munkánk, amit elvégezhetünk. De nemsokára ugyanez nehezebb lesz, mint képzelnénk. Isten segítségünkre van, hogy megmaradjunk az igazság útján, hogy szemünket Jézusra, a mi vezetőnkre függesztve munkálkodjunk, és béketűréssel, kitartóan haladjunk egyre csak előre, míg diadalmat nem nyerünk. (Testimonies, VI, 22.)
A késlekedés veszélyt rejteget. Azt a lelket, akit megtalálhattatok volna, akinek megnyithattad volna a Szentírást, végül nem érhetitek el. Sátán már el is készített valami hálót, amelybe beleléphet, és holnap talán már Isten ősellenségének a tervét hajtja végre. Miért késlekedünk akár csak egy napot is? Miért nem indulunk munkába tüstént? (Testimonies, VI, 443.)
Krisztus a követőitől minden korban éberséget és hűséget kívánt meg. Most azonban, hogy az örökkévaló világ határmezsgyéjén állunk, bírva az igazságokat, lévén oly nagy a világosságunk, munkánk pedig annyira fontos, meg kell kettőznünk a szorgalmunkat. Mindenkinek a képessége legjavát kell nyújtania. Testvérem, ha visszatartod magad, veszélybe sodrod az üdvösségedet. Isten számon fog kérni téged, ha elmulasztod elvégezni azt a munkát, amit ő jelölt ki neked. (Testimonies, V, 60–61.)
https://white-konyvtar.hu/fejezet/KSz/felfedezesek/1925/13.515/
Olvasmány Ellen White KERESZTÉNY SZOLGÁLAT című könyvének 9. fejezetének 1-ső részéhez (március 13-19.).
Vannak párok, akik születésszabályozáshoz folyamodnak azért, hogy ne növekedjen tovább a családjuk. Néhányan olyan messzire is elmennek, hogy műtétileg sterilizáltatják magukat, hogy elkerüljék a gyermekáldást. Tudtad, hogy vannak olyan gyülekezetek, ahol lelki születésszabályozást gyakorolnak tudattalanul és korlátozzák Isten családjának a növekedését? Teszik ezt úgy, hogy figyelmen kívül hagyják, Isten mire képes és saját magukra összpontosítanak. Ellen White azt mondja, hogy a keresztényeknek nem szabad „tovább tehetetlenkedniük, azt mutogatva, hogy mit nem tudnak csinálni.” (77. o.) Vallást csináltak mindabból, amit nem tudnak megtenni, és elfelejtették, hogy Istennek korlátlan hatalma van, hogy segítsen nekik abban, hogy győzedelmeskedjenek.
Úgy gondolom, hogy itt nem arról van szó, hogy olyan dolgokra összpontosítunk, amit az Írás megtilt nekünk – bár, ha kizárólag ilyen dolgokra összpontosítunk, az sosem segítette elő a gyülekezet növekedését. Ehelyett szerintem ez azt jelenti, hogy a tehetetlenségünkre, hiányosságainkra, gyengeségeinkre, félelmeinkre összpontosítunk. Túl könnyű felmenteni magunkat az Istenért végzett munka alól, és az alól, hogy terjesszük az Ő üzenetét, arra hivatkozva, hogy méltatlannak érezzük magunkat. A gyülekezet tehetetlen lesz, miközben arra vár, hogy valaki más végezze el a munkát.
A megoldás erre az, hogy ha elfelejtjük a tehetetlenségünket és Isten irányítása alá helyezzük magunkat, „tudva, hogy az ő mindenható volta betölti szükségletü[n]ket.” (77. o.) Minél jobban engedjük, hogy a Szentlélek vezessen bennünket és merjük megosztani az Ő szeretetét, annál több erőnk lesz ahhoz, hogy gyarapítsuk Isten családját.
Karen D. Lifshay
Kommunikációs asszisztens, Hermiston HNA Egyház, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen 🛐🙏👼🕊
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés