Higgyetek az Ő prófétáinak - március 21 - HÉTFŐ - 2 Mózes 17

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2017&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2017&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak  

 

1.    A méltatlanokról is gondot viselő Isten. Pusztai vándorlásuk idején hitehagyásuk   ellenére Isten újból és újból csodák útján gondoskodott Izrael népéről. Bár méltatlanok voltak, mégis áradt rájuk   az Úr kegyelme. A bőséges táplálékon kívül, amivel csodaképpen ellátta őket a pusztában, e kegyelem abban is megnyilvánult, hogy vizet kaptak, hiszen anélkül gyorsan odavesztek volna a száraz, forró és kietlen sivatagban. Mózesnak fájt Izrael népének hálátlansága, hitetlensége, hogy népe megkísértette az Urat.                

2.    Isten, az életet adó Kőszikla. A sziklából víz fakadt és életet adott a szomjazó népnek. Pál apostol azt mondja, hogy Jézus volt az a Kőszikla. Az Új szövetségben Jézus Önmagát, az Élet vizét, az életet és az üdvösséget kínálja fel számunkra.

3.    Az Istenhez emelt kéz védelem és győzelem. Amikor Mózes felemelte a kezét Izrael erősebb volt az ellenségénél. Ez volt Izrael első harca az Egyiptomból való szabadulás után, ezért Isten egy fontos elvre szerette volna megtanítani őket: Ő harcol helyettük és érettük. Izrael ereje kevés a győzelemhez. A felemelt kéz azt jelenti, hogy gyenge vagyok, semmim sincs, ami segítene a győzelemben, de az Isten felé emelt kéz a fentről jövő győzelemre számít és abban bízik.

4.    Isten népe az Ő trónja. Az Új protestáns fordítás azt mondja, hogy Amálek, amikor megtámadta Izraelt, Isten trónjára emelt kezet, ezért Isten ítélet mondott rá. Ez ma is így van: aki Isten népét támadja, aki egyházát bántja, Isten trónjára emel kezet.  

5.    Isten az izraeliták győzelmi zászlaja (hadijelvénye). Mi Istenhez tartozunk, az övéi vagyunk, a nagy küzdelemben az ő oldalán állunk, a győztes oldalon.    

6.    Ezen kívül egy olyan Istent is látunk ebben a fejezetben, akinek rendelkezéseire érdemes odafigyelni (az izraeliták az ő parancsára indultak el); aki megérti a zúgolódókat és türelmetleneket és megsegíti őket; aki odaállt a nép elé a sziklára (biztosítva jelenlétét, áldását, gondoskodását – ez fontos volt, mert a nép megkérdőjelezte, hogy Isten ott van-e még köztük); aki támogatókat rendel gyermekei mellé a nehéz időkben, ahogy Áront és Húrt is Mózes támogatására rendelte.             

Olvasmány – E.G. White KERESZTÉNY SZOLGÁLAT 9. fejezet

9. fejezet – Felrázás (9. rész)

A mennyei hírnökök végzik a munkájukat; és mi vajon mit teszünk? Testvéreim, testvérnőim, Isten felszólít benneteket, hogy pótoljátok be az elvesztegetett időt. Közeledjetek Istenhez. Gerjesszétek fel a bennetek levő lelki ajándékot. Azok, akiknek volt alkalmuk megismerkedniük hitünk érveivel, most végre használják is ezt az ismeretet valamire. (Historical Sketches, 288.)

Hogyan vagytok képesek ti, akik az Úr imádságát mondogatjátok – „Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is…” –, ücsörögni kényelmes otthonaitokban, és nem segíteni az igazság fáklyájának másokhoz való eljuttatásában? Hogyan tudjátok felemelni kezeteket Isten előtt, áldást kérve önmagatokra és családotokra, amikor olyan keveset tesztek mások megsegítésére? (Historical Sketches, 288.)

Vannak közöttünk olyanok, akik ha rászánnák az időt és leülnének gondolkodni, semmittevésüket az Istentől kapott talentumaikkal szembeni bűnös hanyagságnak tekintenék. Testvéreim, Megváltótok és a szent angyalok bánkódnak szívetek keménysége miatt. Krisztus tulajdon életét adta, hogy lelkeket mentsen meg; ti azonban, akik megismertétek az ő szeretetét, oly csekély erőfeszítést tesztek annak érdekében, hogy megosszátok kegyelmének áldásait azokkal, akikért meghalt. Ez a közönyösség, ez a feladatokkal szembeni hanyagság megütközést vált ki az angyalok között. Az ítéletben szembe kell majd találnod magad azokkal a lelkekkel, akiket elhanyagoltál. A nagy napon önmagadat fogod vádolni és elítélni. Bár az Úr elvezethetne téged a bűnbánatra! Bárcsak megbocsáthatna népének, amiért elhanyagolta a munkát a reá bízott szőlőskertben! (Testimonies, VI, 425–426.)

Mit mondhatunk a rest gyülekezeti tagnak, hogy felfogja annak szükségét, hogy kiássa talentumát és elvigye azt a pénzváltók asztalára? A mennyek országában nem lesz egy dologtalan, egy rest sem. Ó, bár Isten teljes súlyában láttatná ezt a kérdést az alvó gyülekezettel! Ó, bár Sion felrezzenne a szunnyadásból, és magára öltené szépséges ruháját! Ó, bár ragyogna Sion! (Testimonies, VI, 434.)

Az igazság ismerői számára van egy elvégzésre váró munka, csakúgy, mint ahogy értetek is munkálkodtak, amikor még sötétségben jártatok. Az idő túl előrehaladott ahhoz, hogy tétlenkedjünk, hogy nemtörődöm semmittevők legyünk. A ház Ura mindenkinek kiadta a feladatát. Haladjunk előre és ne hátra! Naponta újra és újra meg kell térni. Akarjuk, hogy Jézus szeretetére dobbanjon a szívünk, akarjuk, hogy eszközök lehessünk a lelkek megmentésében. (Review and Herald, 1880. június 10.)

Az Úr Jézus elvárja, hogy minden lélek, aki Isten fiának vagy leányának vallja magát, ne csupán eltávozzon a gonosztól, hanem bővölködjön az irgalmas cselekedetekben, az önmegtagadásban és az alázatosságban. Az Úr bemutatta egy bizonyos gondolkodásmód és cselekedet törvényének működését, amelynek intenie kellene bennünket a munkánkkal kapcsolatban. Így szól: „Akinek nincsen, még amit gondol is, hogy van, elvétetik tőle.” Akik nem használják ki alkalmaikat, akik nem állítják műbe a kegyelmet, amit Istentől nyertek, mind kevesebb hajlandóságot mutatnak rá, hogy végül álmatag levertségükben elveszítsék mindazt, amivel egykor bírtak. Nem tettek félre a szükség idejére, bőséges tapasztalatokat nyerve, gyarapítva az isteni dolgokban való jártasságukat, hogy amikor a próba és a kísértés jön rájuk, megállhassanak. Amikor jön az üldözés és a kísértés, ez az embercsoport elveszíti bátorságát és hitét, házuk alapja pedig kimozdul a helyéből, mert nem gondoltak vele, hogy biztos alapra építsenek. Nem horgonyozták lelküket az örök Kősziklához. (Review and Herald, 1894. március 27.)

Milyen rettenetes lesz látni a végső nagy napon, hogy azok, akikhez oly közel álltunk, mindörökre elválasztatnak tőlünk; látni családunk tagjait, netalán saját gyermekeinket az üdvösséget elvesztők között; és azokat, akik eljártak hozzánk és velünk egy asztalnál étkeztek, az elveszettek között találni. Akkor majd fel kell tennünk magunknak a kérdést: nem az én türelmetlenségem, keresztényietlen viselkedésem okozta mindezt, nem azért esett meg, mert nem fékeztem meg az ént, hogy Krisztus vallása taszító lett számukra?

A világot figyelmeztetni kell az Úr hamarosan bekövetkező eljövetelére. Kevés időnk maradt immár a munkálkodásra. Évek vesztek el az örökkévalóság számára; évek, amiket úgy kellett volna kihasználnunk, hogy először Isten országát és annak igazságát keressük, és fényt árasztunk másokra. A Mindenható most felszólítja népét, amely nagy világossággal bír és az igazságban van lecövekelve, és amelyért egykor oly sokat fáradoztak, hogy munkálkodjanak önmagukért és másokért úgy, mint még soha korábban. Állítsatok műbe minden képességet, vegyetek használatba minden erőt, minden rátok bízott talentumot; éljetek minden világossággal, amiket azért árasztott rátok Isten, hogy tegyetek jót másokkal! Ne arra igyekezzetek, hogy prédikátorok, hanem hogy Isten szolgái legyetek. (Southern Watchman, 1905. június 20.)

https://white-konyvtar.hu/fejezet/KSz/felfedezesek/1925/13.515/

 

Olvasmány Ellen White KERESZTÉNY SZOLGÁLAT című könyvének 9. fejezetének 2-ik részéhez (március 20-27.).

Olyan korban élünk, amelyben a házimunkát és a feladatokat háztartási gépek könnyítik meg. Akiknek modern készülékeik vannak, nem kell többé a szennyest kézzel mosniuk vagy kézzel mosogatniuk. A sütés-főzés sokkal könnyebb manapság, mint elődeinknek volt. A bevásárlásunk nagy részét online elvégezhetjük, sőt, az étel házhozszállítását is kérhetjük!

Sajnos azonban ez a munkatakarékos szellemiség nem mindig vált előnyünkre az evangélium hirdetésében. Ahelyett, hogy kihasználnánk a technológia nyújtotta valamennyi előnyt, hogy több időnk maradjon bizonyságot tenni, hagytuk, hogy ellustuljunk és elkényelmesedjünk. Már-már olyan, mintha azt hinnénk, hogy bedugjuk a konnektorba a bizonyságot tevő háztartási gépet, és ettől reméljük, hogy megnyerjük a szomszédot, anélkül, hogy igazán beszélgetnünk kellene vele. Isten ezt másképp látja. Előjogokat adott nekünk és számonkérhetőek leszünk azért, hogy hogyan használjuk fel az időnket és a lehetőségeinket.

„Nagyobb világosság ragyog ránk, mint egykor atyáinkra. Nem nyerhetünk elfogadást és tisztességet Istentől, ha ugyanazt a szolgálatot teljesítjük és ugyanazt a munkát végezzük el, amit atyáink teljesítettek és végeztek el. Hogy pedig ugyanabban az elfogadásban és áldásban részesüljünk az Úrtól, mint ők, követnünk kell őket hűségükben és buzgóságukban – úgy használva a mi világosságunkat, ahogy ők használták fel az övéket, és úgy munkálkodva, ahogy ők is munkálkodnának, ha a mi időnkben élnének. Járnunk kell a ránk áradó világosságban, különben ez a fény sötétséggé válik.” (88. o.).

Karen D. Lifshay

Kommunikációs asszisztens, Hermiston HNA Egyház, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba