Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 16. fejezet 1634. nap
Az első kolóniák által elfogadott rendszabály - hogy csak
gyülekezeti tagok szavazhatnak vagy viselhetnek hivatalt a polgári
kormányzatban - nagyon káros következményekkel járt. Ezt a rendszabályt annak
idején azért fogadták el, hogy az állam tisztaságát megőrizzék, de ez az egyház
megromlását okozta. Mivel a vallásosság volt a szavazójog és tisztségviselés
feltétele, sokan, akiket kizárólag világi célok sarkalltak, szívük megváltozása
nélkül csatlakoztak az egyházhoz. Ennek az lett a következménye, hogy a
gyülekezeteket jórészt megtéretlen emberek töltötték meg. Sőt még a lelkészek
között is voltak olyanok, akik nemcsak téves tantételeket vallottak, hanem a
Szentlélek megújító erejéről sem tudtak. Most ismét bebizonyosodott az, amit
Konstantin korától napjainkig oly sokszor tanúsított az egyháztörténelem, hogy
milyen végzetes következményekkel jár, ha az egyház megpróbál az állam
segítségével megerősödni; ha a világi hatalomhoz fordul, hogy támogassa annak
evangéliumát, aki kijelentette: "az én országom nem e világból való"
(Jn 18:36). Az egyház szövetsége az állammal - ha mégoly laza is - látszatra
talán közelebb hozza a világot az egyházhoz, de valójában az egyház jut
közelebb a világhoz.
A Robinson és Roger Williams által olyan nagyszerűen
képviselt elvet: hogy az igazság fejlődő; hogy a kereszténynek szívesen kell
fogadnia az Isten szavából sugárzó igazságot - utódaik szem elől veszítették.
Amerika protestáns egyházai - és az európaiak is -, amelyeket Isten
megajándékozott a reformáció áldásaival, nem igyekeztek továbblépni a reform
útján. Jóllehet időről időre fellépett egy-egy elvhű ember, aki új igazságot
hirdetett, leleplezve a régóta táplált tévedéseket, a többség, akárcsak a
zsidók Krisztus korában, vagy a pápisták Luther idejében, elégedettek voltak
azzal a vallással, amelyben atyáik hittek, és azzal az élettel, amelyet ők
éltek. A vallás ezért újra formalizmussá korcsosult; tévedéseket és babonákat
őrzött és ápolt, amelyeknek nem lett volna már helye az egyházban, ha útját
Isten szavának fényénél járja. Így a reformáció ihlette lelkület fokozatosan
kihalt, mígnem szinte olyan nagy szükség volt a reformra a protestáns
egyházakban, mint Luther korában a katolikus egyházban. A protestáns
egyházakban is világiasság és lelki kábultság uralkodott, emberek véleményét
tisztelték, Isten szavát és tanítását emberi elméletekkel helyettesítették.
Mai Bibliai szakasz: Jób
12
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jób azzal válaszol
Cófárnak, hogy tudja, miről beszél barátja. Valóban élnek igaz emberek ebben a
nemzedékben, akik az emberi bölcsességet képviselik, de ha meghalnak, az
úgynevezett bölcsességük is velük hal (2. vers). Jób azt mondja, hogy az emberi felfogóképesség
mind egyforma, és amiről barátai beszélnek az egy közös tudás, amit az
emberiség megoszt egymással.
Jób azt mondja, hogy
még a legfejlettebb emberi tudásnak is a „kinyilatkoztatás” megismerését kell
célul kitűznie. (Lásd E. G. White: Előtted az élet. 154-156.o., ahol a
szerző ugyanazt hangsúlyozza ki, amit Jób ebben a szakaszban.) Jóbot
kigúnyolják a barátai, mert tájékozottságuk csak az emberi lét határáig terjed,
de Jób egy azok közül, „akikhez Isten szólt, és akiknek Ő válaszolt” (4. vers). A megváltás titka bolondság a
világnak. Annak ellenére, hogy Isten a természet felett áll – ezt a tényt
hangsúlyozták ki Jób barátai azzal, hogy rámutattak Isten korlátlan hatalmára –
Jób egy személyes Istent mutat be, aki válaszol annak, aki Őt hívja (4. vers).
A gonoszok virulnak és
biztonságban vannak, mert Isten időnként megengedi, hogy így legyen (6. vers).
Jób felszólítja barátait, hogy alaposan figyeljék meg az állatok tudását, a
madarakét, a földét, az óceánokét és a tenger halaiét (7-8. vers). Mindez a
tudás a Teremtőre mutat, ahogyan Mózes első könyvének első fejezetében is
láthatjuk. Jób megerősíti azt, ami az 1Móz 2:7-ben áll: „Kezében van minden élőlény élete és minden egyes ember lelke” (10.
vers).
Jób barátainak valóban
tanulmányozniuk kellene az érzékeket, a fül hallóképességét, amely által a
szavakat megértjük, az íny ízlelő képességét, amellyel az ételeket kóstoljuk
(11. vers). Mózes a fáraó palotájában nevelkedett, és az
egyiptomi egyetemen a kor legjobb professzorai oktatták, tehát valószínű,
hogy ezekről a témákról is tanult. A tapasztalati tudást évek során és egy
hosszú élet alatt lehet megszerezni (12. vers). Jób rámutat, hogy az ilyenfajta
tudás csak addig tart, amíg az ember él, nem maradandó. Istennél van a
maradandó tudás: „Őnála van a bölcsesség
és a hatalom, Övé a tanács és az értelem” (13. vers). Az emberi tudás
bepillantást nyerhet a dolgokba, de Isten tudománya messze meghaladja az emberi
bölcsességet. Egyik ember ismeretei segíthetnek a másiknak, de egyetlen ember
bölcsessége sem képes ennek a világnak mélyebb megértésére, mint Isten
örökkévaló bölcsessége.
Jób mindentudónak
mutatja be Istent, az Egyetlennek, aki teljesen rendelkezik ezzel a világgal.
(14-25. vers). Tanácsadókat visz tévútra, és bolonddá teszi a bírákat (17.
vers). Ő az, aki királyokat szabadít ki, és megtéveszti a papokat (18-19.
vers). Lényegében Istennek van hatalma adni és elvenni: a szót és az
ítélettételt (20. vers), titkok feltárását (22. vers), nemzeteket (23. vers),
értelmet (24. vers), az erősek befolyását és hatalmát (21. vers). A következő fejezetben Jób ezekkel a
gondolatokkal folytatja majd.
Drága Istenünk! Kérünk, mutasd meg nekünk a Te
kinyilatkoztatásod távlatait, hogy a bepillantások által nyert tudásunkat
helyesen értelmezzük és meg tudjuk osztani bölcsességedet és megváltásodat
ezzel a világgal!
Koot van Wyk
230. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
16. fejezetéhez
(december 29 – január 4.).
A lelkiismereti szabadságot oly könnyű nagy
becsben tartani, amikor magunkról van szó, mégis nehéz kiterjeszteni a
testvéreinkre. Nagy önteltségünkben néha azt hisszük, hogy megoldhatjuk a világ
problémáit, amennyiben ráerőszakoljuk Isten akaratát másokra. Helytelenül, de
úgy véljük, ha megköveteljük a jó cselekedeteket, az azt eredményezi, hogy az
embereknek jó indítékaik lesznek. Sajnos azonban éppen az ellenkezője igaz. Ami
a világot hivatott megtisztítani, az fogja végül az egyházat megrontani! Amikor
meg nem tért emberektől követeljük meg, hogy úgy tegyenek, mintha szentek
lennének, méghozzá a Szentlélek ereje nélkül, a vallás hagyománnyá változik.
Míg a jó cselekedetek természetesen fakadnak az Istent szerető szívből, a meg
nem tért szív számára csak fáradságos munkát jelentenek.
A Zarándok Atyák sokat feláldoztak azért, hogy
kivívják a szabadságukat, hogy meggyőződésük szerint gyakorolhassák hitüket, de
amint megszerezték, rögtön megpróbálták a törvényhozás erejével megtartani azt.
Amikor Isten akaratát államhatalmi törvényekkel próbálták megvédeni a
Zarándokok, a hűségük felhígult, és gyakran le is győzte a nagyobb arányban
jelen lévő hagyomány és babona. Még ma is gyakran tapasztaljuk olyan erők
jelenlétét, amelyek törvényhozással kísérelik meg szabadságunkat korlátozni a
hitünk szerinti Istentisztelet gyakorlásában. Az örökkévalóság hosszú ideig
tart és nem éri meg feladni azt a kényelem és a kompromisszum kedvéért e
kérdésben. Isten a Bibliát és a Szentlelkét adta nekünk, hogy az Ő ösvényén
kalauzoljanak minket. A mi egyetlen biztos fogódzkodónk abban rejlik, hogy erős,
elkötelezett kapcsolatot ápolunk vele, és minden új elgondolást a Szentírás
mérlegének próbája elé állítunk.
Lisa Ward
Vidéki Élet adventista tisztviselő
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen 🛐✝️🙏
VálaszTörlés