Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit 4Móz 2 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%202&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%202&version=NT-HU
(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten Úr a rend, és a részletek fölött. A rendben és fegyelemben áldás és védelem van. Izrael népe csak úgy válhat sikeres nemzetté, ha a rend Istenéhez alkalmazkodik. Amikor Bálám meg akarja átkozni Izraelt, nem sikerül neki, mert a rendezetten táborozó Izraelt lehetetlen volt megátkozni. Az Isten által tervezett renden még Sátán átka sem fog. Isten nem a görcsös rendben gyönyörködik, hanem abban, amiben mi is örömünket és védelmünket leljük.
2. Isten a központ. Izrael táborozási rendjében Isten volt a középpontban. Isten népe között, a tábor közepén foglal helyet a szentsátorban. Az Ő szolgái a léviták és a papok a szentsátor körüli körben, a következő körben Izrael 12 törzse és a legkülső körben az elegy nép, akik az egyiptomiak közül csatlakoztak Izrael népéhez. Izrael népe úgy készült felvenni a harcot ellenségeivel, hogy Istent tette élete központjává és az Ő szolgálatát helyezte első helyre életében.
3. Isten tudatosítja népével, hogy az örökséget el kell nyerni, és meg kell harcolni érette. Mózes első könyve Isten népét, vándorokként, zarándokokként írja le. A második és harmadik könyv Izrael népét az Istent imádó népéként, papok szent nemzeteként mutatja be. Mózes negyedik könyve pedig azt hangsúlyozza, hogy Isten népe harcosokból áll, akik az ellenséget legyőzve kell igényeljék az örökségüket. A törzsek vezetőjük élén hadsereggé szerveződtek. Izrael tábora az Egyházat jelképezi. A sokféleség egységgé rendeződött össze. Különböző törzsek, különböző vezetők sorakoztak fel zászlaik alatt, de egységes seregként követik Parancsnokukat és győzik le az ellenséget. Aki Jézusba vetett hite által Isten családjának tagjává válik, Krisztus katonájává kell lennie.
4. Ezen kívül egy olyan Istent is látunk ebben a fejezetben, akinek fontos az összetartozás, aki szereti a jelképeket (mindenik törzsnek külön hadi jelvénye volt); aki példaértékű magatartást vár el az övéitől; aki nem szereti a felfordulást, fejetlenséget és a kapkodást.
Olvasmány – E.G. White KERESZTÉNY SZOLGÁLAT 14. fejezet
14. fejezet – Vallásszabadság (5. rész)
Isten népének felelőssége és kötelessége
Az igazságnak és a vallásszabadságnak azt a lobogóját, amit az evangéliumi gyülekezet alapítói és Isten bizonyságtevői emeltek magasba a letűnt századokban, ebben az utolsó küzdelemben a mi kezünkbe adták. E nagyszerű ajándék miatti felelősség azokon nyugszik, akiket Isten az ő Igéjének ismeretével áldott meg. A Szentírást nekünk legfőbb tekintélyként kell elfogadnunk. Az emberi kormányzatot mennyei felhatalmazású rendelésnek kell elismernünk, és szent kötelességünk tanítani az iránta való engedelmességre annak törvényes határain belül. Ám amikor elvárásai ütköznek a menny elvárásaival, Istennek kell inkább engednünk, semmint embereknek. A Teremtő Igéjét minden emberi törvényhozó hatalom felett levőnek kell elismernünk. Az „így szól az Úr” helyét nem veheti át sem az „így szól a gyülekezet”, sem az „így szól az állam”. Krisztus koronáját a földi hatalmasságok fejékei fölé kell emelni. (The Acts of the Apostles, 68–69.)
Mi mint nép nem végeztük el azt a munkát, amit Isten ránk bízott. Nem készültünk fel arra a fejleményre sem, ami elé a vasárnaptörvény kikényszerítése állít bennünket. Kötelességünk, látva a közelgő veszedelem jeleit, felserkenni a cselekvésre. Senki ne ücsörögjön a gonosz nyugodt várásában, azzal a hittel vigasztalva önmagukat, hogy e munkának folytatódnia kell, mivelhogy a prófécia előre megjövendölte, és az Úr megoltalmazza a népét. Nem cselekedjük Isten akaratát, ha nyugodtan ücsörgünk a helyünkön, semmit sem téve a lelkiismereti szabadság megőrzése érdekében. Buzgó és erőteljes imának kell a mennybe emelkednie, hogy e vész kitörése tolódjon ki még, hogy elvégezhessük a sokáig elhanyagolt munkát. Legyen több a buzgó imádságból, majd pedig munkálkodjunk kéréseinkkel összhangban. (Testimonies, V, 713–714.)
Kötelességünk megtenni mindent, ami hatalmunkban áll, hogy elfordítsuk a fenyegető veszedelmet. Igyekeznünk kell lefegyverezni az előítéletet oly módon, hogy helyes megvilágításba állítjuk magunkat az emberek előtt. Eléjük kell tárnunk a kérdés valódi tétjét, így hallatva a leghatékonyabb tiltakozást a lelkiismereti szabadság korlátozását előíró intézkedések ellen. (Testimonies, V, 452.)
Ha egyszer Isten világossággal ajándékozott meg bennünket, rámutatva az előttünk álló veszedelmekre, hogyan is húzódhatunk félre az ő szeme láttára, ha nem igyekszünk megtenni mindent, ami erőnkből telik, hogy mindezt az emberek elé tárjuk. Hátradőlhetünk elégedetten és hagyhatjuk, hogy e jelentős következményekkel járó kérdés úgy találja őket, hogy nem is figyelmeztették őket? (Testimonies, V, 712.)
Amikor a nemzeti megújulás hívei intézkedéseket sürgettek a vallásszabadság korlátozására, vezető férfiainknak tisztában kellett volna lenniük a helyzettel, és komolyan kellett volna fáradozniuk ezeknek az erőfeszítéseknek az ellensúlyozására. Nem Isten rendeletére tartottak vissza világosságot népünktől – magát a jelenvaló igazságot, amire e mostani időre való tekintettel szükségük volt. Nem minden lelkészünk, aki hirdeti a harmadik angyal üzenetét, érti igazán, miből áll az üzenet. A nemzeti megújulás mozgalmát némelyek oly csekély jelentőségűnek tekintették, hogy nem gondolták szükségesnek nagy figyelmet szentelni neki, sőt úgy vélekedtek, hogy ha nem így tennének, olyan kérdésekre pazarolnák az idejüket, amelynek semmi köze a harmadik angyal üzenetéhez. Az Úr bocsásson meg atyánkfiainak azért, hogy így értelmezték a valóban erre az időre szóló jó hírt. (Testimonies, V, 715.)
Hosszú évek óta várhattuk, hogy törvénybe iktatnak egy vasárnaprendeletet országunkban, s most, hogy itt van ez a mozgalom, azt kérdezzük, teljesíti vajon népünk kötelességét e vonatkozásban. Nem kell síkra szállnunk, magasba emelve a zászlót, harcba híva mindazokat, akiknek számítanak vallási jogaik és kiváltságaik? Gyorsan közeledik az idő, amikor azok, akik úgy döntenek, hogy inkább engedelmeskednek Istennek, mint az embereknek, magukon érzik az elnyomás kezét. Gyalázatot hozunk majd Istenre és csendben maradunk, miközben szent parancsolatait lábbal tapossák? Miközben a protestáns világ a magatartásával engedményeket tesz Rómának, serkenjünk fel, és legyünk tisztában a helyzettel, és lássuk meg az előttünk álló küzdelem valódi tétjét. Az őrök emeljék fel most a hangjukat, és hirdessék az üzenetet, amely az erre az időre szóló jelenvaló igazság. Mutassuk meg az embereknek, hol tartunk most a profetikus történelemben, és igyekezzünk felgerjeszteni az igazi protestantizmus lelkületét, tudatára ébresztve a világot, hogy micsoda értéke van az oly régóta élvezett vallásszabadság kiváltságának. (Testimonies, V, 716.)
Az országunkban élő embereket fel kell serkenteni, hogy álljanak ellen a polgári és vallásszabadsággal e kimondhatatlan veszedelmet hozó ellenség előrehaladásának. (Spirit of Prophecy, IV, 382.)
Összekulcsolt kézzel fogunk ücsörögni, és nem teszünk semmit e válság idején?… Isten segítsen nekünk, hogy felserkenjünk ebből az évek óta rajtunk ülő kábultságból. (Review and Herald, 1888. december 18.)
https://white-konyvtar.hu/fejezet/KSz/felfedezesek/1925/13.1089/
Olvasmány Ellen White KERESZTÉNY SZOLGÁLAT című könyve 14. fejezetéhez (május 8-14.).
A tragédiák bűnbakokat szülnek, és amikor eluralkodnak a csapások és a pusztítás, akkor a vallási vezetők lesznek azok, akik megszorító vallási törvényeket követelnek majd. Ezek a törvények azon a feltevésen fognak alapulni, hogy a vasárnap megtartásának szentségét megszegjük és a csapások Isten ítéletét jelentik a világunkon, azért, amiért nem tartjuk meg a vasárnap imádatát szent napként.
– Ugyan! – mondhatod, – Gyakorlatilag nincs is vasárnaptörvény a láthatáron; talán ez a vasárnaptörvény dolog egy 19. századi jelenség, amely bizonyára idejétmúlt már 2022-ben.
Ellen White ezen kétségekre adott válasza szinte vészjósló, ahogyan ezt hangsúlyozza:
„A keresztény világ olyan lépéseket tesz most, amelyek elkerülhetetlenül előtérbe hozzák az Isten parancsait megtartókat.” Keresztény szolgálat, 155. o. Megjegyzés: komoly erőfeszítéseket tesznek „most”, hogy hamarosan a hetednapi adventistákra irányítsák a figyelmet.
Tudjuk-e azonosítani ezeket a sötét és baljós erőfeszítéseket, amelyek célja, hogy megfosszon minket a vallásszabadságunktól? De még mennyire! A „babona és tévelygés”, „hamis színben feltüntetés és dühös felhívások” és „a lélek halhatatlansága és a vasárnap megszentelése” által „országunk [az Amerikai Egyesült Államok] megtagadja alkotmányának valamennyi elvét.” Keresztény szolgálat 158., 159., 161. o.
És most, 2022-ben a fenti figyelmeztetések máris beteljesednek szörnyű összeesküvés-elméletekben, úgynevezett „keresztények” gyűlöletes és éles beszédeiben és azok démonizálásában, akiknek a vallási nézőpontja eltér az „enyémtől”.
De az árnyak ellenére „angyalok segítik és oltalmazzák azokat, akik alázatosan járnak Isten előtt.” Keresztény szolgálat, 166. o.
David Grams
Lelkész, Hartland Főiskola, Rapidan, Virginia, USA
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése